Kisdorogon léptek pályára ma a Tamási 2009 FC játékosai
A mérkőzést Márkus Krisztián, játékos edző értékelte: Az előre megbeszélt taktikánkban az szerepelt, hogy rögtön az első 15-20 percben rúgjunk egy gólt az ellenfélnek, majd utána álljunk vissza, és kontrákkal játsszunk tovább. Gyönyörűen játszott a csapat, és Tóth Zoltán révén meg is szereztük a vezetést. Ezt követően az ellenfél kapott egy 11-est, amit jogtalannak éreztem, egy teljesen vétlen kezezésről volt szó a tizenhatoson belül. Szerencsére a kapusunk ezt hárítani tudta, ám mégis kaptunk egy gólt még a szünet előtt. A második félidőben sajnos nem tudtunk kidolgozni olyan helyzeteket, amelyekből gólszerzési lehetőségünk lett volna. Az ellenfél ismét kapott egy 11-est, ezúttal viszont egy teljesen jogos lerántásért, amelyet értékesítettek, így alakult ki a végleges eredmény. Bár nem tettünk meg maximálisan mindent a győzelemért, fontos elmondanom, hogy ismét egy borzasztóan rossz minőségű pályán kellett teljesítenünk, amely egyértelműen kihatott ránk és a játékunkra. Három főt emelnék ki: Balogh Bálint, Kovács Róbert és Pruck Máté nyújtottak ma átlagon felüli teljesítményt.
KisdorogTamási 2009 FC 21 (11). Kisdorog, 100 néző. V: Nyakas B.
Kisdorog: Preiszig Miszler V., Brunner, Miklós K., Pálinkás G. (Németh Sz.) Palkó Máté, Bordi R., Nagy L., Bognár F. (Bognár I.) Schiller A., Horváth G. Technikai igazgató: Bőhm János.
Tamási: Balogh B. Hegedűs D., Pintér A., Csomor (Márkus K.), Bernáth D. (Vlocskó M.) Pruck, Herr, Tóth Z. (Horváth K.), Kovács R. Baranyai D., Kovács P. Edző: Márkus Krisztián.
Gól: Horváth G., Miklós K., illetve Tóth Z. Kiállítva: Vlocskó M. a 80. percben.
Jók: az egész hazai csapat dicsérhető, illetve Kovács P., Pruck, Herr. Ifi: 01.
UNIQA megyei I. osztály, 18. forduló. FaddTamási 2009 FC 00.
Fadd, V: Farkas F.
Fadd: Kollár E. Pesti D., Csányi, Horváth G., Tóth A. (Szabó K.) Mizsr, Pesti V., Pál M. (Berta), Nagy Zs. Gerendai G., Asztalos (Fazekas R.). Játékos-edző: Nagy Zsolt.
Tamási: Balogh B. Pekoli, Pintér A. (Csomor), Schmidt D., Kovács R., Hegedűs D. Tóth Z. (Horváth D.), Herr, Pruck (Juhász A.), Baranyai D. (Tóth R.) Kovács P. (Horváth R.). Edző: Márkus Krisztián. Kiállítva: Schmidt D. a 78. percben.
CikóTamási 2009 FC 23 (22). Cikó, 100 néző. V: Farkas R.
Cikó: Zsilinszky Máté P., Berényi Sz., Halák (Dudás Z.), Ignácz Acsádi G. (Szabó Z.), Kertész J., Löfli D., Sárközi F. Zalai, Dudás G. Edző: Pozsár István.
Tamási: Balogh B. Bernáth, Szabó Z. (Vlocskó M.), Schmidt D., Hegedűs D. Tóth Z. (Horváth R.), Juhász A. (Pruck), Ortner (Csomor), Baranyai D. Herr N., Kovács P. Edző: Márkus Krisztián.
Gól: Zalai J. 2, illetve Baranyai D. 2, Kovács P. Kiállítva: Kertész J. a 35. percben. Jók: Zalai J., Dudás G., illetve Schmidt D., Herr, Kovács P., Baranyai D. Ifi: későbbre halasztották.
Röviden: Aradig stop, onnan Valceaig vonat (volt, hogy jegy nélkül, még le is "dobtak", vagy a kallert lefizetve) és stop. Mikor meguntam, hogy uralom Valceat, akkor vonattal Sebsiszentgyörgy, ott találkoztam az egyik buszunkkal és a Székely Légióval, kosár meccs és utána buli. Két napi csövezés után végre aludhattam ágyban. Majd két busszal irány Valcea. Ahol meccsre be sem mentem:). Busszal hazahoztak, onnan Pécs vonat és csak utána jöttem haza. Fasza 5 napos túra volt.
Ki volt az a tag, akivel pálinkáztunk tegnap Tamásiban a benzinkúton? Taxival volt, fekete dzsekién arannyal volt valami írva? Az ő kezében is pálinka volt. Búcsúzáskor derült ki, hogy mi Fradi meccsről jövünk Siófokról, ő meg lila:D
Rajta leszek a dolgon , bár sajnos az én ismeretségi körömben kevés az az ember, akinek ,ha aztmondanám ,hogy jöjjön szurkolni megtenné! Mikor lesz az első tavaszi hazai meccs??
Addigra igyekszem minnél több embert összeszedni ,ha esetleg a dob még megvan, akkor az jó, ha nincs akkor majd szerzek!! A TAMÁSI csapat mindig megérdemli a szurkolást, a SUT halhatatlan!!
Én örülnék a legjobban,ha ismét lenne brigád Tamásiban,de ehhez már Ti fiatalok kellettek,a mi korosztályunk már kiöregedett ebből!(Már csak én maradtam őskövületnek!:()A Te általad emlegett időben mi is,én is kihívtuk a barátainkat a meccsekre,és ezúton tudtuk kinyilvánítani a lokálpatriotizmusunkat,amely által életem egyik legszebb időszakát élhettem meg!Tényleg fantasztikus érzés volt,de tény hogy a csapat akkori eredményessége is kellett a létszám megnövekedéséhez(lásd Fehérvár most),és ahogy nem jöttek az eredmények,úgy maradoztak el az emberek a meccsekről,és nem csak a SUT tagjai,hanem minden korosztály tagjai!Tisztában vagyok azzal,hogy túlságosan is fanatikus vagyok,sok mindent megéltem már a tolnai pályákon,de számomra mégis a mostani CSAPAT a nagybetűs csapat,mert most már nem csak a pénzről szól a foci,és CSAK Tamási környéki játékos szerepel benne!A fiam révén ráadásul még jobban "beleőrültem"a tamási fociba,mert hihetetlen jó érzés látni a gyerekek arcán látni az ŐSZINTE örömet egy régen várt győzelem után a régi mumus ellen,egy megszerzett gól után,egy jól sikerült csel után,valamint azt hogy ilyen fiatalon is milyen egységes csapatot tudnak alkotni!
Egy szóval,Janek szedd össze a brigádot és ismét legyen "rettegett" a SUT a megyében!!
Boldog Karácsonyt Minden Szurkolást Szeretőnek és Családjának!
Kicsit le vagyok maradva, olvasva a fejleményeket...!
Azért nyomon szoktam követni ezt a fórumot, mostanában sokszor megnéztem a videán az indulós videót, és most így 18 éves fejjel eszembejutott egykét gondolat a meccsekkel kapcsolatban!
Mióta fehérváron tanulok aktív részese vagyok a meccseknek [RBD ultras] (bár tudom ,hogy ti más csapattal szimpatizáltok) ,voltam már sok helyen sok meccsen, de bárki bármit mondd, a legjobb dolog volt a saját városom csapatának szurkolni! Igaz 9-10 éves fejjel még nem fogtam fel, de szép lassan rájövök ,hogy micsoda élmény volt az egész!!!
Azt hangulatot, látványt szurkolást (sokszor hazai/vendég nézőszámot) ami akkor volt, megmerem kockáztatni, sokszor egy NB1-es középcsapat megirigyelte volna! Az Eger meg az MTK biztos...! Óriási dolog volt, és hiányzik is ...! Pár éve voltam kint meccsen, de úgy már nem volt az igazi.
Remélem egyszer még átélhetek hasonló hangulatot, szurkolástTAMÁSI meccsen!! A koncertjeimre mindig viszem a TAMÁSI sálat, és még mind a 2 póló megvan! ( mostanra bele is nőttem:D)
A szurkolók nevében köszönet Neked az elmúlt években,a TAMÁSI focicsapatért nyújtott munkádért,az elért sikerekért,de nekem személy szerint mindennél többet ér,ha egy sportember alázattal viselkedtetik a csapata és a foci iránt,és ebben is maximáléis respect Neked!
Igazából ebben a képben benne van a hitvallásom,ami megegyezik a Tiéddel is:
Köszönöm Laci, hogy a munkáddal hozzájárultál a múltbeli sikereinkhez, és köszönöm, hogy sok éven keresztül együtt dolgozhattunk! További sok sportsikert neked!
Sziasztok! Elöször is szeretném elmondani hogy mennyire büszke voltam arra hogy sok éven keresztül a Tamási csapat edzője lehetem! Köszönöm mindenkinek aki támogatott engem és a csapatott, és mind azoknak akik hittek bennem! Hogy tisztán lássunk elmondom hogy nem azért mondtam le mert bárkivel bármi problémám lett volna vagy ilyesmi....hanem mert egyszerüen nem láttam már az értelmét annak hogy 4-5-8 embernek tartsak "edzést"....hogy egy vasárnapi vidéki meccsre 12 fővel utazunk el amibe magamat vagy ép a Cerát is bele kellett számolni hogy meccsek elött a dám indulásnál kellett telefonálgatni hogy " ne haragudj nem lenne kedved mecsre jönni....." hogy edzésre menet kifelé látom hogy "futbalisták" sétálnak kézenfogva barátnőjükkel 3/4 6-kor de edzésre nem tudnak kijönni.....és még intenek is....tehát ezek a dolgok vették el a kedvemet annyira hogy már nem éreztem azt a motiváltságot azt az örömet amit ez az egyesület adott sok éven keresztül amit az ered mények igazoltak....mikor még volt csapat....volt szurkolás....és volt értelme! Ma nár sajnos rossz volt nézni hogy egy hazai meccsre több vidéki szurkoló jött mint Tamási és hogy hangosabak voltak mint az a púr hűséges tamási szurkoló....persze nem hibáztatom őket hisz a mostani csapat eredményei nem néző csalógatók voltak....bár talán bár kicsivel több a csapatnak is segitett ez nem lehet az ok az olyan eredményekre amiket a csapat produkált! Remélem hogy a Tamási csapat hamarosan újra a régi fényében fog ragyogni és eredményes lesz....ehhez kivánok a vezetőségnek az új edzőnek és a szurkolóknak sok sikert! Mégegyszer mindenkinek köszönöm! Sziasztok! Molnár László