Nem semmi képesség, az egyszer biztos... És jellemzően nem is rendelkezünk vele mindig, folyamatosan... ki-kiesünk, háborodunk belőle... De hát ez is egyfajta szabadságképesség... hogy mikor, mennyire vagyunk képesek, tudunk, akarunk élni a szabadságképességünkkel... és mikor kívánjuk inkább nyögni a mi nagy-nagy megkötözöttségünket...:o)
Igen, úgy tűnik, voltaképpen nincs szabadság kötöttségek felvállalása nélkül... egyfajta rábólintó hozzáállás, belenyugvás, elfogadás, ön-bele-döntés:) nélkül... Legyenek azok a kötöttségek kimondottak vagy kimondatlanok, - mindenképp önkéntes, mosoly-képes felvállalásra várnak, várnának... nem olyan nyögvenyelősre...
"A szabadság talán az a képesség, amivel a külső-belső korlátokat képesek vagyunk nem akadálynak, hanem kapaszkodónak megélni..." Ott a pont!
Egy kósza agymenés erejéig tán' elgondolkodatató milyen "korlátokat" és milyen "szabadságokat" jelent egyes egyéneknek...
... hogy a pék, a buszsofőr 'reggel' 4-kor (?) kezd, a mentős/orvos/nővér éjszaka is ügyel, hogy a rendőr igazoltathat (gyanú esetén belenézhet a táskádba?), a piros lámpánál megállunk (éjszaka is), a játszótérre kutyát bevinni tilos, az utcán szemetelni tilos, a buszon (munkahelyen) dohányozni tilos, "kapaszkodni kötelező", "először engejük leszállni a leszállókat", "tilos lopni"...
... csökött válogatás apróságokból, melyek mind-mind korlátoznak valakit/mindenkit, de. Vagy?
’... és hogy egy nap egy topikba max. kétszer írok, nehogy "elcsetelődjön" ’
Miért ez a szigorú korlát? Miért baj, ha elcsetelődik? Ha éppen van rá lehetőséged és időd?
No igen, néha az embernek vissza kell fognia magát, mert egy egész napot is el lehetne tölteni az indexen, még ha nem is írunk, de olvasni is irtó érdekes. Napi 1-2 órát engedek magamnak, apró részletekben. De az szerintem önmagában nem lenne baj, hogy elcsetelődik. A probléma az, hogy az élet nem csak a fórumozásból áll.
Vár a munka, vár...
A csetet én nem szeretem.
"Kérhetek egy példát?" Hát pl. az hogy ezt itt olvashatod. Onnan kezdve, hogy nem kell mindenkinek az alapvető ennivalóért dolgozni, mert mindenki "csinálja a maga dolgát". Hogy este nyugodtan (?) sétálhatsz egyedül a városban... és hogy egy nap egy topikba max. kétszer írok, nehogy "elcsetelődjön" (de nehéz volt kivárni:]). A köz érdeke az egyén érdeke.
Köszönöm a forrást. :-)
Épp nekem való most az a verslánc. Majd végigolvasom.
De lám, min akadt meg a szemem egyből:
„Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezô
és hasznot-adó a nemlétező.”
Pont ezen gondolkodom mostanság. A buddhizmus ürességről szóló tanításán.
„Szvsz az ellentmondás nem a szabadságban, hanem bennünk van.”
Igen, hisz a tudatunk alkotja a véleményeket. A dolgok önmagukban olyanok, amilyenek. Csak rajtunk áll, hogyan látjuk, címkézzük fel őket.
".. a korlátok szabadságot is adhatnak. Ha van egy "társadalmi szerződés", amit mindenki betart, az ugyan egyik részről korlátoz dolgokban, másik oldalról viszont lehetőségeket olyan dolgok megtételére.. öö.. amihez mások közvetett/közvetlen közreműködése (beleértve kimaradása) szüksége."
"A szabadság egy összetett kérdés. Többféleképpen lehet értelmezni, talán a legáltalánosabb: nem függeni senkitől és semmitől.
..
Erkölcsi értelemben a szabadság az a lehetőség, hogy az ember a saját akaratának megfelelően, külső kényszer nélkül választhatja meg a magatartását." Ezzel nem értek egyet, szvsz a korlátok szabadságot is adhatnak. Ha van egy "társadalmi szerződés", amit mindenki betart, az ugyan egyik részről korlátoz dolgokban, másik oldalról viszont lehetőségeket olyan dolgok megtételére.. öö.. amihez mások közvetett/közvetlen közreműködése (beleértve kimaradása) szüksége. Márpedig szerintem sokkal több olyan dolog van amit másokkal tehet csinálni, mint amit teljesen egyedül. Az egyenleg könnyen pozitív is lehet.
"A keleti filozófiák szerint a lényeg: "ráfeküdni az áramlatokra" Vagyis rajtad áll, hogy egy áramlat korlátoz vagy éppen segít. Szvsz az ellentmondás nem a szabadságban, hanem bennünk van. (De az is lehet, hogy fogalmam sincs.)
A szabadság egy összetett kérdés.
Többféleképpen lehet értelmezni, talán a legáltalánosabb: nem függeni senkitől és semmitől.
Persze ez lehetetlen. Hisz az ember nem teheti bármikor azt, amit akar, és ez nem is lenne jó. Tehát teljes szabadság nincs, egyikőnk életében sem.
Ha valakinek megadnák mindazt, amire vágyik (általában gazdagságot, hogy semmire se legyen gondja, időt, hogy szórakozzék, azt tegye, amit éppen akar), ha boldog is lenne, csak rövid ideig. Egy idő után betelne mindennel és hamis boldogságáért nagy árat fizetne: unalmasnak találna mindent. Vagyis kiégne.
Ezért kellenek kötelezettségek is.
Erkölcsi értelemben a szabadság az a lehetőség, hogy az ember a saját akaratának megfelelően, külső kényszer nélkül választhatja meg a magatartását. Ezért a szabad ember felelősséggel tartozik döntéseiért. A szabadság előfeltétele az alapvető létszükségletek kielégítése: az éhező ember nem dönthet szabadon. Fizikai szükségleteink kielégítése bebörtönzi a lelket és a szellemet.
Nélkülözhetetlen továbbá a szabad választáshoz a szükséges információk megléte és a kellő ítélőképesség. Ezért szabadságunk mindig korlátozott.
A szabad cselekvésnek másik korlátja is van: az, hogy a többieket ugyanolyan szabadság illeti meg. Ezért a szabadság érvényesítésénél kölcsönösen tekintettel kell lenni egymás jogaira és érdekeire.
„ Egy elzárt, elmaradott afrikai törzs tagjai sokkal kevesebbet tehetnek mint mi. Mégis előfordul, hogy ha valaki eljut oda ...., akkor ottragad, úgy érzi szabadabb lett, pedig se fotel, se sör, se internet. Aki viszont az előzőek 'rabja', az ott érzi rabságban magát. Hogy van ez?”
Én úgy gondolom, hogy minél fejlettebb technikailag egy civilizáció, annál magasabb szintűek a kollektív normák, annál inkább elszakadunk a természettől és a természetestől, és ez rengeteg neurotikus, helyét nem találó embert produkál.
Az emberek nagy része szinte állandó tudatos viselkedés és önkontroll alatt van, figyelve a környezetére, a kollektív normákra, a megfelelni, beilleszkedni akarásra. S így sok természetességet elnyom magában.
A keleti filozófiák szerint a lényeg: "ráfeküdni az áramlatokra". Egészen önmagadat adni az adott helyzetben és bízni abban, hogy az a helyzet neked és érted van tanulságul, fejlődésként. Semmit meg nem tartani félve a kudarctól, megalázottságtól. Egészen átadni magad az érzéseknek, élménynek, áramlásoknak.
Szerintem szinte mindenben ott húzódik az ellentmondás.
Üdv: et
p.s. az az idézett vers olyan buddhistás :-)
Egy másik topikban is felvetődött a kérdés, hogy mi is a szabadság. Szerintem a szabadság egy érzés, akkor vagy szabad, ha annak érzed magad. Szvsz téves megítélni más szabadságát a saját szemszögünkből.
"Miért van az, hogy az ember szabadon dönt, de már a döntésének a következményei nem kellenek?" Talán mert van aki a kötöttséget szereti, vagy legalábbis már annyira megszokta, hogy ha eltűnnek a céljai (akkor is ha azért mert teljesítette őket), akkor ürességet talál. Talán azért mert 'üres' lesz ami (többet) nem változik. Talán mert csak 'hamis' volt a cél, mert a szándék nem is a cél elérése volt, hanem a cél felé haladás.
"..több éven át güriztem érte, és most már természetes, hogy itt vagyok, nem tudom úgy értékelni, mint ahogy addig értékeltem.." Olyannak hangzik ez, mint a svéd (?) kisfiú esete: "Régen bélyegeket gyűjtöttem. Egyszer Apu hozott két zsák bélyeget. Azóta nem gyűjtök bélyeget."
"Mintahogy a gyereknevelés is valoban. Huszéves projekt, de bolond aki rabbként éli meg." Szvsz sokan saját akaratuk 'rabjai', azért élik mert lehetetlen akarnak, birtokolni amit nem lehet. Nem a nevelés rabjai, hanem az irreális céloké, amik sehogy sem illenek az valóságba. Bocs, de ezt nem tudom kihagyni:
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.
A "téves megítélni más szabadságát" gondolattal az következő hasonlat gondolkodtat. Egy elzárt, elmaradott afrikai törzs tagjai sokkal kevesbbet tehetnek mint mi. Mégis előfordul, hogy ha valaki eljut oda (vagy hasonló 'elzárt', 'elmaradott' helyre), akkor ottragad, úgy érzi szabadabb lett, pedig se fotel, se sör, se internet. Aki viszont az előzőek 'rabja', az ott érzi rabságban magát. Hogy van ez?
"Miért van az, hogy az ember szabadon dönt, de már a döntésének a következményei nem kellenek?"
Erről Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból műve jut eszembe. Maga a sztori nem igazán tetszett, inkább csak az előtte lévő filozofálgatás a nagy életről. Abban írja, hogy: - lehet, hogy nem pontosan idézem - Az ember a célratörést szereti, de a cél elérését már nem, és ez roppant nevetséges.
Meg fogom nézni otthon a pontos szöveget, és be fogom írni!
Szóval én is valahogy így vagyok az egytetemmel. Akartam, több éven át güriztem érte, és most már természetes, hogy itt vagyok, nem tudom úgy értékelni, mint ahogy addig értékeltem, amíg nem vettek fel ide!!
Miért érzed börtönben magad? Hiszen szabadon döntöttél, és azt csinálod éppen, amit akarsz? Miért van az, hogy az ember szabadon dönt, de már a döntésének a következményei nem kellenek? Bizony ez is a szabadsághoz tartozik.
Mintahogy a gyereknevelés is valoban. Huszéves projekt, de bolond aki rabbként éli meg. Mindig azzal kell élni, és azt kiaknázni amink van.
És: a szabadság nem a körülményektöl, hanem a belsö tartalmaktol függ.. Szabadnak percröl percre érzi magát az ember...
Ez tényleg nagyon nehéz kérdés. Én azért hiszek abban, hogy van értelme az életnek, és mindig van olyan döntés, ami számomra megfelelő. Ez nem azt jelenti, hogy azt könnyű lesz megcsinálni, csak azt, hogy van értelme. Az egyetem 5 év, de ha valakinek gyereke születik, az minimum 20 évig jelent nagyon komoly felelőséget!
Szerintem, ha ilyet az ember szabadon válal, akkor az valóban szabadság, még akkor is, ha utána évekig börtönben érzi magát! Az is egy alternatíva, hogy az ember nem megy egyetemre, ha nem érzi azt, hogy Neki ez az életéhez kell. Viszont bármit is csinál az ember, sokszor nagyon nagy megpróbáltatásokkal kell szembenézni
"a lényeg, hogy belül szabad tudj maradni"
Ez biztosan igaz, de én például nem tudom ezt megtenni. Most egyetemre járok, és én választottam, nem szólt bele senki, mégis, mikor hallom, hogya szüleim beszélnek arról vkinek, h hogy megy nekem a suli, és ilyet mondanak, h ő választotta, hadd csinálja, na attól ideges léeszek nagyon. Pedig igaz, de mégis idegesít, mert itt most rabnak érzem magam, mert tudom, hogy még 5 évig itt kell rohadnom. Olyan ez, mintha szabadon választhattam volna, hogy melyik börtönbe akarok bevonulni. Látszólag megvolt a szabad választásod, de a végeredmény ugyanaz, független a te döntésedtől.
Mi a szabadság? Nehéz kérdés!
Az biztosan igaz, hogy az ember soha nem lehet szabad, ha mások megmondják, hogy mit csináljon. És sajnos tényleg nagyon sokan meg akarják mondani, hogy mi a jó, elég csak bekapcsolni a tévét, vagy hallgatni a rádiót.
Ezt már írtátok, és teljesen igaz, a médiából egy olyan világot kapunk, aminek nem sok köze van a valósághoz, és nagyon sok embert rabbá tud tenni. Természetesen az is lehet, hogy valakinek valamelyik családtagja, vagy pl. a főnöke akarja megmondani, hogy mit tegyen.
Mindezeket a dolgokat el kell kerűlni, ahhoz, hogy valaki szabad lehessen, de szerintem ez még nem elég.
Szerintem a szebadság nem a környezeten múlik, hanem az emberen önmagán, a saját belsőjén.
Vegyünk egy példát. Az az ember, aki tényleg lógathatja a lábát, azt csinálhatja, amit akar, sőt, még elég pénze is van ahhoz, hogy azt csinálja, amihez kedve van, nem biztos, hogy szabad lesz! Lehet, hogy egyész nap a tengerparton fog feküdni, vagy nézni fogja a tévét - hiszen megteheti. De nehogy azt hidjük, hogy ez Neki jó! Szerintem, ha egy ember nem csinál semmit, mert megteheti, inkább rabnak érzi magát!
Szerintem nagyon fontos az, hogy ne csak a külső körűlményektől, hanem saját magunktól (lustaságunktól, vágyainktól, kötötségeinktől, szokásainktól) is szabadok lehessünk. Több alkalom is volt az életemben, amikor igazán szabadnak éreztem magamat, de ezek mindegyike valamilyen nagyobb feladathoz kapcsolódott, amit szabadon válalltam, és a megoldásban is szabadságot kaptam, de mégis megcsináltam (, és nagyon megszenvedtem vele)!
Erre egyszer hallottam egy jó példát. Valaki mesélte, hogy milyen volt az, amikor autóval 260-al ment (természetesen ott, ahol ezt szabadott). Megtehette volna, hogy hátra, vagy oldalra néz, meg volt a szabadsága, hogy elengedje a kormányt, Ő azonban mégis szabadon azt választotta, hogy előre néz, figyeli az utat, fogja a kormányt... Azt hiszem, az igazi szabaság ez.
És ekkor valójában nem szükséges, hogy olyan legyen a környezeted, a lényeg, hogy belül szabad tudj maradni.
Adjatok szabadságot és adjatok levegőt.
Kérek a láblógázásból, meg a harsogó tavaszból...és jól jönne egy kis pihenés, megértés, figyelmesség és a kényeztetés...
Csak egy szélsöséges példát irtam. Mert a totális szabadságrol akartam irni. És arrol, hogy a szabadság voltaképpen rajtunk mulik, és azon, mennyire lehet megvezetni.gondold el egy kicsit, vajon szükségünk van e mindenre, amit megveszünk? biztos hogy nem.. de megvesszük, mert akad még némi pénz, vagy kölcsönt veszünk fel. Igy aztán a bankok foglyai leszünk, vagy a TV-nek, vagy bármi másnak... mindig azt tesszük, amit mások elvárnak tölünk.. És ez nem a szabadság..
Gondodolod működne, ha mindenki, aki szabadságra vágyik fogná magát és a barátjánál lakna?! Arról nem is beszélve, h manapság a legtöbb ember városban lakik, egy kis lyukban. A panelházakban nincs erre mód, hogy még egy embert befogadj, és manapság a barátságok sem ilyenek már. Az emberek egyre felületesebbek, nem nagyon fogadnak be az otthonukba senkit. Legalábbis szerintem.
Bizony, igy megy ez.. Viszont azt gondolom, hogy annyi szabadságod van, amennyit te teremtesz magadnak..Mert mi a szabadság? kibujni a megkötözöttség alol, de olyan is van, hogy valami cél érdekében válalod. Akkor pl. ha kell a pénz a gyerekeknek..Akkor elmondhatod, hogy ugyan a munkearöd birtokolják, de a tudatod nem..
Petri GYörgy évekig élt a barátja verandáján (fütetlen) a muskátlik között. mert csak egy ágykellett neki és egy asztal székkel, ahol a verseit irta...
Némi élelmet, és bort szerzett maga is...Azért mondom, hogy választás lehetösége, hogy mennyit adsz magadbol a globális társadalomnak. És, hogy ezt tudatosan teszed-e?
Szabadság?
Mi is az, hogy szabadság? Elvileg, ahogy a történelemben egyre haladunk előre, mint polgárnak egyre több szabadságunk, és egyre több jogunk van, de én mégis azt érzem, hogy mint emberek, egyre determináltabbak vagyunk. Mintha meg lennénk kötözve! Oda vagyunk kötözve a multi cégekhez, akik nyugodtan turkálhatnak bennünk. Ők mondják meg, mi a divat, beléd sujkolják, mit kell viselned, mit kell enned, milyen mosóporral kell mosnod... És sajnos azt veszem észre, hogy ez ellen nincs mit tenni, és ez elkeserítő... mert ez nem szabadság! Néhányan észreveszik ezt az agymosást, de a legtöbben nem, és akik észre is veszik, nem tudunk ellene mit tenni...
Most a szerelemről picit másfele vittem a témát, de nekem a szabadságról ez jut eszembe...
Nézd a "jelenlét" az ugyanaz lesz abban is mint a mostaniban, de az ego az változásnak kitett és folyton változik is. Más életben más ember leszel rinpoce, nem tudod még azt sem kifundálni hogy mit fogsz ezekhez szólni amiket most leírtál... :)
Röhögés, tenyérdörzsölés, mindegy az.. nincs bennük egy szikra megértés sem.. :-))
Viszont a tapasztalás, ami ilyen dolgok vége, az hasznos ugy érzem.. Tiz év után már én is nagyon sok mindent másképp láttam. Azt hiszem, soha többet nem tudnék már belepusztulni a szerelembe...
Azon viszont elgondolkoztam nagyon is, hogy mivan egy következö életben??? Kezdem elöröl, mert akkor még megszületni sem akarok..
Erről egy mestert kéne kérdezned. Mondjuk röhögni azt jól tudnak,de nem hiszem hogy "tenyérdörzsölősek" lennének.
Jó, rossz, jó is és rossz is egyben valamint se nem jó se nem rossz ilyet átélni. Most akkor melyikre dörzsöljenek? :)
Tudod Trafi, én is éltem évekig a pokolban. És tiz év kellett, mire kimásztam belöle... VAloban mindenkinek kijár a tüzben égés, én pusztán azt szeretném, ha merkaba ott a viz alatt feljönne egy kicsit, és venne egy nagy levegöt, hogy képes legyen kivülröl látni..
Merkaba nagyon közel áll hozzám, nem is hiszed mennyire. Ugyhogy fájdalma egy kicsit az enyém is lett.. És bár tudom, hogy a küzdelmeket magunk vivjuk, néha nagyon nehéz látnom, és olvasnom verseit...
egy mester ilyenkor dörzsöli a tenyerét? végre dolgozik a tanitvány?
Dehonnem. Nézőpont kérdése. Eszembejut az időszak amikor én haldokoltam ugyanígy. Ha ilyenformán belegondolok, most szabadabbnak érzem magam. Így áttételesen a szabadságról szól... Meglehetős empátiával figyelem "merkabát".
Aztán az égésnek sokféle eredménye lehet.. tisztulás vagy hamu..
