Ha Újhelyi a fidesz folymatos rágalmazására fordított energiáját inkább tanulásba feketetné, akkor talán már lenne legaláb egy diplomája. Bár ehhez sík hülye. Nem véletlenül ő a maszop médiaszakértője :). Mondjuk elég megnézni pl. Gáljuniort :) Hiába amióta nincs foximaxi, nem sikerül diplomát szerezni a tehetségtelen elvtársgyerekeknek :))
A mi erős és egységes pártunk a felszabadulás óta megoldott minden feladatot, ami elé a történelem állította. Dolgozó népünk üdvére és felvirágzására megoldja azokat a célokat is, amelyeket most tűztünk ki magunk elé. De ehhez az kell, hogy pártunk minden tagja, minden kommunista, népi demokráciánk minden őszinte híve álljon csatasorba, menjen ellentámadásba.(Hosszantartó taps.) Újra mozgósítanunk kell mindazt, aminek annyi sikerünket köszönhetjük: a türelmes meggyőzést csakúgy, mint a bátor helytállást, az áldozni tudást, a közérdek önzetlen szolgálatát. Lássa az egész ország, hogy pártunk egységes, összekovácsolt, hogy minden tagja, minden szervezete, minden agitátora és népnevelője helyesli célkitűzéseinket, hogy el van szánva arra, hogy leleplezi, visszaveri és szétzúzza az ellenség minden támadását, mely dolgozó népünk életszínvonalának, jólétének emelkedését meg akarja gátolni.(Lelkes taps.) Dolgozzunk bátran, magabiztosan, jó ügyünk igazába és helyességébe vetett hittel, és a siker, a győzelem, mint annyiszor, újra a mienk!(Percekig tartó, lelkes taps. A hallgatók felállva kiáltják: "Éljen a párt!”)
(Megjelent: Rákosi Mátyás: Válogatott beszédek és cikkek. 4. bőv. kiad. Budapest, Szikra, 1955.)
Kádár -- amúgy -- puritán ember volt, alumíniumlábosból ette a hokedli a krumplilevest meg a grízestésztát. Eszébe nem jutott volna terepjárót meneszteni a bébicsőszért.
Ha most visszapörgetnénk az időt ~55 évvel, akkor azt mondhatnánk a fideszre, hogy ők a fényes szelek ifjúsága. Hajszálra lemásolják az akkori kommunistákat. Szerintem az anyatejjel szívták magukba. Bár mennyire is tiltakoznak és szidják a komcsikat, ők ugyan azt csinálják. Jézus azt mondta, hogy gyümölcséröl ismerszik a fa. És lám most is igaza van. Hiába béget a farkas, akkor is csak farkas marad.
Mondjuk én se megyek kongresszusozni , és akkor mi van ?
Egy felejthetetlen rákosista buliból kevesebb van.
Kövér "átka" a Tóth Andrásékén is ugyanott van.
Nagygyűlést tart a Fidesz az Arénában
2004. március 27., szombat 9:57
Nagyszabású politikai és kulturális nagygyűlést tart a Fidesz a Budapest Sportarénában. Kövér László, az ellenzéki párt választmányi elnöke szerint a szövetségi gyűléssel lezárul a Fidesz néppártá alakulásának több éves folyamata.
A nagygyűlésen az ellenzéki párt szűkebb és tágabb vezetésén, a választókerületek és a tagozatok meghívottain kívül jelen vannak a Fidesz összes szövetségesének, a Fidelitasnak, az MKDSZ-nek, a Kereszténydemokrata Néppártnak, a Kisgazda Polgári Egyesületnek és a Lungo Drom- nak a képviselői is.
Kövér László szerint a Fidesz mostanra, 25 ezres taglétszámával a térség legszervezettebb pártjává vált.
Újhelyi: Ez a „bedarálás" kongresszusa
A szocialista Újhelyi István a „bedarálás" kongresszusának nevezte a Fidesz szövetségi gyűlését. A kormánypárti politikus kijelentette: a Fidesz-féle szövetség jobbára a jobboldali pártok börtönévé válik: akik elmennek a szövetségi gyűlésre, bekebelezve érezhetik magukat, akik nem, azokat árulónak bélyegezhetik.