úgy értelmezem, hogy igen, mert Ápt 23 paragrafus uj szerint Magyarországon lakik: a,bevándorolt b, letelepedett C,aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát Magyarországon gyakorolja, és bejelentési kötelezettségének eleget tett." (ez a regisztráció gondolom)
eddig ez volt: 23. § (1) E törvény alkalmazása szempontjából Magyarországon lakik az a lakóhellyel rendelkező nem magyar állampolgár, akinek bevándorlását engedélyezték, vagy akit menekültként elismertek, valamint aki letelepedési engedélyt kapott, továbbá az Európai Unió más tagállamának EGT tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgára.
A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2007. évi I. törvény 88. § (1) bekezdése szerint az EGT-állampolgárt a részére e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott tartózkodási vízum, tartózkodási engedély vagy EGT tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártáig megilletik a regisztrációs igazolással rendelkezők jogai.
tehát akinek most (akármilyen? még a régi nem EGT-s?) tartózkodási engélye van, az kvázi egyenlő a regisztirációs igazolással...
már csak azt nem tudom, hogy a majdani regisztrációs igazolással lehet-e állampolgárságot kérni..
Most olvastam bele először a topikba, de nagyon örülök, hogy rátok akadtam. Én szerb állampolgár vagyok, és most rendezném a munkavállalási vízumot. Munkavállalási és egyéb iratok már meg vannak, de kéne sürgősen egy szivességi lakáshasználati szerződés minta, ha van valakinek. Nagyon sürgős lenne... köszi!
Nagyon vigyázni egyébként, ha lakást vesztek ki, hogy meg legyen a lakáshasználati szerződés...én most kaptam be a f****t a hétvégén. A barátnőmmel közösen vettünk ki egy lakást (ő magyar állampolgár), a főbérlő vele kötött szerződést, nekem engedélyezte a lakhatást, és megegyeztünk, hogy amint meglesz a munkavállalási mehetek hozzá, és megírjuk a szivességi szerződést. Ezek után mégis már két hete még csak beszélni sem akar velem az illető (megjegyzem ügyvédről van szó). Hosszas keresés után sikerült megbeszélni a barátnőm egyik munkatársával, hogy megcsináljuk a szerződést, csak egy minta hiányzik.
:) Hát, a Királyhágón innen semmiképp, de utána Kolozsvár fele menet a dombról leérve rögtön lesz három vendéglő egymás mellett, az egyik a Route 60, ott nagyon finom. Aztán Bánffyhunyadon két helyen: a központban, a református teplommal szemben (ahogy megy át az út a városon bal oldalt, ha Kolozsvárra megyünk) van egy nagyobb vendéglő, aminek van egy nagy terasza - ott is nagyon jó, és ahogy kimegyünk Hunyadról a benzinkút után bal oldalon lesz egy motel, a Montana, ott is finoman készítik. Kolozsváron pedig, ahol eddig ettem, mindenhol jó volt.
Tapasztalatom szerint (ha étteremben eszünk otthon, mindig pacal levest kérek) a román éttermekben mindenhol jó, érdemes megpróbálni.
Egyszer vetemedtem arra, hogy vegyek egy konzerv pacal levest, lássuk milyen alapon. Mindenkit óva intek tőle, gyomorforgató nemcsak a színe, szaga, állaga, de az íze is rémes.
Pesten eddig két helyen találtam: Hargita étterem, azt hiszem V. kerület - drága es, de jó es; valamint a Maros étteremben, VII. kerület - ez viszont rettenetes volt, soha többet.
A pontos receptet én sem tudom, de nem tudnám nyogodt szívvel ajánlani, hogy otthon próbálkozz vele. Nekem is a pacal leves a kedvencem, egyszer kacérkodtam a gondolattal, hogy megtanulom elkészíteni, de elég bonyolult. Egy nagyon kedves ismerősöm tudja főzni,egy délelőttbe került, míg elkésztette. A megvásárolt, tisztított húsról kiderült, hogy szinte minden esetben kell még otthon matatni vele. Ráadásul, ha az ember elszúrja, ehetetlenül rossz lesz és egy életre megutálhatja.
Viszont meg tudom mondani, hogy a Nagyvárad-Kolozsvár útvonalon hol érdemes megállni enni pacal levest :)
Csak azért kérdeztem, mert a Drága páromnak egyik kedvenc levese a pacal leves. De én nem tudom a receptjét. Gondoltam Valaki csak tud itt segíteni:)))
Kiemelném a fontos részt: "nincs szükség a bolgár, illetve román állampolgárok további magyarországi foglalkoztatásához, ha az érintettet a Rendelet hatálybalépésekor vagy azt követően megszakítás nélkül legalább 12 hónap időtartamú foglalkoztatása irányuló jogviszonyban jogszerűen foglalkoztatták."
Úgy tűnik, hogy a munkaügyi központok próbálják eltitkolni létezésüket, vagy tudatosan nem adnak ki róla információkat. Vannak ismerőseim akik már megkapták az igazolást, miszerint a Magyar Köztársaság területén engedély nélkül dolgozhatnak.
Ha valaki munkavállalási engedély helyett ilyen igazolással kéri a tartózkódási engedélyt, annak 5 évre szóló tartozkódási engedélyt állítanak ki.
köszönöm szépen a segitségeteket.Lenne még egy kérdésem.Édesanyám is szeretné ezt az EGT kártyát megkérni.Neki munkavállalásija van.Neki milyen pappirok kellenek hozzá?
A lényeg az hogy oda szeretnék eljutni hogy megkapjam a magyar állampolgárságot.Ugye eddig ugy volt hogy tartozkodasi,letelepedési és utánna az állampolgárság.Annak örülnék a legjobban ha csak az állampolgárságot kéne intéznem.A lányom is magyar állampolgár mivel itt született.Nem tudom hogy igazán jelent-e valamit?Mi szükséges ahhoz hogy én megkapjam ezt az EGT kártyát?
És még valami. EU állampolgárok személyi igazolványt is használhatnak útlevél helyett az EGT kérelemnél. Román állampolgárok esetén az új tpusú (műanyag) személyi kell.
A törvény nem tiltja, hogy valaki letelepedési engedélyt kérjen mint EU állampolgár, csak rendelkezésre áll számára egy új lehetőség, az EGT tipusú tartózkodási engedély, amit olcsóbban és gyorsabban be lehet szerezni és hasonló jogokat biztosít.
Szoval ha valaki nagyon akarja, kérhet EU állampolgárként is letelepedési engedélyt, de minek várjon egy letelepedésire 3-5 hónapot, ha az EGT okmányt akár egy nap alatt is el lehet intézni.
Az EGT-nél azt az egy kényelmetlenséget látom, hogy munkavállalói jogcím esetén a román állampolgárok évente meg kell hosszabítsák.
Házastársi jogcím esetén az EGT tartózkodási engedélyt akár 5 évre ki kéne adják, ha korrektek lennének a hivatalban. (Egy EU állampolgár ismerősöm 5 évre kapta meg az EGT okmányt, mivel magyar állampolgár a házastársa).
Majd 2007.július 1. után mondhatod, hogy EU állampolgárok nem kérhetnek letelepedésit, ugyanis akkor hatályba lép az új törvény.
Amúgy meg honnan tudod milyen államolgár enciee?
Ugyanis ha netán szerb vagy ukrán állampolgár lenne, akkor nem lenne jogosult EGT okmányra, hanem ők továbbra is a letelepedésit kell kérelmezzék.
Bocs, de milyen állampolgár vagy? Mert ha román állampolgár vagy akkor lehet, hogy jobb EGT tartózkdási engedélyt kérni, ami olcsóbb és gyorsabb mint a letelepedési.
Sziasztok.Nekem is lenne egy kerdesem ha tudtok segiteni azt nagyon megkoszonnem.En magyar allampolgarhoz vagyok ferjhezmenve van egy lanyom is.mar hat eve hazasok vagyunk.2007 07 lejár a tartozkodasi engedélyem ami családeggyesitésnek van kiállitva.Szeretnek letelepedési engedély kérni ez hogy lehetséges.Viszont az utlevelem is lejár 2007 08.Tudom hogy kell csináltatnom ujat csak azt nem tudom hogy megcsinaltathatom én aprilisba vagy ez hogy müködik?Elöre is köszönöm a segitséget.
Igen, regisztrálni kellett, aztán a még meglévő időpontokból lehetett választani,hogy melyik nap, melyik órában akarok menni. Jól működött a dolog, egy percet sem vártam, kedvesek voltak és 1 óra múlva mehettem vissza az engedélyért. Csak arra kell figyelni, hogy minden papír meglegyen.
Ja.
Azóta megvan a TAj-számom is, hát inkább nem mondok róla semmit. Várni ugyan nem kellett sokat, de háromszor zavartak vissza, mert nem voltak rendben a papírok, eléggé kukacoskodóak a Teve utcában.