Szeretném megosztani veletek azt a fontos dolgot, amin mostanság tényleg nagyon komolyan gondolkodom. Olyan sok negatív példa van körülöttem, és annyira komoly dolognak érzem azt, hogy nagyon sok szülő és nagyon sok anya elrontja a gyereknevelést. Sajnos nagyon sokszor helyrehozhatatlanul.
Olyan értelmes és értékes emberek, szülők, anyák akik tényleg komolyan veszik a gyereküket. Tényleg mindent megtesznek értük, és történik valami hétköznapi dolog, amiből rájön az a szülő, hogy ....
Nagyon keveset beszélnek az emberek és a médiumok arról, hogy az anyák élete és munkája mennyire fontos és mennyire nehéz. Főleg idegileg az. Mert ráhagyni a gyerekre mindent, az a legkönnyebb megoldás. Az apa is létszükséglet a gyermek számára, de egy életre meghatározza az ember lelkét és érzelemvilágát, hogy milyen a kapcsolata az anyjával. Azonban az anyák közül nem mindenki tud rendszeresen kikapcsolódni és feltöltődni lelkileg. Ez pedig nagyon-nagyon fontos. Mert csak úgy tudja a gyermekét valóban megérteni a szülő, és valóban odafigyelni rá, ha van érzelmi tartaléka, amiből adni tud.
Egy fáradt asszony, akinek semmi öröm nincs az életében, és semmi sikerélménye nincs, nem tudja igazán odafigyelve, sok-sok szeretettel elhalmozva nevelni a gyerekeit. Hanem csak leveri a gyereken a saját örömtelenségét, és szegény gyermek a csillagot is lehozhatja az égről, az sem lesz elég az anyának, hogy igazán szeresse és elismerje őt.
Szerintem nem használok nagy és patetikus szavakat, ha azt írom: meg kell tanulnunk mindannyiunknak ( és ezt magamnak is írom ) varázsolni. Azért, hogy olyan gyermekkort tudjunk adni a kis csemetéknek, hogy aztán ha felnőttként kell majd helytállniuk, akkor ebből az emlékeikből a kis tarisznyájukban legyen sok-sok kincs, érték, és vidámság.
Miközben persze mi is éljük az életünket, kudarcaink vannak, anyagi gondok, problémák a munkahelyen, a házasságban viták és nehézségek. "Mi is emberek vagyunk", szeretnénk boldogok lenni. Nem könnyű ebben a rohanó életünkben szivárványt festeni az égre egy beteg kisgyermek ágyánál, vagy megértően odafigyelve barátként beszélgetni egy tini lánnyal, aki pikírt és csak azért lázad ellenünk, mert nem tudja eldönteni, hogy merre menjen. Miközben - úgy tapasztaltam, - szeretné ha nagyon szeretnénk Őt és el tudnánk fogadni olyannak, amilyen. Mert csak ez tudná Őt abban segíteni, hogy még jobb lehessen, és megtalálja önmagát.
Alázat kell hozzá, szerintem. No és persze tényleg varázsolni kell.
"Szeretet az, ha az egyik a másikát repülni hagyja, s ha az zuhanni kezd, fél szárnyát odatartja. "
Ngyon őszíntén kívánom, hogy mindannyiunknak sikerüljön !!
Alice, köszi hogy leírtad az idézetet. Nekem is eszembe jutott, amikor olvastam a hozzászólásokat.
Azt hiszem ez a téma tényleg meghaladja 1-1 hozzászólás kereteit, de mindannyian hozzá teszünk vmi fontosat, és akkor majd összeáll az egész.
Sajnos az önzés hatalmas méretűsége jut eszembe. Továbbá az örömtelen életű anyák kicsinyes, törlesztő magatartása. Valószínűleg nem is kevesen, fel sem fogják, mekkora varázslónak is kell lennie egy anyának.
Amíg nem voltak gyermekeim, fiatal lány koromban, a Forest Gump c. film egyesítette bennem a jó nevelés néhány alapelvét. Amikor egy anya, aki persze nem hibátlan ember, olyan érthetően és olyan hatalmas türelemmel és szeretettel segíti a gyermekét, hogy az nem meggyűlöli saját magát a fogyatékosságai miatt, hanem megszereti.
Értékesnek tartja magát, és különlegesnek az a gyermek, akit az anyja okosan szeret.
Valóban meredek. Csak sajnos nem a szakértő véleménye meredek, hanem az hogy egyes esetekben tényleg olyannyira megnyomoritó tud lenni a kedves szülő, hogy a gyerek komolyan megsinyli.
Talán félreérthető voltam, de nem az anyák tettei, vagy érzései kavartak fel az említett cikk olvasásakor, mert úgy gondolom sokfélék vagyunk, és mindenféle módon próbáljuk megoldani azt a feladatot amit 1 gyerek felnevelése jelent.
Számomra az volt megdöbbentő, hogy egy témában szakértő szerint van olyan helyzet, amikor jobb a gyerek szempontjából, ha hiányzik a szülő, mint az általa képviselt nevelést elviselni.Vagyis az édes szülő tud olyan káros lenni, hogy ki lehet jelenteni, inkább ne legyen.
Ezt tartom meredeknek.
"Ezek az anyák nem voltak gonoszak vagy bántalmazók, nem hagyták el a gyereküket, egyszerűen élték a saját életüket, konkrét elképzelésük volt milyen gyereket akarnak, és ha az nem fért bele a sémába nem tudtak vele mit kezdeni. "
Ezek az anyák szvsz. a gyerekükben a maguk életét akarták volna ujraélni, javított kivitelben nem? Egyszerűen nem tudták felfogni, hogy minden gyerek önálló lény, és akit a világra pöccentettek, azok nem az ő életüket élik. Hanem a sajátjukét.
Beidézném Kahil Gibran libanoni költő ez irányban írt idézetét, ez sokkal jobban megmagyarázza amit írni szándékoztam:
"És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj nekünk a Gyermekekről.
És ő így szólt:
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyiai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Szerinted milyen elutasításról van szó ebben a topikban?
Sajna az újság aminek a cikke annyira felkavart elkallódott, és azóta olyan sokminden történt, hogy nem is tudom teljesen visszaidézni.
Mindenesetre 1 olyan iskola vezetőjét idéztem ahova a manapság egyre gyakoribb viselkedészavaros gyerekek jártak, felzárkótató osztályokba.
Ezek az anyák nem voltak gonoszak vagy bántalmazók, nem hagyták el a gyereküket, egyszerűen élték a saját életüket, konkrét elképzelésük volt milyen gyereket akarnak, és ha az nem fért bele a sémába nem tudtak vele mit kezdeni.
Pl csináltak az anyákkal 1 próbát jellemzni kellett a saját gyereküket. S ezekben a leírásokban nem szerepeltek pozitív tulajdonságok.
Ez a 8 ev most azert lepett meg, mert en 16 voltam, mikor apukam meghalt es pont 8 evvel kesobb tudtam rola idegeneknek eloszor beszelni. Elotte, akiket pl. gimi utan ismertem meg csak azt tudtak, hogy valamiert nem beszelek az apukamrol es nem is kerdeztek rola.
Bocs az off-ert, csak ezen most nagyon meglepodtem, mert nem gondoltam volna, hogy magyarazata van.
"Én tulképpen sajnálom őt, mert elég örömtelen az élete, vagy kevesli amit kap, vagy sokallja"
Ez a tipikus mártír anya. Ma este nincsen energiám ezt jobban kifejteni, elég legyen annyi, hogy ez neki is rossz, meg neked is, és ennek az ő magánéletében keresendő az eredendője. Ő nem elutasító anya, ő tulajdonképpen szeret, csak nem tudja megfelelően kimutatni.
A kor előrehaldtával az embereknek egyre furcsább dolgai lehetnek. De ez még nem az a kor. Szerintem is akkor szimplán mártír, de ettől még nem téged utasít el. Én legalábbis mást értek azon ha egy anya elutasító.
És a mártír anya az elutasító anya?
Mint írtam nem önző, vagy magával törődő, hanem éppen az a baj hogy elfogadni nem képes, és aki nem fogad el az elutasít.
Vagy ez így túl egyszerű?
Én tulképpen sajnálom őt, mert elég örömtelen az élete, vagy kevesli amit kap, vagy sokallja.
És nekem ez borzasztó, hogy sosem okozok neki örömet, pedig annyira szeretném.
Édességet ne vegyek neki, mert csak ránéz, és már attól hízik, a virág csak akkor szép, ha a helyén van a kertben, a cserepes virágok, már nem férnek a szobában. De h anyáknapjára 2 virágos tányérral lepem meg, hogy mégis legyen virágos köszöntő, akkor biztos lehetek benne, hogy 1 hét múlva felpanaszolja, hogy még 1 csokor virágot sem érdemel.
Soha nem bánt engem, nagyon szeret adni, de képtelen bármit elfogadni, főleg nem örömmel.
Ez nem elutasítás?
Nem csak teljes elutasítás van.
Vannak apróságok amiktől úgy érzem nem stimmelek a képbe.
Ha tanulok akkor miért nem szórakozom, mert más fiatal már ilyenkor..
Ha megfőzök akkor mért nem vásároltam be mert neki a cipelés a legnehezebb.
Ha hívom veszek valamit akkor pont az nem kellett volna, mert ő szereti kiválasztani, ha elhívom akkor éppen fáradt, vagy rossz az időpont.
Csakhogy az élet produkál néha szélsőséges eseteket. Ismerek olyan embert, aki belerokkant az anyja folyamatos nyomorító hadjáratába. Lehet, hogy neki jobb lett volna anyja nélkül, de egyébként megértő szeretetben-elfogadásban felnőnie.
elnézést, de meghalt valamelyikőtöknek az anyukája?
mert akinek igen, az általában azt mondja, lenne bár rossz az anyja, lenne bár elutasító, nemtörődöm, de legalább élne! egy élő anyával a rossz kapcsolat rendbehozható, de egy meghalt anya csak örökké hiányzik.
valamikor régen egy szennylapban olvastam arról, hogy a feleségek vajon inkább a férj halálát viselik el, vagy azt, ha a férj elhagyja őket.
akit elhagyott a férje, annyira keserű volt, hogy azt mondta, inkább halt volna meg(!), de akkor úgy emlékezne rá, mint szerető férjre, most meg látja, hogy egy másik nővel... hát nem önző hozzáállás ez??
mondanom sem kell, hogy az özvegyek szerint inkább hagyta volna el őt a férj, de legalább lenne apja a gyerekének.
Tényleg nehéz hozzászólni egyetlen mondathoz. De ez alapján én is úgy látom, hogy valóban könnyebb azt feldolgozni, hogy meghalt az anyukám, aki szeretett, akiről csupa szép emlékem van, mint azt, hogy él, de rám se akar nézni, nem szeret, nem fogad el. Szerintem ez egyértelmű, de lehet, hogy a cikkben egész másról volt szó.
Nem tudnád belinkelni vagy becopyzni? Mert azért egy mondatba besűrített állitásról elég nehéz beszélgetni. (De ha csak erre az egy mondatra kell reagálni, szvsz. igaza van a cikknek: tényleg könnyeb megemészteni egy anya halálát, mint azt, ha egy életen át elutsaítja a gyerekét.)
Hogyha beírom, hogy a 2001 novemberi Nők Lapjában Mezei katalin nyilatkozta az befolyásolja a véleményedet?
A cikk azt taglalja, hogy a gyerekek mennyire képesek sérülni, ha a szülő, leginkább az anya elutasítja őket.
És azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a szülő halálát könnyebb feldolgozni, mint azt az érzést hogy nem felel meg a számára legmeghatározóbb személy elvárásainak.
