Azonban a "közvetitők" is a szélesebb Istenfogalomba beletartoznak és v é g ü l i s az ilyen imák is ugyanoda érkeznek meg.
A szentek,angyalok és más Égi tényezők Isten parancsolatait teljesitik munkájuk végtére is Istené. Mihály arkangyal az égi seregek vezetője valójában az Isten munkás-küzdő-harcos ászpektusát jelképezi illetve azt teljesiti konkrétan.MAGA ISTEN harcol általa.Az angyal sem önnön akarata szerint ténykedik hanem kötelessége szerint !
Igy aztán ha valaki közbenjárást kér a kedvenc szentjétől talán Máriától Isten ezeket az imákat is magához vonja és elbirálja reagál rájuk.
Te modd, ember, a mult evezredbol jottel, vagy csak a Bibliat olvasod tul regi kiadasban? Nagyon archaikus a stilusod, marmar nem is ertem...
Egyebkent az Ujszovetseg nem arrol szol, hogy van a Szentlelek, es az megmondja, hogy mi a helyes, mi a helytelen, nem kell ahhoz mindenfele Bibliakat olvasgatni? Mert birtokaban vagyunk az alapigazsagnak, es ebbol minden fontos levezetheto, ami a Bibliaban le van irva. Es legalabb nem veszunk el a torvenyek folytonos ertelmezeseben. Mert az ugysem mukodik.
Tenyleg, miert jo az neked, hogy itelkezel? Faraszto dolog. Es hacsak nem eppen te lettel kiszemelve arra, hogy eloszortirozd az emberiseget az utolso iteletre, szerintem nem erdemes foglalkozni a dologgal.
Tenyleg, tudja valaki, hogy mi az az itelet? Csak megfigyeled a dolgokat, es rajossz, hogy bizony nem kellett volna a szomszed kuszobere... De ha a korulmenyek kesztettek erre (ott volt sotet:)... Es ha fozol egy jo gulyaslevest az asszonynak, akkor ki vigasztalja meg szegeny marha (most mar csak hus) lelket? Nincs is jo es rossz...
Én nem gyűlöllek Cserfa, de olyan hülyén adod elő magad, hogy az már fáj! Kicsit visszavennél, kicsit lazítanál, elhinném, hogy van benned szeretet és nem írtózatot éreznék. Lehet keményen beszélni. Jézus is keményen beszélt olykor. De Te már túllősz a célon. Legyél már egy kicsit emberibb! Nem tudsz normálisan szólni hozzánk? Nekem csak ez nem tetszik abban amit csinálsz. Próbáltam erre valahogy rávilágítni, de már látom, hogy nem lehet. Próbáltam észrevetetni, hogy ne légy már annyira több, mint mi, de hiába. Mellőled nem elkopnak az emberek szerintem, hanem elhagynak. A hited nem erre kellene, hogy szolgáljon! Szoktál Te mosolyogni az ellenfeleidre? Mi itt nem ellenségek vagyunk!
Nincs igazad, ha ez Vallás-fórum, ha igaz a Biblia, nekem bizony van jogom ítélkezni, sőt, tulajdonásgom, hogy ítélek:
1 Kor. 2.15 A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.
Sőt, maga Jézus tolta le azokat, akik elhagyják az ítéletet (is):
Luk. 11.42 De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
Mondd, nem ismersz magadra hamis alázatoskodásoddal, ezt, meg azt megadnád Istennek, kicsi hülye dolgokat, de a lényeget, a szeretetet (Iránta és egymás iránt), de az ítéletet (mi a jó, mi a rossz, mii igazságos és mi hamis, mi van Tőle, és mi ellenkezik Vele) azt elhagyod?
Mondd, te irgalamtlan és kegyetlen ember (szóltam hozzád a másik topicban), te aki Krisztust sem szereted annyira, hogy megismernéd, mit szórakozol velem, hogy azt vizsgálom, mire jutunk, ha a Biblia igaz? Ha a Biblia igaz, miben tévedek?
Ha megmutatod tévedésem, megköszönöm!
De ha a Biblia igaz, rám miért haragszol, miért rágalmazolo, miért írsz nekem ilyen hamisan, Krisztustól, apostolaitól (a Bibliától) idegenül?
Ugyan mit teszek én ellenükre, De ne foszlányokat, szövegkörnyezetükből kiragadott megmásított, átfogalmazott dolgokkal gyere, és ha igazad van, megköszönöm intésedet, és megtérek tévelygésemből.
Azonben inkább azt vélem, te ugyanazért gyűlölsz, amiért Krisztust gyűlölték, a módszered is ugyanaz (kinek tartom magam, méghogy ember létére, ugyan ki ez, hogy mer így beszélni, stb.) Ember, én csak azt vizsgáélom, mire jutunk, ha a Biblia igaz, mindent, érted, mindent meg tudok mutatni, amit írok (a hitbeli dolgokról, nem a személyesről, amit pl, rólad írok), hogy benne van, és úgy van benne, ahogy írom.
Nem egyenesen az Igét gyűlölöd, Akti lecseréltél egy magadválasztotta erőtel ocsmány jézuskabálvánnyal, és nem cserélted le az igaz istentiszteletet magaválasztotta istentisztelettel? Miért szólsz meg engem, ha igazam van? (Ezt sem kéne ám!)
Miért adott isten értelmet nekünk? Nem azért, hogy értsük az Ő tanítását?! Mi a bűn abban, ha vitatkozunk, értelmezünk, elmezünk és ezáltal is erősítjük a hitet? És mondta a Biblia, hogy az "internet nem arra való"? Ki vagy Te, hogy ítélkezel? Ki vagy Te, hogy megszabd másoknak, hogy mit tegyenek és mit ne? Talán pap vagy Te? Talán próféta vagy? De bárki vagy, ítélkezni nincs jogod! Nem az vagy Te akit nekünk követnünk kellene. Te csak egy vagy közülünk, aki azt hiszed, hogy az Úr neked többet adott! Micsoda hamis tévelygésben élsz Te? Mi a Te célod? Igazság? Miért kellene ezt elhinnem?
Szeritem ez a fórum nem erre való. Sőt, ez, amit te csinálsz egyáltalán nem való egy fórumra sem.
Ahova ez való, az meg nem fórum. De ez sehova nem való, hanem ha igaz lenne (mert a tiedét nem tartom annak), az sem fórumra való lenne.
Te valami fórumtanító vagy? Nincs ilyen, az Úr ilyet nem ad.
Vagy nettanító? Ilyen sincs az Úrtól.
Kevés esélyt látok arra, igazságos lenne a te célod.
Persze én is csak egy vagyok a sok fórumtárs közül, de az ilyenek miatt szégyenkezem, és állnom kell, hogy sokan elfordulnak az igaz értékektől, mert a rizsa, az ajándék és elhívás nélküli emberi okoskodás, bibliaidézgetés, vallásos szósz egy egészséges gondolkodású, lelkiismeretes embernek nem kell. Ez, amit te gyakorolsz, már rég leszerepelt. Aki erre vevő, az meg ugyan hogy jut hitre (és még te írsz a hittel való imáról?)
No mindegy, csináld csak, ha ilyened van, én is írok olykor az ilyenek ellen.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
9. "Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!"
a, "... tiéd az ország..."
Mindent, amit az ember ismer (és megismerhet valaha is) Isten teremtette. Mindezek Nélküle, illetve fenntartó munkája nélkül nem léteznének. Istentől nem azért kaptuk életünket, és különféle javainkat, hogy eltékozoljuk. Kötelességünk mindezekkel jól sáfárkodni (gazdálkodni), és másoknak is hasznára fordítani, hiszen ez a gazda, azaz az Isten akarata.
b, "... tiéd... a hatalom..."
Az Atya Isten hatalma messze túlszárnyal minden más hatalmat a világegyetemben, és akinek bármily hatalma van, az mind Tőle kapta azt. Pl. ezért nem kell tartania egy Istenben bízónak sem a gonoszság erőitől, hiszen a szeretet Istene mindenek feletti hatalmával folyamatosan meg is óv bennünket, és csak a szükséges (javunkra váló) dolgokat engedi meg életünkben.
c, "... tiéd... a dicsőség..."
Amikor a teremtmények (köztük az emberek is) megértik, és megismerik Istent, és az Ő akaratát (az Ő akarata = a boldog örök életbe vezetni mindenkit, aki csak hajlandó azt elfogadni) látják megvalósulni, akkor egyöntetűen elismerik Isten nagyságát, szeretetét, igazságosságát, és kegyelmességét. Ez az Idő hamarosan elkövetkezik, hisz a bűn kora rövid időn belül lezárul.
d, "... mind örökké..."
Az előző három pontban említett tények örök érvényét erősítik meg ezek a szavak. Megérthetjük, hogy Isten birodalma, hatalma és elismertsége örök érvényű már ma is. A távolinak tűnő boldog, örök életre is utalnak e szavak, amit Isten készít elő, minden Őt - azaz a szeretetet - választó számára.
e, "... Ámen!"
Magányos imáink végét hasznos egy ámennel zárni. Jelentése: úgy legyen. Ezzel kifejezzük azt, hogy az elmondott kéréseket komolyan gondoljuk, és valóban vágyunk arra, hogy meg is valósuljanak.
Közös imák esetén az ima után elhangzó ámenünkkel fejezhetjük ki, hogy az elhangzott imával mi is egyetértünk.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
8. "És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól..."
A 20. hozzászólásban már részletesen ki lett fejtve ennek a sornak a mondanivalója. De az áttekinthetőségért következzen egy pár idézet onnan, és egy kis kiegészítés:
"Ma így mondhatnánk imánkban:
Istenem, kérlek, ne engedj rám olyan javító-nevelő feddéseket és próbákat, amik fájnak nekem, de ha szükségesek ahhoz, hogy megszabadíts a bűn fogságából, és hogy örök életet nyerhessek (akár másokért is), akkor mégiscsak engedd rám azokat a Te akaratod szerit. Jézus tömören és nagyon bölcsen fogalmazta meg a mintaimádságnak ezt a részét is. A teljes odaszánást, és a szükséges jellemfejlődés elfogadását foglalja össze benne...
Isten nem azért enged ránk próbákat, hogy elősegítse végleges elbukásunkat. Azért teszi ezt, hogy általuk is fejlődjünk. Csak akkor nyúl a "fájdalmas" próba fegyveréhez, ha az ember másként már nem megszólítható, vagy csak ezzel az eszközzel érhető el a további jellemfejlődés az Isten hasonlatosságának irányába...
... a kísértés nem Istentől származik (hanem Sátántól vagy az ember vele született, illetve felvett természetéből), de Ő engedi meg javunkra, és csak a szükséges mértékben."
A bűnnel megfertőzött ember számára sajnos nincs más út a komoly jellemfejlődés felé. De ezek a kísértések (próbák), bár most nemkívánatosak, mégis olyan cél elérésében eszközök, amiért érdemes alávetni magunkat Isten akaratának.
"... noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor (az ítéletkor)..." (1. Pt. 1:6-7)
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
7. "És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek..."
a, A legtöbb ember képzeletében egy haragos és szigorúan törvénykező istenkép él. Persze a Bibliában szó esik Isten haragjáról, és arról, hogy hajlandó megbocsátani vétkeinket, ami természetesen szintén azt feltételezi, hogy a megbocsátás előtt haragudott ránk. A bökkenő csak ott van, hogy ez nem igazán egyeztethető össze a teljesen szeretetből és szelídségből álló isteni jellemmel. A probléma feloldása mégis egyszerű: kinyilatkoztatásait Isten mindig úgy igazította, hogy az bevehető (elfogadható) legyen a kor embere számára, aki elferdült istenképéből és kívánságaiból csak keveset tud engedni. Jól bemutatja ezt a következő példa:
"És a farizeusok hozzámenvén (Jézushoz) megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt.
Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes (Isten utasítására)?
Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.
És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.
És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.
Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el." (Mk. 10,2-12)
Ez az eset bemutatja azt, hogy ha Isten nem adja meg a zsidóknak a válólevél engedményét, akkor megjobbító törvényeiből többet utasítottak volna el a számukra túlzottnak tűnő megszorítások miatt. Ám az újszövetségi emberek nagyobb világosságot kaptak Jézus által (és a nagyobb tudás több felelőséggel jár). Így a valamelyest helyre billent istenkép megérteti az emberekkel azt, hogy minden Istentől származó rendelkezés javunkat és épülésünket szolgálja. Tehát nincs lehetőség a válólevélre.
Ekképp kell értelmeznünk az isteni megbocsátást is. Tudjuk, hogy Isten mindig is szeretett bennünket, ezért sosem haragudott ránk. Ám a bűnről (az önzésről, az életuntságról) jól tudja Isten, hogy pusztít, ezért ettől meg kíván menteni bennünket szabad választási lehetőségünk tiszteletben tartása mellett. Tehát a "bocsásd meg a mi vétkeinket" azt jelenti, hogy megszabadíts meg vétkeinktől (bűneinktől) és azok következményeitől. (Ám bűneink következményeinek csak egy részétől szabadíthat meg Isten, mert meg kell hogy mutassa az egész világegyetem számára, hogy mit is okoz a bűn. Ezt a rész nevezi a Biblia Isten haragjának. Ekképp látja be mindenki - akiben van hajlandóság engedni - hogy a bűtől meg kell szabadulni.)
Ezek alapján kijelenthetjük, hogy bűneik elrendezésének legfontosabb eleme a bűnbocsánat kérése Istentől, ami bővebben kifejtve a bűntől való elfordulásunkat és Isten felhatalmazását tartalmazza, hogy megszabadíthasson bűneinktől és annak következményeitől.
Viszont a bűnrendezés másik fontos eleme itt nincs lejegyezve, miszerint bűneinket nem csak Istennel kell rendeznünk, hanem magával a károsulttal (ember társunkkal) is. Így, ha valakinek kárt okozunk, akkor a kártérítés az első lépés, hisz ez igazolhatja elsőként azt, hogy valóban bánjuk elkövetett vétkünket.
b, A "miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek..." kifejezés azt hangsúlyozza, hogy Isten csak akkor szabadíthat meg bennünket bűneinktől, ha nem ragaszkodunk engesztelhetetlen lelkületünkhöz. (Ez azét van így mert a megbántás, a megbántódás, és az engesztelhetetlenség egyaránt a bűnös természet jellemzője. Ha bármelyikhez ragaszkodunk, akkor Isten - tiszteletben tartva döntésünket - meghagy bűneinkben, azaz nem tud megszabadítani minket az örök élet számára.
"Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
6. "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." Talán eddig fel sem tűnt, hogy a Miatyánk végig többes számban szól Istenhez. Ha kéréseinkben csak magunkra gondolunk, akkor vagy nem értettük meg Isten akaratát, vagy nem akarjuk elfogadni azt. Isten arra hív el mindannyiunkat, hogy imádkozzunk, és aktívan munkálkodjunk is másokért (főként életünk példájával, s ekként az Istentől kapott fizikai és lelki javakkal is).
Bár Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, mégis szükséges testi és lelki (lelki kenyér = Isten tanítása, szava) javakat kérnünk Tőle nap mint nap. Ezért mondja, hogy "add meg nékünk ma". A naponkénti kérésekkel olyan lelki javakra (is) tehetünk szert Isten által, ami alkalmassá tehet mindannyiunkat arra, hogy betöltsük a szeretet törvényét. Ezekkel a rendszeres imákkal:
a, Tudatosítjuk magunkkal Istenre utaltságunkat,
b, Megszokhatjuk az engedelmességet,
c, Alázatra nevelhetjük kevélységre törő énünket,
d, + Isten olyan javakat mozgósít ilyenkor, amiket kéréseink nélkül nem adott volna meg, hisz döntéseinket (felhatalmazásunkat, ill. annak hiányát) tiszteletben tartja.
"Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
3. "Jőjjön el a te országod..." A legtöbb ember nem vágyakozik Isten országában lakni. Ez vagy azért van, mert:
a, vagy úgy gondolják, hogy az Isten által megígért újjáteremtett földön is olyan keserű élet várja őket, mint amilyen a jelenlegi,
b, vagy úgy, hogy ők alkalmatlanok arra, hogy oda bejussanak,
c, vagy unalmasnak vélik, azt ahol örökké csak jót "lehet" tenni,
d, vagy pedig nem is hisznek létezésében.
De a Biblia tanítása más:
a, Isten ígéretei biztosak, és Ő megígérte, hogy "eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel. 21:4), "örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltünik a fájdalom és sóhaj" (Ésa. 51:11).
b, Isten mindenkit akar üdvözíteni, és van is hatalma hozzá. A kérdés csupán az, hogy igazán beleegyezünk e ebbe, hiszen Ő mindig tiszteletben tartja döntéseinket.
c, Miért kételkedünk abban, hogy a felfoghatatlanul bölcs Istennek van hatalma változatossá, és fejlődővé tenni teremtményeinek életét az örök életben is? Beláthatjuk, hogy nincs is rá ok.
d, Azok nem hisznek, akik akarva bezárják Isten késztetései előtt szívük ajtaját...
A "jőjjön el a te országod" kifejezés nem csak az Isten fizikailag eljövő országátról szól. Isten országa minden Őt befogadó szívében jelen van már ma is: "az Isten országa ti bennetek van" (Lk. 17:21). Szükséges, hogy Isten országának lelkületét (mely a szeretetben mutatkozik meg) már most felöltözzük, de szükséges az élő reménység is, mely bizalommal várja az új béke hont: az újjáteremtett földet. Ez az ima vázlatpont tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy kérjünk segítséget Istentől jellembeli elváltozásunkhoz, és az élő reménység kialakulásához is.
4. "... legyen meg a te akaratod..." Az ember legtöbbször nem látja át cselekedetei, illetve más dolgok következményeit, de Isten igen. Sokszor kéréseinkkel nem is tudunk olyan dolgokat kérni, amik igazából szeretteink, és a saját épülésünket, hasznunkat szolgálná. Ha ezt belátjuk, akkor igen bölcs dolog felhatalmazni Istent (aki csak a javunkra ad), hogy az Ő akarata legyen meg a mi kéréseink felett is, hiszen Ő tökéletesen tudja, hogy mire van szükségünk ("mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek" Mt. 6:8). Szükség lenne ezt minden imánk végén megnyugvással kimondani...
5. "... legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is..." Ebből kitűnik, hogy Isten mennyekben élő teremtményei megvalósítják Isten akaratát. Ha belátjuk, hogy Isten akarata kivétel nélkül minden teremtménye javát munkálja, akkor bizalommal tudunk hozzá fordulni. A bűnnel megfertőződött föld történelme hamarosan lezárul. Isten még megvárja azok döntését, akik Őt akarják választani, azután pedig újjáteremti a régi földet azok számára, akik nem tették magukat alkalmatlanná az azon való élésre. De mint említve volt, az Isten akarata (országa) már e mostani földön is beköszönt azoknak az embereknek a jellemében (szívében), akik meghívják Isten életük irányításába.
A Miatyánk mintaimádságot a Máté evangéliumban megelőzi két nagyon fontos tanács:
1. "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." (Mt. 6:6) Keressünk egy "belső szobát". Ez a belső szoba jelent egy a környezet zajától, nyüzsgésétől mentes helyet, de jelent egy belső lehiggadást, csendességet is. Ezek a feltételek azért fontosak, hogy ne terelje el semmi a figyelmünket kéréseink megfogalmazásáról, és hogy esetleg meghallhassuk Isten válaszát.
2. "És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle." (Mt. 6:7-8) Istent nem a beszéd sokasága, pl. 100 Miatyánk elmondása győzi meg arról, hogy adjon nekünk valamit. Isten belelát szívünkbe, és sokkal jobban ismer bennünket, mint mi magunkat. Tudja, hogy kérésünk őszinte e ,és hogy valóban hasznunkra van e az, ha megadja azt. Ezek alapján adja meg kéréseinket és nem az elhadart sok száz imételgetések alapján. Bár imádkozhatunk hosszan is Istenhez, hiszen Ő türelmesen meghallgat, de nem szükséges egy imán belül ismételgetni kéréseinket, vagy más mondanivalónkat, hiszen Ő elsőre is tökéletes megért bennünket.
A Miatyánk I. (Lásd a 18. hozzászólásban.)
"Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.
Ámen!" (Mt. 6:9-13)
Jézus, tanítványai kérésére, egy minta imát adott, hogy meglássuk, mik azok a fontos imapontok, amiket imáinkba bele kellene építenünk.
1. "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben..." Jézus tanításának magva, hogy az Atyához akar bennünket visszavezetni, ezért nem arra tanít, hogy őt magát, vagy bárki mást szólítsunk meg imáinkkal. A legépítőbb, ha az Atyát szólítjuk meg, akit elismerünk mennyei (!) Istennek. Erre azért van szükség, mert az emberek sok kézzel fogható bálványban kapaszkodnak meg szívesebben (szobrok, pénz, más emberek, természeti erők stb.), mint a mennyekben lakó Istenhez, akit hit által láthatunk csak e földi életben.
2. "...szenteltessék meg a te neved..." Megszentelni valamit leginkább annyit jelent, hogy megtisztítani. Isten nevét azért szükséges megtisztítani, mert az ember bepiszkolta azt. Vagyis az ember istenképe eltorzult, és olyan dolgokat kezdet hinni az Istenről, amik nem fedik a valóságot: Isten maga a szeretet, és távol áll Tőle a düh, a harag, a megbántódás, a felelőtlenség, az erőszak, a bosszúállás, a személyválogatás, és sorolhatnánnk azokat az csupán emberi jellemzőket, amiket a tévelygő emberiség rá akar ragasztani Istenre. Megszentelni Isten nevét annyit jelent, hogy Jézus békéltető szolgálata által megismerjük az Atya igazi jellemét(lásd 0. hozzászólást), és nem nevezzük Őt többé ilyen és olyan istennek, hanem a szeretet Istenének, akihez bizalommal fordulunk kéréseinkkel.
"A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." (Mk. 11:24)
Miért nem adhatja meg Isten a hit nélkül mondott imákat?
Az ember önző és dicsőségvágyó természetétől fogva szinte kivétel nélkül magának tulajdonítja javai megszerzésének érdemét. Így van ez azzal az emberrel is, aki kér valamit Istentől, de nem hiszi, hogy megkapja (megkaphatja) Tőle, hiszen a kérés beteljesülésekor nem Istennek tulajdonítja azt, hanem saját kezeinek vagy a vak szerencsének. Így, ha Isten a hit nélkül mondott kérteket is megadná, akkor az inkább kárunkra lenne, mit hasznunkra. Mindez azt okozza, hogy egyre eltávolodva Istentől, egyre távolabb kerülnénk az örök élet lehetőségétől is. (Mivel csak az Isten segítsége által lehet egy olyan jellemfejlődésen keresztül menni, amely nélkülözhetetlen a szereteten alapuló örök életben. És ha Tőle elfordulunk, és nem igényeljük segítségét, akkor Ő tiszteletben is tartja e döntésünket.) Ezért fontos imáinkban a hálaadás lelkülete is ("az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással" Kol. 4:2), hisz ezzel egyértelműen kimondjuk, hogy Istennek tulajdonítjuk javaink adományozását. (Tehát a hálaadás sem Isten számára fontos, hanem a mi részükre hoz gyümölcsöt.)
Imáink elmondása előtt (esetleg közben és utána is) sokszor kételyek lopóznak szivünkbe: Megadja e Isten kérésemet? Van e hatalma hozzá? Meghallgat e engem? Sőt, létezik e egyáltalán?
Akik őszinték magukhoz, azok mind leismerik, hogy néha jelen vannak ezek a kételyek. De nem kell velük kiegyezni. Kérjünk hitet és erőt imánkhoz is, és meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten nem szűkmarkú...
Egy újszövetségi történetben, egy más utat már nem találó kételkedő ember fordult Jézushoz, hogy gyógyítsa meg gyermekét: "...ha (!) valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek." (Mk. 9:22-24) Az ember hinni akart, hisz már csak ez az egy lehetőség maradt, hogy gyermeke "esetleg" meggyógyulhasson. De rájött, hogy hite túl gyenge, és a lehető legbölcsebb kéréssel fordult Jézushoz: Megkérte, hogy segítsen neki hinni az Isten gyógyító hatalmában.
Kedves Erdeitündér,
véletlenül, véletlenül... :)
teljesen igazad van.
Az ember megérik egy helyzetre, és az akkor érkezik el - vagy akkor ismeri fel.
"Valaki"-vel teljesen egyetértek... magam is ezt tapasztaltam. Évekkel ezelőtt találkoztam egy könyvvel a könyvesboltban, aha, valami jóga, mondtam magamban, belelapoztam... aztán gyorsan letettem. Ma az egyik legkedvesebb olvasmányom.
Igazad van, a szavak összetétele, ha lefordítjuk, sokat mondhat. Akit ez foglalkoztat, igazán elgyönyörködtetheti. A mantra szó, ahogy leírtad, milyen érdekes!
„Az én életem úgy alakult, hogy....”
Az enyém meg úgy, hogy véletlenül idekveredtem a fórumra. Véletlenül olyan emberekkel kezdtem el beszélgetni, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt. Így vezetődtem ide. Kérdés, hogy véletlenek-e ezek. Egyesek szerint nincsnek véletlenek. Minden ok-okozat függvénye.
Valaki ezt mondta:
'Az ember hajlamos arra gondolni, hogy ami történik vele, az a véletlenek sorozata. pl. az, hogy a kezébe kerül egy könyv és ennek hatására elkezd behatóbban érdeklődni egy téma iránt. Pedig valójában fordított a helyzet. Akkor kerül a kezedbe, amikor kell, amikor eljött az ideje. Meg lehet próbálni, ugyanazt a könyvet odaadni utána egy olyan ismerősödnek, akit sokra tartasz mondjuk az intellektuális képességei miatt. Belőle mégsem vált ki különösebb érzéseket, megy tovább a saját útján. (ebből különben az is látszik, - bár azt gondoljuk nem így van - hogy valójában csak igen korlátozott befolyásunk van a dolgokra) - A "lelkem mélyén mindig is tudtam,
éreztem" érzése pedig nem önhipnózis, hanem valaminek a tényleges felismerése!'
Kedves Erdeitündér!
Igen, bizonyos szempontból közel, más oldalról meg távol. Közel van a témafelvetés miatt, távol áll "kulturális csomagolóanyag" miatt, amivel társul. Ide tartozhat nyelv, világlátás és minden egyéb (szvsz). De ez csak az első közelítés, később maga a nyelv is sokat segít, rávilágít a világ dolgainak összefüggéseire. Szóval megéri a fáradságot. Kis példa a mantra szó: ha a "manasz trajaté" kifejezésből eredeztetjük, azt kapjuk, ami az "elmét (manasz) átkelésre készteti (trajaté)". Ráadásul a kulcsszavak jó része egyszerűen mást, kevesebbet jelent más nyelven. Mondjuk: "kha" - éter (mint a világot alkotó alapelem), űr, tér, mennybolt... a fordításban egyszerűen elsikkad a a fogalomkör egy része.
Az én életem úgy alakult, hogy jó tíz éve megtudtam, hogy városom egyetemén egy úriember ind filozófiát oktat, elmentem hát hozzá, és bekéretőztem az óráira. A filozófia mellett szanszkritot is oktatott, bejártam oda is. A tanár úr fájdalmasan korai halála miatt csak fél évig tartott ez a csoda, de a kezdőlökést megadta a nyelvvel kapcsolatban (is).
"a hétköznapi gondolkodástól messze van"
először is ne feledjük, ez csak egy szegmense annak a kultúrának. A jóga a hindu világ egy kis (de jelentős) része, érdemes fellapozni mondjuk Csánakja aforizmáit, jó mintavétel a korabeli világlátásból. Én szerves egészt látok a dharma* kötelességszerű gyakorlásától, mely megfér az anyagi gyarapodással, érzékek élvezetével - a "világtól" elfordító jóga különféle útjaiig.
Lelkesedés, bizalom, türelem...
Hasadás?
Üdvözlettel:
acsd
(*) dharma: megint egy lefordíthatatlan kifejezés. Vallás, törvény, feladat, jog, erény, jóság - s mindez együtt.
Kedves Imen,
a mantráknak két nagy csoportja van, az egyikben szigorúan kötött a mantrazengés mikéntje, a kiejtés módjától a testhelyzetig. A másikban tulajdonképpen csak a mantra szövege szabályozott...
Nekem az Isten igaz barát és nem egy haver. Aki életet adott nekem, annak minimum a tiszteletem kijár. Persze az embereknek személyenként változó az istenképe, így sok megközelítés születik. A Biblia tanítása: "Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején (az ítélet hirdetéskor)." (1. Pt. 5:6)
A sok torz istenképet Jézus jelleme próbálja fejünkben helyre billenteni. Nehezen látjuk be, hogy Isten jelleme maga az önfeláldozó szeretet. Útjait előlünk elrejti, hogy a korai tudás ne legyen kárunkra. Ezt nehéz feldolgozni...
Jézus arra tanít, hogy imádkozzunk Istenhez, szólítsuk meg, beszéljük meg vele dolgainkat. Valóban, az Isten előre ismeri még gondolatainkat is. ("Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat... Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!" Zsolt. 139:2,4) De az imák a teremtményeknek fontosak:
1. Az ember jellemfejlődését segítik elő. Értékes szokások alakulnak ki az ima gyakorlásával. Sőt, az imáinkban kért dolgok teljesülése sokszor erős bizonyságok az életünkben.
2. Isten minden teremtménye előtt bebizonyítja, hogy az Ő segítő tettei, illetve félreállása az egyes emberek életében nem személyválogatás alapján történik. Ezt a bizonyítékot szolgáltatjuk azokkal az imáinkkal, amelyekben döntéseinket, segítségkéréseinket nyilvánvalóan kimondjuk. Tehát fontos a kimondott, Istent megszólító ima.
Az örök körforgás tana nem a Bibliából származik... De Isten csak a tudás mértéke alapján ítél. Elnézi a tudatlanság idejét (Ap. csel. 17:30), és gyógyító szeretete által bárkit képes magához emelni, ha az hagyja magát... Isten ma is munkálkodik ("Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom." Jn. 5:17), és nem hagy magunkra, csak akkor, ha mi azt akarjuk. Én hiszem, hogy egy ima sem hangzik el eredmény nélkül.
Ki vagy ott fent és itt alant,
ki engeded, hogy szépen szóljon a lant,
ki adtad a sudár datolyapálmát,
ki vigyázod mindenek álmát,
ki szereted, ha a szőlő rám nevet,
ki vigyázol rám ha megittam a becses levet,
ki álomba ringattad a „négyhópihét,”
ki átlátszóvá tetted a kombinét
ki vigyázod nyugtalan álmom,
ki segítesz ma újra csatasorba állnom
ki most azt mondod elég,
engedd, hogy kapaszkodjak beléd!
Figyelmeztethetjük e a hibáira így?
Uram **
Ki szétválasztottad az eget és földet,
teremtetted a hegyet és völgyet,
földre küldted a kígyót a hiút,
sárból gyúrtad az izmos fiút,
mit kivettél belőle- hogy ne éljen békében,
-vissza adtad néki Éva képében,
egy magból nevelted a kételyt és a hitet,
adtad nekünk a tüzet és a vizet,
halhatatlanná tetted a szerelmet,
egyaránt osztod a halált és kegyelmet,
nem törődsz a dühös felhangokkal,
MINDIG KÉSŐN BÁNSZ EL AZ ÖRŰLT ZSARNOKKAL,
kérünk ne takard elölünk arcod,
folytasd értünk a gonosszal harcod,
hogy otthon lehessünk az Univerzumban,
ebben a gyönyörű táguló csodadobozban!
Vagy egyáltalán meg kell e szólítanunk? Vajon azok a gondolatok ami saját, vagy akár az egész emberiség sorsának jobbá tételére irányúl nem jutnak -e el maguktól is hozzá, akár attól is függetlenül, hogy hívő ember , vagy ateista fejében (lelkében) születik meg?
Vajon elfogadja e azokat az imákat amelyek az örök körforgás elvére alapítanak, vajon beletörődésre teremtette e az embert egyetlen porszemként az univerzumba? Ha minden örökké változik körülöttünk, és az ismétlődések csak látszólagosak, lokálisak, mert aamérhetetlen egész, soha nem térhet vissza bármely már valaha létező állapotába. Erre Naprenszerünk a legkézzel foghatóbb példa; bár vannak, ismétlődő bolygó állások sőt töbszörös együttállások is de az összes bolygót nézve soha nem kerül egyszerre a valamikor már volt helyzetébe. Ha abból amár korábban elfogadott feltevésből indulunk ki hogy az ember maga is egy kisebb univerzum akkor ezeknek etörvényeknek ráis érvényesnek kell lenniük.Nem?
Talán az ami minket megtéveszthet, az ismétlődések terén, hogy olyan módom müködik alét, mint valami spirál ami látszólag mindig ugyan zon pálya mentén halad, de egyre feljebb és feljebb. Talán az emelkedésis szőg kicsinysége az ami az örök körforgás érzetét keltheti bennünk?
Beavatkozik e isten a sorsunkba, a világ mindenség sorsába, (imáink hatására?) vagy a termtéssel le tette a lantot, ránk bízva a végkifejlettet, vagy mindent kitervelt előre?
Én most olvasgatok a buddhizmusról, és nemrég kezdtem el jógázni. Van ebben az egészben valami hozzám közel álló, de ugyanakkor valami idegenség érzés fakad a nyelv miatt. Olyan egy picit, mintha meg kéne tanulni egy idegen nyelvet, még ha csak egy kezdő jógás könyvet forgat az ember, akkor is.
Mindez a mantrákról jutott eszembe. A könyv, amit olvasok, leír néhány mantrát, de mind idegen nyelű, ezért nem használom.
Az OM-ot gyakorlom, mely elvisz a belső reakció megfigyeléséhez, ez működik. Saját, magyar nyelvű mantrákat gyártottam. Ez segít megfogni a tudatot, hogy ne csapongjanak gondolataim, és egy lecsendesülést és belső örömöt hoznak.
Neked nem probléma az idegen nyelv? Könnyen megbirkóztál vele?
Úgy látom, ahogy olvasgatom a könyveket, hogy muszáj megtanulni a szavakat, kifejezéseket ahhoz, hogy gördülékenyen tud értelmezni, mert ha nem teszed, mindig vissza kell keresgetni, olyan szótárazás-szerűen, és ez jelentősen lelassítja az értelmezést. Persze aki sokat olvas, nyilván automatikusan rögzülnek a dolgok. De gondolom ez sok idő. Én még nagyon az elején járok. Irtó nehéz szövegek, de fogva tartanak. Csak idő, idő, idő...
Úgy gondolom, hogy szép és érdekes világ ez, de a hétköznapi gondolkodástól messze van.
Elfordul a szokványos megközelítési módtól, alapjában rendíti meg az érzékszerveink által környezetünkről sugallt képeket. Tömény filozófia és logika.
Sok türelem, és idő, gyakorlás, míg „leülepedik, kikristályosodik” az emberben. A tudat lassú-lassú változása. Most olyan, mintha tudathasadásos lennék.
Közös (más emberek hallatára mondott) és magányos (egyedüllétben mondott) ima
Nagy különbség van a két imaforma között. Mind kettő szükséges, és sok áldást rejt magába, de sajnos, néha összekeverjük a kettőt.
A magányos ima a legszemélyesebb kapcsolatunk Istennel. Mindent elmondhatunk neki, nem fog türelmetlenül elfordulni tőlünk. Mindenképpen fontos, hogy rendszeresen legyenek olyan magányos imáink, amelyeket a külvilág zajától és rohanásától elzárkózva mondunk. Ezeken az alkalmakon megvárhatjuk Isten válaszát is... Persze bármikor és bárhol imádkozhatunk magunkban: utcán, utazás vagy bevásárlás közben stb..
A közös ima viszont más. Mindig figyelembe kell azt is vennünk, hogy azok, akik hallgatják, tudják e követni mondanivalónkat, vagy nem imádkozunk e túl hosszan elrabolva türelmüket. Célszerű ilyenkor a lényegre törő, pár mondatos ima. Fontos még az is, hogy egyet tudnak e érteni a hallgatók az elhangzott imával, főleg akkor, ha szeretnénk azt, hogy egyetértésük jelekét "Áment" mondjanak.
Nagyon könnyű másokat megbotránkoztatni. Egy általános lehetőség erre a közös ima. Bár lehet, hogy egyedi eset vagyok, de emlékszem az első alkalmakra, amikor ilyen imákat hallgattam: A hosszú, "érzelmileg túlfűtött", ismételgetős és "szabvány" imák egyáltalán nem vezettek Istenhez. Később megértettem, hogy Isten csodája az, hogy ennek ellenére nem fordultam el a vallásos világtól... Ma már igyekszem nem beleesni abba a hibába, ami másokban hasonló érzéseket válthat ki. (De mindezt képmutatás nélkül, ha az Isten megsegít.)
De a magányos imát nem korlátozzák erőtlen emberi fülek...
Jézus nem azt mondta, hogy ezt imádkozzátok, hanem azt, hogy "így imádkozzatok". (Bár Lk. 11:2-ben ezt szó található, de dőlt betűvel van szedve. Ez azt jelenti, hogy szerkesztési betoldás, ami nem volt benne az eredeti szövegekben.)
A Bibliában az ima nem kötött szövegű, és nincs megkülönböztetve az ima, a könyörgés és a fohász. Mind kizárólag Istenhez szól, és az emberek saját szavaikkal mondják azokat. Több példa erősíti ezt meg, míg ellenkezőjére egy példa sincs. Pl.:
"És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt... És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól..." (Lk. 22:41-45) "Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik. És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon beszéddel szólván."(Mt. 26:42-44)
A másokért való imádkozásról nem beszél Jézus a Miatyánkban, mégis máshol erre tanít. Ez egyértelmű eltérés a kötött szövegtől:
"Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket." (Mt. 5:44)
"Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed." (Lk. 22:31-32)
"Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek..." (2. Thess. 1:11)
"Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek..." (Rm. 1:10)
"És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben..." (Fil. 1:9)
"Hogy van hát? Imádkozom a Lélekkel (a Szentlélek segítségét igénybevéve), de imádkozom az értelemmel (átgondoltan) is..." (1. Kor. 14:15)
Azt írod: "És hát kérdem én, még ha így is lenne, a régi idők embereit kívánod követni, vagy pedig egy próféta útmutatásait?" Az apostolok mind próféták kivétel nélkül, mert bizonyíthatóan Isten beszéde nyilvánul meg általuk. Az "egy próféta" pedig nem más, mint az Isten egyszülött Fia, aki Ura és Teremtője az egész földnek.
Ha pedig ennek ellenére mást hiszel, akkor is tiszteletben szándékozom tartani hitedet.
A kötött szövegű imákkal kapcsolatban: Már előzőleg is írtam, de lehet, hogy nem jött ki annyira, mint szerettem volna. A Miatyánk, vagy az Al-Fatiha egy kötött szövegű ima. Az egyénileg megfogalmazott kérések, hálaadásokat nálunk fohászoknak nevezik, és nem imának. Amikor imádkozom, akkor Isten által elrendelt kötött szövegű, mozdulatú kéréssel, hálaadással fordulok felé, majd fohászkodom - már nem kötött szöveggel. Egyébként nálunk a kötött szövegű imasorokban (rakákban) is van helye az egyéni fohászoknak, amikor lehajolunk akkor köszönetet mondhatunk mindenért, ami ért minket, amikor földreborulunk, olyankor magunkban fohászkodva kérhetünk Isten irgalmából.
"Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.
Ti tehát így imádkozzatok"....... és itt leírja a Miatyánk szövegét.
Ez azért erősebb, mint az a felvetésed, hogy miért nem örökíti meg a Biblia ezt vagy azt. És hát kérdem én, még ha így is lenne, a régi idők embereit kívánod követni, vagy pedig egy próféta útmutatásait?
Idézlek: "Azonban nálunk is, mint a keresztényeknél is, van egy kötött imaszöveg..."
Ha az első keresztények Jézus tanítványai voltak, akkor miért nem örökíti meg a Biblia azokat az imáságaikat, ahol a Miatyánkat ismételik? Szerintem azért, mert ez nem egy kötött ima szöveg, hanem egy imádság "vázlat". Így ezt nem ismételgetni kell, hanem tanulmányozni, és tartalmilag követni. Isten értelmet adott az embernek, de nem akarunk vele élni...
Kedves Imen,
nagyon szépen köszönöm az alapos választ :)
Mikor elküldtem a hozzászólást, az jutott eszembe, hogy nem szép dolog csak így odavetni egy kérdést, esetleg tiszteletlennek tűnhet szándékom ellenére is... ezért külön jólesett olvasni gondossággal megfogalmazott válaszod.
Azt hiszem értem miről szólsz, magam a hindu tradíciót gyakorlom, ott egyes szanszkrt nyelvű mantrák jelentik ezeket a kötött szövegű imákat. Bár a szöveg kötött, mégis úgy vélem a hozzá kapcsolódó érzések, a "szöveg értelmében való elmélyedés" különböző lehet, ez persze nem baj. Csak azt jelenti, vannak még távlatok. Ahogy a könyörülettel kapcsolatban is írod: egészen más ez elméletként olvasva, vagy az életünkben megtapasztalni, megélni azt a sokszoros isteni könyörületet. Így aztán - bár a formák egyszerűen tanulhatók - a komoly "feladat" azt élettel, valódi tartalommal megtölteni. Talán éppen ez az ilyen imaformula egyik szépsége...
Emellett érzem fontosnak magyarul is megfogalmazni mindazt ami elmondható - tudván, hogy a szavak esetlegesek, s nem érhetnek fel Istenhez. Hiszen végsősoron ő hallgat ide, s nem az én szavam hallatszik oda.
Üdv:
acsd
