Azért az némi derűlátásra adhat okot, hogy a Velvet-ben az "Esküvő" téma többeket foglalkoztat, mint az, hogy miért nem akarunk gyereket. Remélhetőleg az esküvőjüket tervezők gyerekeket is terveznek és minél több megvalósul e tervből.
De én nem ítélem el azokat sem, akik nem szeretnének gyerekeket, bár talán azoknak valamivel szomorúbb lesz időskorukban az életük. Mindenesetre a gyermekvállalás nemcsak az anyagiakon múlik, hogy az állam mennyi pénzt ad érte, de emellett az egész társadalmi rendszernek olyannak kéne lenni, amely ennek kedvez, tehát hogy ne kelljen a gyerekek és a karrier meg a meggazdagodás meg bármi más között választani.
Nofene...ki hitte volna, hogy bárki is észrevesz...:)
Szóval elmesélnék egy történetet... jó nagy kulimászban vagyok, mintha szórakozna velem az Élet. Nem, nem örökbefogadásról van szó...:) (bár fordult meg a fejemben ilyesmi). De ha nem haragszotok meg, valamikor a hétvégén írom csak le, mert most mindjárt el kell indulnom valahová. Remélem azért elolvassátok majd...
Szóval... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy éjszakai buszjárat valahol Afrikában, a Viktória-tótól nem túl mesze...valahol Kenya és Uganda között félúton. Rajta ültem én, és melletem egy aprócska fekete kislány aludt a legutolsó sorban...egészen addig, amig egy óriási gödörbe nem hajtottunk és a picúr egyszerűen felemelkedett a levegőbe és beesett az ülések közé. Felkaptam gyorsan, és onnantól kezdve az ölemben aludt, hozzámbújva egészen hajnalig, amíg Kampalába nem érkeztünk. Életmben gyerek iránt még olyat nem éreztem, mint iránta azokban az órákban. Nem is tudom megfogalmazni az érzések csodálatosságát az okát, de olyan egyedi és különleges volt, hogy nincs nap amikor ne jutna eszembe...az a busz, és az pindúr fekete kis tündér... Ennyi csak a sztori...:)
Kár, hogy nem vettem észre a topik feltámadását...de körülbelül másfél éve írtam utóljára. Azóta történt egy óriási dolog az életemben, ami egy gyerekhez kötődik. Életem egyik legnagyobb élménye. Majd leírom, ha észreveszi bárki, hogy írtam...:) (és persze érdekel bárkit is...)
Jó régen írtam már ide (nem is tudom mikor...:)) Gyerekem még azóta sincs, de szándék már talán lenne. De a szándéktól függetlenül a férfiember a másik lovat sohasem felejti el...már amelyikre szintén szeretne felülni. Talán ha bejelentik neki egyszer a hírt, akkor minden megváltozik...:) Őszintén bízom benne...
azért itt a 20 évvel ezelőtt meg a 3000 évvel ezelőtt keveredik kissé, nyilván volt, ami rosszabb volt, volt, ami jobb (anyám például a '70-es évekre esküszik, én valószínűleg ott jobban éreztem volna magamat, mint most, más meg nem). MÁS volt, ennyi.
Nekünk itt és most kell boldog gyereket nevelni, slussz, tök fölösleges azt mérlegelni, hogy mikor volt jobb vagy rosszabb, minden korban voltak sikerült és sikerületlen családok, annyi paramétere van, hogy szerintem teljesen értelmetlen a méricskélés.
Teljes mértékben igazad van...Többieknek akik reagáltak az én hozzászólásomra, hogy nem vagyunk egyformák! Én teljesen máshogy látom ezt az egészet. Régebben szerintem sokkal jobb helyzete volt mindenkinek. Nem vesztheted el az állásodat például azért, mert beteg a gyereked és nem tudok senkire bízni és nem mennél be dolgozni... Mindenkinek más a véleménye...
Meg mert nem mindenkinek van lehetősége részmunkaidőre. Sajnos. ÉS főállás mellett (még ha anyuka nem is karrierista) egy megfontolt szülő nem vállal 6 gyereket.
Szerintem több gyerek lenne, ha a munkát rendesen megfizetnék, és a nőknek nem kéne választani a család és a munka közt, hanem volnának köztes megoldások. 4, 6 órás munka, távmunka stb.
Akkor nem csak a szocsegélyért gyártóknak lenne 2-nél több gyereke.
Amikor kértem a részmunkaidőt, kíváncsiságból megkérdeztem a lányomat, hogy mit szeretne: dolgozzak kevesebbet, de akkor kevesebb is lesz a pénzünk, inkább kapjon kevesebb ajándékot, legyen kevesebb játéka, de akkor én tudnék menni érte az oviba (most enyém a reggeli menet, a délután a szüleim meg a férjem között van beosztva) és többet tudnánk együtt lenni, vagy maradjon minden így és inkább játékokat szeretne. Ő azt válaszolta, hogy inkább nem kell neki játék, de legyek többet vele. A gyerekeknek bőven elég, ha a normális színvonalon eszik, ruházkodik. Nem baj, ha nem milliomos az apuka-anyuka, nem létfontosságú a Barbie-s tolltartó. Sőt a flancos magániskola sem, most több panaszt is hallottam, volt aki el is vitte onnan a gyerekét az átlagos, jó hírű körzetibe. Persze vannak dolgok, amire kell áldozni, de egy ügyes szülő sok mindent megold.
A jó családi körülménynél (gondolom az anyagiakra gondolsz) sokkal fontosabb a stabil párkapcsolat, a szeretet a gyerek felé, az, hogy foglalkozzál is vele, ne csak a drága játékokat vedd meg. Sokkal értékesebb két kopottas kesztyűbáb, ha anyával bábozik a gyerek, mint bármilyen távirányításos csodaautó, ha csak odaadják a gyereknek és rápisszegnek, hogy maradjon csendben, ne zavarja a szülőket.
Mitől bizonytalanabb most, mint régen??? Szerintem sokkal jobb most a helyzetünk, mint bármikor valaha a történelem során, akkor, amikor szülhettél volna hetet, hogy három megérje a felnőttkort és valamelyik odalökjön neked egy tál ételt, mert semmilyen nyugdíjra nem számíthattál, amikor belehalhattál egy olyan betegségbe, amit ma lazán kikezelnek egy antibiotikumkúrával, vagy akár csak egy szimpla szülésbe, stb. (Vagy mondjuk moshattad a ruhákat a patak hideg vizében.) Régen a rossz termés miatt éhenhalhattak a parasztok, ma meg útlezárásokkal követelik, hogy kártalanítsa őket az állam. Ha többet termelnek, akkor megint útlezárnak, hogy vásárolja fel az állam a fölösleget. Na meg a lányaikat sem dugja meg a földesúr a nászéjszakájukon, az első éjszaka jogán.
Szerintem az átlagos mai magyar gyerekek helyzete a világon az egyik legjobbak között van. Azokban a családokban, ahol a gyerekek éheznek, sokszor apukának-anyukának van pénze a piára segélyosztáskor, úgyhogy ott sem egyértelműen az állam a felelős a rossz sorsukért. Még mindig jobb helyzetben vannak mint a csontsovány afrikai gyerekek, és azoknál a jómódú amerikai családok gyerekeinél is, ahol anyuka 6 hét után visszamegy dolgozni és pár havonta cserélődő bébiszitterek nevelik.
Mi sem vagyunk gazdagok, ha elveszíteném a munkámat, a gyerekeimnek le kéne mondani a sokadik pici póniról (minő horror!), kevesebbet járnánk bábszínházba meg cirkuszba, de azért egy átlagos, iskolázott szülő tud egy olyan szintet biztosítani a gyerekének, hogy ennivalóra jusson.
A szülések száma meg nem emiatt csökken, hanem mert a nők nagy részét már nem elégíti ki a gyerek-konyha-piac háromszöge, hanem a család mellett magunkkal is foglalkoznánk (munka, karrier, tanulás, stb).
Ne legyél már ennyire fafejü! Gyerekek nem az elmúlt 20 évben születtek hanem húszmillióban. Ki beszél munkanélküliségröl, amikor nem lövik szét a hátsód, ha kimész az utcára, nem mászkálnak mammutok a házad elött, jó eséllyel nem halsz meg 30 éves kor alatt pestisben vagy rögtön, újszülöttként. Öskorban, ókorban, háborúkban, éhinségben, járványban mindig születtek gyerekek, szóba se jött ez a "mai világ" szöveg, csak érdekes módon azóta és ott, ahol béke van és nem kell éhenhalnunk.
Úgy lehet hogy "jó esélye" van az életben a gyereknek ha anyuci és apuci milliomosok és nem kerülhetnek bármikor az utcára. Mert sajnos ez bárkivel előfordulhat. Ha nem is ennyire rossz dolog, de hogy a munkád elvesztheted bármikor ez sajnos így van. Persze ha nem egy jól menő családi vállalolkozásban dolgozol... Előbb legyen meg a jó családi körülmény, aztán a gyerek! Ez sajnos nagyon nehéz elérni. De nem vagyok karrierista, nehogy bárki ezt gondolja...
Én nem vagyok egy feltétlen gyerekszüléspárti, aki nem akar, ne hagyja magát a környezet által gyözködni, mert úgyis rossz vége lesz. De ez a "mai világba" szöveg egy jó nagy marhaság. Mikor volt ilyen jó esélye egy gyereknek az elmúlt évezredekben mint most?
