Egész pontosan 28, 58 Euró adó, 1,42 még hiányzik a 30 hoz. A cirkusz abból volt, hogy az átszálló utasokra ez nem vonatkozot, ezzel piaci előnyhöz juttattva a KLM et. Aztán a holland kormány megoldotta, már utánuk is fizetni kell.
Egyébként a német kormány épp most akarja csökkenteni a hollandnál sokkal kisebb adót, mert sora szűntek meg útvonalak emiatt.
Nem mondom, hogy tévedsz, de tele a Wizz 25-30 €-s jegyekkel Ein-Bud járatokon, nem tűnik valószínűnek, hogy ebből 30 € adót fizetne. De van 20 és 22 €-s jegy is.
Amúgy nem mert ott a tél a főszezon szval drágább is és zsúfoltabb is. A késések pedig random voltak, (madárajjal ütközés miatti átvizsgálás és pályazár lerobbant kisgép miatt, de mint sima user ez nem kell hogy valakit érdekeljen.
Amúgy én kisgyerekkel eleve nem repülnék ahol egy ilyenböl nagyobb problémám lehet.
A téli TFS késése feltételezem időjárási körülmények lehettek, nem pedig a nyári légtér zsúfóltság miatti slotok, a lejárt crew munkaidő, és sok minden más amit a nyári roham hoz magával. Január 4.-én és júluis-augusztusban ugyanazok a szállás árak kint, ugyanakkora a tömeg, ugyanakkora a lehetőség a pihenés minőségére?
Hát azért télen is előfordulnak gondok, én szerencsére január 4-én jöttem haza pl. TFS-ről, de elsején és másodikán is akik akkor jöttek volna 1 nappal később jöttek. És nem kevesen a reptéren aludtak, már amennyire ott lehet.
Annyi kockázat amennyi van a nyárba is belefér, de én pont azért nem megyek nyáron mert mindenhol dög meleg van, 500 fokban strandolni tök jól lehet itthon is.
Az emberek megszokták és elvárják tőlük hogy a nyári szünetben menjenek az éves nagy nyaralásra és persze repülővel. Nyaralni nyáron a szünetben lehet menni a nagyszülőkhöz, a Balatonra, Tiszta tóhoz vagy bárhova, repülni meg januárban SSH, HRG negyed áron a 30 fokba. Ki vagyok én hogy megmondjam ki mikor hova menjen, de aki mégis arra vállalkozik hogy nyáron epül nyaraló helyre, az számítson erre. A biztosítás jó dolog és ma már kötelező, szerencsések hogy így gondolkodtak, a gyerekeket jó ötlet abból az összegből kárpótolni.
Nyáron rizikós az utazás főleg gyerekkel. Amennyiben volt biztosításuk az kárpótolni fogja a kellemetlen élményeket (anyagilag biztosan), de a vele járó kellemetlenségek ugyanúgy a nyaralás részei. Ha busszal, vagy autóval megy a család nyaralni akkor zsúfoltság van az utakon, torlódások, nagy meleg, szóval nem csak repülővel érik negatív impulzusok az utasokat. Ez vele jár, aki erre vállalkozik azoknak így kell elfogadni. Én gyerekkel nem mennék a nyári szünetben repülővel nyaralós helyre, mert szerintem sokkal nagyobb bosszúság mint öröm egy ilyen út. A nyári pihenést máshogy is meg lehet oldani ahogy már írtam.
Nem értek egyet azzal, hogy "az emberek egyrészt még mindig azzal vannak hogy nyaralni nyáron nyaralunk", mármint azzal a résszel, hogy ha jó ha nem akkor is repülővel kell menni. Bölcsiből, oviből ki lehet kérni év közben is a gyereket az nem annyira kötött, az iskolások pedig már talán megértik ha késik a járat, vagy többet kell buszozni. A biztosításból lehet őket kárpótolni egy új telefonnal, vagy konzollal, máris jobb lesz a kedvük. :)
Egyet is értek veled meg nem is. Persze hogy nem jó júliusban, augusztusban repülni. Sokkal nagyobb esélyed van rá, hogy érintett leszel egy járattörlésben, késésben, bármilyen anomáliában.
Gyerekkel meg végképp necces, ez is igaz, csak hát az emberek egyrészt még mindig azzal vannak hogy nyaralni nyáron nyaralunk, a másik hogy kötve vannak az iskolai szünetekhez a gyerekesek.
Na persze van szünet október végén is, igaz, de tudják ezt a légitársaságok is, meg a szállodák is, és általában akkorra extrém drága minden ahhoz képest hogy ősz vége van.
Amúgy én azt gondolom a változást végül nem annyira a most már állandó nyári reptéri káosz mint inkább a klímaváltozás fogja elhozni.
Előbb-utóbb bele leszünk kényszerítve, hogy változtassunk a nyaralási szokásainkon.
Vannak helyek amelyek lassan élvezhetetlenné válnak nyáron, 40 fok van vagy a körül, erdőtüzek stb.
Nem tudod vele megértetni, hogy a 239 férőhelyes gépre nem fog felférni 249 utas. Főleg ha a két CEO közül az egyikre cserélik a géped, és hiába vettél ülőhelyet kidob a rendszer és újakat fognak osztani a beszállításkor. (ETD -40min) Tegnap a Baselen ebből volt a balhé, oda akartak ülni ahogy eredetileg szólt az ülhelyük, pedig ott más ült. A csoport egyik tagja nem jött el, a másik tag az el nem jött utas helyére ült. Oda ültettek persze valakit, és két utasnak szólt ugyanarra a helyre a jegye. Igen ám, de a csoport egyik tagja az el nem jött társuk beszállókártyáját mutatta, akit leszedtek a járatról és úgy tűnt két utast ültettek ugyanarra a helyre. Nagyon ravaszak az utasok, de aki más beszállókártyáját mutatja azt páros lábbal rúgnám le a gépről a crew helyében, főleg hogy ezzel késést okozott.
Tessék időben becsekkolni, de ugye terjed a baromság, hogy várd meg az utolsó percet és tiéd lesz a legjobb hely. Osztják az észt a szagértők, akik már ültek legalább 6x repülőn, a kattintás vadász sajtó meg veszi át, aztán tulfoglalás esetén nem értik mi történt? Pedig a 6x repült szagértő megmondta, hogy az utolsó percig várni kell, és ők mindent úgy csináltak.
Ettől még igaz, ha teszik ha nem a Wizzair nem volt Ilyen pontos és megbízható 2018 nyara óta a nyári szezonban. ( Kivéve a 2020 és 21 es covidos nyarakat, amikor a sok beszari otthon ült, jó is volt az a két nyár, kicsit megtisztult utazó közönség volt, élveztem minden percét).
Ezt magyarázd meg annak a többezer utasnak, aki nem tudott elutazni, akik Madrisban vagy Dubaiban ragadtak, vagy akik az overbook miatt tegnap nem utaztak el. Három járatról is szedtek le utasokat mert túl volt lőve. Nekem semmi problémám ezzel persze, csak rossz nézni mikor az anyukák sírás közben vígasztalják a gyermekeiket. Legközlelebb mondom nekik, hogy egy sokszor újraregisztált fórumtag úgy látja 2018 óta nem volt ilyen jó nyara a Wizzairnek, hátha attól megnyugodnak.
A tavalyi és az idei légiközlekedési állapotokban én nem indulnék el gyerekekkel így nyaralni, vagy ha nagyon nélkülözhetetlen akkor biztosítással. A biztosításuk valószínűleg fedezni fogja a követkerő évi nyalaásukat, de felesleges kockázatot vállalnak. Elhiszem hogy maradandó élmény, főleg így, de a hazai szállások között is találni élményt nyújtó nyaralást. Repülni tavasszal, télen vagy ősszel kell, olcsóbb és sokkal biztonságosabb, kevesebb kalanddal. Olcsóbbak a jegyek, a szállás (kb fele annyiból kijön) és nincs olyan tömeg.
Teljesen mindegy mi okozza (vihat, birdstrike, vagy szrájk) a biztosítás ugyanúgy kifizet minden kiadást. A 261/2004/EK rendelet itt nem él, felesleges ezzel foglalkozniuk.
A mai British olyan gépet küldött, aminek az első raktere inop volt. Annyi a lényeg hogy 110 utas feladott poggyásza maradt itt, 70 tengeren túli átszálló utasnak. Nem tudom milyen kártérítést fizet ilyenkor a légitársaság, de nem hiszem hogy pótolja a hiányzó dolgokat. Hiába a legacy társaság. a drága jegy, máshol is előfordul, még durvább dolgok is. (pl a napokban az esti Easyjet BSL törlései)
14 napon belüli törlésnél elvben jár. De kérdezz rá valamelyik cégnél, pl.: https://www.airhelp.com/hu/karterites-jarattorles-miatt/. De én a helyedben a légitársasághoz nyújtanék be írásos panaszt, egyrészt visszakérném a jegyárat, másrészt kérném a kompenzációt. Ha nem adják, nemzetközi békéltető - sokkal segítőkészebb, mint a magyar, nekem a KLM/AF-el kapcsolatban is segítettek, pedig csak ülésre kifizetett összeget nem adtak vissza, 40e Ft értékben, inkább kíváncsi voltam csak, de nagyon pozitív a tapasztalat velük.
Én azt gondolom az egészről, hogy sajnos ezek az esetek voltak is lesznek is, kivédeni nem lehet. A légiközlekedés már csak ilyen, van bird strike, meg "rendes" sztrájk, meg műszaki hiba, meg vihar stb. Mikor viszont belekerülsz egy ilyen helyzetbe az nyilván rettenetesen rossz, főleg gyerekekkel.
Én egyszer voltam csak ilyenben eddig, az is legacy légitársaság volt nem fapados és más helyzet, overbooking, ami miatt csak a másnapi géppel tudtam hazajönni és az sem volt olyan kellemes.
Aztán ha majd beadják a kártérítési igényt kíváncsi vagyok mi lesz, vis maior vagy végül fizet a Wizzair.
Így volt igen, valami 5 órás késéssel indultak LAR-ról és BUD-ra jöttek, onnan buszos hazahozatal, de ők ezt nem vállalták, hazajöttek Ferihegy állomásról IC-vel inkább, szerintem jobban jártak. Mondta a srác hogy ők már itthon vannak, de a buszosok még nem + a busz DEB reptérre jön, bár semmibe nem tartana a belvárosban lerakni az embereket ha már így esett, de hát a szabály az szabály gondolom.
A buszosoknak DEB-ről aztán még taxi be a városba akiért nincs ki kijöjjön hajnalban autóval.
Hogy miért BUD-ra, vannak sejtéseim, nemrég június 7-én egy az egyben ugyanez volt a LAR-DEB járattal, olvastam. Én azt gondolom, a Wizznek nem volt business DEB-re hozni őket hajnalban. Ez a gép ugye eredetileg vitte volna vissza LAR-ra a "következő turnus" nyaralót, de ez így ugrott. Itt állt volna a gép az aszfalton és aztán valamikor átrepül üresen valahova, gondolom BUD-ra, mert DEB már nem bázis. Senkit nem tudott volna innen vinni sehova ma, még a londoni járat sincs ma innen.
Logisztika + business vs utasok érdeke. Előbbi nyert.
Ami a kérdés - és ami a bizonytalanságot erősíti bennem -, hogy mi számít bizonyítható értesítésnek?
Ugyanis
- nem írtak nekem emailt (pedig elvileg már két hete törölték az összes FDH járatot
- nem jött üzenet az applikációban sem (spam sem)
- nem jött sms
- az app-ban látszik egyedül, hogy törölt a foglalás. De mivel előtte van egy másik foglalásom is, így az app megnyitása esetén NEM látszik a törlés.
Kérdésként merül fel, hogyha ezzel a légitársaság teljesítettnek véli a tájékoztatási kötelezettségét, akkor vajon hol van az leírva bármilyen üzletszabályzatban, hogy az utas köteles hetente lecsekkolni, ugyan megvan-e még a járata? Ellenkező esetben - pont az ilyenek miatt - ez nem egyértelmű.
Persze vékony jég, furcsa bizonyítási teherrel, lehet hogy ilyen párezres jegyeknél a befektetett energia sem éri meg (pedig az 500 EUR nem rossz), ezért is érdeklődöm a gyakorlatról.
Régen teljesen magától értetődő volt, hogy törlik, majd pár napon belül jön az email. Sok ilyen volt már, soha nem volt belőle gond.
Köszönöm, ha megvilágítjátok a hátteret, és köszi az együtt gondolkodást.
Szia, egy facebook posztot találtam, amit július 10-én írtak, eszerint már legalább 2 hete törölhették ezeket a járatokat. A posztban 31-i járat van, de ezeket egyben szokták törölni. Az átfoglalást a weboldalnak engednie kéne, az appban nem mindig megy. https://www.facebook.com/groups/wizzaycf/posts/1085255979665370/
Igen, és azért itt még akár igaza is lehet a Wizzairnek ha korrektek vagyunk, de majd ha hazajutnak egy próbát megér a kártérítési igény benyújtása.
Cipruson meg sajnos tényleg erdőtüzek vannak, a szép kis hegyi falvak közül több érintett, átérzem, 2 éve voltunk ott, jó kis hely de most is 40+ fok van ott.