Mi felvettük Ezzel együtt nehezen viseltem amikor mi beszálltunk a liftbe 4-en, még 4-en utánunk nyomultak, nem tartanak egyáltalán távolságot. Pedig korábban nagyon fegyelmezettek voltak állítólag, csak hát már nem kötelező, senki nem hordja. 3 hónap után én nem tudok egyik napról a másikra átállni.. bár előzetesen egyáltalán nem gondoltam, hogy ez probléma lesz.
Mert nem muszáj boltba menni.. viszont csodás helyeken járunk, ahol zéró turista van. Állítólag most olyan helyekre is érdemes elmenni, ami a tömeg miatt évek óta élvezhetetlen, pl itt a környéken Hallstadt, de ismerősöm Velencében is hasonlót tapasztalt. Barátoknál lakunk, velük járunk kirándulni, szuper helyeket mutattak gyalogos távolságban. Voltunk becsületkasszás boltban ahol organikus tejtermékeket, tojást, házi tésztát lehet venni, leesett az állam azon, hogy a faluban 10+ Tesla töltő van, meg ezernyi apróság. Utazni, felfedezni jó.. pedig nem mentünk a falutól messze. Ma elmentem barátnőmmel vásárolni, de azt nem élveztem, pedig szeretek vásárolni. Ettől még jó itt lenni, egyáltalán nem bánom, hogy eljöttünk, sőt.
A mínuszolásokkal meg ne foglalkozz! Azzal semmi gond nincs, ha valakinek nem tetszik egy vélemény/hozzászólás és szóváteszi, de hogy az ellenvélemény nélkül osztogatott -/+ kinek s mire jó, azt valószínű még az sem tudja aki bevezette :-)
Utoljára hétfőn volt járattörlésem, kb 8 perc volt mire visszajött creditben a pénzem, és nem is hívtam őket.
Előtte héten 3 járatomat törölték, -2-nél azonnal jött kreditben a pénz, a 3.beragadt (ők mondták), a 2. napon hívtam őket és kézzel indították és 3 órán belül megkaptam a jóváírást.
A márciusi, áprilisi törléseknél pedig a 50.napig vártam-mert azt mondták 60 nap is lehet-és kézzel indították, estére megjöttek a kifizetések bankszámlára. Ezt is telefonon intéztem. Nem emeltdíjason és magyarul.
Én sem hinném, hogy ellopnák a pénzem, csak nem tartom korrektnek sem üzletileg sem jogilag, hogy június 12-én kiállítottak egy mínuszos számlát amin a fizetési határidő június 12. volt és a mai napig nem utaltak. Ezt a fizetési határidőt ők írták rá, saját maguknak szabták határidőnek.
Járattörlés miatt visszakaptam a jegy árát 120% kreditben. Eredetileg kp-s vásárlás volt. Felajánlották, hogy a kreditet ha szeretném visszautalják arra számlára ahonnan eredetileg vásároltunk, ilyenkor a 100% jár a 120% helyett. Ezt igényeltem több mint 30 napja.
Szia, mit értesz az alatt, hogy jéárattörlés miatt kapott kredit ? Ha a +20 ot, az csak abban az esetben járt, ha kp-s fizetésed volt, de wizz pontokban kérted vissza az összeget . Ha pontokból vetted a jegyet, nem járt, akkor annyi pontot adtak vissza amennyibe a jegyed került.A 120% pedig együtt mozgott, így írták jóvá a Wizz számlán.
Ha tisztán pontokból vetted, akkor azt gyakorlatilag azonnal jóváírják. Ha 30 nap alatt nem jött meg, akkor valami elakadt a rendszerben. Telefonálni kell vagy panaszt tenni a honlapon.
Van valakinek tapasztalata abban, hogy ha járattörlés miatt kapott kredit visszautalását kértem a számlámra és már több mint 30 napja nem fizetik ki. Mi lehet ilyenkor tenni?
Gere Koparból barátoknak minden évben szervezek közös előrendelést (van is egy felesleges sorozatom 2006-os a legrégebbi tétel + jubileumi cimkés, és 1-2 magnum palack, stb.), de 1-2 tételt kivéve (pl. fekete járdovány, mielőtt majdnem duplájára emelték az árát) túlárazottnak érzem a borait, ahogy a legtöbb villányinak.
Ha nem Sopron, akkor pedig inkább Szekszárd, Eger, Somló:)
Mar mindegyik nagy bajban van, valamilyen segitseg nelkul egyik sem tudna atveszelni az elkovetkezo fel- egy evet szerintem. Az segitene sokat, ha az elmult evekhez hasonloan osztol elkezdenek az emberek szazezer szamra jegyeket vasarolni jovo tavaszra, nyarra es omlene a keszpenz a cegekhez. Ennek azonban az eselye szinte 0 a mostani helyzetben. Most lesz az szerintem, ami ellen a Ryan es Wizz is harcol, hogy azok a legitarsasagok fognak jobb helyzetbe kerulni, akiket az allamok atlokdosnek a szakadek tuloldalara. Jelen helyzetben meg az eu sem akadalyozza ezt meg, eddig az osszes allami segitsegre rabolintottak.