kommentár nélkül néhány témába vágó részlet az
"Im-ígyen szóla Zarathustra"-ból:
Az ember kötél, amely állat és emberfölötti ember közé feszíttetett — kötél mélységes mélység fölött. Veszedelmes általmenés, veszedelmes útonlétel, veszedelmes visszapillantás, veszedelmes borzongás és megmegállás. Ami nagy az emberen, az az, hogy ő csak híd és nem cél: a mit szeretni lehet az emberen, az az, hogy ő általmenés és lemenés.
(...)
Mikoron Zarathustra e szavakat mondotta volt, ismét végignézett a tömegen és hallgatott. Állonganak – monda szivének —röhögnek: nem értenek engem; nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való.
Avagy előbb össze kell zúzni fülüket, hogy megtanuljanak szemükkel hallani? Avagy peregni kell dobok és kerepelni bűnbánat-prédikátorok módjára? Vagy talán csak dadogónak hisznek?
Van valamijük, a mire büszkék. Hogy is hívják azt, a mi fölfújja őket? Műveltségnek hívják; ez tünteti ki őket a kecskepásztorok előtt. Ezért nem szeretik magukról ezt a szót hallani: >>megvetés<<. így hát hadd szóljak büszkeségükhöz.
(...)
És Zarathustra im-ígyen szóla a néphez: Ideje, hogy az ember kitűzze célját. Ideje, hogy az ember elültesse legmagasabb reménysége csíráját. Földje még elég kövér erre. Ámde ez a föld egykoron sovány és kimerült lészen s nem bír majd belőle nőni egyetlen magas fa. Óh jaj! Eljövend az idő, mikoron az ember vágya nyilát már nem veti az emberen túl és íjjának húrja elfelejt zúgni! Mondom nektek: kell, hogy még khaosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni. Mondom nektek: bennetek van még khaosz.
[fff]
