USA-ban élsz, pontosan tudod mi a különbség egy érdekszövetség lobby ereje, és a gazdaságban működő keresztapák tevékenysége között, pedig látszólag ugyanazt csinálják. Dávid Ibolya is erre utalt, de Katona Béla is egy hasonló tartalmú kijelentésért ment a süllyesztőbe.
Konkrétan az autópályákról. Semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha egy cég(érdekcsoport) kilobbyzza magának az autópályák építését 1 milliárd Ft/km-ért, mint Horvátországban. Aztán gyorsan megépítik az autópályákat, és az építkezésből befolyó tisztességes haszonból, részesítik azokat a politikusokat, akiknek köszönhetik az üzletet. Ami ennek az országnak a rákfenéje, az arról szól, hogy a politikusoknak szánt összegeket "rászámlázzák" az építési költségekre, ezáltal megfizettetik az adófizetőkkel. Tehetik mert tisztességtelen és a versenyből kizárt konkurrensek hiányában, alkalmazhatnak monopol árakat a maffia pénzeknek az adózókra való áthárításával. Magyarország rögtön a belépés napja után, az EU versenytanácsa elé az autópálya tenderek nem tisztességes versenyeztetése miatt. Jó lenne ha a legközelebbi tenderen, rajtvonalhoz állhatnának azok a cégek, akik a Horvátországi autópályákat építik fele árból, mint akik nálunk teszik.
ahhoz kepest hogy tulhallgatja, ahhoz kepest eleeg sokszor lehet vele talalkozni.
ha az egyik iranyultsaga a media tulhallgatja, akkor jon a masik iranyultsagu media es tulszerepelteti.
nem tartod egyebkent egy picit egyszerusito allaspontnak hogy az allami eletet vezenylo tiszt es tisztsegviseloket egyoldaluan es sommasan a haza erdekeinek elaruloinak es hulyeknek nevezzuk?
erdekes hogy az okos emberek mindig kimaradnak az ilyen helyekrol es foleg a kritikusok es a partvonalrol fikazgatok nepes taborat szaporitjak.
en is ugy latom hogy nagyon szarul mennek a dolgok. nagyon rosszul erzem magam. jobb volt a trabantban. es minden 8 evben tudtam vegul is egy uj trabantot szerezni. es a trabanttal gyorsan (akaar 95 km-el is) eljutottunk barhova. 2 nap alatt a bolgar tengerparton voltunk. azok szep idok voltak. es ha jo kedve volt a trabcsinak akkor meeg visegradot is meg tudtuk jarni. kis aranyos fustfelhoben mentunk es mentunk. fogunkat osszeszoritottuk es mentunk. azota minden szar lett.
ahhoz kepest hogy tulhallgatja, ahhoz kepest eleeg sokszor lehet vele talalkozni.
ha az egyik iranyultsaga a media tulhallgatja, akkor jon a masik iranyultsagu media es tulszerepelteti.
nem tartod egyebkent egy picit egyszerusito allaspontnak hogy az allami eletet vezenylo tiszt es tisztsegviseloket egyoldaluan es sommasan a haza erdekeinek elaruloinak es hulyeknek nevezzuk?
erdekes hogy az okos emberek mindig kimaradnak az ilyen helyekrol es foleg a kritikusok es a partvonalrol fikazgatok nepes taborat szaporitjak.
en is ugy latom hogy nagyon szarul mennek a dolgok. nagyon rosszul erzem magam. jobb volt a trabantban. es minden 8 evben tudtam vegul is egy uj trabantot szerezni. es a trabanttal gyorsan (akaar 95 km-el is) eljutottunk barhova. 2 nap alatt a bolgar tengerparton voltunk. azok szep idok voltak. es ha jo kedve volt a trabcsinak akkor meeg visegradot is meg tudtuk jarni. kis aranyos fustfelhoben mentunk es mentunk. fogunkat osszeszoritottuk es mentunk. azota minden szar lett.
Politikai partokat kulonbozo erdekszovetsegek hoznak letre a hatalom megszerzese erdekeben,mi az ami ebben nem ertheto?
A gyariparosok bizonyara azokat tamogatjak akik az o erdekeiket fogjak vinni ,mast mi a feszkes fenenek tamogatnanak ,majd hulyek lennenek,en meg azokat akik az en erdekeimet,vagy belepek es kiverekszem,hogy az en erdekeimet is kepviseljek.Megis mi az ami ebben neked nem ertheto.megis mit varsz? ez nem jotekonykodas,nem karitativ szeretetszolgalat,hanem kemeny harca hatalmi poziciokert.Errol szol a politika.
"Jajj, ne viccelj már! A mostani kormányba nem tehetségek kellenek hanem töketlen fecskék akik végrehajtják a Szent és Igaz akaratot"
A vilag minden kormanyaban olyanok kellenek akik vegrehajtjak a gyoztes partok politikai akaratat errol szol az egesz nota. Ugyanis a gyoztes partok kaptak erre felhatalmazast es nem a kormanyszolgalatba allo barmekkora tehetsegek.Meg a legdemokratikusabb demokraciakban is.Es nem olyanok akik a sajat agendajukat akarjak megvalositani,akkor induljon o es nyerje meg o a valasztasokat,akkor o szabhatja meg a hogyan merret,de aki kormanyzati szolgalatba all, az azzal jar hogy a gyoztes politikai erok akaratat hajtsa vegre es ne a sajatjat barmennyire is tehetseges.Akinek ez meg nem tetaszik az ne alljon allami szolgalatba, hanem maradjon a privat szferaban,vagy ahol o donti el a dolgokat.Ilyen egyszeru ez.
"Nem lehetne Kovács Árpád inkább miniszterelnök? De legalább pénzügyminiszter. "
Jajj, ne viccelj már! A mostani kormányba nem tehetségek kellenek hanem töketlen fecskék akik végrehajtják a Szent és Igaz akaratot, és befejezik végre a jóléti rendszerváltást.
:-)
"Mondjuk, ha a kormányzat törvénytisztelő magatartásra tér át, és csak 2005-től váltja le Szászt, az ő helyére mehetne a Kovács, csak nem tudom, hogy ez neki bukás vagy előrelépés:D"
Ha a kormányzatot már nagyon zavarja, hogy őket cseszegeti, átirányíthatják az üzleti szektorra az energiáit. ;-)
Elsunnyogta az mszmp tagságát a megválasztása előtt, elsunnyogta a sortűzpereket, a lemondása környékén alkotott balladai homály után meg jobb, ha öröke marad távol a közélettől. Ez már csak egy ilyen sunnyogós típus, nem erre vágyom egy köztársasági elnöktől.
En nem tudom, KA miert lenne olyan jo valasztas. Egy szurke, semmilyen ember, o kepviselne a nemzetet, mint szimbolum?
Az ASZ-ban nyujtott teljesitmenyeert se lennek annyira oda, szepen orzi a posztjat...
A koztarsagi elnoki poszt politikai poszt tehat oda politikus kell, es legyen az aki az parlamenti eroviszonyoknak megfeleloen megvalasztasra kerulhet a legerosebb part ,vagy koalicio reszerol.
Tokmindegy,hogy 50+1 szazalekkkal vagy tobb mint 2/3-dal.
Tiszta baromsag ez a partok feletti , se nem hal se nem hus koztarsasagi elnoki idea.Hol van ilyen ,melyik orszagban tessek mar mondani?
Vagy ha van is ez a kivetel, mint Havel volt,de ugye o sem volt politikaialag azert semleges,,meg Herzog aki alkotmanybiro volt..
Magam se látom értelmét, hogy Kovácsot elmozdítsák mert ott jó ahol van. Most a Te beírásod kapcsán az jutott eszembe, hogy talán az ÁSZ, nem jól szólalt meg, amikor Medgyessy a tanácsukat kérte, és most hírtelen útban lett?
Györgyi Kálmánnak milyen előélete van?
Jogász pénzügyminiszter, közgazdász Államelnök, tanító hadügyminiszter, aki tán még katona se volt. Hova vezet ez?
Magam se látom értelmét, hogy Kovácsot elmozdítsák mert ott jó ahol van. Most a Te beírásod kapcsán az jutott eszembe, hogy talán az ÁSZ, nem jól szólalt meg, amikor Medgyessy a tanácsukat kérte, és most hírtelen útban lett?
Györgyi Kálmánnak milyen előélete van?
Jogász pénzügyminiszter, közgazdász Államelnök, tanító hadügyminiszter, aki tán még katona se volt. Hova vezet ez?
Szerintem se kell 2010-ig erőltetni a jelölgetést;)
Azt mondjuk nem látom be, hogy Györgyi Kálmán ezzel az előélettel hogy lehetne alkalmas köztársasági elnöknek, de amíg nem következik be váratlan jelölése, inkább nem kukacoskodnék.
Mondjuk egy szakmán kívülről érkező jegybankelnök se biztos, hogy jó ötlet.
Egyáltalán mikor jár le a megbízatása az ÁSZ élén, hogy ennyire sürgős?:-o
Mondjuk, ha a kormányzat törvénytisztelő magatartásra tér át, és csak 2005-től váltja le Szászt, az ő helyére mehetne a Kovács, csak nem tudom, hogy ez neki bukás vagy előrelépés:D
Ha ilyen ember és ezért nem kell a pártoknak, akkor nálam szerzett még egy piros pontot.
Egyébként úgy gondolom, hogy a pártok disznóságai, (törvénykezés) miatt, jobb ha a köztársasági elnöki poszton, egy olyan nagy tekintélyű jogász van, aki szakmai renoméja megtartása miatt nem asszisztál ezekhez, mégha van pártkötődése akkor sem. Ezért nem lenne jó Kovács László, és nem azért mert egyébként nem lenne alkalmas rá.
Mádl, nagyon jó helyen van, bár maradhatna még egy teminust. De egy Sólyom Lászlón még csettintenék is. Akár Kilényi Gézán is, de még Solt Pálon is, György Kálmánról nem is beszélve.
A köztársasági elnöki poszt egy olyan közjogi méltoság, melyben egyelőre a jog az elsődleges és nem köz, de pont a köz érdekében.
KOvács Árpád, (eddig eszembe se jutott) de ideális jegybank elnök lenne, amig belépünk az € zónába.
Akár egyet is érthetnék, de tényleg kár lenne érte.
Ezért inkább továbbra is Anettkát favorizálom a posztra: őt legalább megérdemelnénk, mi mindannyian:-)
Anettka 4 President!
G
Ezzel az erővel, -ilyen érdemek mellett- miniszterelnök is lehetne!
Vagy az már másnak van kiszemelve?
Milyen jó, hogy előre fele lehet osztani a posztokat.
De mi van akkor, ha bukik a Kovács banda?
Ha már fontos elmozdítani onnan ahol jó, akkor szívesebben látnám az operatív miniszterelnöki poszton, és nem díszpinty közjogi méltóságként. Személye arra is garancia lenne, hogy kevesebbet politizálnának és ideologizálnának a kormányban, ehelyett a szürke hétköznapok apró tennivalóival foglalkoznának, "előrelátóan és kritikusan tervezve" Mindannyiunknak jobb lenne. Az elit(?) politikusaink pedig dolgoznának.
Ez Dávid Ibolya tegnapi megnyilatkozásával kapcsolatban jutott eszembe.
Csak megjegyzem, hirtelen, milyen fontos, hasznos személyiség lett a Kovács Árpád?
Mi történt, megtudnád magyarázni?
Csak nem egy kisebb párt utasítás?
Megint hülyíteni kell az embereket?
Miért fontos most ez neked?
Nagyon nagy kár lenne elmozdítani a mostani posztjáról, és egy díszpintyet csinálni belőle. Lassan én már rajongója leszek az ÁSZ-jelentéseknek. Akiknek és akikről íratja őket, azok viszont el se olvassák.
A tervezés szakmai szempontjairól az ÁSZ nem mondhat véleményt, de úgy véljük, hogy pénzügyi szempontból a gyógyszer-támogatási előirányzat tervezésénél is érvényesíteni kell az inflációból (legújabb információk szerint 5,9%) és az áfa-emelkedésből (becslés szerint 5%) adódó hatásokat. Ezt a 2004. évi tervezett előirányzat nem tartalmazza. A keret betartása – az OEP szerint – csak a lakossági terhek jelentős (20-30%-os) növelése mellett képzelhető el.
Ő már tavaly októberben előre szólt!
A kormány először meglépi a lakossági teher növelést, aztán a januári KSH adtatokból bex@rik, odavág a gyártóknak 15%-os hatósági árcsökkentessel, ami a nagy és kiskereskedőket üti el a gyártók helyett.
Nem lehetne Kovács Árpád inkább miniszterelnök? De legalább pénzügyminiszter. Esetleg a jegybank elnöke?
Semmiképpen ne legyen díszpinty, mert ezzel lehetne őt a leginkább hatástalanítani.
minden bantas nelkul mondtam mind a kettot. a 4 tengert raadasul szemelyesen is kajolnam...
persze csakis a deli tengerekre mennek surfolni...
amig nem fikazta a baloldal egy esetleges kovacs elnokjeloltet, addig nem kellene megelolegezni mert ez a baloldal lenezese.
en sem vartam peldaul kosa ferenc fikazasat mint ortt elnokjeloltet. es nem is hallottam sehol semmi rosszat rola. ez igy termeszetes.
es ettol mindegy hogy esetlen nem o lesz az ortt elnok...
persze azt sem mondom hogy nem alakulhatnak ugy a dolgok hogy igazad legyen. de inkabb es szerencsesebb UTOLAG ertekezni ezekrol az esetleges fejlemenyekrol...