"Spanyolországban ebben a hónapban még eltekintenek a QR kód hiányától, ha nincs nem baj, helyben megoldják a dolgot, ezt olvastam."
Ezt hol olvastad, mert én sehol nem látom. A hivatalos oldalon (Spain Travel Health) ahol ki lehet online tölteni azt irja kötelező július 1-től korra, nemre, stb. tekintet nélkül , nincs kivétel. Plusz néztem a BCN reptér honlapját ott is az van, hogy kell, ezzel léphetsz csak be. Az már más kérdés, hogy valóban kérik-e. De szerintem nem érdemes megkockáztatni, hogy nem töltöd ki aztán lemaradsz, főleg ha a Wizz anélkül föl sem enged a gépre.
Igazából nincs ellentmondás. Keveset teszteltünk (szerintem még most is, de nem tenném rá a nyakam), így alacsony az a mutató. (sokan otthon, a karanténban, de akár abszolút tünetmentesen átesnek rajta) A halálozási rátánk magas, mert ugyanolyan, mint máshol, csak ugye a nevezőnk alacsony. (attól most tekintsünk el, hogy a halottak sem feltétlenül kerülnek be a statisztikába)
Ennek ellentmondani látszik, hogy az egyetemek sem találtak sok fertőzöttet, de mint írtam, sokaknál nincs ellenanyag, így az sem teljesen megbízható vizsgálat.
Én mennék és nem feltétlenül szín szerint, a norvégok pl. pirosak, míg Amerika sárga - pedig az adatok nagyon mást indokolnának.
A minden nap valami uj, szerintem annak koszonheto, hogy nem akarnak felesleges korlatozasokat, de viszont nagyon gyorsan reagalnak, ahol kell. Ez persze egy utazni vagyonak kellemetlen is lehet, mert nem tud elore tervezni, de sajnos a virus es terjedese is kiszamithatatlan.
Nem lehetne hazudni a számokkal. Mert pl az RTL Klub milliókat ad minden olyan információért, ami árthat a kormánynak. Szóval akkor már régen kiderült volna...
Azért azt ne felejtsük el, onnan indultunk, hogy vajon mennyire reálisak a lejelentett, hivatalos esetszámok. Erre írtam én azt, amit írtam, hogy a "hivatalos" statisztika szerint alacsony, az egyetemek mérése szerint is alacsony, és én magam is hasonlót tapasztaltam. Ha a hivatalos esetszámok valódiságát kétségbe vonjuk, akkor meg hiába matekozunk hogy minek a hány százaléka. Mindenesetre ha tömeges fertőződés lenne, azt nehéz eltitkolni, mert megtelnének az ágyak hamar a kórházban - legalábbis szerintem. Ezért én azt gondolom, hogy valóban hagyott maga után a tesztelés kívánnivalókat, de a súlyos esetek száma akkor sem volt durván magas, tehát ha a hivatalosnál többen megkapták, akkor is jellemzően tünetmentesen - súlyos tünetek nélkül átvészelték. És az a kérdés, vajon ennek mi az oka, mitől voltunk ennyire sikeresek. Vajon min múlott? Azon, hogy nagyon időben megállítottuk az életet, vagy nagyon fegyelmezettek voltak az emberek, esetleg van valami plusz ok, pl. a BCG? És ezt lenne kritikus szerintem kideríteni, mert ezen múlhat a második hullám sikere.. az emberek mostanra elbagatellizálják ("nem is volt itt vírus") mert nagyon kevesen tapasztalták meg személyesen, szerencsére, így még egyszer nem fog ez a fajta "mindenki maradjon otthon" dolog működni, még ekkora fegyelemmel sem.
Alapvetően egyetértek az utazások korlátozásával is, bármennyire is szenvedélyes utazó vagyok, jelenleg nem érzek késztetést hogy a sárga, vagy a piros jelzésű országokba menjek. Az meg, hogy az állam által fizetett teszttel kikerülhető a karantén (legalábbis azoknak, akik 2 héten belül vannak, tehát már nem tudtak ezzel tervezni) szerintem korrekt, és aki ezt kijátssza az felelőtlen.
Persze, jobban mutatná, csak én tücsökre reagáltam és arra, hogy "csak" egy ismerőse (másnak pedig egy sem) betegedett meg. Ezért számoltam ki azt, hogy mennyi az esélye annak, hogy a 100 ismerőséből 1 megbetegszik. Ebből következik, hogy annak az egyélye, hogy egy konkrét ember (pl tücsök maga) megbetegszik, ennek a számnak a század része, 0.04% :-)
De talán jobban mutatná a "veszélyt", hogy 100 emberre 0.04 fertőzött jut; figyelembe véve a gócpontokat, ilyen ismerőssel nem rendelkezőnél lehet ez mondjuk 0.01 ember is - azaz ha valaki nem ismer fertőzöttet, az nem jelenti, hogy ne lenne tényleges veszély.
Én magam kb. középre teszem, nem aggódom magam halálra, de nem is mondom, hogy nincs itt semmi látnivaló. Hogy on-ra fordítsam, egy full fertőzött országba én sem nennék, de Ciprus, Görögország most(!) simán jöhetne.
Ugyanazt kell kitölteni amit már tudtunk, amit a spanyolok is mondanak. Azt a linket küldték meg, és csatolmányokat is 4 nyelven. De úgyse lehet kitölteni csak 2 nappal előbb.
jól számolt, te neked meg a második része volt jó.
tehát 100 ismerősöd között 4% esély van, hogy van koronavírusos.
Persze ez nem ennyire könnyű számolás, mert a betegek valszeg klaszterben fertőzöttek (családok), tehát több lesz, akinek több is van az ismerősei között, és több lesz, akinek senki...
Nem tudom, még nem kaptam spanyol kitöltendőt, most Olaszországba megyek és a konzuli szolgálat oldalán külön link van Puglia, Szicília és Szardínia régiókba belépéshez, melyeket csak regisztráció után láthatnék, de nem szeretnék mindenhová beregelni puszta kíváncsiságból. Szóval én ott regisztráltam az engem érintő tartományra és azon van QR kód, amikor a pdf előállt, rajta volt. Az a nyomtatvány amit a Wizz küldött az imént, az ugyanaz a nyomtatvány, de QR kód nélkül, így azt kinyomtatva kellene magammal vinnem. Mondjuk nem tudom mit csinál akinek nincs nyomtatója és pár óra múlva indul a gépe...
Holland repülőtereken öt kérdéses kérdőíves papírt küldött nekünk a Wizz. Öt kérdés, folyik e az orrom, fáj e a torkom, köhögök e, fuladok e, lehetett No és Yes ikszelni. A lap aljára oda írták, ha bármelyik kérdésre yes választ ikszelek nem engednek be.
Na ennek aztán volt értelme, aztán ment a kukába, mert a repülőtéren senki semmit se kért.
Még egyszer mondom, Német Holland repülőtereken semmit se kérnek kisetalsz mint régen. Egyébként a gépen is osztogatni fogják a leszállás előtt a papírt.
A Wizz személyzet nagyon lelkes, adja a papírokat, a fogadó ország meg nem kér semmit , egyedül tollat nem tudnak adni. Nyugi, ez Görögország lesz.
Szia, szerintem automatizáltan küldik a leveleket én már kb. 15 percenként kapok egy újat. Próbálj meg visszaírni, hogy hiányzik a csatolmány, ezzel majd bizonyíthatod, hogy mindent elkövettél az ügy érdekében ha kérnek valamilyen papírt beszálláskor. Nem a te hibád.