Keresés

Részletes keresés

florika Creative Commons License 2005.04.29 0 0 228
30 százalékkal emelkedik május 1-jétől a 4 napos matrica ára.
2005. április 29. 8:24

Vasárnaptól több mint 30 százalékkal emelkedik a négynapos matrica ára. Az első negyedévben 25 százalékkal több ilyen matrica fogyott, mint tavaly ilyenkor, ám az előirányzattól mégis elmaradt.

A 2005. évre szóló díjrendelet szerint május 1-jétől a négynapos sztrádamatricáért a jelenlegi 1120 helyett 1460 forintot kell fizetni. A drágább, szezonális ár szeptember 30-ig érvényes.

A D1 jármű-kategóriában – vagyis főleg a személygépkocsik és a motorkerékpárok által – használható négynapos matricából az első negyedévben az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt. adatai szerint 1,26 millió fogyott. Ez több mint 25 százalékkal (mintegy 332 ezerrel) haladja meg az elmúlt évit, de 33 ezerrel elmarad a tervezettől.

A négy jármű-kategóriában összességében félmillióval több matricát (2,1 millió) értékesítettek az idei első három hónapban, mint tavaly január–márciusban. A tervezettet is mintegy 37 ezerrel sikerült felülmúlni. Ez az idén bevezetett D4-es jármű-kategóriának köszönhető, hiszen a D1-nél, D2-nél és D3-nál is a tervezettnél kevesebb fogyott. Éves matricából a négy jármű-kategóriában eddig összesen 168 ezer 759 darabot adtak el. Ez csupán mintegy kétezerrel haladja meg a tavalyi azonos időszakban értékesítettek számát, és a tervezettől mintegy 27 ezerrel elmarad.

A sztrádamatricák eladásából tavaly nettó 19,9 milliárd forint árbevétel származott, az idei terv nettó 24,9 milliárd forint. A 2005. évi bevételnövekedést egyrészt a 15 százalékos áremelésre alapozták, másrészt a természetes, évi 2–5 százalékos forgalombővülésre és az új pályaszakaszok átadására. (automotor.hu)
malaclopo Creative Commons License 2004.07.12 0 0 227
remélem, azóta meggyógyultál!
Előzmény: Törölt nick (226)
fehérfarkaska Creative Commons License 2004.06.17 0 0 225
Persze, hogy nem voltak sztrádakartellek az előző ciklusban. Ugyanis versenyeztetés sem volt. Így nem is volt mit kijátszani.
A Vegyépszer ki volt nevezve fővállalkozónak oszt annyi.
Arról nem is beszélve, hogy a Vegyépszer is csak a ciklus utsó 1 teljes évében (2001 tavasza-2002 tavasza) épített autópályát, amit már csak ebben a ciklusban tudott befejezni (2002 november/december-2003 nyár). Igaz, ha az előző kormány nem szünetelteti 3 évig az autópályaépítéseket, akkor simán ad tudtak volna rengeteg km autópályát. De mint ismert, 3 évig valamiért mégsem építettek. Téged ez a valamiért nem érdekel? És az sem, hogy az ország közuti infrastruktúra hálozatának ez milyen kárt okozott? A gazdaság versenyképességének milyen kárt okozott? Az transitútvonalból származó előnyöket nem tudtuk rendesen kihasználni.
Az Antall és a Horn-kormányok még a pénzügyi nehézségek ellenére tettek le valamit az asztalra (mégha kevés is volt meg drága). De a gazdasági győzelmi jelentéseket propagáló Orbán-kormánynál az ember azt gondolta, hogy ha ilyen jól megy a gazdaság, ahogy állítják, akkor pénz is van autópályaépítésre (hiszen szlogenekben már ők is több száz km autópályánál tartottak).
Előzmény: tebutuska (220)
fehérfarkaska Creative Commons License 2004.06.17 0 0 224
"Ezzel szemben az államadóság, az infláció napról napra növekszik!
A legfontosabb tény, az ország eladósodik!
Ideje lenne a korrekt tényeket észrevenni! "

Tudom, nem fogod végig olvasni, de azért pár dolgot mégis jobb tisztázni.

I., A 60% küszöb az államadósságra vonatkozik a maastrichti kritériumok közül. Ráadásul gdp arányosan. Ráadásul több eurózónás országnak is sokkal nagyobb az államadóssága (Olaszo pl 100% felettivel rendelkezik). A lényeg, hogy ha már beléptünk az ERMII-be, akkor onnantó nem nőhet az államadósság gdp-hez mért aránya.

II., A 3% az államháztartás hiányáéra vonatkozik. Erről csak annyit, hogy a 2 nagy ország, németo és Franciao már a 4. éve efölött van (igaz, kibulizták maguknak, hogy ne kelljen büntetést fizetniük a közös kasszába) és tavaly már rajtuk kívül +4 eurózónás ország is 3% feletti hiánnyal zárt.
A 2x100 napos programok bruttó 320 mrd-ba kerültek (nettó 170 mrd). Ráadásul jelentős részük bérjellegű kiadás volt, ami adó és járulék formájában visszament a költségvetésbe. Miután ez közvetlenül a közszférát érintette, így a drasztikus minimálbér emeléssel ellentétben a vállalkozóknak nem okozott plusz terhet. Csak közvetetten a bérverseny miatt - ami azért mégsem akkora teher a vállalkozásoknak, ráadásul a minimálbér fizető alacsony hozzáadott értékeket előállító vállalkozók a minimálbér SZJAmentesítéséből egy kis tehercsökkenést is érezhettek. Illetve az adójóváírás kiszélesítésével, ami anélkül okozott nettó bérelemkedést, hogy a munkaadónak a bruttót emelnie kellett volna.
De azért a 320 mrd-ot hasonlítsd össze a 2002-es teljes hiányhoz, az 1500 mrd-hoz. A különbséget kinek a számlájára írod?
Tudom, Varga Misi szerint ők
1. cca 500 mrd-os hiány hagytak hátra
2. 300 mrd-os sufficitet, amit a szocik a 100 napos progiban szétosztottak
És egyik fideszesnek sem tűnik fel a 2 állítás közötti ellentmondás (és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az 500 mrd, csupán a kormányátadáskor bevallott volt, és nem pedig a valós).

III., A folyó fizetési mérleg hiánya. A most legutóbb közzétett adatot a tavaly áprilisihoz képest kell nézne, mert azzal van összemérve, ami nagyon alacsony volt. De nem ez a legfontosabb, hanem azok a fránya részletek: ebben a folyó fizetési mérleg hiányban nagyfokú import többlet van. ez baj lenne, ha fogyasztási import lenne. De ez most beruházási, termelési import! Ezt a beruházások generálták. Ebből termelés lesz. Ebből export lesz.

IV., Az inflációs adatnál meg a 7,6% a tavalyi nagyon alacsonyhoz képest ennyi. Tavaly májusban ugyanis 3,9% volt az infla, ami az utóbbi 23 év rekordja! Arról nem is beszélve, hogy az év elejei tavalyinál magasabb infla az áfa emelések egyszeri hatása, és az év második felében csökkenni fog. Ezzel a PM is számolt, meg az MNB is.

V., A hitelállomány kamatteheiről csak annyit, hogy a november 28-i 300bázispontos jegybanki alapkamatemelés éves szinten 180mrd plusz terhet jelent a költségvetésnek (talán taléálsz összefüggést Draskovics 180mrd-os csomagja és Járai döntése között). Ugyanis a jegybank 4 dologra hivatkozik a magas klamatok indoklásánál:
1. infláció: tavaly rekord alacsonyságú volt, mégis emelt alapkamatot
2. árfolyamerősség: idén végig stabil, mégis csak alaig-alig csökkenti, legutóbb meg el is halasztott
3. áht hiánya: ezt a kamatterhek nagysága is növeli/csökkenti
4. lakossági eladósodottság: csakhogy a devizahitelek megjelenése után a magas kamattal felvehető forint hitelek miatt a devizahitelek lesznek a keresettebbek, ami nem mást jelent, mint a lakosság közvetlenül devizában történő eladosodását (aminél a forintban levő eladosodás még mindig jobb, ha már a lakosság nem akar megtakarítani)
És akkor a magas kamatok a vállalkozásokat is sújtják (főleg a magyar kis és közepes tőkeszegény vállalkozásokat), ami a gazdaság növekedését veti vissza (a GKI szerint alacsonyabb kamatokkal 1%-ka nagyobb gdp növekedés lenne lehetséges nálunk), ami a költségvetésnek kevesebb bevételt jelent ez pedig ugyanazon kiadásoknál nagyobb hiányt és nagyobb gdp-hez mért adósságállományt. Ez viszont már középtávon is gyengíti a forintot. ez meg magasabb inflációt eredményez.
Vagyis a túl magas kamatokkal az MNB nem megakadályozza az áht hiány növekedését, az infláció növekedését, a lakossági eladósodottságot, hanem éppnehogy elősegíti, könnyebbé teszi. 11-13% nominál kamatnyereség és 5-6% reálkamatnyereség még Argentínában sincs a spekulánsoknak. Pedig mintha ott az utóbbi pár évben igazai gazdasági válság lett volna és nemcsak pár rossz mutató (de jó reálgazdasági folyamatok mellett, és a rossz meutatóknak nálunk nem a gazdaság volt az oka, hanem a szavazatszerző osztogatások, ami ugye mégsem ugyanaz).

Előzmény: betegvese (206)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.17 0 0 223
beteg vagy! nyugodtan utánajárhatsz, hogy a jegyzői hivatal tudja-e bizonyítani, hogy föladta időben! most olvasom a népszabóban, hogy az interneten durva kampánycsedsértést csak a jobbik és a fidesz követett el4 4nnyit a jobbik jobboldalról4 jellemző, az mdf nem csinált ilyet!
Előzmény: Törölt nick (222)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.17 0 0 221
végül le tudtad tenni az esküt? hát ha egyszer nem fogadták el sem a pártok, sem az eu, hogy a pártok osztozzanak meg a kiküldendő képviselőkön, akkor kellett a választás! azt vasárnap megtudtam, hogy a posta nem kézbesített, megint igaztalanuul vádaskodtál
Előzmény: Törölt nick (218)
tebutuska Creative Commons License 2004.06.17 0 0 220
Többmilliárdos bírság a tét a sztrádakartellben.

Elmarasztaló döntésre számíthatnak az érintett hazai autópálya-építő cégek a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának mai tárgyalásán. A kartellgyanú miatt vizsgálódó testület több milliárd forint bírságot is kiszabhat a 2002 végén lebonyolított, több mint százmilliárd forint értékű közbeszerzési eljárások győzteseire. A pénzbüntetésnél is súlyosabb szankció lehet, ha az elmarasztaló ítélet miatt az öt érintett társaság nem indulhat a közeljövőben meghirdetendő autópálya-építési pályázatokon.

A helyzet pikantériája, hogy a vád a sztráda kivitelezésére képes magyarországi vállalkozások többségét érinti. Kivétel a Vegyépszer Rt., amely nem indulhatott a 2002-es közbeszerzéseken. Ennek köszönheti a cég, hogy könnyen az egyedüli hazai résztvevője lehet a közeljövő sztrádaépítési tendereinek.

http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=179568&DocID=152339#152339

Most már csak az a kérdés, hogy kitől tanulták az elvtársak a kartelezést?
A Francia becsületrendes Medgyessy Pétertől vagy fordítva?
Esetleg Werbertöl?
Mindegy, a bírságot a végén így is, úgy is megbeszélik.
Meg hát be is lett tervezve!


perecske Creative Commons License 2004.06.16 0 0 219
Az M5-ös kivásárlását vizsgáló bizottság zárt ülésen tárgyalt az eddig beérkezett iratokról. A tesület elnöke, Fónagy János a Hír Tv-nek elmondta: érdemi döntés most nem született, de minden irat megérkezett a Miniszterelnöki Hivataltól, amelyek 1994-től napjainkig tartalmazzák az autópályára vonatkozó összes adatot.

Az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntést vizsgáló bizottság már két hónapja dolgozik, ám a tagok szerint eddig érdemi munkát nem tudtak végezni. Fónagy jános szerint ez azért volt így, mert a különböző minisztériumok késlekedtek az M5-ről kért iratok elküldésével. A Miniszterelnöki Hivatal mostanra elküldte 1994-ig visszamenőleg az összes dokumentumot, ezeket a soron következő ülésre a tagok áttekintik. A zárt üléssel egyidőben érkezett meg a gazdasági minisztérium iratanyaga, amit eddig üzleti titokra hivatkozva nem küldtek meg a bizottságnak.A bizottság elnöke szerint az emberek kiváncsiak arra, hogy a kormány az M5-ös kivásárlásakor miért a végeredményben több mint 100 milliárd forinttal drágább megoldást választotta.

http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=23707&mode=thread&order=0&thold=0

malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 217
Ata!
hétfőig télleg uccsó! látod, hogy te milyen hangnemben sértegetsz, továbbra sem kívánom viszonozni! remélem, jövő héten már megnyuxol
Előzmény: Törölt nick (216)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 215
tartom magam a hagyományokhoz! eddig sem társalogtam veled, ezután sem fogok! ignore on!
Előzmény: kisgazda (214)
kisgazda Creative Commons License 2004.06.11 0 0 214
Ismerős, bejáratott szöveg, majd a végén, után megbeszéljük.
Kevés vagy!
Előzmény: malaclopo (213)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 213
Ata!
tudod, hogy nem akarlak bántani, majd választások után újból beszélünk, remélem, addig lenyugszol!
Előzmény: Törölt nick (212)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 211
hiába próbálod ata elhinteni megint a választási csalást; kedden, amikor vége lett az eligazítóank, közölték, a fidesz o.gy. képviselő kéri, hogy a fidesz bizottsági tagok menjenek át a pick lubba! azt a tömegelést! egyébként ilyen aljas rágalmakat vártam el a fidesztől, már tudják, hogy buknak, ezéárt már előre elkezdték a választási csalás elhintését! kevesek vagytok, de nagyon ártalmasak!
szantana Creative Commons License 2004.06.11 0 0 210
Működtetni próbálják a Medgyessy trükköt.
Mindent megbeszélni, lezsírozni a hátérben.
Pénz van bőven.
Minden a szavazóhelyiségben dől el.
Két pont között a legrövidebb az egyenes!
Ha netán buknának, akkor a végén fizetnek!
Előzmény: Törölt nick (208)
betegvese Creative Commons License 2004.06.11 0 0 209
Tudjuk!
A régi bevált 3/3-as módszer.
Azokat a személyeket kell jó pénzért megvenni, befogni, akik közel vannak a tűzhöz.!
Ezek pedig a szavazat számlálok, az ellenőrök.
Előzmény: Törölt nick (208)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 207
tudod, sokba került nekünk, hogy nem lett időben leállítva a fidesz gazdagokat támogató lakáshitel konstrukciója; fent van a neten is több topicban, hogy alakultak a reálbéreik, z államadóság; keress rá, meg fogsz lepődni; nem vagyok közgazdász, de, igenis kell a sok munkahelyteremtés, és bár fáj, bizony a gazdák adósságát is el kellett engedni , stb.
Előzmény: betegvese (206)
betegvese Creative Commons License 2004.06.11 0 0 206
Ezzel szemben az államadóság, az infláció napról napra növekszik!
A legfontosabb tény, az ország eladósodik!
Ideje lenne a korrekt tényeket észrevenni!

Előzmény: malaclopo (205)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.11 0 0 205
ha kéznél van, vedd elő, tételesen fel van sorolva, mennyi minden teljesült 2 év alatt; talán nincs benne, amit legfontosabbnak tartok: az aktiv foglalkoztatási korúak és ezen belül az inaktivak aránya az aktivak javára változott, mérhetően; aktiv támogatással segítik a pályakezdők és a 45 felettiek munkához juttatását; az autópályák épülnek, ésm miután kivonultak az olcsó, képzetlen munkaerőre épülő vállalkozások, megkezdődött a magyar szakképzett munkaerőre építő, minőségi emelkedést jelentő külföldi munkahelyteremtések folyamata; csak helyre kell állítani a több kormány alatt szétvert minőségi szakoktatást!
vásárolni a fidesz szokott, illetve csak ígért 400 %-ot, de, csak a fidesz klientura volt haszonélvezője országdúlásának, ezért is küldték el; az 50 %-os fizeteésemelés jogos volt, jogos volt az adócsökkentés, a minimálbér adómentessé tétele; nevezheted te ezt megvásárlásnak, de, lemaradásunk az eu-tól a fidesz dúlás alatt csak nőtt, sajnos, még a mostsni eredmény is kevés, de, legalább valami
Előzmény: betegvese (204)
betegvese Creative Commons License 2004.06.11 0 0 204
Kedves malaclopó!
Sokat beszélsz mellé.
A csalással nyert győzelem nem dicsőség, hanem vereség!
Az öreg elvtársak eddig több választást megnyertek, de a békét, a szavahihetőséget elveszttették.
Amit most választások előtt tesznek az közönséges csalás.
Félrevezetik, átverik, kilóra megveszik a választópolgárokat.
A befektetők, a multik, nagyon jól tudják, ismerik az öreg elvtársak múltját, hajlékonyságát, és ezt ki is használják az ország fejlődésének rovására.
Ez közönséges spekuláció, rablógazdálkodás.
Az ország nem fejlődik, hanem lassan elszegényedik, tönkremegy.
Eldurrannak a lufik, elfogynak a spekulációs lehetőségek és megmarad a száraz valóság, amivel előbb utóbb szembesülni, kell.
Ez pedig csak idő kérdése.
Előzmény: malaclopo (203)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.10 0 0 203
tudod ata, akármelyik kormány épített akármit is, akinek a birtoka ott volt, annak mindig fájt, joggal; én még nem hallottam olyat, hogy lehetettt volna úgy építeni, hogy valamelyik kisajátított, vagy szomszéd ne fordult volna a sajtóhoz; csak azért egy tanya, vagy hogy legyen végre autópálya, hogy ez a vidék is fejlődjön, és Szeged ne csak az ország összes útját fizesse, nem tetszene; gondolom, te is akartad az autópályát, csak, mivel a fidesz b...t rá, most ordít, hogy drága , és minden fideszes ezt csinálja! Szeged és akiket érint, azok viszont örülnek neki és nem ajándékként kapják, kifizették adójukkal az ország összes útját ők is, és most végre mi is kérjük! nem hallottam még olyat, hogy akármelyik kormány vagy önkormányzat kisajűtítása, építkezáse után ne panaszkodott volna valaki; dehát akkor hoinfoglalás sem lehetett volna, mert addeig is éltek itt, és símán megszállták, letarolták őket őseink!
Előzmény: Törölt nick (201)
szantana Creative Commons License 2004.06.10 0 0 202
Az öreg elvtársakat csak a pénz érdekli.
Hogy mi lesz emberekkel?
Az nem érdekli őket!
Előzmény: Törölt nick (201)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.10 0 0 200
mikor zavarták orbánt és a fidesz fanokat a tények? náluk a tények a hazugságok!
Előzmény: fehérfarkaska (197)
perecske Creative Commons License 2004.06.10 0 0 199
„Ha az MSZP nyer, bankárkormány kerül hatalomra.”
Előzmény: fehérfarkaska (197)
lacika-apuka Creative Commons License 2004.06.08 0 0 198
Orbán Viktor nem szokott hazudni!
Amit eddig mondott az mind beigazolódott.
Sajnos!
Előzmény: malaclopo (196)
fehérfarkaska Creative Commons License 2004.06.07 0 0 197
A 180-as hozzászólásban ott a válasz, külön felhívom a figyelmedet az utsó bekezdésre.

Az, hogy beteszed mégegyszer OV kijelentését, azzal még érdemben nem cáfoltad a rá adott válaszomat. Vagy OV kijelentése felülírja a tányeket is?
:)

Előzmény: szantana (190)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.06 0 0 196
hát, szerinetem te orbánról beszélsz, de így őrá sem illeik, mert ő sosem mond igazat!
Előzmény: lacika-apuka (195)
lacika-apuka Creative Commons License 2004.06.06 0 0 195
„én e nélkül is szabad vagyok, csak híve vagyok a nyelvfejlődésnek”
Észrevettük!
Csak időnként a cél érdekében nem mondasz igazat!
Előzmény: malaclopo (194)
malaclopo Creative Commons License 2004.06.05 0 0 194
én e nélkül is szabad vagyok, csak híve vagyok a nyelvfejlődésnek, és elfogadom, hogy itt nem tudományos értekezést kell írni, annak kritériumával, a szabatos, abszolut pontosnyelvezettel és helyesírással
Előzmény: szantana (192)
trafok Creative Commons License 2004.06.05 0 0 193
Az elvtársak is sikeresen alkalmazzák!
Ha netán megbuknak a bírságot is megbeszélik!
A végén!
Ez viszont tényleg szenzációs!
„A tolvajbanda kifejezés pejoratív, ám nem utal konkrét magatartásra és nincs konkrét címzettje.”
Előzmény: szantana (192)
szantana Creative Commons License 2004.06.04 0 0 192
Ez így igaz!
A szabályok bizonyos fokú felrúgása -szabadságot jelent.
Előzmény: malaclopo (191)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!