Szóval úgy érzem, ez a mű az, ami a leginkább megosztja a véleményt. VAgy jó, vagy szar. Az első kötet megmondom őszintén..kicsit kaotikus volt számomra. Olyan szempontból, hogy "mi ez, most akkor mi van? he? " és pont ezért vettem meg a 2.at, mert azért kellően felcsigázott, hogy ebből most mi lesz, vajon mit hoz ki. Aztán nem volt megállás. Részletezni nm tudom, és nem is akarom, de valóban voltak benne kevésbé érdekes részek, nade gondoljunk bele, 7 kötet..
A végét nem akarom boncolgatni túlságosan, mert itt már írták mások is, csak néhány szó. Nekem tetszik. Ami már elhangzott, életét egész addig újra kell élnie, míg el nem jut földi életében odaáig, hogy meglépi azt, amit meg kell. El is gondolkodtam ezen, és én, személy szerint úgy láttam, hogy Roland az az ember volt, aki bárkit és bármit képes volt elsöpörni, csak azért, hogy elérje célját. Jelen esetben hogy elérje azt a rohadt tornyot.
Érzelmileg sekélyes, magánakvaló, kemény hős. És meglátásom szerint ez volt a kulcs nyitja. Bár a könyvben sosem említi konkrétan, (és ez is milyen jó Kinges volt) hogy talált olyan valamit az életben, olyan valakiket, akiket megszeretett, és ami fontosabb, ezt éreztette is velük, és talán új dologként élte meg, hogy talán mégis van olyan az életben, akik vagy amik kedvesek számára, tudnak kedvesek lenni és érdemes áldozatot hozni értük, mert van értelme.
Én úgy találom, hogy egy nagyobb jellembeli változáson ment kersztül Roland ilyen téren. Hiszen igazából megszerette őket, és rátalált az élet ezen oldalára is, hogy igen, van iylen is. Miért ne lehetne elhinni, hogy akár ez lehetett részbeni, vagy egészbeni feladata, hogy másért, egy barátért, egy szerelemért, vagy akár egy állatért meghozza az a lépést érzelmileg, hogy ezek a dolgok fonotsabban lehetnek saját magánál, vagy céljánál.
Említetted, hogyha nála van a kürt, akkor miért kap még egy lehetőséget. Talán azért, mert igen fejlődőtt az út folyamán de még nem volt az igazi. Már közel jár, és az utolsó útján amikor újra járja meg ez az utat, a végén sikerül neki megtenni azt, vagy meglépni amit meg kell, legalább is ebben az életében, ebben a testben.És a karakteréből adódva igencsak hihető, hogy neki talán ez a legnehezebb dolog, hogy kiadja magát és megmutassa érzéseit.
És ami a befejezést illeti, ténylegesen...van jó befejezés egyáltalán itt? Hiszen az egész rohadt 7 kötet, évek hosszú munkája arról szól, a fő szál, hogy Roland elérje az a kva tornoyt. Az egész mű ezen a vezérszálon fut. Ehhez egy méltó befejezés találni szerintem már felelősség. Mi lenne a jó, vagy mi lett volna, az igazán ütős, mindent überelő megoldás? Talán jobb is, hogy nm volt "konkrét" vége.
Az már egy másik dolog, hogy olyan is,ami mindenkinek tetszik. Nehéz dolog ez..szerintem ez így volt jó, És ahogy "ismerem" Kinget, ez biztos nem hasraütésszerűen ment, vagy csak azért meg kifogyott fantázia terén s csak úgy írt valamit. ő ennél őrültebb-zseni. Ahogy írtad is, néhol jól megfogalmazdtad hogy is ír ő, már amennyire meglehet. Nála valóban nincsenek korlátok,sablonok, sarkosítások, őt nem érdekli ki mit szól, vagy mi lenne a jó. Amit gondol, azt írja, és éppen ezért szeretem, meg szerintem szeretik azok, akik olvassák a könyveit. Isteni fantáziája van és gondolatai. Nehéz leírni, hogy hogyan is ír ő,ezért van, hogy egyszerűen az írjuk, rá, ez olyan "Kinges". Aki olvassa őt, az tudja.
Mellesleg nekem Csi volt a szívem csücske, állat lévén hatalmas karakter volt. Így felruházni egy szőrmókust..imádtam nem tehetek róla. Eddie némely beszólásán meg konkrétan szakadtam. (Kicsit rohadt ideg lettem, mert véletlen kitöröltem a hozzászólásomat, miután megírtam és kezdhettem előről..az előző jobb volt, 2x sosem lehet leírni ugyanaz hehe)
Szóval..összességében..nekem tetszett.. az Az műve után ez jön. (az AZ-t még nm tudta überelni semmi :D )
Visszaolvastam, látom, nagyban ment már a spoileres kibeszélés, így most beteszem, amit köuvetlenül a 7. kötet befejezése után írtam, de azért biztos ami biztos alapon szólok, hogy tele lesz SPOILEREKKEL a hetss köteteről. És bocs a terjedelemnél, ki akartam írni magamból rengeteg dolog, és jól belelendültem, előre is köszönet midnenkinek, aki elolvas. :)
Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok egy King-veterán, a ST sorozaton kívül csak a Talizmán volt meg tőle, és a Fekete Ház felénél járok (amik ráadásul nem is 100%-ig King művel, tudom), de a ST sorozat pár éve az egyik legnagyobb kedvencemmé vált, amit valaha olvastam.
SETÉT TORONY 7
Nagyon sokáig tartott elolvasnom, ezt később kifejtem, hogy miért, de azt már azt hiszem, most tudom, hogy soha nem lesz a kedvencem a sorozatból a hetedik kötet.
Pedig a sorozatzáró kötetek tudnak olyan erővel bírni, hogy felülírják az egészet, és rögtön a toplista elejére ugranak (még ahhoz sem telt el elég idő, de azt hiszem, a HP esetében pontosan ez történt), de az az igazság, hogy a befejezés mindig felülírja az egész történetet, nem lehet azt kizárva értékelni egy történetet sem. Szemétség a végén kezdeni, de pontosan ezt fogom tenni, mert még annyira friss az élmény (kb. fél órája olvastam el a történet utolsó szavait), hogy jelenleg másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy miért úgy fejezte be ahogy.
Egy hét részes regényfolyamnál, ami egy furcsa fantasy-sci fi-kalandregény-horror hibrid ezer más műfajjal megfűszerezve, az ember mindenképpen valami epikus befejezést vár, olyat, ami akkorát szól, hogy napokig nem térek tőle magamhoz, VAGY olyat, ami annyira szép, kerek és magnyugtató lezárás, hogy utána eltölt az a semmivel sem összetéveszthető tökéletes nyugalom –és megelégedettség-érzet és fellélegezhetek. Itt egyik sem volt.
Ez az első és legfontosabb dolog, amin túl kell tennem magam a Setét torony befejezését illetően, King másik utat választott. Hogy miért, az az ő egyéni művészi perspektívája, más kérdés, hogy ez hogyan hat az olvasóra. Ő maga fogalmazza meg az utószóban, (és tulajdonképpen már a konkrét zárófejezet előtt is figyelmeztet), hogy nem kapunk hagyományos lezárást, mert ő maga gyűlöli a lezárásokat, és hogy sokan elégedetlenek lesznek ezzel, pont azok, akik nem tudják elfogadni Szürkerévet, akiknek igenis kell az a pont a mondat végén, akiket egy utazásban csak a végcél érdekel. HAZUGSÁG. Nem ezért frusztráló a Setét torony befejezése. Nem azért, mert a hét kötetnyi utat nem élveztem előtte, hanem azért, mert 7 köteten keresztül annyira megszerettette az olvasóval ezt a karaktert, hogy teljes valójával azt kívánja neki az olvasó (ha nem is mindneki, de én biztosan), hogy érje el a célját, amiért egész életében (és az egész regényfolyam során) küzdött, és akármit is talál a toronyban, az legyen neki kielégítő. Na most ehhez képest, ami történt, az a lehető legfrusztrálóbb dolog. Konkrétan szemétség, hogy ezt ette a főhőssel, és igen, tudom, hogy végig ott voltak az erre a végkifejletre utaló jelek (a ka egy kerék), és azt is, hogy elhelyezte az utalásokat miszerint ezúttal talán tényleg eléri Roland a célját, és be fogja engedni a legfelső szoba, akármi is legyen az, és megnyugvást talál. De ez az, amit mi soha a büdös életben nem tudunk meg. Nekem nincs ellenemre a fantáziánkra bízott befejezés (egy bizonyos szintig), de ha már egyszer egy ilyen frusztráló helyzetben hagyjuk ott a hősünket, akkor engem igenis idegesít, hogy nem tudjuk (max sejtjük) mi lesz.
Ugyanakkor valahol értem, hogy miért csinálta. Azt is, hogy miért írja az utószóban, hogy ez volt az egyetlen lehetséges befejezés. Ez az egész könyv egy utazás, az életről és az időről szól, és ezekre a dolgokra mi más lenne jellemző, mint a körforgás? Ha elutazunk valahova, vagy továbbmegyünk, vagy hazamegyünk. Ha elérünk egy célt, kitűzünk egy másikat, ha nem sikerül elérni, megpróbáljuk újra. Ha meghalunk, újjászületünk valamilyen módon és formában (biztos vagyok benne, hogy King hite szerint is, ott van a túlvilág gondolata erősen az egész regényfolyamban). Minden mozog, forog, soha nem áll meg, ás ennek állandó és kihagyhatatlan eleme a visszatérés, és akármilyen nehéz is ezt egy könyvben visszaadni (aminek a műfajból adódóan szükségszerűen VÉGE van egy ponton), ő megcsinálta. Mivel a könyv nem tarthat örökké, az egyetlen olyan befejezést adta neki, ami ezt a folytonosságot magában hordozza: visszatértünk oda, ahonnan elindultunk.
Kb. másfél oldallal a vége előtt tudatosult bennem, hogy ez lesz, hogy pontosan azzal a mondattal fog zárulni a történet, amivel kezdődött, és akkor iszonyúan ideges lettem, mert persze az első gondolatom az volt, hogy most jól kicseszett az olvasóval. És bár értem az üzenetet, és tudom, hogy miért csinálta, akkor is bennem van valahogy a tüske pontosan azért, amivel kezdtem, mert a történetmesélés hagyományos szabályai szerint az ember konkrét befejezést vár. Azok a szemét konvenciók, nehéz tőlük szabadulni. És azért is, mert bár elismerem King zsenialitását, de ott motoszkál bennem, hogy nem lehet, hogy a túl nagy fa és a fejsze esete is ez? Rohadt nagy és felelősségteljes feladat egy ilyen könyvsorozatot befejezni úgy, hogy kielégítő legyen és méltó a műhöz, talán van egy kis lehetőség arra is, hogy ez a fajta befejezés megfutamodás? Szeretném hinni, hogy nem. Szeretném hinni, hogy így akarta befejezni akkor is, amikor nekikezdett, vagy hogy egyáltalán átgondolta, hogy milyn befejezés jöhet szóba, hogy látta a végét.
Tudom, hogy napjainkban a hagyományos történetmesélésnek a kereteit feszegetik folyamatosan. Ld. Még Sopranos finálé. Az eleje-közepe-vége sablon elhomályosul, és most úgy tűnik, King is kiveszi ebből a részét. Még a bevezetést sem kaptunk meg, később tudtuk meg a történet előzményeit, miközben már nagyban zajlott a cselekmény, és a történet vége egyben a kezdete is, ez azért írói bravúr, akárhonnan is nézem, de szoknom kell még a gondolatot.
Egyetlen történetre sem lehet tekinteni a vége nélkül, pont ezért piszkál a dolog. Nem mondhatom azt, hogy tök jó könyv a Setét Torony, csak a vége ne lenne, mert minden történetnek szerves része a befejezése, sőt az egyik legfontosabb építőköve. Mi lenne a Hatodik érzék, ha nem az lenne a vége, ami? Egy tök hagyományos, korrektül megcsinált, de semmi különös ijesztgetős film. Enélkül a befejezés nélkül a Setét Torony is egy korrektül megírt, de semmi különös fantasy regénysorozat lenne? Nem tudom, hogy lenne jobb. Ő bevállalta ezt a befejezést úgy, hogy szerintem teljesen tisztában volt vele, hogy nem ez lesz élete és munkássága legnépszerűbb húzása, úgyhogy ezt nekem, mint olvasónak tiszteletben kell tartanom. Nyilván ha nem lenne a Susannah in NY epilógus sokkal keserűbb szájízzel tettem volna le a könyvet. Meg akkor is, ha Roland útja úgy ér véget, hogy elindul a torony felé. Kaptunk befejezést (bizonyos szereplők számára happy endet), megtudtuk, mi történt, lezárás még sincs igazából, mert azt is tudjuk közben, hogy abban a pillanatban, hogy leteszem a könyvet, a főhős elindul a sivatagban, hogy megint pár lépéssel közelebb kerüljön a tornyához, és talán most sikerrel jár – csak éppen ugyaninnen indultunk.
Ha teljes egészében nézem a hetedik kötetet, azért mondom, hogy soha nem lesz a kedvencem, mert nagyon hullámzó. Tény és való, hogy hosszabb ideig tartott kivégeznem, mint bármit korábban, pedig nem vagyok lassú olvasó, és egy ideje már az angol nyelven való olvasással sincsenek problémáim, de konkrétan volt egy több, mint egy évig tartó időszak, amikor elő sem tudtam venni. Mert hogy a közepére miért tette be azt a –bocsánat ezért előre is- dögunalmas részt a vámpírokkal, can toi-kkal, Algul Siento-val, fel nem foghatom. Ez persze megint csak King stílusa, ő teljesen önkényesen dönti el, mi az, ami érdemes részletes kifejtésre (ahogy kb. a legfeszültebb pillanatban írja le 4 sorban, honnan származik Patrick ceruzája), ha neki úri kedve úgy tartja, egy teljes fejezetben részletez egy karaktert, aki a másik pattanását eszi. Karaktereket, akik abban a szent pillanatban a világon senkit nem érdekelnek, és igaz, hogy később nagyon fontos és nagyon szomorú mozzanat kötődik hozzájuk, de akkor is, olyan hosszú (és fölöslegesnek ható) fejezeteket áldoz rájuk, ami megrekeszti az olvasót. Ott konkrétan azt éreztem, hogy King tököl, időt húz, és hogy miért, arra később sem jött magyarázat.
Ami még dühítő ebben a kötetben, hogy a 400. oldal környékén kiiktatja a legjobb karakterét, pedig a történet 1000 oldalas. Milyen lett volna, ha Ron nem megy el a „kempingezésre” Harryvel és Hermionéval (HP 7), és csak az epilógusban látjuk viszont? Hát ez kb. ilyen. Utána jött Jake ugyanilyen idegesítő kiírása. Várható volt, hogy szépen fokozatosan ahogy a vége felé közelítünk, kiiktat mindenkit Roland mellől, de így hiányoztak azok a jó kis ka-tet interakciók, amik a korábbi köteteket olyan emberivé, életszerűvé tették. Eltolódtak az arányok, amit annyira jól érzett a 2-3-4. kötetekben itt valahogy nem.
A kedvenc kötetem azt hiszem, a négyes, pedig az is milyen merész írói húzás, hogy tökéletesen kiszakít a történet jelenéből, (mennyire nem lenne ez forgatókönyv-barát!) de nagyon szeretem a Mejis-i sztorit a fiatal Rolandról. Nagyon szorosan mögötte ott van a kettes és a hármas kötet, pontosan a Roland-Eddie-Susannah-Jake interakciók miatt. Azt hiszem, az egész könyvsorozat azon a ponton kapott igazán lendületet, ahol Eddie belépett a történetbe, Roland karaktere is akkor kezdett élni igazán, dimenziókat kapott. Számomra a legértékesebb részek azok, amikor ők négyen együtt vannak, tény, hogy King zseniálisan teremt karaktereket, és ruházza fel őket szinte kézzelfoghatóan hiteles jellemvonásokkal.
Mit mondhatnék még a hetesről? Hullámzik, ez a legjellemnzőbb rá. Vannak benne nagyon nagy pillanatok, és meglepően élvezetes volt pl. a New York-i rész (annak ellenére is, hogy milyen események után következett), a Tet Corporation-nél és ahogy Roland nem találja a helyét America-side, ott visszajött a korábbi kötetek hangulata, én szerettem Stephen King beleszövését is a sztoriba, tetszett az is, ahogy az utószóban megmagyarázta ezt, de egyrészt az Algul Siento-s részeken borzasztó nehezen verekedtem át magam, másrészt van pár dolog, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Mordrednek pl. mi értelme volt? Megalkotta a legundorítóbb, leggyűlöletesebb és egyben legfélelmetesebb karaktert, akiről valaha olvastam, de ezt leszámítva tett hozzá bármit is történethez? A hosszas Susannah-Mia szenvedésért sem rajongtam, és azt leszámítva, hogy így végül is Csi is ki lett iktatva Roland mellől, teljesen működött volna Morded nélkül is a történet. Talán csak a horror miatt írta bele. Kellett a tipikus Kingre jellemző rettegés és viszolygás, és ezt Mordeddel tökéletesen hozta, de őszintén szólva engem sokszor idegesített, hogy benne van. Jut eszembe, végzett Walterrel, igaz, de elég vegyes érzelmeim vannak ezzel a húzással szemben is. Mintha direkt ki akarta volna hagyni King a történetből a nagy epikus összecsapásokat, nem Roland küzd meg Walterrel, és a Bíbor Királyt is végül Patrick intézi el, akkor is, ha Roland ötlete a dolog. Mordred kinyírása majdhogynem csak egy laza csuklómozdulat volt.
Szóval vegyes. Nagyon-nagyon vegyes. Szeretem a Setét Torony történeteket, élveztem őket, de tudom, hogy ha újraolvasásra kerül sor, a hetesben át fogok lapozni bizonyos fejezeteket, és ez nem jó. A kettes kötet nagyon gyorsan lepergett, a hármas körömrágós volt, a négyest imádtam, az ötös is jó, de talán az egy helyszínhez kötöttség kicsit statikussá teszi, a hatosról az az emlékem, hogy nem lehetett letenni, pillanatok alatt kivégeztem, a hetesről meg pont ennek az ellenkezője. Szó se róla, a második felében ezt sem lehetett már letenni, de a nagy megakadás emlékezetes. Ja, és az első könyv. Az pont olyan, ahogy King is beszél róla a hatodikban. Nem rossz, mint ötletfelvetés, de még nem az igazi. Nehéz megszerettetni egy karaktert úgy, hogy először azt látjuk, kiirtja egy város teljes lakosságát, majd hagy meghalni egy gyereket. Nehezen boldogult Rolanddal ott még ő maga is, tizenévekig nem bírta folytatni a történetét, és emberivé kellett tennie a kettesben, hogy igazán elindulhasson vele, különben nem működött volna ez a sztori.
Érdekes figura King. Élvezettel rúgja fel a hagyományos történetmesélés szabályait, úgy feszegeti a műfaji határokat, amihez hasonlót korábban még nem láttam, és az ő világában minden lehetséges, és annak az ellenkezője is. A GYU-ban vagy a HP-ben ismerjük az adott világ játékszabályait, és látjuk a határait. Értjük, hogy ha a hőseink nem tudnak átkelni a Caradhrason, akkor alá kell menniük, és ez mekkora probléma, na ehhez képest King kitesz egy ajtót az útjukba, átmennek rajta egy másik világba és kész. És fantasy vagy nem fantasy, ha Rowling megölt egy karaktert, az halott is maradt, King erre is tud nyitni egy ajtót, ami olyan világba nyílik, ahol azok a karakterek életben vannak. Mert nincsenek határai és szabályai az ő fantáziájának, ez a különbség. Ehhez is hozzá kell szokni és meg kell vele barátkozni (nekem), és ezt elfogadva válnak igazán élvezetessé az olyan jelenetek, hogy az író hagy egy üzenetet Susannah-nak, hogy előre haladhasson a sztori. Mert ez King és nála minden lehetséges.
Konklúzió, hogy olvasnom kell tőle még több dolgot. Eddig megvolt a Talizmán, a ST sorozat és félig a Fekete Ház, de tudom, hogy ezzel még éppen csak belekóstoltam a stílusába, olvasni kell még sokat tőle, de azt tudom, hogy nem várhatok el tőle és a történeteitől semmit, nem akar az olvasónak megfelelni. És nincsenek előtte betartandó szabályok.
Random kérdés: Miért pont 19? Azt hittem, erre lesz magyarázat, de ha volt is, nekem nem esett le. Mi a 19-es szám szimbolikája, vagy King számára van ennek valami jelentése? Erre még jó lenne rájönni.
Na ennyi lett volna, van valaki, aki végigolvasott? ;)
Bejelentkeznék, még nem írtam a topicba, amíg nem fejeztem be a hetest, nem akartam, de most végre (rengeteg megakadás utén) befejeztem. És hát...tele vagyok gondolatokkal. :) Nem sokkal azután, hogy letettem a könyvet, írtam egy kisregény hosszúságó véleményezést róla, amit szívesen betennék ide, mert kíváncsi vagyok a ti gondolataiktokra is, de előbb visszolvasok, hogy tisztában legyek az itteni spoiler policy-vel meg a kibeszélés szabályaival topicon belül.
Én most tartok a 7. kötet kétharmadánál; NAGYON fogom sajnálni, ha vége lesz.
De egy csomó dolgot nem bírok követni. Valaki végiggondolta már, hogy az egyes helyszínek "Mikor"-jai ténylegesen mikor vannak? A Régi Nép többezer éve eltűnt, és robotokat használt, ami számunkra jó pár száz év múlva lesz esetleg.
Mikor van Calla? Mennykőcsapás?
És hol, melyik világban? Néha nem tudom, mikor mennek át egyik világból egy másikba. Calla és Mennykőcsapás ugyanabban a világban volt, de Roland honnan származott? És a három barátja ugyanabból a New Yorkból jött vajon?
Hihetetlenül ütős sorozat. Nálam ez a három van a topon (sorrend nélkül):
Az, Végítélet, Setét Torony.
A sornak nincs utolsó eleme, mert egy könyvét sem nevezném "legrosszabb"-nak...
Miért nem viszed vissza? A boltnak kötelessége kicserélni a hibás példányt. Lehet, hogy így "értékesebb" lesz, de gondolom nem vigasz. Egyébként meg egyik Tornyot se láttam e-book-ként eddig a neten:(.
" Percenként egyszer, minden pillanatban kétszer történek, de százever év alatt egyszer sem. Mi vagyok?"
Idáig már nem jutottam a sorozatban, de ha feltételezzük, hogy az eredeti szöveg így szólt: "i happen once in a minute, twice in a moment but never in 100 thousand years", akkor a válasz az m betű :) Csak a fordító se jött rá szerintem XD
Üdv! Nincs idöm részletes vélemény kifejtésre a könyvel kapcsolatban, de lenne egy kérdésem: Hol kapható kis hazánkban A Setét Torony képregény? Angol illetve magyar példány több mint tökéletes lenne. Elöre is köszönöm.
Sokévi gyötrelmes várakozás után elolvastam egymás után a hét kötetet. Most először csalódtam Kingben, szavakkal nem lehet leírni, mekkorát. Az első kötet szuper volt, tökéletes, de ami utána következett, az csak egy paródia. Saját műveinek paródiája. Nem tudom, miért írta így meg, de biztos vagyok, hogy eredetileg nem így tervezte. Talán csak a rajongók követelésére, kényszerből írta, és ez az oka?
Sokan a befejezés miatt fognak fanyalogni, pedig az zseniális, talán az egyetlen, ami valamennyire elfogadhatóvá teszi a művet. Mert egyébként szinte értékelhetetlen. Hiszen amellett, hogy King csodálatos karakterei, és lenyűgöző történetszövése ebben a műben is megtalálhatók, és külön-külön tekintve az első köteten kívül a Puszta földek és a Callai farkasok is remek olvasmány, a teljes mű összefüggéstelen, logikai hibáktól hemzseg, és számos helyen nevetségesen egyszerű megoldásokat tartalmaz. És idegesítő! Idegesítő, mert követhetetlen, melyik a Kulcsvilág, és melyik nem. Idegesítő, mert sűrűn előre elmondja, mi fog történni. Idegesítő, mert aránytalanul hosszan ír lényegtelen dolgokról, a lényegeseket pedig pár oldalon elintézi. Idegesítő, mert a kapcsolódó könyvek nem illeszkednek logikusan a történetbe. Idegesítő, mert a kapcsolódó könyvekből többet meg lehet tudni a Bíbor Királyról, mint ebből a hét kötetből.
Persze Kinget továbbra is a valaha élt legjobb írónak fogom tekinteni, de a könyvek árának többszörösét kifizetném, ha nem írta volna meg ezt, és még többet, ha nem így írta volna meg.
Én tegnap fejeztem be a ciklust, egy hónapig tartott. Rövid leszek: nincsenek rá szavak mennyire tetszett. Tiszteletem megsokszorozódott a Mester felé, egyszerűen fantasztikus.
Bár néhány éve abbahagytam az első kötetet a kellős közepén, mert nem tetszett.. Aztán mostanra legyőzőtt a kíváncsiság, meg, hogy annyi jót-rosszat hallottam a műről, úgyhogy úgy döntöttem, magam olvasok a végére, mit írt King, hogy ennyire felzaklatta kicsiny bolygónk életét:).
Nekem az utolsó a kedvencem, és bevallom, háromszor is sikerült megríkatnia benne az írónak. Ehhez azt hiszem, nincs mit hozzáfűznöm.
A vége meg maga a megtestesült döbbenet, szerintem le kellett volna fényképezni, amikor Roland kinyitotta az utolsó ajtót, nekem meg felderengett az arcomon a felismerés és megértés:). Szerintem tökéletes befejezés. Talán a Susannah dalát éreztem kicsit elkapkodottnak, meg Roland élettörténetét rövidnek, dehát ez van. Ka. De a lényeg, hogy kivételes mű, fejem meghajtom King előtt, és megcsókolom a földet, amin jár..:)
És akkor jönnek a kérdéseim:)
Valahol elkalandozhattam, de nem találtam utalást Peter hercegre a Sárkány szeméből, ha felhomályosítanátok, volt-e, csak én nem vettem észre, megköszönném.
Másodszor: Blaine és a találóskérdések. Volt egy, amelyre nem volt leírva a válasz, aztán lehet, hogy csak a fordításban maradt ki, de a lényeg, hogy nincs, és nagyon nem tudom a választ:)
" Percenként egyszer, minden pillanatban kétszer történek, de százever év alatt egyszer sem. Mi vagyok?"
Oh, és Jack Sawyer egyik kérdésére, hogy mi történt a Fekete Tizenhármassal, én úgy vélem, hogy mivel a World TC alatt helyezték el, és megjegyezték a műben, hogy valószínűleg 2002-ig biztonságban lesz ott, én úgy gondolom, hogy akkor a talán lehetséges válasz meg is van. /Na nem egy szép nyelvtani mondat, de szerintem érthető:)./
Nos a többi meg a fantáziánkra van bízva:(, bár én sem örülök ennek.
King valami olyasmin mehetett keresztül, mint amit Babits a Cigány a siralomházban című versében ír le. Pályafutása kezdetén írt műveit kis fénylő bogarokhoz hasonlítja, míg öregedvén egyre rímetelenebb verseket, és a kezdetekhez képest kevésbé aprólékos költeményeket írt. Mindenki megöregszik. Máshogy látta King egyetemistakánt Roland világát és máshogy 60 év feletti "nyugdíjasként". Véleményem szerint egy igazi író nem azért ír, hogy tetszen az olvasóknak, hanem mert el akar valamit mondani. A Setét torony egy igen sokrétű tartalommal rendelkező és sokféleképpen érelmezhető mű. Mint általában minden King könyv ez is az emberi félelmekről, gyengeségekről szól(nekem). Ahogy Eddie is elmondta Rolnad egy Tower-junkie, azaz függő. Egy függő akármit képes megtenni annak érdekében, hogy "anyaghoz" jusson. Roland mindekit feláldozott útja során, embert, állatot, eladta a lekét a Toronyért. Az más kérdés, hogy nemes cél, a világ elmozdulásának visszafordítása vezérelte. Mondhatnánk, hogy a cél szentesíti az eszközt, de Rolnad pont annyira negatív karakter, mint amennyire pozitív is. Lehetséges, hogy más befejezés talán olvasóbarátabb lett volna, de szerintem King lelke mélyén gyűlölte Rolnadot, amiért őt magát is Toronyfüggővé tette. Nem hagyta nyugodni a történet több, mint 30 évig. Olyasmi ez, mint Juhász Gyula Annája, és amit az Anna örökben ír le. Nem hiszem, hogy egy író számonkérhető azért, mert nekem nem tetszik a vége. Aki ennyi bűnt követ el, hogy elérje célját, átgázol mindenkit, falukat írt ki az nem nyerheti el egyszerűen az üdvözülést. Patrickkel nem tudom mi baja van mindenkinek(tisztelet a kivételnek). Ő a művész kiszolgáltatottságának és a művészet erejének jelképe. A Susannah epilógja se értem miért közfelháborodás okozója. Jake is megmondta, hogy "Menjen hát, vannak még más világok is". King sok minden ellen emeli fel hangját ebben a csodálatos történetben, és nem kéne leakadni a részleteknél. Az út a lényeg, nem a cél. Ezenkívl sok mindere figyelmeztet minket az író. A technikai fejlődés ijesztő ütemére, a környezetszennyezés veszélyeire, és hogy milyen elkorcsosult erkölcsú a mi világunk, főleg ha Roland világát a mi világunk jövőjeként lehet értelmiezni(erre számtalan utalás van).
Köszönöm, aki végigolvasta. Thankee-sai, Long days and pleasant nights. Bango Skank
Vasárnap éjszaka fejeztem be az utolsó kötetet. Nagyon nehéz röviden összefoglalni az érzéseimet, mert életem részévé vált a hosszú éveken át tartó várakozás az újabb kötetekre. Roland haladt a Torony felé, én pedig együtt utaztam vele, most pedig vége az egésznek. Nagyon köszönöm Kingnek, hogy részese lehettem ennek a világnak, de akármennyire is nehéz most elfogulatlanság nélkül írni, mégis egyetértek mindazokkal, akik összecsapottnak érzik az utolsó 2 (3...) kötetet. Szerintem soha nem fogja a mester őszintén bevallani, mi volt a belső mozgatórugója, hogy 20-30 oldalon összecsapta Roland megérkezését a Toronyhoz.
Talán félt, hogy nem éri meg élete főművének a befejezését, de Gan biztosan nem azt kívánta tőle, hogy ilyen béna módon nyírja ki Mordredet, vagy távolítsa el a ka-tet tagjait.
Hülye a hasonlat és teljesen más világról is szól Tolkien életműve, de csak reménykedni tudok, hogy egyszer King fia át fogja írni vagy kiegészíti a köteteket, amolyan Christopher Tolkien módra, aki fél életét apja szövevényes és több évtized alatt összegyűlt írásainak rendezésére és kiadására fordította (alig várom Turin Turambar könyvét - talán kijön az idén...).
Csak néhány kérdés hirtelen:
- Miért tűntek el Ted Brautigamék ilyen hirtelen?
- Hogyan halt meg Sheemie?
- Mi lett a New Yorkban hagyott Fekete Tizenhármassal?
- Miért nem lehetett még egy kötetet írni Roland Mejisből való hazatérésétől a Jericho-hegyi végső csatáig tartó időszakról? Az egyik legcsodálatosabb rész amúgy is a Susan-Roland szerelem...
Rajongó vagyok csupán, nem akarok Miseryt játszani több millió hozzám hasonló rajongóval, hogy a mi kedvük szerint írjon King műveket.
DE ez a sorozat annyira magával ragadó, hogy bűn volt így befejezni.
Tolkiennél legalább megvan a befejezettség érzése, csupán a filmben lett összecsapva a történet vége.
Ha egyszer megfilmesítik a Tornyot , hát abból csak egy 50-60 részes sorozatot tudnék elképzelni, egyszerűen lehetetlen és gyalázatos bűn lenne néhány részre redukálni a sztorit.
Viggo Mortensen tényleg jó választás lehetne, persze Clint Eastwood lett volna az igazi mondjuk 40 évvel ezelőttről.
Ami most következik, remélem, nem fog túl magasröptűen hangzani, de nem bírom megállni, hogy közzé ne tegyem. Az utóbbi egy hónapban sokat gondolkodtam a kérdésen, és arra jöttem rá, hogy ha a Sötét Torony 7-et nem egyszerűen műfaji történetnek tekintjük, hanem posztmodern regénynek, rögtön sokkal jobbnak fog tűnni, ami pedig első pillantásra hibának tűnik benne, egyszeriben erénnyé változik. A Sötét Torony 7 tankönyvbe illő módon dekonstruálja a saját világát, ezen felül tele van a legkülönfélébb utalásokkal és az önreflexió is rendkívül erős benne, ahogy a klisék száma is megugrik. Ezek pedig mind-mind posztmodern jegyek (igen, ide tartozik az ún. metafikció is), és az ötödik kötettől kezdve egyre jellemzőbbek a sorozatra. Érdemes lenne erről tanulmányt írni.
nem értem, miért zavar benneteket ennyire, hogy egy 20 oldalas szereplő kezében van a megoldás kulcsa...
sztem ez épp annyira megdöbbentő, mint sok minden más a sorozatban. számomra nyilvánvaló volt, hogy Roland nem tud ezzel megbírkózni;nem tudtam, mi lesz a megoldás, erre nem gondoltam, de világos volt, hogy valami nemvárt felütés következik.
Roland pedig addig fogja bejárni ezt az utat, amíg nem hisz végre Feemalo-Fimalo-Fumalo trionak; amig nem érti meg, hogy ő a Torony... amíg nem világosodik meg teljesen. a Nirvána csak a megvilágosodott elmék előtt nyitott, ő pedig még nem készült el erre.
Meglátásom szerint elég világos párhuzam vonható a 2 dolog között. minél többet filózok ezen, annál nyilvánvalóbb, hogy a Torony nem létezik. Nem véletlen, hogy Rolandnak egyedül kellett elérnie. Az még kérdés, hogy vajon a Művész miféle kivetülése Roland elméjének, hogy ő mégiscsak látta, és része lehetett a dolognak.
Vagy ez már nagyon elborult megközelítés?? :D (bár sztem ebben az esetben a földhözragadtság a nagyobb átok.. :D az elborult elme alapkövetelmény King olvasásához! ;-)))
A Művész megjelenése engem nem zavart kezdetben, szimpatikusnak találtam. Talán mert én is szeretek rajzolni, és emlékeztetett egy kicsit a Végítéletből Nickre. Csak az zsvart, hogy olyan fontos szerepet kapott. Könyörgöm, mégisvcsak egy új szereplő! Ráadásul annyi más szereplő tűnt el előtte!
Amit Roland "végéről" gondoltam, leírtam lejjebb... az is ellenmondásos nekem.
Egyébként igen, a Művész... főleg hozzávéve, hogy az Insomnia szerint Patricknak nem a világ megmentése a leendő szerepe, hanem hogy megmentsen valakit, aki majd... Eközben ugyan meghalhatott, és átkerülhetett a "Territóriumokba", törőnek - de bizony a végső változat szerint ő mentette meg a világot, elpusztítva a Bíbor Királyt...
Mert nekem keserű szájízt csinált. Egyéni vélemény, bár lehet, hogy nem vagyok vele teljesen egyedül. Nem kell mindig hepiend, merrikrisztmasz "mit schlag".
SPOILERS
SPOILERS
SPOILERS
SPOILERS
Üdv mindenkinek – hile, gunslingers!
Elolvastam, még angolul. És – annak ellenére, hogy egyetértek abban, hogy összecsapott, elsietett, önellentmondásos és szereplőktől-szabadulós – a vége úgy ütött pofán, mint egy szívlapát.
Nem tudok szó szerint idézni, de ez a pár szó volt az:
„Oh, no, not again! Have pity, have mercy!”
Ugyanakkor – itt érzem a legnagyobb ellentmondást. Ha Childe Roland valóban kiérdemelte, hogy megkapja a kürtöt és vele a megváltás lehetőségét – akkor miért csak a lehetőségét? Miért kell még egyszer (?) végigjárnia az utat?
Ha pedig még nem tanult eleget – akkor minek a beígért happyend?
Jah, és az „Epilogue - Susannah in New York” részt egy jó éles késsel kimetszettem a könyvből...
Hosszú napokat és kellemes éjszakákat!
Azt kell mondjam, hogy vegyesek az érzéseim. Az első 6 könyv elolvasása után nem erre számítottam a 7.-től. Ettől függetlenül mégsem érzem magam csalódottnak. A feszültséget és az érdekességet magáénak mondhatta ez a kötet is. Kicsit furcsa lett a befejezés, ugyanakkor nem is mindennapi. Összességében egész kellemes volt... s ha a teljes sorozatot tekintem, akkor pedig csodálatos történet.
A hangulata tényleg baromi jó volt, olyan 'setét tornyos', nekem nagyon tetszett a Discordia kastély alatti jelenet meg a többi helyszín is, ezzel nem volt baj, az összes leírás hihetetlenül kifejező volt, nekem csak más dolgokkal volt problémám, amit már előzőleg én is meg mások is kifejtettünk.
