Volt a választás előtt valamelyik pártnak programpontja az országházi létszám csökkentése. Az első egy-két nap le is szavazták. Van valakinek pontos statisztikája, hogy más országokban mekkora a parlament: Ha jól tudom, Romániában kb. fele 2,3-szoros lakosságra, az USA-ban kb. ekkora, de 24-25-szörös lakossággal. Valami arányt kellene tartani.
Azért ez messze nem teljesen igaz. Rengeteg olyan cég van aminek a központja Pesten van, de tényleges termelő munka vidéken folyik, mivel ott olcsób a munkaerő.
Elképzelhető lenne olyan rendszer, hogy 2 kamarás parlament. Alsóház országos lista, felsőház egyéni képviselők. Lenne ebben ráció? Létszám tökmindegy, akár lehetne 100-100 is. Az alsóházban nincs küszöb, illetve az 1%-nál kevesebb logikusan nem jut mandátumhoz. A felsőházba meg bejut, akit beszavaznak. A kérdés csak az lenne, hogy melyiknek milyen szerep jut.
Már régen választott régiós gyűléseknek kellene működniük, kisebb (listás) központi parlamenttel, adó- és feladatmegosztással.
Akkor a helyi kötődés is megoldott lenne.
Mint ahogyan az már jó sok EU-s országban működik, s már a cseheknél is elkezdték az adómegosztást.
S ahogyan az SzDSz programjában is szerepel, vmint Medgyessy nekem írott válaszában itt a fórumon.
Nem tudom (illetve tudom), miért nem jut eszükbe (sic).
"8.2 Közvetlenül választott regionális gyűlések
Nyugat-Európa államai közül a legsikeresebbek
- decentralizáltak,
- helyi és középszinten is lehetőséget nyújtanak a részvételi és képviseleti demokráciának,
Csak úgy tisztességes csökkenteni a létszámot, ha arányosabb képviselet is következik belőle. Most a törvény plusz mandátumokkal jutalmazza a győztest, és bünteti a vesztest.
Nem. A budapestiek pénzének nagy része ott maradna. Nézd csak meg, mi lett az eredeti efféle jellegű adópénzek redisztribúciójából! 00!
A felvetésed magában hordozza annak a csíráját, hogy az ország szét van szakítva. A szóhasználatod ennek ékes bizonyítéka: Budapest-vidék. "Ősi" ellentét. Amikor Szegeden járok, Budapest és a többi település a vidék. Pesten meg másképp van.
Előbb-utóbb - sok konfliktus árán - majd megtanulják, hogy van együttműködés is és lehet felnőtt módon is politizálni. A jelenlegi rendszer támogatja az infantilis politizálást. Gyermeklelkülettel (negatív értelemben) minden be lehet adni. Önálló embereknek nehezen.
74% Bizony. Egyes demokráciákban lehet kisebbségi szavazataránnyal is poszthoz jutni.
Mi lesz? Pech. Legközelebb majd jobban igyekeznek olyan embert küldeni, aki többnek megfelel. Négy év nem a világ. És még az is lehet, hogy a 30% okosan választott. Ha meg nem, legközelebb esélye sem lesz a fickónak.
"pártokra szavaznak" Ez nem az alapfelállás. Ez az eredmény. A listás marhaság eredménye. Nézd meg az önkormányzati választásokat a kisebb teleüléseken. Van együttműködés, csak nem szeretik mutogatni, mert felülről koppintás megy a fejre, mert hivatalosan utálni illik egymást.
Egy darabig biztosan eltart, de szépen el lehetne kezdeni bevezetni. Lehetne a helyi kötödéssel indítani, majd jöhetne a többi. Idő, mint a tenger!
A nem feltevés az,hogy így gyakorlatilag országrészek mentén szakadna szét az ország.A budapestiak,akik a döntő részét állják az ország költségvetésének,miért pártolnának vidéknek adott pénzeket pl.?
A vidékröl érkezettek miért támogatnának ipartelepítést a városokba?
És ha valaki meggyözne a választókörzetek felében a választok kis töbségét hatalomhoz juthatna,miközben a választók 74%-ának akarata nem érvényesül.
Ez is csupán feltevés. A common sense erős fegyver. Nem véletlen, hogy sokan nem ragaszkodnak a közvetlenséghez. Lehetne ugyanis látni, hogy nem pártvonalak mentén acsarkodnak egymásra az emberek, hanem igyekeznek közösen tenni a környékért - és közvetve így az országért is.
Ha a választók akarnak, menjenek szavazni és ne utána siránkozzanak.
Ha az illető nem teljesít jól, akkor a következő alkalommal kevés ember akaratával is ki lehet őt rúgni.
Ha az illető helyi lakos - tutira -, akkor jobban ismer(het)i a környéket és nem fordul elő olyan, hogy máshonnan küldenek a pártok divatos pártkatonákat. A lakosok pedig valószínűleg nem pártok, hanem személyek szerint kezdenek majd el szavazni egy idő után. Példa: egyik ismerősöm körzetében (Orosháza) annak idején a maszop Vastagh Pált indította - Szegedről. Fogalma sincs a körzetéről. És ez nem csupán róla mondható el, hanem a többi párt emberkéiről is. Minek kell ez?
Eseteleg további kérdések?
PS: A helyi szintű demokrácia érvényesítése számomra sokkal fontosabb, mint a központi marhaságok. Ennek szellemében más dolgokat (adópénzek helyben maradása, közvetlen közt. eln. választás, stb.) is szívesen támogatnék.
jó dolog az országos kompenzációs lista, demokratikus.
A csak egyéni vkerületi helyi lakosból álló országgyűlés hamar lebénulna, az országos dolgok elvesznének a helyi "piti" ügyekben
én ma hallottam, hogy akarnak alsóházat is - akkor mi a túrónak csökkenteni a létszámot? ugyanannyian veszik föl a pénzt, csak a társaság egyik fele egy emelettel lejjebb civakodik?
A kisebb parlamenttel a pártok - mint pártok - mindegyike rosszul jár, hiszen kevesebb ember munkáját, tevékenységét lehet mandátumhoz juttatással honorálni. Ez igaz az SZDSZ-re is. Sőt, a kisebb pártokra fokozattan igaz, hiszen ha valakinek 20 képviselő helyett lesz 10, az nem ugyanúgy esik, mint 140 helyett - mondjuk 100.
A legarányosabb - tehát a választói akaratot leginkább tükröző - választási szisztéma a tiszta pártlistás technika. (200 képviselő esetén már 0,5% szavazatarány elegendő lenne egy mandátum megszerzéséhez.) A bejutási küszöb alkalmazása ezen már torzít - a küszöb magasságától függő mértékben. Még inkább eltéríti a parlament összetételét a választói akarattól az egyéni kerületek alkalmazása. Méghozzá ez is a nagyobb pártok javára.
(Halkan teszem hozzá, hogy ráadásul az egyéni körzeteknek azért sincs sok értelme, mert - immár 8 választás tapasztalata, hogy - a túlnyomó többség ott is pártra szavaz.)
Az miért baj,hogy ha szélesebb társadalmi igények figyelembevételével kell a döntéseket meghozni?
Az kérlek nem baj, hanem így kéne lennie, de ez sosem lesz így, mert tökmindegy, hogy bal vagy jobb, egy bizonyos szinten túl minden képviselő tesz a társadalmi igényekre, csak a maga igényeivel törődik...
Ráadásul több kisebb párt megszünteti ezt a mai politikai szembenálást,és nem lsz ilyen eldurvult,szögesdrótpolitika mint most van.
Igen, nem lesz farkasszemet néző acsarkodás, hanem a sok kisragadozó marakodik. Ugyanaz lesz, csak kicsiben, szélesebben, és sokrétűbben....
Listán ne lehessen bejutni a parlamentbe!
Kizárólag egyéni kerületből.
Alternatív megoldás, minimálisra csökkenteni a listás helyeket és 1%-ra levinni a küszöböt, vagy az első 5 párt automatikusan bejut.
Nem akarok kétpártrendszert...
Az miért baj,hogy ha szélesebb társadalmi igények figyelembevételével kell a döntéseket meghozni?
Ráadásul több kisebb párt megszünteti ezt a mai politikai szembenálást,és nem lsz ilyen eldurvult,szögesdrótpolitika mint most van.
Nem kell lista, elég ha társadalmi munkában tevékenykedő, bérezés, költségtérítés nélküli, visszahívható egyéni képviselőkből áll a parlament. Mennyien lennének?
és lejebb kellene engedni a parlamentbe kerüléshez szükséges százalékot.
(mondjuk 1-3 %-ra.)
Nem jó! Ha most, 3-4 párt esetében nem mindig működik a koalíció, akkor ha sok kis párt lesz, még annyira nem fog, se bal- se jobboldalon. Pláne, ha így szélsőségesebb pártok is bejutnak...
Szerintem messze sok a 200 fő is. És már azzal fenyegetőznek hgoy kevesebb képviselőnek nagyobb aparátus kell majd. Menjenek a büdös francba az apparátusukkal együtt.
Ja és: be kell vezetni a képviselői minimumkövetelményt, amely műveltség, IQ, illem vizsgákból kellene hogy álljon.