A hálószobai örömszervés egyik lehetséges következménye az Aids is. Namost, ha az állam ne szóljon bele, akkor az anyagi oldalát se finanszírozza. Ha meg igenis adjon rá lóvét, akkor vmilyen szinten bele is szólhat, szabályohat. Marha 1szerű, h csak jogaink vannak, felelősségünk meg nincs.
24órány egyenes EEG vonal után nem lehet senkit visszahozni. Agyhalál után nem lehet visszahozni. És lehet, h fájdalmas, de az se jobb, mikor napokig ülsz a családtagod ágya mellett, és azért imádkozol, h haljon már meg, h ne szenvedjen. Se "várni", h hívjanak a kórházból. Minden telefoncsörgésre összerezzenni, és nem tudni, h örülsz, h nem a kórház volt, vagy megkönnyebbültél volna.
És k.ra nem igaz, h könnyebb lesz, egyre rosszabb.
Ezt csak abban az esetben tudom elfogadni, ha elfogadom, hogy születése után is eldöntheted, megölöd-e vagy nem. Mert csak néhány hónap és a tartózkodási hely a különbség..
(Van lövése róla, mert nő... csak éppen dogmatikus... ezen nem lehet segíteni, ne is próbáld meggyőzni... bár ő még nem vesztett el gyereket sem akarattal, sem akaratlanul - terhes lett, megszülte, örült nekik, és most assziszi nála van a böolcsek köve - hagyjuk meg ebben a hitében.)
"Igenis a normális nők, akik örülnek a gyereknek, ha spontán elvetélnek, akkor úgy érzik, hogy meghalt a gyerekük."
Sajnos tisztában vagyok vele, milyen az, ha valaki elveszti a magzatát. Tudom, mit éreztem, amikor a feleségem elvetélt, örülj neki, ha te nem. De azt is tudom, nem úsznánk meg ennyivel, ha meghalna a gyerekünk.
Nem "hetekig/hónapokig szenvednénk miatta", hanem örökre.
Nem egy szint.
"Még hányszor jössz ezzel, öreg?! "
Ahányszor egy hozzád hasonló agyatlan és érzéketlen tuskó olyanról ír, amiről lövése nincs.
Hallgató: Mi történik akkor, ha egy nem kívánt gyermeket mégis a világra hoznak, s a környezet nyomására mégis el kell fogadni az anyának a gyermekét? Hogyan változhat a gyerek további sorsa, még ha nem is mondják neki, hogy őt nem akarták soha?
Ez a kérdés többünket érint. Nem elvont kérdés, rólunk szól! Az már köztudott, hogy aki a gyerekét nem akarta, de mégis elfogadta, az rosszul bánik a gyerekével. Például veri vagy elhagyja hetekre-hónapokra mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, Azok tehát, akik a világon mindenhol azért küzdenek, hogy az abortusz legális legyen, azt mondják, hogy ha egy gyereket nem akarnak, akkor az a gyerek rengeteget fog szenvedni egész életében. Mert érezni fogja.
Elmondtam már azt a felfedezésemet, hogy akiket abortálni akar az anyjuk, azok később öngyilkosok akarnak lenni? Mikor Angliában dolgoztam, akkor egymás után négy fiatal – két férfi, két nő – jött hozzám analízisbe. Mind a négyen rendszeresen próbálkoztak azzal, hogy megöljék magukat, de sohasem sikerült nekik. Rendszeres alatt azt értem, hogy minden évben legalább egyszer próbálkoztak öngyilkossággal, az egyik például már tízszer, a másik hatszor, négyszer, ötször, valahogy így. Mikor megkérdeztem, hogy pontosan mikor voltak az öngyilkossági kísérleteik, az derült ki, hogy mindig ugyanabban a hónapban. Ciklikus depressziójuk volt. Az egyiknél, aki mindig márciusban próbálta megölni magát, már úgy január táján elkezdődött a depresszió, márciusban már nagyon mélyen volt, s akkor öngyilkos lett, Valaki megmentette vagy más miatt nem sikerült a kísérlet, akkor egy kicsit jobban érezte magát, s aztán januárban megint depressziós lett, és márciusban újra öngyilkosságot kísérelt meg. Valami az sugallta nekem, nézzem meg, hogy például ebben az esetben a március hol van a születésnapjukhoz viszonyítva. Azt találtam, hogy az a hónap, amikor leginkább öngyilkosok akartak lenni, a születésnapjuk utáni első három hónapban, azaz az első trimeszterben van. Aki márciusban akart öngyilkos lenni, az januárban fogamzott meg. Ekkor arra gondoltam, hogy ha egy nő abortálni akarja a gyerekét, akkor azt a harmadik hónapban próbálja meg. A negyedik hónapban már túl késő, a másodikban még gondolkozik. Az anyjuk megpróbálta abortálni őket, de az valahogy nem sikerült, a gyerek ezt megérezte, s most ismétli meg ezt a traumát. Tulajdonképpen egy szívességet akar tenni az anyjának mivel annakidején az anyjának nem sikerült őt megölnie, de az ismétlésben az is benne van, hogy neki sem sikerül. Egyszer mind a négy pácienst megkértem, hogy azonos napon küldjék be hozzám az anyjukat. Mind a négy anyát megkérdeztem, csak úgy, minden bevezetés nélkül, hogy az első trimeszterben próbálták-e elvetélni a gyereket. Mind a négy elképedve nézett rám – mindegyik nagyon hasonló volt – hogy honnan tudom, és elkezdtek sírni, némelyik sokáig. Közülük ketten az életben senkinek sem mondták el addig a pillanatig, amikor én ezt meg nem kérdeztem Utána azt mondtam, hogy akkor mondják el ugyanezt a gyerekeik előtt. Mondják meg a gyereküknek, hogy ez történt. A gyerek meg fogja érteni, mondják el a körülményeket, hogy miért tették, ezt nem szabad titokban tartani. A következő órán a gyerek és az anyja jött be együtt – én ott voltam – az anya pedig bevallotta a gyereknek az abortuszkísérletét. Ez sok sírás-rívást és dühöt váltott ki de minden alkalommal, már a harmadik-negyedik órán az anya és a gyerek meg tudták ölelni egymást, s nagyon szomorúak voltak egymás élete miatt. Tudomásom szerint attól fogva soha egyikük sem próbált öngyilkosságot elkövetni. Az egyikkőjüktől minden évben kapok – azt hiszem, márciusban – egy levelezőlapot, amelyben megírja, hogy ???az öngyilkosság helyett most inkább neked írom ezt a lapot”. Tehát az impulzus, ami arra készteti, hogy még egyszer elkövesse, ott van, de mivel érti, hogy ez valójában egy emlékezés, nem teszi meg. Ebből is látszik, hogy amikor összekeverjük a tudatállapotainkat, akkor nagyon bolondok vagyunk, hiszen ebben az esetben az volt a gyógyító, hogy a gyerekek rájöttek: a depresszió, s az a késztetés, hogy megöljék magukat, nem az övéké, nem egy érzelemről van szó, hanem emlékezésről. Emlékeztek arra, hogy az anyjuk milyen depressziós volt, s az anyjuk akarta őket megölni. Ahogy mondtam is, a fogamzástól, a kilencedik hónap végéig egynek érezzük magunkat az anyánkkal, tehát ha az anyám akar megölni engem, akkor én akarom megölni magam. Ez alapján teljesen érthető, hogy ez hogy alakul ki.
Hallgató: Valamilyen jellemző életkori periódusban történtek az öngyilkossági kísérletek?
Ezek az emberek mind úgy 20 és 25 év közöttiek voltak, s az első kísérletet kb. 13-14 éves korukban követték el. Nagyon gyakran megtörténik, hogy az úgynevezett skizofrének esetében a 13.-17. év között jelentkeznek az első tünetek. Ez megint a hormonokkal kapcsolatos Freud is megmondta, hogy három éves kortól tizenhárom éves korig szunyókálunk. Akkor semmi nem történik. De 13-14 éves korban ugyanott kezdjük, ahol 3 éves korban abbahagytuk. Tehát ha egy gyerek 3 éves korában rettenetesen mérges, toporzékol és hisztizik, akkor 13 éves korában valószínűleg ugyanazt fogja csinálni. Még akkor is, ha 3 és 13 éves kora között nagyon csendes volt. Úgy 13 éves korunkban újra felébredünk. Akkor jönnek elő ezek az emlékek, amikről ha nem tudjuk, hogy emlékek, akkor megjátsszuk, kijátsszuk őket, mert azt hisszük, hogy valóban mi vagyunk azok, akik depressziósok, mi vagyunk azok, akik meg akarjuk ölni magunkat.
Hallgató: Akkor az anyának abban az életkorban kellett volna közölni a gyerekkel, hogy ez történt?
Szerintem olyan korán, amilyen korán csak lehet. Szerintem egy ilyen ember minden fájdalma, minden problémája ilyen családi titkokból származik.
Úgy szeretnék egy gyereket!
Úgy szeretnék egy gyereket, hogy tudom: a férfi akivel élek mindig velünk lesz.
Úgy szeretnék egy gyereket, hogy érzem: már felkészültem a szülésre és a gyereknevelésre.
De ha mindezek előtt, akaratom ellenére teherbe esnék, magam kívánom eldönteni, hogy megölöm-e vagy sem.
Ez egy nehéz döntés lenne. De én, csakis én tudnám meghozni.
Azért szavazok az SZDSZ-re, mert ők rámbízzák ezt a döntést.
A liberalizmus a baba kiszolgátatottságát is jelenti. SZDSZ: a magyar liba párt.
OFF
ugyanvajon mi abban a bunkóság hogy nevén neveztem a kefélést? BTW: te minek szoktad hívni? lelkek transzcendentális régióban való légies érintekezésének átterelése a kevésbé metafizikai ellenben tangibilis síkra?
ON
mér', kefélni is teljesen normális és méltányolandó dolog, de bemutatni, hogy nesze, ezt csináltad, így nézett ki amikor leszopattad magad/megkefélted, felháborító és skandallum, nem?
Ennyire bunkó stílusra általában nem reagálok, de, hogy ne nevezzél prűdnek: ha ez skandallum lenne, akkor se pornó film, se pornó könyv, se pornó mozi nem létezne. De létezik. És van aki nézi/olvassa/bemegy, van aki nem, ez már ízlés dolga.
mert tudományos ismeretterjesztő környezetben nem szokás véres jelentekkel érzelmi síkra terelni a mondanivalót.
Okostóni, ha eccer az abortusz véres dolog, akkor mit lehessen csinálni?? A csirkevágást sem lehet vér nélkül bemutatni. És semmilyen műtétet.
Az érzelmi síkot meg hagyjuk, innentől jön az ócska álhumanitárius (álliberális) maszlag.
Aki megcsináltatni képes az abortuszt, az nehogymá' azért sírjon, mert esetleg meg is kell néznie.
miért volt akkora botrány abból a plakátból, ahol Oliviero Toscani egy újszülöttet mutatott be, közvetlenül születés után, mosdatlanul, véresen, nyálkásan?
Fogalmam sincs, én semmi botrányosat nem látok benne.
Ezer fényképet és filmet láttam a szülésről, sosem tartottam botrányosnak az ilyesmit, és ha nem császárral szültem volna, akkor bizony mi is fényképeztük volna a gyereket frissen megszületve, véresen, nyálkásan. Sajnos nem jött össze.
mér', kefélni is teljesen normális és méltányolandó dolog, de bemutatni, hogy nesze, ezt csináltad, így nézett ki amikor leszopattad magad/megkefélted, felháborító és skandallum, nem? -Ócska, álliberális, és álhumanitárius struccpolitika!
azért 'feldobott', mert tudományos ismeretterjesztő környezetben nem szokás véres jelentekkel érzelmi síkra terelni a mondanivalót. (És nekünk iskolában is mutattak egy ilyen filmet, de megnyugodhatsz, nem győztek meg senkit.)
Ha szeritned mindent be lehet mutatni 'á lá naturále' és az mindig helyes, akkor miért volt akkora botrány abból a plakátból, ahol Oliviero Toscani egy újszülöttet mutatott be, közvetlenül születés után, mosdatlanul, véresen, nyálkásan?- elvileg a világ legszebb látványa, de akkora tiltakozás volt a plakát ellen mint ide Hajdúhadház.
tanítani nem úgy szokás hogy vérrel és borzalommal feldobott filmeket mutogatunk.
Miről beszélsz te? Csak bemutattak egy filmet az abortuszról á lá naturále. Mi ven ebben 'feldobott'?
És javaslon hogy hétfőtől legyen kötelező az iskolákban vakbél-, szív-, és agyműtéteket nézni videón (fakultatívan gyomormosást és végbéltükrözést): ha csak egy ember meggondolja magát a hatásukra, már megérte! :-)
Na ne legyél demagóg! Nem iskolában mutatták be (bár lehet, hogy tényleg ott is kéne), és nem volt kötelező megnézni.
Röhej teteje, hogy abortuszt csináltatni teljesen normális és méltányolandó dolog, de bemutatni, hogy nesze, ezt csináltad, így nézett ki a magzat mikor kiszedték, az felháborító és skandallum.
Ócska, álliberális, és álhumanitárius struccpolitika.
"A kómában lévőket is meg lehessen ölni? Ők sem éreznek, gondolnak semmit és terhére vannak, kellemetlenek lehetnek a családnak."
Szokták.
Édesapám 1985-ben agyvérzést kapott, magas volt a vérnyomása, lehajolt délután egy nehéz, fizikai munkás nap után, s nem kelt fel többé. Vidéken lakott, sokára ért oda a mentő. A kis kórházban egész éjjel oxigénen volt, másik városból hozták a palackot. Reggel elmondta az orvos, hogy gyakorlatilag agyhalott, amióta a kórházba hozták, csak a szíve erős, s a teste él. Nem tették fel a kérdést nekem, hogy mit csináljanak, egy idő után nem adtak több oxigént neki. Talán ma, mondjuk Pesten több esélye lett volna.
Évegik sírva ébredtem hetente többször. Ma is összesorul a torkom, ha eszembe jut. Hol így látom, hol úgy. Ilyen témában nem lehet igazat, bölcset mondani. Ilyen az életünk.
tanítani nem úgy szokás hogy vérrel és borzalommal feldobott filmeket mutogatunk.
Ez a szórakoztató-ipari vonalra jellemző.
És javaslon hogy hétfőtől legyen kötelező az iskolákban vakbél-, szív-, és agyműtéteket nézni videón (fakultatívan gyomormosást és végbéltükrözést): ha csak egy ember meggondolja magát a hatásukra, már megérte! :-)
és szeritem ha az élőkre koncentrálunk - ami egyébként igazán jó ötlet-, akkor ebben az értelemben az élők szempontjából nem releváns hogy miért élnek. (És az sem, hogy aki meghal, az balesetben vagy szándékos emeberölés miatt hal meg.)
Ezt most miért nekem írtad?
Én minden olyan film bemutatását támogatom, aminek tanító, felvilágosító szerepe van.
Az abortusz naturális bemutatása sem öncélúan történt, nem azért, hogy folyjon a vér, ettől nő a nézettség, hanem azért, hogy ezt csinálja mindenki, aki az abortusz mellett dönt. Ha csak egy nő is meggondolja ettől az abortuszt, már megérte.
Természetesen a szó klasszikus értelmében nem, de általában a magzat életképtelensége (esetleg lepényrendellenesség) miatt történik, mindenképpen az anya akaratától függetlenül. Ezért hívják vetélésnek és nem abortusznak.
Az abortusz és a vetélés között kb. annyi a különbség, mint a baleset meg a szándékos emberölés között.
Gondjaim csak akkor vannak, ha valakik egyetlen egy dolgot (az abortuszt) be akarjak mutatni naturalisan, de attol mar odzkodnanak, hogy mas, hasonloan szaftos dolgok (szules, eletkeptelen fejlodesi rendellenessegek, vegtagamputacio, boncolas, baleseti halalok, szenilitas, felfekvesek, sok hetes agonia, halal a vegso becsinalassal egyutt) is bemutatasra keruljenek. Enelkul ugyanis atveres az abortusz filmen valo bemutatasa, hisz azt a hamis latszatot kelti, hogy valami kulonlegesen brutalis latvanyrol van szo, pedig sajnos dehogy.
Ó milyen csodálatos gondolatok.
Az élőket kell szeretni, ah.
Csak az az icipici bibi van ezzel, hogy az abortált magzatok nem maguktól döntöttek a halál mellett, hanem őket nem hagyták megszületni. Nem hagyták, hogy élőkként szeresse őket valaki.
Így már nem olyan szép, ugye?
