Egy szerteága tartalmú, nagyszerűnek ígérkező könyv megjelenését kívánom publikálni, mely címe a maga nemes egyszerűségében, Baja lesz.
A szerzők így vallanak, a rövidesen megjelenő kiadványról:
"Igyekeztünk átfogó képet alkotni a múltról, városi eseményekről, művészetről, kiemelkedő alkotókról (festők, szobrászok, zeneszerzők, stb). Szerepet kap továbbá a gasztronómia, borkultúra, turizmus, nemzetiségek, sport, oktatás és még sok más, mely Bajára jellemző, illetve jellemző volt. Igen színes, sok képpel illusztrált albumot szeretnénk létrehozni, hiteles tollakból."
Hagyományainkhoz híven az idén is lehetőséget kívánunk adni mindazoknak, akik tavaly főzőhellyel rendelkeztek:
2004. április 13. - április 30. között újíthatják meg az idei évre is helyeiket.
A regisztráció a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Jegyirodájában (Baja, Árpád tér 1.) a szervezési hozzájárulás helyszíni befizetésével történik, amikor átveheti a halfőző helyére vonatkozó információs kiadványt is.
Csere, illetve egyéb változtatási igényeket a főzőhelyek jogával rendelkező személyekkel való egyéni egyeztetés alapján tudunk csak végrehajtani, a regisztrációval egy időben.
Amennyiben a fent megadott időpontig nem jelentkezik a halfőző helyéért, úgy töröljük részvételi igényét, és a részére fenntartott helyet másnak adjuk át.
Mivel a rendezvény bővítésére nincs lehetőség, új jelentkezőket csak korlátozott számban tudunk fogadni, kizárólag írásban, név, pontos cím, telefonszám feltüntetésével a 6500. Baja, Árpád tér 1. címre, vagy a 79/326-633 faxon.
Halfőző helyet csak abban az esetben tudunk adni az új jelentkezőknek, ha a tavalyi „asztalgazdák” nem tartanak igényt az idén is a halfőző helyükre. Amennyiben marad szabad főzőhely, április 25. után írásban értesítjük a helyigénnyel jelentkezetteket.
Minden halfőző hely jogvédett termék, üzleti célú felhasználása, a kiváltott helyek átadása más személyeknek anyagi ellenszolgáltatás ellenében
T I L O S !
Az ilyen felhasználók ellen feljelentést teszünk a Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél.
Rangos bajai közéleti barátommal beszélgetvén kiderült, hogy egykor együtt tengerihajóztak Döbrentei Kornéllal. Úgy vélem butaság lenne ezt a kapcsolatot nem kihasználni, aminek köszönhetően csak némi szervezés szükségeltetik ahhoz, hogy létrejöjjön városunkban egy költői est. Az ezzel kapcsolatos fejleményekről időben hírt adok itt is.
Ennek apropójából, beidézem az idei év Alternatív Kossuth-díjas költőnk egyik versét.
Sorspannó
Maradék, megnyomorított magyarok,
preparált agyarú vadkanok,
a dicső-bús öklelések emléke
fehérizzás-é vagy dermesztő dér-e?
Varasodó hajnal rajtatok
a Zrínyi Miklós rozsdálló vére,
béklyókat szakítsatok,
kiket hozzáidomítottak minden gyötrető muszájhoz,
nekiveselkedve a szabadságnak, most térdre, imához,
nem a mindig fentvalók, hanem egy barbár zseni
sziklagörgetését kell bordatörő repeséssel zengeni,
a föstőét, vászna az Isten megnyúzott háta volt,
amelyen az ördög mennyei távlatot áhítva lovagolt,
ám ez a teremtett mű a Szentlélektől lelkedzett,
híreli, nem silányította e kárhozat-súllyal ránkrogyó évezred
ócskavassá a Szent István-i kardot, kimerültté a keresztet,
e két gyámpillér a szívünkbe gyökeredzett,
róluk úgy görbed fölénk a vég s a kezdet
karéja, miként az esztergomi palota ívei,
a kozmoszt átszelő nappálya hajlását mímeli,
heves, de méltóság-mozdította lendülettel,
ahogy a parázshatalmú tőkék nedve a fürtökbe kereng fel,
ahogy a lángelmék hajnallá hasadnak,
osztván sorsát a tűz méhében önkívületig ajzott vasaknak,
ó, azok a mézsűrű, nadragulya-iszapos fénytől vastag táblák,
húsukat bujálkodva politikai faliszúk rágták,
pincébe fojtották, lemeszelték, elölték, ne adja tovább
ezeréves kiállásunk mítoszát vitéz Aba Novák,
a Mester, aki a rapszódiás Liszt arcát maga vési,
tudván előre,
a jövőt
el sohase kési,
az enyésző idővel ő kap erőre,
hiába, hogy némely képeket befalaztak,
a világ köldökén megannyi lángvágta ablak,
kikezd betont, páncélt, kitagadó tudatot s íme átért,
nem a maga jussáért, de érettünk, Magyarországért,
bár a mostoha elrendelésben rokona
a Szent Korona,
kit menekítve, elvermelt, kátrányos hordóba földbehányt
néhány oltalmas kéz, de a korona földerengett a menny iránt,
keresztül ugaron, dús rögön, olthatatlan áramlással, mint a magma
s a fénycsíra, mint a Nagyboldogasszony sarjadni szánt,
sugárban özönöl, legyen éjbefojtott büszkeségünk pirkadatja,
mert az ánglius Magna Charta után öt évvel
Aranybullánk Európában a második alkotmány letétel,
és utána Tordán,
túlvilágolva e máig sötétben tülekvő nagyvilági csordán
elsőként mondotta ki a magyarság,
emberhez méltó, Istenhez illő a vallásszabadság.
Ám azóta is a lassúdan földbe szivárgó hősi halottakból fölpárállván
fölénk pántoltatik üszögmegtelepedte szivárvány:
fekete barázdával mélyszántva a csodával vemhes eget,
mely Koppányként négyfelé reped,
megtisztulnia nem lehet,
bekússza siralomvölgyi ármány,
és mégis miénk a derű ezüstjével felkent
sors-pannó, minden sátánfit elrettent,
mert szent.
Mert született fátum-feszítette tabló,
melyen nem görnyedünk hétrét,
erőnk gerincben szálfa, évezredes ittlét,
nem dögleszthet nagyhatalmak üzemeltette, mészárszéki tagló,
vagyunk s csak azért is leszünk, konokságunk megvítta harcait,
szemünkben zsarátnokol a mérce-idő, akár az antracit;
Botond őshutában szült buzogánya reccsen,
hang, melyet az Öregisten ne felejtsen,
aki megteremtette Bábelt,
hogy ne engedje magához,
ha egy kis nép a mélységből kiáltoz -;
s akkor fölmagaslik a lángelme, ki rálelt,
hogy bár egyetemesebb a látvány,
az élet több, mint léthirdető kiáltvány,
vagyunk és leszünk,
el sohase veszünk,
mocsarakba veszejtve is tisztán,
hitben szilárdak, mint ahogy Kapisztrán
lova is felhörren tajtékozva, zabolátlan,
fanatikus révületben mégis eszméltető lázban,
noha nincs hang, se nyelv, se szó,
a kavargásból kihallik a déli harangszó,
és évszázadokon átneszez,
a sorsunkat zsendítőn feldúló,
Berlioz megistenítette magyar Marseillaise,
a Rákóczi-induló,
a létünkről számot adó,
fájdalom-méhű tárogató,
s e nem dajkáló, koporsó kemény
falemez,
az életfából eredez,
ecsettel fölhordva rá a remény,
ellángolnak róla a nomád fők idáig,
eretnek kelyhük teli mennyel világlik,
ám keserves vonássá összeáll undoruk sora,
az ég és a föld meghasad végül,
ha végigpásztáz arcukon a Seregek Urának ostora,
a csattanás a szívükben mennydörgéssé terebélyül.
Se kutyaböröm se bibliám,
borbélymester volt az apám,
nem föispán.
Magyarnak is csak ippeg hogy
magyar vagyok,
sem Ös-, sem Igaz-, sem Jó-magyar...
még nemes sem vagyok.
Nem vagyok Vajktól
származott csuhás pápista...
Elkárhozott vagyok.
Pogány paraszt, egy eltévedt eretnek,
kertemben csúszok-mászok térdemen:
ott is magot s nem keresztet vetek.
Kardot sem fogtam,
- békében telt el életem -
oláht, cigányt de még zsidót sem öltem,
és Csurkát is csak hírböl ismerem.
Hazám, hol kínok közt szült az anyám
oly messzi van!
Szomszédom olasz, spanyol, sváb... meg kínai,
s ha netalán kérdezi valaki,
azt mondják rám: "magyar".
Se ös-, se igaz-, se nemes,
csak egy közönséges,
ki annyi év után,
még ma is magyarul számolja,
- hányan vannak,
ha a ködös öszi alkonyatban
zajos gágogással délre húznak
a kanadai vadludak.
Tulajdonképpen nem hálátlan műfaj az Oscar-glossza, végülis, szinte korlátlan kötekedési lehetőség kínálódik: épkézláb, valódi film szökőévente egyszer kap szobrot, akkor is többnyire a zenéért, a Szigorúan ellenőrzött vonatokon kívül nem is tudok mondani fejből jó Oscar-díjas filmet (ámde viszont ellenben Titanicot, Chicagót, Farkasokkal táncolót...) Szóval érdekesnek még érdekes volna ez az egész Armani-öltönyös, Bulgari-nyakláncos majomparádé, de hogy szakmai rang - ugyan már! Pedig az Oscar az amerikai film Oscarja. (Le kellene már dobni oda is egy jó értékelvű deszantot, Rákay Filippel és Ákosh-sal.) Mindegy is. Tehát lehetne élvezni, mostmár itthon is, majdnem élő, mellbiztos egyenesben ezt a mega-Söjtört, a héroszfölvonulást (enumeráció), a HBO-n, mondjuk, ha nem nyökögne idegesítően alája egy Medgyessy Péter-i verbális képességekkel megáldott nőszemély, egy született antitévés, aki semmiről sem tud semmit se, nem mesél, nem tudósít, nem szórakoztat, csak szinkrontolmácskodni próbál, minimális sikerrel, néhány elkapott szót fordít, kábé, megidézve S. Zoltán gimnáziumi barátomat, aki a martonvásári építőtáborban fordított német nyelvű videofilmeket azzal a technikával, hogy ha kimondta valaki a képernyőn a "nein" szót, fölüvöltött, hogy NEM!
Kinek áll ez érdekében? - kérdezi a rutinos politikai elemző, az igazán reménytelenül hülye latinul is bepróbálkozna, mintha úgy több értelme volna: cui prodest?
Vajon gyorsuló világunkban, amikor teljesítménykényszer van és a szakadék szélén az agrárium, miért nem képes az HBO szerezni egy kommentátort, aki legalább középfokon beszél - ha angolul nem is, de - magyarul?"
__________________________________________________
Ha már az Oscar-ról is így, akkor mire gondoljunk "egyebeknél" :(......
Megtiporva, megtépázott idegekkel, zúgó fejjel, forgó gyomorral, de élek ..., majd később derül ki, vannak-e maradandó elváltozással járó következményei :(.
Már hallom, hogy jövök én ahhoz, hogy világhírű művészünket, honi művészetünk eme ágát ajakamra vegyem ...:((. Hát én már csak ilyen megátalkodott vagyok, és mindazok után, amilyen élményt nyújt akár ez a film, akár az ehhez hasonló "művészi alkotások", tekintettel - előbb tévedtem a százmilliókkal - milliárdos kiadásaikra, még forintban sem vagyok biztos benne, hogy annak e lerongyolódott állampolgárokból álló országban nem lenne máshol helye. Na igen, aszongya ilyenkor az a maroknyi műértő, kik képesek elélvezni az efféle alkotásokon, hogy akkor nem lennénk nemzetközi hírrel megáldva, főcímekben: "Tarr Bélát Mesternek választották, Tarr Béla a 13. legjobb, Tarr Béla krimit rendez, Párizs csodálattal fogadta Tarr Bélát"!
Igen, ezek azok az egyén és egyén közötti különbségek, amikor elmondhatjuk, a Teremtő nem teremtett egyformának bennünket, van a plebsz (mi), és vannak a nagyszerűek, a kiválasztottak! Utóbbi megteheti, hogy a többség pénzén olyanoknak állítson elő olyan szűk "elit" számára "produktumot", amitől az elit visít a gyönyörtől, és tettestársát, szellemi testvérét díjak révén az egekbe emeli, Kisistenné teszi őt!Ez oda-vissza alapon zajlik. Ma te téged teszünk "világhírűvé", holnap te, mint világhírű segítesz hozzá bennünket a világhírhez ...
Nem láttam bajait ebben a filmben. Baját méltató szöveget sem láttam sem az elején, sem a végén. A helyszín egy része úgy lehetett bajai, ahogy akár műtermi is lehetett volna cakk-pakk. Csak hát Baját szétverni olcsóbb volt :(... Nem érzem magam bajaiként büszkébbnek e film miatt. Nem érzem magam magyarként büszkébbnek e film miatt. Jaaa, hogy ez a film nem is magyar volt :(((...!? Jaaaa, hogy ez a film egy "perfekcionista" film!
"Tarr Béla Kubrickot idéző, öntörvényű munkastílusáról vall a Werckmesiter harmóniák német sztárja, Hanna Schygulla a Villag Voice-nak adott interjújában is.
"Azt gondoltam, [Tarr] úgy forgat, ahogy a dolgok az életben történnek. De ő mindent újra és újra lefilmez, elpocsékolva egy csomó anyagot, mert minden snitt hat, hét, nyolc perces, miközben az emberek olyan nagyon rosszul fizetettek. Minden az ő mániája szerint alakul, és semmi sem úgy, ahogy a munkatársainak is megfelelő lenne, akik pedig keményen dolgoznak. Ha tényleg ennyi időt szán a filmjére, akkor képesnek kellene lennie arra, hogy elkapja a pillanatot, és nem zökkentené ki, hogy valami nem pont úgy történik, miközben a kamera éppen elfordul ... ő egy igazi perfekcionista."
Na kérem, 'lepergett' ennek a filmnek az egyharmada, és nekem máris rá kellett jönnöm pár dologra.
Mindenekelőtt hősiesen be kell ismernem, velem született alapbunkóságomat, mivel egyszerűen képtelen vagyok annyi sznobságot erőszakolnom önmagamra, hogy legkevesebb annyit állítsak e filmről: érdekes :(!
Hiába, nem tehetek róla, én az ettől jobban pergő akciófilmekhez és trillerekhez vagyok szokva, például, ha már egy filmről annyit jeleznek elő, hogy romantikus, attól már lúdbőrzik a hátam, és megkímélem magam a látvány 'élményétől'.
Rá kellett eme egyharmad után arra a hatalmas különbségre is jönnöm, ami szerénységem és egy Tarr Béla között mutatkozik, lévén ma reggel ezt a Tarr Bélát valamelyik csatornán derűlátónak láttam a várható EU kapcsán, ki optimizmust próbált szuggerálni a nézőkbe, miszerint minden rajtunk, egyes egyedül rajtunk múlik, a szebb jövő tekintetében :(...., holott én megátalkadott hitetlen gyaur meglehetős szkepticizmussal tekintek e "derűs" jövő elé. No meg hát az is szembeszökő különbség (ebben már többen vagyunk, kik különbözünk a művész úrtól), hogy Tarr százmilliókat kap tőlünk egy ilyen művészfilm elkészítésére, mi meg tőle ....., na jó, maradjunk annyiban, hogy korai szólni róla mit kapunk cserébe, hiszen még csigatempóban pereg a film.
Fel is függesztem, le ne maradjak valamiről is, ha ne adj sors mégis túlélem, vagy mégsem kapok az izgalomtól agyvérzést, akkor majd folytatom :((....
Mindannyiunk figyelmébe ajánlom ma este, Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjét a Duna Televízió műsorán, 21:40 órai kezdéssel.
Ez az a film, mely bajai helyszíneken történő forgatásakor, tropára rongálták világhírűen egyedi főterünket, a Szentháromság teret :(. Hatalmas máglyákkal emeltek élő tüzeket a fagyos tél kellős közepén (csontszáraz honvédségi irodabútorokból!), ami miatt a máglyák alatti jeges bazaltkockák a szó szoros értelmében szétrobbantak, ezzel maradandó kárt okozva a tér burkolatában. Akkor azt mondták városvezetőink, a pénzügyi kárpótláson túlmenően (ami aprópénznek bizonyult), a film nemzetközi sikere a mi sikerünk, Baja város sikere is lesz. Hogy Baja milyen szintig volt tényleges szereplője a filmnek, most eldöntheti, aki megnézi.
Annyiból lehet még személyekre szólóan érdekes a film, hogy a nagyszámú statiszta között rengetegen találhatók úgy bajaiak, mint a környék községeiben lakók, és szó sincs arról, hogy kizárólag anyagi érdekből jelentek meg ezek a forgatáson, hiszen a hajléktalantól kezdődően komoly egzisztenciájú személyek öltötték magukra szerep szerinti gúnyájukat. Az viszont igaz, hogy régiónk képtelen volt a szükséges statisztériát felvonultatni, ezért a forgatás ideje alatt naponta jelentek meg dugig autóbuszok, Komlóról és környékéről ide szállítva a szereplésre hajlandóságot mutatókat. Kénytelenek voltak, lévén városunk hajléktalanjai bizonyultak leginkorrektebbeknek, lévén miután pénz ütötte a markukat, pillanatokon belül felszívódtak szokott bögrecsárdáikba múlatni drága idejüket :(.
A film méltatása ne legyen tisztem, így inkább beidézem annak egyik szakavatott kritikáját.
__________________________________________________
"Barna Imre
A bálna és a marslakó
Góliát, az óriásbálna valamikor a hatvanas évek legelején, Yves Montand, a párizsi jégbalett és Vico Torriani után, de még a Nashville Teens és az Elfújta a szél előtt, óriás kamionban érkezett Budapestre, és a Városligetben lehetett pénzért megtekinteni. Hírveréssel hangsúlyozott megjelenése – a maga meghökkentő provincialitásával együtt, illetve éppen azért – nagy és központi esemény volt. Azt üzente vele a Központ: alig néhány évvel a kaukázusi despota óriás bronzszobrának ledöntésével is járó, sajnálatos felfordulás után, az óriás szobor még korántsem hűlt helyének tőszomszédságában, íme, ma már (és mindazonáltal) ezt is megengedhetjük magunknak, vagyis nektek. Óriásbálvány helyett óriásbálnát. Látványosságot a megfélemlítés, cirkuszt a kultusz helyett.
Góliát tehát, ez a nagynak nagy, de amúgy állítólag eléggé szánalmas preparátum nem az volt, ami. Ha hinni lehet a valamikori szóbeszédnek, kétszeresen nem: a szóbeszéd szerint az Óperenciás-tengeren túli Góliát nemcsak innen, hanem onnan nézve is túlmutatott a saját szánalmas behemót mivoltán, mert a kitömött testét szállító különleges óriásjármű a vasfüggönyön túli (vagyis inneni) Kelet-Európa útjait volt hivatott, úgymond, hadi inváziós szempontból végigtesztelni.
Hogy volt-e ebben egy szemernyi igazság is, az ma már – vagy mondjuk, egy marslakónak – teljesen érdektelen. Az a lényeg, hogy ilyen szóbeszéd egyáltalán lábra kaphatott; hogy volt, aki hiszi, mondja, továbbadja. Hogy olyan világ ez (következtet a marslakó), amelyben elképzelhető egy ilyen bálnamese.
Másrészt ha megnézné most ugyanő Tarr Béla és Krasznahorkai László Filmszemle-fődíjas új filmjét, A Werckmeisterharmóniákat – melynek cselekményét, e kifejezésen magán fenn nem akadva, marslakói naivitással úgy foglalná össze, hogy egy kisvárosba cirkuszi mutatványosok érkeznek, fő attrakciójuk egy óriásbálna, az igazi főszám azonban egy Herceg nevű, titokzatos torzszülött, aki úgy felzaklatja a hozzájuk csapódó csőcseléket, hogy véres kilengésekre is sor kerül, ám a katonaság végül helyreállítja a rendet –, akkor vajon megkerülhetné-e a kérdést, hogy a filmbeli bálna nem “azonos”-e valahogy mégis a fentebb már emlegetett, és ha úgy tetszik, “történelmi” Góliáttal? Aligha. De be kéne látnia, hogy ennek a kérdésnek legfeljebb annyi jelentősége lehet (annyi persze mindenképpen), amennyi például annak, hogy vajon a szóban forgó, durungokkal felfegyverzett, kucsmás csőcseléknek az elmúlt évtized balkáni történéseiből is jól ismert, etnikailag (is) manipulálható pogromkülönítményeseihez vagy a kelet-európai forradalmak hősnek feltételezett tömegeihez van-e köze, esetleg egyszerre mindkettőhöz; és hogy egyáltalán, közelebbről hol és mikor játszódik a film. Baja főterére például ráismerhet, akinek tetszik, de néhány szándékosan eltájoló részlet (vagy még inkább az a bravúros snitt, melyben a film két főszereplője, Eszter zenetudós és a belékaroló, angyalian félkegyelmű Valuska úgy megy-megy nagyon hosszú perceken keresztül, hogy a serényen kopogó léptű valahová menésük voltaképp helyben járás) mégiscsak elbizonytalanít mindenkit. És a cselekmény idejére nézvést sem kell eltúlozni az ilyen-olyan évtizedeket idéző plakátfoszlányoknak vagy egy kiégett autóroncs feltételezhető évjáratának a jelentőségét. “Telik, de nem múlik” – figyelmeztette olvasóit a film előzményéül szolgáló Krasznahorkai-regény (Az ellenállás melankóliája) mottója is.
Mert – sugallja, mondja, mutatja a film, maga is már-már marslakó-perspektívából – mindez csak részlet. Bálnástul, tömegestül, Krasznahorkai-regényelőzményestül.
A jól ismerten málló házfalak. A sáros utcákra fagyott szemét. A semmi szortírozása egy postahivatalban, éjszaka. Ahogy főzelék és arra szaft löttyen egy lábosba, ahogy egy kéz ráilleszti a lábost az alatta lévőre, rászorítja a fedőt az ételhordóra. A csőd kísértése, rettegés a változástól és a várása mégis valaminek. A “tisztasági mozgalom” felfordulás utáni rendcsinálásra spekuláló, undorító bajnokai. De nem a részletekről van szó, hanem a részletek és az Egész, a káosz és az elgondolt rend viszonyáról. Hogy van-e mit elgondolni, és mit ér a gondolat, ha “a részletek összeesküvése” miatti rettegésből fakad. Hogy leleplezendő-e a Bach-előd Werckmeister zongorahangoló-praktikáiban a világharmóniát hazudó kegyes csalás. És hogy ez nem a háborús logikával, a lázadó káosz romboló végletével határos gondolat-e.
Csak egy ilyen történetben főszereplő az Egésszel való fájdalmas leszámolás teoretikusa, Eszter úr és “a létezésben bámészkodás” művésze, Valuska. És csak ilyen értelemben és csak ővelük történik valami: mire a zenetudós megadja magát, és visszahangolná a zongoráját, hogy megint lehessen rajta Bachot játszani, addigra Valuska, a film egyetlen “lelkes” szereplője egy tragikus eseménysor végpontján katatón őrültként a zárt osztályra kerül. Maga az eseménysor viszont nem igazi történés. A film csúcsjelenetének nézhető kórházi pogrom – a csőcselék magatehetetlen, pizsamás betegeket üt-vág, rúg és tapos, vaságyakat, éjjeliszekrényeket, poharakat és orvosi műszereket tör-zúz – az állandó, mitologikusan önismétlő alaphelyzetre utal stilizált koreográfiával. Egyetlen állóképre: üres fürdőkádban állva remegő, csont-bőr, csupasz aggastyán gondolattalanul kiszolgáltatott és minden további öldöklést okafogyottá tevő tekintetének ikonjára.
A mozgóképek egymásutánja is kegyes csalás. Igazi csak állókép lehet. A halott bálna szeme. Ahogy visszanéz Valuskára, és ahogy nem néz vissza a film végén a magányos hangmesterre.
A film azt folytatja, amit a kényszeresen indázó, sokszorosan pontosító közbeékelésekkel és auktori felelősséget elhárító idézőjelek százaival a Krasznahorkai-próza, de a részletek most képpé válnak, a kép pedig mindig magáért is “beszél”. A filmben Valuska jóval egyenesebb úton halad az őrület felé, mint a könyvben (a rombolással való lelkes azonosulás kétes fázisa egészen el is marad), de Lars Rudolph átszellemült arcával hamarabb boldogul a néző, mint a türelmet próbára tevő Krasznahorkaimondatokkal az olvasó. A filmet szuggesztíven bevezető kocsmai napfogyatkozás-jelenetben (Valuska eljátszatja a törzsvendégekkel, hogy a Földről nézve hogyan takarja el a Hold a Napot) ráadásul ez utóbbiak is érzéki hitellel gazdagodnak. A könyv és a film egyetlen nehezen magyarázható igazi különbsége a “tisztasági mozgalom” élére álló Eszterné alakjának átváltozása: a szemérmetlenül számító, mázsás hústoronyból cinikus, finom hölgy lett. Hanna Schygulla szereplésének ténye bizonyára így is nagy nyereség, de Eszterné, ha van, nem ilyen. A részeg rendőrkapitányt alakító és pisztolyt rázó Dobai Péterrel lejtett táncából hiányzik a brutális erotika.
Szélsőséges indulatokat: ünnepélyes azonosulást és heves elutasítást kiváltó film ez. Úgy kelet-európai és huszadik századi, ahogy a Bodor Ádám-novellák és a belőlük készült Gothár-film, A részleg, de fájdalmas képei az Egészet gyászolják kérlelhetetlen feketében és fehérben. Modoros és lenyűgöző. Művilágot konstruál, hogy mutassa: nem lehet.
Werckmeister-harmóniák. Színes magyar filmdráma. Főbb szerepekben: Lars Rudolph, Peter Fitz, Hanna Schygulla, Derzsi János, Kállai Ferenc, Dzsoko Roszics, Wichmann Tamás. Rendezte: Tarr Béla."
Álmaimban otthon járva
kinyitom az ablakot,
kiköpve a holdvilágba
halottakkal táncolok
Hull a hulla, hull a hulla
az Isten se kívánja,
megkeseredék Õ-gyomra,
és holtjait kihányja
És felmennek a versekbe
kilencszázötvenhatban
ott, ahol fejjel lefele
föltámadott a magyar"
A neten hazalátogató bajaiaknak a figyelmét szeretném felhívni egy általam szeretett havilapra.
Egyben reklámot is csinálnék a szerkesztőinek,nagyon megérdemlik.
Tegnap kaptam meg a BAJAI HONPOLGÁR februári számát.Most sem okozott csalódást,sőt...számtalan szívemnek kedves emberről ,helyről olvashattam.
Kabdebó Tamással,Bálint László készített egy bensőséges beszélgetést.Nem gondoltam volna,hogy már a hetvenedik születésnapra készült.Isten éltesse Kabdebó Tamást sokáig!!!
Szivem szerint idemásolnám a lapban megjelent versét: 86/A bőség városa/.Gyönyörű!Olvassátok el!!
Tudom,hogy a neten más hangnem dívik,de talán a kultúrának is lehet egy csöndes szeglete ebben a kavalkádban.A BAJAI HONPOLGÁR szerzői sokat segítenek ennek kialakításában,hiszen a többi cikkről még nem is írtam!!!/Schmidt Antal,dr.Dániel József,dr.Pápay Tamás.../
"A József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház előterében, (Baja, Árpád tér 1.) NÉPZENEI ESTEK SOROZAT keretén belül 2004. február 4-én, 19 órakor magyar népzenei est.
Fellép: Folk-Kór zenekar
A műsor közben játszóház, utána táncház.
A sorozat további estjei:
2004. március 17. Ír est (Szt. Patrik nap)
április (pontos dátum később): Délszláv est
május (pontos dátum később): Görög est
október (pontos dátum később): Sváb est
november (pontos dátum később): Country est
december (pontos dátum később): Magyar est"
"A Nemzeti Színház „Megyejárása” Baján zalaPress 2004.01.28. 13:20
Vasárnap (1-jén) délelőtt 11 órai kezdettel tartja a Nemzeti Színház „Megyejárás” című programjának Bács-Kiskun megyei nyitórendezvényét Baján, a Szentháromság téren, melyen meghirdetik az egész hónapra vonatkozó programokat. Február 13-15-e között ugyanis megyénk mutathatja be értékeit zenében, táncban, irodalomban, képző – és népművészetben, színházban Magyarország első számú teátrumában.
A Sugovica-parti nyitányon köszöntőt mond Barna György, Baja város alpolgármestere, dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés elnöke, valamint Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója. A megnyitó után ekhósszekér vonul át a térről a Nagy István Képtárig, ahol fél 12-től Jordán Tamás főigazgató nyitja meg a Nemzeti Színház színháztörténeti kiállítását. A rendezvényen közreműködik a Cabar Zenekar, a Folk Kór Zenekar, a Kraul Antal Fúvós Egyesület Fúvószenekara Vaskútról valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei. (Rossz idő esetén az első program is a képtárban lesz) Bács-Kiskun Megye lakosságának is lehetősége nyílik kedvezményesen megtekinteni egy előadást a Nemzetiben, február 21-én Weöres Sándor Holdbéli csónakos c. művének délutáni előadásra különvonatot indítanak, mely közvetlenül a színháznál áll meg. A jelentkezés feltételeit a megyejárásra kiadott színes műsorfüzet tartalmazza. Z. L."
Fellépő igényként nyitom e témakört, hiszen elmondhatjuk, régiónkban valóban akadnak szép számmal említésre méltó kulturális események úgy Baját, mint vidéken. Szóljék a nóta!
