Ha megszűnik a munkahely, akkor a munkálatató elvileg ezt be kell jelentse a Munkaügyi Hivatalnál:
"14. § (1) A foglalkoztató a munkavállalási engedélyhez kötött munkavállalás meghiúsulását, valamint a foglalkoztatás megszűnését köteles öt napon belül bejelenteni az illetékes munkaügyi központhoz."(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)
A Munkaügyi Hivatal pedig szól a BM-BÁH-nak és akkor visszavonják a vízumot.
A munkáltatók nagy része nem ismeri részletesen az idegenekre vonatkozó jogszabályokat és álatalában nem jelentik be a foglalkoztatás megszűnését és a vízum birtokosa vígan tartózkodik Magyarországon.
Egy picit csodálkozom, hogy erről a dologról (a munkahely várható megszűnéséről) ennyire őszintén és nyíltan beszélsz, mert ezt a fórumot nem csak mi olvassuk, hanem hivatalnokok is és még ki tudja ki.
Ki tudja mit fognak kérni akkor mikor családegyesítési tartózkodási engedélyt kértek. Ha kérik a munkáltatói fizetés igazolást bruttó-nettó bontásban x hónapra vissza, akkor mit fogtok benyújtani? (Nem tudom mit kérnek, ez csak egy feltételezés részemről.)
Barátnőm januárban kapja meg munkavállalói vizumát. A munkahelye egy ismerősnél lesz, (tulajdonképpen látszat munka, persze a tb-ét fizetni fogja, igazából nem nagyon fog ott dolgozni.) Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek mikor tudnánk megszüntetni a munkahelyet, hogy ne okozzon nagy gondot,nem szeretnénk hogy az ismerős tul sokáig fizesse a tb-t. Persze ezt kellene, hogy ne legyen belőle hátrányos helyzetünk, munkaügyi hivatalnál vagy bárhol. Ez a vizum kb. jovő decemberig lesz érvényes, addig szeretnénk összházasodni (kb. augusztus-szeptember).
Érdemes-e kérni munkavállalói célu tartózkodási engedélyt (s fizetni a tb-t s egyéb járulékokat, mert ugye az lenne a jövedelmének igazolása) addig, ha kb. szeptemberig ugyis összeházasodunk, s utána ugyis át lehet minősíteni családegyesítési célura. Vagy majd csak akkor kérjünk családegyesítési célut, s a munkavállaóit hagyjuk ki, s akkor fel lehet bontani hamar a munkaszerződést.
Elcsesztem a linket egyik korábbi hozzászólásomban a vízumkérő formanyomtatvánnyal kapcsolatban. A "C" tipusú rövidtávú vízumkérelmet linkeltem be a "D" tipusú tartózkodási vízumkérelem helyett. Furcsa is volt számomra, hogy olyan kevés lap van benne, én többre emlékeztem és valóban a helyes link:
Egy apró kiegészítést tennék a jogosítvány honosítása témához.
Az EU-n belül is kell a más tagországban szerzett jogosítványt honosítanod, ha 1 évnél hosszabban életvitelszerűen másik tagországban élsz.
Pl. nekem Angliában 1 évig volt érvényes a magyar jogosítványom. 1 éven belül honosíttatnom kellett ott is. Elveszik a magyar jogosítványt és kiadnak egy angolt. Amikor visszajöttem Mo-ra, akkor az angol jogosítványomat 1 éven belül "visszahonosítottam", azaz elvették az angolt és kaptam helyette egy magyart.
Tehát Románia EU-csatlakozásával továbbra is honosítani kell majd a jogosítványokat, csak ezért szerintem nem érdemes várni vele.
Azért nem tetszik, mert román nyugdíjjal nem lehet megélni Magyarországon. Romániában kb. 40000 Ft volt a fizetésem 2000-ben. Ez ott jó átlagfizetésnek számított és a 6 év alatt ez után fizettem a nyúgdíjárulékot a román nyugdíjpénztárba. Szóval a román része a nyúgdíjamnak legfeljebb a cigire lesz elég itt Magyarországon.
"(4) A felsőfokú tanulmányok folytatása céljából beutazó külföldinek (a továbbiakban: diák) a tanulmányi idő alatt történő munkavállalásához nem kell munkavállalási célú vízummal rendelkeznie.”
A 2005. évi XLVI. törvény megtekinthető a következő linken:
Ez egy módosító törvény ezért meg kell nézni azt a törvényt is amelyiket módosítja (egybeszerkesztett változatot még nem találtam).
Nincs szükség munkavállalási engedélyre:
"Magyarországon működő szakiskolával, középiskolával, alapfokú művészetoktatási intézménnyel, felsőoktatási intézménnyel nappali tagozatos tanulói, illetve hallgatói jogviszonyban álló külföldinek a jogviszony fennállása alatt történő munkavégzéséhez."
(8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről)
Állítólag aláírták az új nyugdíegyezményt Romániával. Aki Románia EU csatlakozása után telepedik le Magyarországon, az nyúgdíját onnan fogja kapni, ahol befizetett.
Kizárólag céges autókat vezetek, magyar rendszámmal, casco-s biztosítással, fényképes meghatalmazással. Egyszer volt egy eset, amikor kár keletkezett az autóban amit vezettem, felpattanó kavics a szélvédőt kivitte, de a biztosító minden további nélkül fizetett.
Azt meg gyakran eljátszuk, hogy bevállalunk más által elkövetett szabálysértést, ha a helyzet úgy kivánja (hogy ki is vezette épp az autót pl.)
Köszönöm a felvilágosítást így már érthetőbb, és hihetőbb számomra is:)
Ezekszerint 3 évet érvényes jogosítvány nélkül róttam az útakat, hát, vanezígy:)
Megnéztem, hogy hogy néz ki a nemzetközi jogsi, nekem nem olyanom van. Ugyanakkor amim van az 2 nyelvű, illetve szerepel rajta a "permis de conduire"(fra) ami az okmányiroda szerint biztosítja honosításkor, hogy ne kelljen vizsgáznom.
Ha úgy gondolod várhatsz a honosítással 2007. január 1.-ig, amikor Románia is EU tag lesz és akkor nem lesz kötelező honosítani. Csak balesetmentesen vezess.
Ha megállít a rendőr Magyarország területén és te mint letelepült román jogsit használsz akkor általában megúszod egy figyelmeztetéssel (már két kollegámat figyelmeztették). De amikor a biztosítóról van szó akkor az minden jogi eszközt felhasznál, hogy ne fizesse meg a kárt, hiszen ezt diktálja az érdeke.
A román vezetői jogosítvány és a nezetközi vezetői jogosítvány két különböző dolog.
Az elsőt a román rendőrség adja ki a másodikat a Román Autóklub (ACR).
Szerintem neked sima román jogsid van. Ezt ne téveszd össze a nemzetközi jogosítvánnyal!!! Például az USA-ban nem vezethetsz sima román jogsival, még kocsit sem tudsz bérelni vele.
"Permisul internaţional de Conducere (PIC) inceteaza a mai fi valabil intr-un stat daca titularul sau si-a stabilit aici resedinta obisnuita."
A linken meglátod, hogy néz ki egy nemzetközi jogosítvány melyet az ACR ad ki.
Ami pedig a román jogsidat illeti, a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet írányadó: (4) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az (1)-(2) bekezdés szerinti külföldi vezetői engedély a Magyar Köztársaság területén történő tartózkodás kezdetétől számított egy évig jogosít járművezetésre, ezt követően a külföldi vezetői engedélyt kérelemre magyar vezetői engedélyre kell cserélni. A cserére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki az Európai Unió valamely tagállamában kiállított érvényes vezetői engedélyre.
A beutazást attól az időponttól számítják, amikor először átlépted a határt a vízummal.
4 éve vezetek Mo-on, soha nem hallottam erről...tudnál adni valami linket, idézetet mi a jogi alapja ennek? Enyhén szólva furcsálnám, ha így van, hiszen ez egy nemzetközi jogosítvány, melyet egy olyan állam bocsájtott ki melynek még mindig állampolgára vagyok. Mellesleg kb havonta járok is Romániában, céges megbízatások kapcsán.
Mondjuk ha a beutazás az utolsó határátlépési pecséttel egyenlő akkor végképp nincs gond, hisz minimum kéthavonta van ilyen...
Az, hogy a személyi megszerzése után a jogsim érvénytelen lenne végképp nem hiszem el, hisz teljesen logikátlan. Egyrészt megszerzett jogot el nem veszíthetek amennyiben törvényt nem sértek, másrészt én ugyanúgy állampolgára vagyok a román államnak ezentúl is, elég fura lenne, ha a magyar adminisztráció mondaná meg, hogy a román okmányaimból mi érvényes és mi nem...
Mindenféleképp utánajárok az egésznek hivatalosan, és majd beszámolok.
"Pár éve – némi készpénz ellenében – egy újságíró egy nap alatt megszerezte az egészségügyi bizonyítványt Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nevére kiállítva, és senki nem igényelte nevezett személyes jelenlétét."
A román jogsi Magyarország területén a beutazástól számítva egy évig jogosít gépjárművezetésre. Erre az egy éves határidőre figyelj oda, mert ha túlléped és netalán koccansz egyet a kocsival vagy neked mennek, akkor te "engedély nélküli vezetést" követsz el és a biztosító nem fog fizetni.
Amúgy én belefutottam egy trafipaxba és az egy év a beutazástól számítva már le volt járva. Ezért aztán gyorsan (3 nap) honosítottam a jogsimat, még a szabálysértési eljárás elindítása előtt. Semmi kedvem nem volt követelni, hogy a román jogsimat adják vissza. Örvendtem, hogy 3 nap alatt le tudtam cserélni és így csak gyorshajtás lett a vétség.
Letelepedés után, miután megkaptad a magyar személyit, a román ACR által kiadott nemzetközi jogosítvány érvényét veszti.
Külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély honosításához
"Felhívjuk figyelmét, hogy a honosítási eljárás során a külföldi vezetői engedély bevonásra kerül, a viszonosság esetén a kiállító hatóságnak visszaküldésre kerül, egyéb esetben a külföldi állampolgár visszautazásáig azt tároljuk. A külföldi vezetői engedély csak akkor adható a magyar okmánnyal együtt vissza, ha arra a tulajdonosnak személyazonosító igazolványként szüksége van."
Ezt írják a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal honlapján.
Gőzöm sincs, hogy ez működik-e. Talán meg tudod győzni őket, hogy neked ez kell Romániában mint személyazonosító okmány.
Az egyik kollegám kb. 3 évvel ezelőtt megtartotta a román jogsiját is. Nem minden okmányirodában értelmezik egyformán a törvényi rendelkezéseket.
Nemrég felmerült, hogy a jogosítványomat is honosítani kellene, és fórumokat böngészve egy témához vágó topicban láttam, hogy te is aktív vagy. Egy olyan kérdés merült fel ott, hogy honosítás esetén a külföldi okiratot, jogosítványt, van-e joga az itteni okmányirodának bevonni? Érdeklődnék, hogy mi lett a fejleménye a beszélgetésnek? (sajnos már nem találom az oldalt, ahol ezt olvastam:)
Elméletileg egy évben max két mellkasi (vagy egyéb) röntgenezésed lehet, de ezt általában be is tartják a dokik (ha tőled vagy a papírjaidból megtudják, hogy folyó évben már volt).
Az, hogy csak bemondom, hogy volt szerintem is működik, bizonyíték nélkül is elfogadják.
Egy másik hasznos tipp, ha van egy ÁNTSZ igazolás (összesített), ami ugyan 3 hónapnál régebbi (ezáltal nem elfogadott a Bev. Hivatalban) de 6 hónapnál frisseb, azt semmiképp se dobjátok ki, az ÁNTSZ azt egyszerűen meghosszabítja, anyagilag és átfutási idő/kényelmileg is előnyös.
Amit leírtál egy tipikus felháborító, az ember igazságérzetét (és talán nemzeti önérzetét is) megborzoló eset, mindenesetre az érzelmeket mélyen felborzoló.
De ennek az egésznek még van egy másik, talán jogilag alátámaszthatóbb, oldala is.
Nekem a nagyszüleim, apai ágon még osztrák-magyar birodalom polgáraiként születtek, tehát állampolgárok voltak (anyai ágon már 1921 után születtek a nagyszülők).
Annak a nagy társadalomnak voltak részei, melynek gazdasági, politikai és adminisztratív központja Budapest volt, a magyar királyság fővárosa, az osztrák-magyar monarchia szerves részeként. Mint tudjuk, a kiegyezés után a magyar királyság bizonyos privilégiumokat tudhatott magáénak, Bécs a katonai, külpolitikai illetve részben gazdasági ügyekben volt csak illetékes. Tehát adójukkal ezt a rendszert/társadalmat tartották fent, fejlesztették, és sok más határon innen illetve túli emberekhez hasonlóan az Anyaország virágzásához (vagy hervadásához?) járultak hozzá.
A Trianoni szerződés életbe lépése után, akaratuktól függetlenül, egy másik ország polgárai lettek. Régi papírjaikat, akiknek volt ilyen, az új rendszer előszeretettel begyűjtötte és megsemmisítette (családomban az egyetlen fennmaradt okirat egy dédnagyapám által kapott "Királyi Erdész" cím). Hivatalosan ugyan sohasem mondtak le a magyar állampolgárságról (és az ezzel járó privilégiumok illetve kötelezettségekről), de a történelem sajnos lassan elfelejtette a társadalommal a történteket.
Nem tudom az állam, mint társadalmi szervezet, pontos meghatározását, de, ha jól emlékszem valami olyasmiről szól, hogy képviseli és megvédi a társadalom tagjainak érdekeit, azok biztonságáról gondoskodik, illetve törvényekkel szabályozza annak rendjét.
Én úgy érzem, hogy azok az emberek, akik Trianon után leszakadtak ugyanúgy részei voltak ennek a társadalomnak, tehát az semmiféleképp nem elfogadható, hogy az Állam „lemondjon” róluk, mint tudjuk az állampolgárság nem egy visszavonható státusz… Az, hogy Magyarország ma ott van ahol van (hogy ez most jó vagy sem ne firtassuk:), nem csak annak a 10 millió ember nagyszüleinek köszönhető akik most itt élnek, hanem annak a másik 4-5 millióénak is akik nem…
Ezért ne mondja nekem senki, hogy ez pénzről szól, mert nem, ez nem az! Nem (csak) azért akar „hirtelen” „mindenki” Magyarországra költözni, mert itt jobb az élet. Nem az anyagiak vonzottak 6számjegyű embertömeget az „István a király” előadásra sem… És nem azért van eladásilag listaélen a Mol a magyarlakta területeken, mert kedvezményesen adná az üzemanyagot…
Hanem mert MAGYAR
Ennyi…
Nem tudom más miért jött ide, engem egy alapvető vágy, igény hajtott, hogy „fajtám” közt élhessek, ne legyek nyelvi vagy társadalmi kényszerhelyzetbe. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy itt nem élek jobban, mint ahogy otthon élnék, de ugyanakkor diplomázás után három opcióm volt, Tel Aviv, Vancouver és Magyarország… úgy érzem, ha tényleg az anyagiak hajtottak volna akkor nem itt lennék.
Összefoglalva úgy érzem, hogy a Magyar Állam jön még nekünk egy bocsánatkéréssel, illetve egy státusz tisztázással, nem arról kellene beszélni, hogy mit szeretnének nekünk megadni, hanem arról hogy mi jár nekünk… tisztelet, megbecsülés és nemzeten belüli egyenrangúság elsősorban, nem segélyek, nem részvét nem együttérzés…
Egyetértek veled, de nem ragoznám tovább, az már a politikai fórumok hatásköre :-)
Az APEH jövedelemigazolásról: Én azt az infot kaptam a Bevándorlási Hivataltól, hogy jan. 1 után is kérni fogják. Bár a törvény szövege módosul, de a megélhetés igazolásánál ezentúl a BM ügyintézőjének kell mérlegelnie hogy milyen dokumentumokat kér. Nekik pedig a legegyszerűbb, ha továbbra is APEH Jövedelemigazolást kérik. Tehát Keleten a helyzet változatlan :-(