A kvark modell legelső biznyítéka az a kisérlet volt amikor kölönböző energiájú elektronokat lőttek a protonba és onnan azok olyan szögbe pattanak vissza, mintha a protonban 3 pici valami lenne benne. Szinte "megröntgenezik" a protont. (SLAC - 1969)
Arról nem is beszélve, hogy ezekből a szórási kisérletekből az is bizonyossá vált, hogy ezen pici részek töltése pont: 2/3 és -1/3
Ez már 42 éve volt és ezen kisérletek eredményeit sem magyarázza meg a "hamburger" modell.
Elektront, protont láttál már? Mert hogy ezek szerinted léteznek, kvarkok meg gluonok meg nem...
Az elektront és protont sem éles szemű emberek vették észre... :-) Nem látták őket, hanem különféle közvetett hatásokból következtették ki ezek létezését. Csíkokból egy ködkamrában, olajcseppek sebességének méréséből, fényfoltból egy foszforeszkáló ernyőn, ilyesmikből. Csupa távoli, közvetett dologból próbáltak logikai úton rájönni, hogyan lehetne a mérési eredményeket magyarázni. Kísérleteztek, mértek, számoltak, matematikai modelleket alkottak, ezeket ellenőrizték, csupa általad megvetett okoskodással éltek.
Pont úgy, mint a kvarkok meg a gluonok esetében.
Csak annyi a különbség, hogy azokból a kísérletekből és következtetésekből amiket 100 éve végeztek még értesz egy keveset, amiket meg ma végeznek azokból már semmit.
Te a kinyilatkoztatás módszerét választottad. Ez sem tilos, csak mások ezt nem tartják tudománynak.
Az erõs kölcsönhatás egy olyan összetett, több egymással kölcsönható közvetítõ mezõ elmélete.. Látod, ez az. Elmélete.
De az atommagban nincsenek elméletek, csak protonok és elektronok. A mezők amiről beszélsz azok gravitonok, amik a mágnességet okozzák. A kölcsönhatások elektromos részét pedig az elemi elektromos töltésegységek okozzák.
..nem lehetne megérteni, hogy hogyan tudnak akkor olyan lokális struktúrák kialakulni, mint az atommag.. Próbáld meg, segítek. Csak a sztereotípiáid akadályoznak a megértésben, a problémát neked a rengeteg bemagolt elképzelés számítás és elmélet okozza aminek a fele sem igaz. Te ezeket indokolatlanul és alaptalanul igaznak fogadod el, a leírást összetévesztve a fizikailag létezõ valósággal. Ezen elméletek nagy része egy lehetőség csupán, sok helyen még az sem. Pl,
Tér nem létezik, tehát CSAK leírásra használhatod, így a tér nem tehet semmit, nem tágulhat, nem fúvódhat fel stb.
Heisenberg bizonytalansága CSAK a megfigyelésre vonatkozik, az anyag viselkedésére SEMMILYEN hatással nem lehet.
Kvarkokat nem látott még senki, nem támaszkodhatsz rájuk csak képzelődés szinten,
Gluonokat nem látott még senki, nem támaszkodhatsz rájuk csak képzelődés szinten,
Higgs bozont nem látott még senki, nem támaszkodhatsz rá csak képzelődés szinten.
Gravitont sem sokat látni, de ha a mérlegre ráállsz akkor legalább látod a hatását, mivel tér nem görbülhet.
..mert a gluonok is kölcsönhatnak egymással.. Feltéve ha léteznek, de ennek semmi nyoma.
A magban elektronok vannak, ennek viszont lépten nyomon van a nyoma: a magból elektron léphet ki és be, a magból neutron léphet ki és be amely neutron érdekes módon protonra és elektronra bomlik, viszont még sohasem bomlott kvarkra sem gluonra. A magból pozitron léphet ki ami fotonból származik (!) de Te csak hajtogassad, hogy a magba nem fér bele a pozitron sem az elektron, ld Oxigén 13
Az atommag elektronburka (= magelektron burokról beszélek) akadályozza meg, hogy a héjelektronok beleessenek a magba, mert az atommag egy negatív töltésű nanocsőbe van belehúzva ( a net töltés persze minden atommagnál pozitív, természetesen)
Szerinted a kvarkos enyves atommag hogyan akadályozza meg, hogy az elektronok beleessenek a magba ? Merthogy az elektronok nem keringenek a mag körül.
Tudod az elektromágneses kölcsönhatás hosszú hatótávolságú. És nem lehetne megérteni, hogy hogyan tudnak akkor olyan lokális struktúrák kialakulni, mint az atommag. Az erős kölcsönhatás egy olyan összetett, több egymással kölcsönható közvetítő mező elmélete, ami annak ellenére, hogy nulla tömegű kvantumjai vannak (gluonok), mégis az erővonalak mintegy egymásbabagajodnak, mert a gluonok is kölcsönhatnak egymással. Amúgy csak tömeges részecske közvetítette mező lehetne véges hatótávolságú (mint amilyen a gyenge kölcsönhatás esetén a W és Z bozonok tere) Ennek köszönhető, hogy bár a gluonok nulla tömegűek a magerők kis távolságra terjednek ki.
A fotonok nulla tömegűek, és végtelen hatótávolságúak. Mert a fotonok nem hatnak egymással kölcsön (maximum közvetve a vákuumpolarizáció miatt).
"Nem is az ütközést - azt is persze, pl. hidró vagy különböző termikus modellek alapján. De ez a dolog elméleti (fenomenológiai) része.
A kísérletben a nagy kérdés, hogy miként kapcsolódik össze a keletkező részecskehalmaz azzal, amit a detektorunk lát. A mérés hatásfokát, akceptanciáját, véges felbontás miatti torzítását meg kell becsülni, és ehhez szimulációk kellenek. Vagy pl. ahhoz, hogy a vizsgálandó folyamatról a már jól ismert hátteret leválasszuk.
Gyakorlatilag azt nézed meg, hogy ismert inputhoz milyen output tartozik, és ezután tehető fel a kérdés, hogy adott output milyen inputból jöhetett :) . A kísérleti munka elég nagy része abból áll, hogy megértsd a detektorod viselkedését..."
Ez nagyon érdekes. Iszonyú nagy munka lehet. Messze kell rugaszkodni a Platóni ideáktól, vagyis az elméleti fizika analitikus modelljeitől, ha élesben mérünk.
"De hogy esetleg a termalizáció nem szükséges feltétel ahhoz, hogy kanonikus sokaságról beszéljünk, magyarul hogy az egységes hőmérséklet nem az ütközések sorozatával alakul ki, azt pl. el tudom képzelni."
Mi a véleményed erről? Lehet, hogy nem is fontos, hogy a kvarkanyag elég kiterjedt és hsszú ideig élő legyen? Vagyis nem az ütközések állítják be a termodinamika egyensúlyt? Talán pár fermi távolságig, az erős kölcsönhatás is egyensúlyi állapotba jutatthatja a kvarkokat?
Ilyenkor a szimuláció alatt mit értenek? Az ütközést valamilyen matematikai modellel tesztelik, egy szimulációs programmal?
Nem is az ütközést - azt is persze, pl. hidró vagy különböző termikus modellek alapján. De ez a dolog elméleti (fenomenológiai) része.
A kísérletben a nagy kérdés, hogy miként kapcsolódik össze a keletkező részecskehalmaz azzal, amit a detektorunk lát. A mérés hatásfokát, akceptanciáját, véges felbontás miatti torzítását meg kell becsülni, és ehhez szimulációk kellenek. Vagy pl. ahhoz, hogy a vizsgálandó folyamatról a már jól ismert hátteret leválasszuk.
Gyakorlatilag azt nézed meg, hogy ismert inputhoz milyen output tartozik, és ezután tehető fel a kérdés, hogy adott output milyen inputból jöhetett :) . A kísérleti munka elég nagy része abból áll, hogy megértsd a detektorod viselkedését...
A hőmérséklet fogalmat milyen körülmények között lehet használni. Hiszen itt kevés részecske, nemegyensúlyi állapotban van.
A kérdés jó :) .
A szokásos kép, hogy a kvarkanyag elég kiterjedt és elég sokáig létezik ahhoz, hogy legyen értelme hőmérsékletről beszélni. Kérdés, hogy ez mennyire teljesül. Tény, hogy a mérhető jelek alapján úgy tűnik, elég jól: a spektrumok meredeksége egy küszöb fölött az ütköző rendszertől, annak energiától szinte függetlenül a hagedorn-hőmérsékletet mutatja, azonos mértékű kollektív folyás van stb.. Hogy ez mind véletlen, azt én nem hiszem el. De hogy esetleg a termalizáció nem szükséges feltétel ahhoz, hogy kanonikus sokaságról beszéljünk, magyarul hogy az egységes hőmérséklet nem az ütközések sorozatával alakul ki, azt pl. el tudom képzelni.
..az elektron és a pozitron mem más, mint az 1-es spinű foton felszakadása két feles spinű részecskére..Úgy van, ezen nem nevetnék. Szállj magadba és meglátod, igazad van. A párkeltést ajánlom a figyelmedbe.
Nem én mondom, nem is az itt jelenlévők valamelyike, hanem egy ismert fizikus évtizedekkel ezelőtti szavait idézem:
"... Általában az új törvényeket a következő módszerrel keressük. Először is kigondolunk valamit. Aztán kiszámítjuk feltevésünk következményeit, milyen jelenségekre számíthatunk, ha a feltételezett törvényünk helyes. Aztán az eredményeket összevetjük a "természet számításaival", vagyis tapasztalzti vagy kísérleti úton győződünk megarról, hogy jóslataink összhangban állnak-e a közvetlen megfigyelésekkel. Ha a kísérlet ellentmondásba kerül elméletünkkel, akkor az elmélet hibás. Ez az egyszerű állítás valamennyi tudomány kulcsa. Nem számít, hogy milyen vonzó vagy szép volt maga a feltevés. Az sem számít, hogy milyen okos volt az, aki ezt az ötletet felvetette., vagy hogy mennyire neves személyiség - ha a kísérlet ellentmond neki, az elmélet rossz. És ez minden. ..."
Persze, ha akarnék, akár én is kitalálhatnék feltevéseket, akár ezer félét is. Például azt, hogy az atommagot valójában a magban lévő részecskék gravitációs ereje által különleges pályákra kényszerített fotonok tartják egyben. És nincs is elektron, mert az elektron és a pozitron mem más, mint az 1-es spinű foton felszakadása két feles spinű részecskére, ezáltal különválnak az elektromágneses hullámban az elektromos terek váltakozásának pozitív és negatív szakaszai. És folytathatnám, amit a hozzá nem értő még el is hisz, a szakértő meg jót nevet rajta. Pedig még lehet, hogy valamilyen formában végül is igazam lenne, mert rájöhetnek valami nagyon hasonlóra, és bizonyíthatóra. Ám a dicsőséget mégsem én aratnám le, hanem az aki kísérletekkel bebizonyította az igazságot.
Csak két durva példa: Sokáig tartotta magát az éterelmélet, hiszen az elektromágneses hullámoknak hordozó közegük kellene, hogy legyen. Végül is elismerték, hogy a légüres tér nem tartalmaz semmilyen közeget. Ám manapság a vákumot mégsem tartjuk üresnek. Virtuális részecskék özöne borítja el a tér minden pontját a világegyetemben, atrra várva, hogy a virtualizációból - energia hatására - valóssá váljék. Tehát mégis csak van valamiféle éter... A középkor flogisztonelmélete mára már nevetséges áltudomány, hiszen az égés során nemhogy flogiszton távozna az anyagból, hanem valójában oxogénnel egyesül, azaz oxidálódik. A kémia kiterjesztett oxidáció-fogalma azonban azt jelenti, hogy az, ami oxidálódik, az elektront ad le. Vagyis akkor mégis elfogadjuk a flogisztont mint elektront? És Lavoisier-t a sarokba vágván Georg Ernst Stahl-t fogjuk dicsőíteni?
Ja, és én meg a kettős töltésű delta részecske magyarázatára lennék nagyon kiváncsi. Vagyis arra, hogy talán a proton is tartalmaz még egy elektront?
Most csak úgy játszásiból vezesd már le nekünk, hogy mezonok hogyan is jönnek ki a gyönyörű tóruszaidból? Mert ilyen tapasztalat van. Azután mondhatnál arról is valamit, hogyan alakulnak az energia viszonyok például a thórium hasadásánál, mitől hasad, mik a lehetséges végtermékek, meg ilyesmi. Kéretik a számított (levezetést mellékelni) és a mért adatok összehasonlító táblázatát is csatolni.
Mert amíg ilyen nincs addig sima hablaty amit szép színes karikákkal illusztráltál.
..az atommagok ..végülis proton és neutronból állnak. Megtennéd, hogy néhány mondatban leírod mire alapozod ezt a kijelentésedet ? Azt most ha lehet mellőzzük, hogy szerinted nem fér be egy elektron a magba, de mi bizonyítja, hogy neutronok vannak a magban és nem proton-elektron párok (amiket neutronnak tekinthetünk ugyan de cseppet sem mindegy miből van a neutron).
Erős kölcsönhatás nem létezik, a magerők azért nagyok mert az elektron szoros kölcsönhatásban van a protonokkal az atommagban, míg a héjelektronok ehhez képest óriási távolságra vannak a magtól.
A QCD ezt az elektromos kölcsönhatást írja le, nincs külön erős kölcsönhatás,
Én ezeket nem tudom. Csak egy RMKI-s részecskefizikus mondta nekem, hogy ezek a kísérleti adatok eléggé ingatagok...
Nagyon nem mindegy, hogy melyik kísérleti adatról beszélünk.
Minden kísérleti adat megkérdőjelezhető azon az alapon, hogy bizonyos feltevésekre épít. Galilei ejtőkísérletei is.
A detektorokból feszültség-értékek jönnek ki, publikálni pedig rendszerint fizikai mennyiségeket szoktak. A kettő között már rendelkezésre álló ismereteket, modelleket alkalmaznak.
Nyilván minél kevesebb modellfeltevés van egy kisérleti adat mögött, illetve minél biztosabbak vagyunk a felhasznált feltevésekben, annál többet ér egy adott kijelentés.
Amiket lejjebb felsoroltam, azok közül a hadronspektrumok mérése, ezek hőmérsékleti paraméterének mérése, folyások mérése, a nagy impulzusú direkt foton spektrumok mérése viszonylag közvetlen mérés: leszámoljuk a beütéseket, amihez persze használunk egy csomó szimulációt itt is, tehát támaszkodunk erősen a korábban megmért hatáskeresztmetszetekre, anyagi folyamatokra, de ezeket azért elég jól ismerjük.
De már az _interpretáció_ erősen modellfüggő: a jet-elnyomás jelenségét látjuk, de ennek értelmet azért tulajdonítunk, mert elfogadjuk, hogy a bináris ütközések száma értelmes skálaváltozó stb..
Ugyanígy a spektrumok értelmezésénél elfogadjuk, hogy van bármi értelme Boltzmann-hőmérsékletről beszélni*.
Az az állítás, hogy az elliptikus folyásból következően folyadékról van szó, hidrodinamikai modellekre épül.
Ugyanakkor a folyás a kvarkszám-skálázása viszonylag közvetlen bizonyíték arra, hogy a kvarkok a szabadsági fokok.
A termikus fotonok spektruma viszont önmagában igen összetett mérés. Egyrészt itt nem is fotonokat mérünk, hanem virtuális fotonok leptonpárra bomlását, tehát "vakon" megbízunk a QED-ben (erre mondjuk minden okunk megvan). Másrészt viszont amikor a T~250 MeV slope paraméter alapján kijelentjük, hogy a plazma 300-600 MeV forró volt, az tiszta modellszámítás (igaz, sokféle modell alapján).
Stb. Persze, ezeknek a feltevéseknek nagy része kontrollálható, szisztematikus hibaként figyelembe is lesznek véve. De mindig bízunk benne, hogy azért alapjában működnek a feltevéseink...
*Megj. ez az egész termikus kép gyanús dolog. Van arra a plazmának egyáltalán ideje? Mégis, a termalizációt feltételezve minden klappolni látszik. Persze, el lehet képzelni más magyarázatot is. De az olyan "finomhangolós" modellekben, amiben mindenre az a válasz, hogy "igazából nem is, de hát véletlenül pont úgy látszik, mintha", valahogy nem tudok hinni. Kell valami közös, fundamentális ok.
Ezeket meg szeretném mihamarabb érteni. Meghogy az éta' tömege hogyan növekszik a topológikus instanton miatt.
Hát azt én is, elhiheted :) Bár az éta' csökkent közegbeli tömegére szintén csak közvetett kísérleti adat utal.
Pontosan azt nevezzük egy elmélet kísérleti bizonyítékaként, ha az eredményt az adott elmélet szerint értelmezni lehet, más elmélet segítségével pedig nem.
Az "elmélet" szó alatt ne alap nélküli filozofálgatást érts, hanem konkrét jóslatokat adó, kísérletileg tesztelhető modellt.
A hozzászólásomat igazából olyanoknak írtam, akiknek ismeretei lehetővé teszik az érveim megértését.
A standard modell és a kvantum színdinamika elméletei matematikailag és logikailag is alátámasztják, hogy amit ott látunk az nem más mint egy charm és egy anti charm kvark kb. 7*10-21 másodpercig létező "kötött" állapota, egy J/pszi mezon.
A te elméleted szerint mi van ott kicsivel 3GeV fölött?
Csak a nehézionütközésekben nagyon bonyolult folyamatok vannak. A legegyszerűbb proton-pion szórásban(dielektronkeltés közben) is iszonyatosan sokféle folyamat zajlik le. Bár már elég sok folyamatot figyelembe vettem, csak a vektormezondoimnanciás gráfok többsége hiányzik. A legnagyobb probléma a delta rezonanciával van, mert a 3/2 spinű részecskék propagátora elég bonyolult. És a delta nagyenergián unitaritássértő! Vagyis a hatáskeresztmetszet az energia növekedésével nem csökken le. Ezért levágást kell belerakni. Erről készítettem is egy gnuplotos ábrát. A dielektronok tömegének függvényében ábrázoltam a hatáskeresztmetszetet. A vízszintes tengelyen a dileptontömeg van GeV-ben, a függőleges tengelyen a dileptonok hatáskeresztmetszete milibarnban. Ami változásfog történni, hogy amikor a dileptontömeg a ró mezon tömegét eléri, akkor egy rezonanciacsúcs fog megjelenni. Mert a dileptonok virtuális foton elbomlásával keletkeznek. De a vektormezon dominancia szerint ez vektormezonokon át történik. Én a vektormezonok közül csak a rót fogom tudni figyelembe venni, az omegát nem.
Ahogy számoltam legalább nyolc gráf adódik össze a proton-pion dileptonkeltő szórásban. Milyen sok lehet atommagok szórásánál?
Az az elméleti modell, ami a QCD-re alapul, visszaadja a kísérleti adatokat. Főleg a nagyenergiás folyamatokban. A proton-elektron nagyenergiás szórás erre a legismertebb példa. A partonmodell feltételezésével előre ki lehet számítani a hatáskeresztmetszeteket, amiket aztán ki is mértek. Csak nagyon kicsi eltérés volt a mérés és a kisérlet között, amit gluonk figyelembevételével lehetett korrigálni. Ezek azt bizonyítják, hogy a nehézionütközésekben is a QCD az alapelmélet (mert az atommagok is végülis proton és neutronból állnak).
Úgy látom, számodra az jelenti a kvarkok létezésének bizonyítékát, hogy a kisérletek eredményét nem tudod máshogy értelmezni, s ezt a nemtudást közvetett bizonyítékként fogadod el a kvarkok létezésére.
Nos, akkor én mega kisérleti eredményeket nem tudom másként értékelni, mint a gravitonok és elemi töltésrészecskék alkotta leves létezésének bizonyítékát.
Akkor most mitől kvarkok meg gluonok ?????
Ez a logika az apró pici manócskalevest is bizonyítaná, ha valaki manócskákból próbálná felépíteni az anyagot, más szóval a közvetett okoskodásod nemsokat ér..
Sajnos nem vagyok boldog, mert a QCD-t nem sikerült megértenem. A Faggyev-Popov szellemtereknél elakadtam. Nem értem, hogy ott mit ügyeskednek, és hogy mi miatt végtelen a generátor-funkcionál stb. A QCD nagyságrendekkel nehezebb, mint a QED vagy a gyenge kölcsönhatás. De amikor megértem, akkor örülni fogok.
"Érdeklődnék, számodra mi volna a meggyőző, nem kérdéses kísérleti adat?
Ha kapnál holnap délután egy kémcsőnyit belőle? :)"
Én ezeket nem tudom. Csak egy RMKI-s részecskefizikus mondta nekem, hogy ezek a kísérleti adatok eléggé ingatagok...
"Azt ugye már tudjuk, hogy ilyen plazma sem a RHIC-nél, sem az LHC-nél nem jön létre. Ha az a kérdés, hogy van-e fázisátmenet, "megolvadnak"-e a hadronok, vagyis megszűnik-e a kvarkbezárás (úgy, mint 2-3 kvark összezártsága), akkor a válasz szerintem ma már egyértelmű igen. 6-7 éve még lehetett vitatni, ma már kevesen teszik."
Ez nekem nagyon jó hír! :)
Ezeket meg szeretném mihamarabb érteni. Meghogy az éta' tömege hogyan növekszik a topológikus instanton miatt. Mert azt kutatják, hogy az éta' tömege hogyan csökken le, amikor a királis szimmetria helyreáll. Úgy látom a QCD kimeríthetetlen aranybánya.
Sajnos a kísérleti adatok még nem elég meggyőzőek. Úgye látnak jeteket, de még nagyon kérdéses, hogy láttak el kvark-gluon plazmát.
Érdeklődnék, számodra mi volna a meggyőző, nem kérdéses kísérleti adat?
Ha kapnál holnap délután egy kémcsőnyit belőle? :)
Ezt sajnos nem tudom elintézni.
Ugye ez a plazma összességében egy óriási nagy színsemleges hadron. Mivel egy óriási nagy hadron, egy természetellenes részecske, így iszonyú gyorsan elbomlik. Emiatt nehéz a nehézionütközésekből kiszűrni, hogy vajon tényleg QGP-t láttak-e.
Azt ugye már tudjuk, hogy ilyen plazma sem a RHIC-nél, sem az LHC-nél nem jön létre. Ha az a kérdés, hogy van-e fázisátmenet, "megolvadnak"-e a hadronok, vagyis megszűnik-e a kvarkbezárás (úgy, mint 2-3 kvark összezártsága), akkor a válasz szerintem ma már egyértelmű igen. 6-7 éve még lehetett vitatni, ma már kevesen teszik.
Hogy miért mondom ezt? Amit jelenleg tudunk, mert megmértük:
1. Nehézion-ütközésben a back-to-back jetek száma drasztikusan lecsökken (mintegy 5-ös faktorral).
Ugyanakkor a kemény fotonok száma nem csökken semmit sem. Illetve d+Au -ban sincsen csökkenés.
Ezt én nem tudom máshogy interpretálni, mint hogy végbemennek a kemény folyamatok, csak a kirepülő partonok nem jutnak el jetként a detektorig. Ha pedig nem jutnak el, valami elnyeli őket. Valami bazi sűrű, erősen kölcsönható cucc. Hadrongáz ilyet nem nagyon tud csinálni.
2. Ha megnézed a hadronok spektrumát, csodálatos transzverztömeg-skálázást mutatnak, és radiális folyás nélkül T~177 MeV körül (pluszminusz néhány MeV, nem emlékszem) van a Boltzmann-hőmérsékletük. A Hagedorn-határhőmérséklet T~175 MeV-re jön ki. Ugye ez az a hőmérséklet, ami fölött nincs megengedve a hadronos fázis, mert divergens lenne az állapotok száma. Ezt megint nem tudom másképp interpretálni, minthogy a hadronok a kifagyásukról hozzák el az információt.
3. Ha megméred a fotonok spektrumának meredekségét, Látsz egy igen markáns, ~250 MeV hőmérsékletű komponenst. Ez bőven több a Hagedorn-hőmérsékletnél. Ezt szintén nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy a fotonok egy nemhadronos anyagról hoznak számunkra információt.
4. Ha megméred a hadronok folyását, az teljesen inkonzisztens egy ideálisgáz-képpel, és teljesen konzisztens egy viszkozitásmentes folyadékkal. Kvarkszám-skálázást látsz (minden mezon és barion egyetlen görbére húzható, ha a konstituens kvarkok számával normálod a folyást és a mozgási energiát). Ezt nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy kvarkok folyadékát látjuk, nem hadronos anyagot.
5. Ha megnézed a folyást különböző hőmérsékleteken, az látszik, hogy kb. 30-35 GeV-ig megy felfelé, és onnantól kezdve szaturál, és egészen 2.75 TeV-ig ugyanannyi marad. Ha megnézed a jet-elnyomást, hasonlót látsz. Ha megnézed a kémiai potenciált, ugyanezt látod. Egy bizonyos hőmérsékleten beáll egy lényeges változás a keletkező anyag jellegében, és onnantól kezdve úgy marad.
6.... van még rengeteg dolog, de talán ezek voltak a legfontosabbak.
(Ránéztem a lejjebb linkelt Wikipedia-cikkre, hát ugyan nem explicite hülyeség, de elég felületesen van megírva.)
Erről készítettem is egy gnuplotos ábrát. A dielektronok tömegének függvényében ábrázoltam a hatáskeresztmetszetet. A vízszintes tengelyen a dileptontömeg van GeV-ben, a függőleges tengelyen a dileptonok hatáskeresztmetszete milibarnban. Ami változásfog történni, hogy amikor a dileptontömeg a ró mezon tömegét eléri, akkor egy rezonanciacsúcs fog megjelenni. Mert a dileptonok virtuális foton elbomlásával keletkeznek. De a vektormezon dominancia szerint ez vektormezonokon át történik. Én a vektormezonok közül csak a rót fogom tudni figyelembe venni, az omegát nem.