Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2011.04.16 0 0 8227

Dr.Gazsi és a Szomszéd:

Törölt nick Creative Commons License 2011.04.14 0 0 8226



Egy kicsit késve az amszterdami beszámolóm:

Vasárnap(03.27)a teveli meccsel alapoztam a holland túrára,és a meccsről hazaérve egyből indultam Fehérvárra,ahol felvettem a három utazótársamat,akik a kispesti mozgalom jeles képviselői voltak.Az egyik srác barátnőjénél még kiadós vacsorával búcsúztattak el minket a hosszú útra,majd kb.éjjel 11 óra körül hagytuk el kis hazánkat!Az osztrák és a német autópálya monoton hangulatát 3 film megnézésével próbáltam enyhíteni vezetés közben,miközben végig zuhogott az eső,és amelyet az útitársaim mély álomba szenderüléssel honoráltak!Reggel ötre értünk Augsburg mellé a nagybátyámékhoz,ahol egy kiadós,fenséges reggelit kaptunk,és a 24 órás ébrenlétem után végre tudtam aludni másfél órát.Ezután csak reménykedni tudtunk hogy nagyobb forgalmi dugók nélkül megússzuk a túlzsúfolt német autópályákat,de kisebb torlódásokkal folyamatosan tudtunk haladni,ellenben a másik útirányt,ahol volt olyan dugó is,amelynél egy kamionbaleset miatt sok-sok kilométeren álltak az autók mind,a négy forgalmi sávban.Útközben még találkoztunk Rüsselsheimnél egy régi kollégámmal,akinek vittünk egy kis nikotin utánpótlást,majd a következő autópálya pihenőnél totál véletlenül talákoztunk a másik autóval,amely ugyanarra a szállásra tartott,mint mi.Este fél 7-re értünk az Amsterdam Arena-hoz,ahol épp a magyar csapat edzése volt,és itt kaptuk meg a másnapi jegyeinket,majd a szállás felé vettük az irányt,ahol már 10-en vártak bennünket a helyi hangulatfokozóknak hála elég jó hangulatban.Gyorsan lecuccoltunk,majd indultunk a belváros felé,ami nekem nagyon bejött a szűk kis utcáival és a csatornáival.Rengeteg magyarral találkoztunk,akik jelentősen növelték az aznapi bevételt  a szórakoztató negyed változatos lehetőségeit kihasználva.Mi konkrétan megszálltuk a piroslámpás negyed kellős közepén lévő egyik sörözőt,és élveztük Amszterdam semmihez sem hasonlítható hangulatát.Személy szerint én maradtam a sörnél,amelynek a fogyasztása olyan jól sikerült,hogy lekéstük a kb.10 km-re lévő szálláshelyünkre induló utolsó éjjeli villamost is.Ekkor már csak azért is alapon maradtunk,amelynek a végén ketten bírtuk egy zöld úriemberrel,akivel két inox cső társaságában róttuk a csatornák melletti utcákat megelőlegezendő egy esetleges utcai összecsapás kimenetelét,majd a kb. két órás bolyongás után a Heineken sörgyárnál szétváltunk.Miután a több ezer,utcán kint lévő bicikli közül egyiket sem tudtuk „free”módban használni,ezért én visszamentem a kikötőnél lévő központi állomásra,ahonnan reggel 5 órakor indult az első busz a szállásom felé,míg a fradista kolléga egy bevándorló segítségével jutott haza.A buszon azonnal elaludtam(ekkor voltam fent 48 órája mindössze másfél óra alvással)és arra keltem,hogy a buszsofőr kelteget,miszerint egyedül vagyok a buszon,és szeretné megkérdezni,hogy hol akarok leszállni.mivel lassan már a végállomás jön.Riadtan felébredve gyorsan mutattam neki a telefonomon az állomás helyét,ahol szeretnék leszállni,és mint kiderült,nagy szerencsémre épp 200 méterre voltunk a kívánt megállótól.(Itthon hasonló esetben valószínűleg üres zsebbel ébredtem volna a buszon ilyen szituációban).A szállóra érve gyors zuhany után igénybe vettem a fullextrás szálló pihenési lehetőségét,de röpke 3 óra alvás után ismét a holland nagyváros utcáit róttuk,mivel időközben landolt Eindhovenben az a repülő.amelyen jött az egyik barátunk és a haverja,akik vonattal jöttek át Amszterdamba.Gyors reggeli kebab után szétváltunk,és én megtekintettem a virágpiacot,Vondelpark-t,Leidse teret,Madame Tussaud múzeumot,Anne Frank házat,Tulipán múzeumot,Torture múzeumot,Maison de Bonneterie áruházat,Albert Cuyp piacot.Délutánra már megszállás alatt tartották a belváros utcáit a helyiek,majd este metroval mentem ki a stadionhoz,ahol ismét találkozhattam a magukat minden fajta idióta narancssárga jelmezbe öltözött hollandokkal,vettem ajándékot a fiamnak,majd kiélveztem a meccs és a stadion által nyújtott izgalmakat és szolgáltatásokat.A stadionban impozáns látványt nyújtott a tökéletes minőségű TV felvételt sugárzó két Sony kivetítő tetszett,valamint az elhúzható tető sem volt egy csúnya látvány!A vendégtáborral épp szembe helyezkedtünk,ahol az eddigi legjobb szurkolást nyújtották a honfitársaink,és külön öröm volt számomra a helyiek között felugorva és üvöltve ünnepelni a három magyar gólt!  A meccs után személyesen gratuláltam Egervári úrnak,illetve szereztem aláírást a Dzsudzsák Balázstól és a Rudolf Gergelytől  a gyermekem nagy örömére. Megvártuk a tömeg távozását a vonatokkal és a metrokkal,majd egy kis rövid közjáték után hajnal 1-kor ismét ágyba tudtunk kerülni,amely után „megváltás” volt reggel fél hatkor felkelni,és indulni a hazafelé 19 órás útra.Hazafelé kétszer aludtam 45-45 percet,és ezután igazi megváltás volt végre itthon lenni!Összeségében vasárnap reggel 7 órától csütörtök hajnal 1 óráig a 90 óra alatt összesen aludtam 11 órát,de az élmény így is  MEGFIZETHETETLEN volt.

Júniusban pedig irány San Marino,míg szeptemberben Moldávia!

vposzka Creative Commons License 2011.04.14 0 0 8225

 

 

Puskás Akadémia-Újpest 13-0 videó:

 

FCB_Atika Creative Commons License 2011.04.14 0 0 8224

2011.04.16.-án Szombaton Tamási 2009 FC - Kölesd SE. Kezdés: 16.00.       Játékvezető: Mihálovics Lajos

Hajrá Tamási!!!

Előzmény: FCB_Atika (8223)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.04.11 0 0 8223

Decs–Tamási 2009 FC 0–5 (0–2).

V: Fülöp A.

Gólszerzők: Pruck Máté, Bernáth Dávid, Kovács Péter, Szabó Kristóf, Béres Szabolcs.

 

További eredmények: Kakasd - Dunakömlőd 1-1, Tolna-Őcsény 4-1, Dunaföldvár-Szedres 1-4, Cikó-Majos 0-6,Kölesd-Bátaszék 2-0. A Tevel csapata szabadnapos volt.

 

1. Tolna VFC              50 pont

2. Bátaszék SE          47 pont

3.Majos SE                37 pont

4. Szedres SE            36 pont

5. Kölesd SE              34 pont

6. Tamási 2009 FC    30 pont

7.Dunföldvár FC         25 pont

8.Cikó SE                   19 pont

9.Dunakömlőd           17 pont

10.Tevel SE                16 pont

11.Őcsény SE             14 pont

12.Decs KSE               14 pont

13.Kakasd SE             13 pont

 

 

 

 

2011.04.16.-án Szombaton Tamási 2009 FC - Kölesd SE. Kezdés: 16.00.

 

Hajrá Tamási!!!

vposzka Creative Commons License 2011.04.10 0 0 8222

Nem a Patrik volt, de tegnap nekem is volt élményem fradistákkal. Jöttünk haza a Patrik meccséről, a Váli völgyi pihenőnél bementem a benzinkútra,piros fekete Mainz 05-ös melegítőben, két fradista ott állt a pultnál, fradi melegítőben és fradi mezben, az egyik kipécézett magának, és nagyon méregetett, majd mögém került és megnézte mi van a melegítőm hátán majd amikor látta, hogy nem Kispest utána távoztak. Pedig ha tudta volna...

De nyugi nem bántottam volna őket, habár aki kinnt ült srác az autómban szerintem megette volna őket reggelire, ő nem ilyen kíméletes mint én.

Előzmény: sasmadár77 (8221)
sasmadár77 Creative Commons License 2011.04.10 0 0 8221

Tegnap egy felcsúti melegítós srác szállt fel a Fradi tábor vonatára Fehérváron. Nem Patrik volt? Nyugi, nem bántottam:)

Előzmény: vposzka (8220)
vposzka Creative Commons License 2011.04.09 0 0 8220

Patrik 2 gólt rúgott az Újpestnek, a mesterhármas egy kapufa miatt nem jött össze.

http://www.pfla.hu/?q=results/details/1716

FCB_Atika Creative Commons License 2011.04.08 0 0 8219

Tolna Megye I.o. Felnőtt Bajnokság

 

Következő mérkőzés: Decs KSE - Tamási 2009 FC 2011.04.10. Vasárnap, Kezdés: 15.30!!!!

 Játékvezető: Fülöp Arnold.

Hajrá Tamási!!!

Előzmény: FCB_Atika (8217)
k.zsuzsi Creative Commons License 2011.04.06 0 0 8218

Atika!

Már megint a kétmondatos tudósítás! Kicsit többet is írhatnál a meccsekről. Egyszer már sikerült! Köszi.

 

Gyence!

Nagyon inaktív vagy mostanában! Megöregedtél te is?

Előzmény: FCB_Atika (8215)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.04.04 0 0 8217

Tolna Megye I.o. Felnőtt Bajnokság

 

Következő mérkőzés: Decs KSE - Tamási 2009 FC 2011.04.10. Vasárnap, Kezdés: 15.30!!!!

 

Hajrá Tamási!!!

glen76 Creative Commons License 2011.04.02 0 0 8216

Grat. az eredményhez de játék képe elég halovány volt.

FCB_Atika Creative Commons License 2011.04.02 0 0 8215
Tamási 2009 FC - Cikó SE. (0-0)4-0.
Gólszerzők: Kovács Péter,Pruck Máté,Lázár Krisztián,Sipos István
Szép volt fiúk!
Hajrá Tamási!
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.28 0 0 8214

 Tolna Megye I.o.Felnőtt Labdarúgó mérkőzés

2011.03.27.Vasárnap

Tevel SE - Tamási 2009 FC (0-1) 2-3

Gólszerzők :Hegyi, Illés Z., illetve Pruck 2, Aschermann.

 

 

Következő mérkőzés: Tamási 2009 FC - Cikó SE 2011.04.02. Szombat, Kezdés: 15.30!!!!

 

Hajrá Tamási!!!

Törölt nick Creative Commons License 2011.03.27 0 0 8213

"Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki."

Törölt nick Creative Commons License 2011.03.24 0 0 8212

???????

Előzmény: vposzka (8211)
vposzka Creative Commons License 2011.03.24 0 0 8211

Tolna Megye I.o. Felnőtt Labdarúgó mérkőzés:

 

Tevel SE - Tamási 2009 FC   2011.03.27. vasárnap Kezdő sípszó: 15.00

Játékvezető: Száraz Ferenc

 

Hajrá Tamási!!!

 

Előzmény: FCB_Atika (8210)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.24 0 0 8210

Tolna Megye I.o. Felnőtt Labdarúgó mérkőzés:

 

Tevel SE - Tamási 2009 FC   Kezdő sípszó: 15.00

Játékvezető: Száraz Ferenc

 

Hajrá Tamási!!!

Előzmény: FCB_Atika (8209)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.21 0 0 8209

Tamási 2009 FC - Majosi SE (0-0) 1-1. Vezette: Szommer A.  Néző: 100.

 

Gólszerzők: Gyánó 'Poto' Gábor (11-esből) ill. György Attila.

 

Következő mérkőzés: 2011.03.27.15.00

Tevel SE - Tamási 2009 FC.

 

Hajrá Tamási!!! 

Törölt nick Creative Commons License 2011.03.20 0 0 8208

Igazságos pontosztozkodás a mai napon:

 

Tamási-Majos    1:1

Törölt nick Creative Commons License 2011.03.18 0 0 8207

ÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHHHHHHH!

Még jó,hogy nem mentem ki szombat délután meccsre az eredeti kiírás szerint!:((((((((((((((

zoleeute27 Creative Commons License 2011.03.18 0 0 8206

Gyári köcsög ez a Balotelli de utálom!!! Tegnap is amit müvelt(???) nagyban hozzá járult a City kieséséhez!!!

Remélem hamar a sülyesztőbe kerül a csávó!!!

Előzmény: FCB_Atika (8205)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.18 0 0 8205
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.18 0 0 8204

Meglátom mit tehetek az ügy érdekében :)

 

 

2011.03.20.Vasárnap,15.00

 

Tamási 2009 FC - Majosi SE

Játékvezető: Szommer Attila

 

 

Hajrá Tamási!!!

Előzmény: Törölt nick (8203)
Törölt nick Creative Commons License 2011.03.17 0 0 8203

Atika!

 

Az Audival megyünk jövő héten Tevelre?

zoleeute27 Creative Commons License 2011.03.16 0 0 8202

Parmalat FC :):):):)

 

Előzmény: Törölt nick (8201)
Törölt nick Creative Commons License 2011.03.15 0 0 8201

Ismét fekete napon vagyok túl:

 

Dunakömlőd-Tamási 2:0

Parmalat FC-Kispest 4:0

 

:(((((((((((((((8 

FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.12 0 0 8200

Atika, és kedves Szurkolók! :)

 

Az elmaradt mérkőzés a Dunakömlőd ellen nem Pakson,hanem DUNAKÖMLŐDÖN LESZ!!!!

 

Hajrá Tamási!

 

2011.03.15. Kedd, 14.30

Elmaradt mérkőzés!

Dunakömlőd - Tamási 2009 FC      Játékvezető: Lengyel Sándor

Előzmény: FCB_Atika (8199)
FCB_Atika Creative Commons License 2011.03.11 0 0 8199

2011.03.15. Kedd, 14.30

Elmaradt mérkőzés!

Dunakömlőd - Tamási 2009 FC      Játékvezető: Lengyel Sándor

 

A mérkőzést a Paks FC műfűves pályáján rendezik meg.

 

Hajrá Tamási!

Törölt nick Creative Commons License 2011.03.10 0 0 8198

 

 

VIP-páholy mögött

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!