(-: ezt kicsit hihetővé tette, hogy nagy és bonyolult berendezés, némi elmélettel cizellálva. (-:
Az nyomatékosítja a gyanút amikor előre kell szerződni amiben összeg átutalása is szerepel majd azt követően avatnak be a titkokba. )-:
Egely aránylag szerény, mert csak 5000 ...vagy mennyi is? forintért meg kellett venni a Tér technológia című könyvét. 90-es évek, szerintem olyan 50 000 lenne most érték arányosan.
Volt itt Érden pár éve valaki egy cipősdobozba szerelt valamivel amit akkumulátorból kellett indítani feltölteni és látványosan több energiát adott vissza. De üzlet nem lett kötve mert nem mutatta mi van benne. Szóba kellett álljon vele a főnök (az aki mérlegre téve kimutatta, hogy a mágnesektől nem csökken a gázolaj fogyasztása a motornak) mert valami nem akárki ajánlotta.
Romlott a rubell, kellett csinálni valamit, de hamar megállapodtak a technikájáról. Nincs semmi probléma, a németeken keresztül kapják a gázukat a lengyelek is, amíg meg nem oldják más módon.
Kapja mindenki amire szerződött, a bolgárok kötekednek nagyon állítólag.
Kiváltani meg persze, hogy kell, tudjuk már évek óta, ez a putyinozás csak új propagandája.
500 milliárd az éves orosz gáz termelés, a saját fogyasztás ebből 300, az export 200.
Mivel sokat ezen növelni már nem lehet, de a saját fogyasztás is növekedik, kérnének belőle mások, kína és india is, tehát európa keresi a más megoldásokat.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy egyáltalán felmerül benned az, hogy egy ilyen működhet.
áááá! vigyázz ezzel! közeli barát, dr... akárki, tudományos főmunkatárs egy kutató intézetnél, kémia, a vízzel foglalkozott egész életében. Hát még ő is belement, elkezdett agyalni egy youtubes tengervíz sótalanítón, leengednek valamit több 1000m mélységbe és az a nyomás csinálja meg. Na, elkezdett agyalni, hogy erőkarok, nyomaték, helyzeti energia felhajtó erő stb.... Mondam neki, hogy várjál már! ha szétválasztod a vizet és a sót akkor egy energia hordozó lesz a kezedben amiből azt ki is lehet nyerni. Tehát ne az erőkarokat számolgasd hanem örökmozgóra vezetne tehát nem működhet. A víz elvonta a figyelmét. Örökmozgóban nem hisz, de még ilyen ember is tud megtévedni.
30 éve mentem kicsit bele ilyesmibe. egy közgazdász, később városunk alpolgármestere kért meg, adott akkor még papíron egy 2 kg körül nyomú lefűzött anyagot, Szabó László, kanadai feltaláló projektjét. Tényleg gyanús volt mert mivel hőben adta a többlet energiát még majdhogynem hihető is. Rengeteg hitelesnek látszó laboratóriumi jegyzőkönyv is. Oké. Volt közte miskolci egyetem, Tolvaj Béla írta alá, emlékszem a nevére, lehet, hogy y-al? ...mindegy ...na, azt sikerült elérni telefonon. Kérdezgettem, igen, végzett ilyen mérést, több hő távozott mint belépett. Más valami nem volt ott? Kérdeztem. Azt válaszolta, hogy nem tudja, neki az volt a feladata, hogy mérje a calorikus egyensúlyt. (-:
Persze, hogy nincsenek lebuktató videók - ahhoz konkrétan ezeket a kamukat kellene szétszedni.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy egyáltalán felmerül benned az, hogy egy ilyen működhet. Ez a baj. Ez azt jelenti, hogy sem a fizikával, sem a racionális gondolkodással nem ápolsz igazán közeli viszonyt - és azért remélem, hogy ez nem így van, és csak heccből hoztad ezeket a videókat...
Egyébként meg újra csak, gondolkodj: ha ezek működnének, réges-régen használnánk őket. Nincs semmiféle mód ilyesmiket eltitkolni, sosem volt, soha nem voltak "titkos találmányok", amiket direkt eldugtak az emberek elől - valahol valaki úgyis megcsinálta volna őket, ha tényleg használhatók. Ha másra nem, hadi használatra már rég üzemben lennének, gondold már el, mekkora előnyt jelent egy üzemanyagot nem fogyasztó repülőgép-harckocsi - MEG LEHET VELE NYERNI EGY HÁBORÚT!!
Ilyen kamuizékkel már száz éve házaltak vásárokban - szerinted a német hadsereg nem csapott volna le rájuk, ha működtek volna??? Egy olyan náci vezetés mellett, ami még az okkultizmusban is hitt???
Ne viccelj, sokkal látványosabb bűvész trükkök is vannak. Legegyszerűbb egyébként csak a videot oldani meg, élőben úgy se nézi senki, had kinlódjon a barkácsolmányával, kísérletezzen.
Ismerős ment bele abba a témába valakivel aki az állandó mágnesekkel autó fogyasztás csökkentés megszállottja volt. Kiderült, hogy a térfogatát méri a fogyasztott üzemanyagnak és valóban úgy tűnt, hogy csökken a felhasználás. Igen, de amikor mérlegre tették súlyt mértek úgy már nem. Az történt, hogy mert ugyan az az üzemanyag forgott, a hőtágulása ami látszólag csökkentette a fogyasztást.
Az illető hitt benne, sok pénze is volt már benne, ahogy mondja, keze remegett amikor elővette a cigarettát mert megértette, hogy becsapták. )-:
Pont arra szeretnék rájönni, hogy hol a csalás, de még egy lebuktató videót sem találtam. Mindenki rejtett kábelekről és aksikról beszél. De amikor berakok két tök egyszerű videót, arra sem tud senki semmit mondani. Láthatóan nincs kábel és aksi.
Sehol nincs kábel. Vagy trükk az egész, vagy berakott egy nagy generátor-házba egy sima csapágyat és egy akkut. Komplett maroknyi méretű 220V-os kimenetű lítiumos kis "powerbankokat "rendelhetsz pár ezerért bármikor az Aliexpressről, valami ilyen van ebben is. Eleve nagyon gyanús, hogy egy ilyen méretű motor önmagában vagy 10-15 kiló, a generátor sem könnyű, de láthatóan nem 30 kilót emelget.
Sima csalás az egész.
Komolyan felmerül benned ember, hogy ez valóság? Hogy rákötsz egy villanymotort egy kerékpár-dinamóra, és az majd önhajtó lesz, sőt, energiát termel többletben? Ezt te tényleg HISZED??? Akár csak felmerül benned a lehetősége??
Gondolkodj már, tele van a net ilyen hülyeségekkel - ha bármi is működne ezekből, nincs az az olajlobbi, hogy ne lenne már régen tömeges használatban... Ez a faszi is bemutatja az okosságot - aztán felkapcsolja a rendes hálózatról menő villanyt odahaza, és felül egy benzines robogóra. Szöget sem üt a fejedbe, hogy miért???
Mert az az izé csak a deszkán működik, ameddig le nem merül benne az akku...
Az élőlények se a napból nyernék az energiát hanem 4 milliárd évvel ez előtt már az ingyen energiára épülne minden. Nem lehet az bonyolultabb mint a fotoszintézis csak sokkal egyszerűbb.
Arról is láttuk, mennyire működik... Ha ezek az otthon két mosógépmotorból barkácsolt "ingyen energia generátorok" működnének, a világ már réges-régen áttért volna rájuk. Persze, tudjuk, a gonosz olajlobbi nem engedi, meg a Tesla-tekercset és vízautót is azok süllyesztették el...
A valóságban ilyenekről menne már a világon az összes háztartás - ha mehetne. Már több, mint száz éve...
Ne komolytalankodjunk már kérem.. Ha te tényleg komolyan beszopod, hogy egy generátorra kötött villanymotor nem csak, hogy önhajtó, de még energiát is lehet kivenni belőle - akkor semmi keresnivalód ebben a topicban. Ezt most komolyan mondom...
Ilyen gyerekes hülyeségekben kisgyerekek és bolondok hisznek. A fizika az fizika, általános iskolai szinten tudhatod, hogy ez nem így működik. Nem véletlenül nem lehet "körbejárni-ellenőrizni" ezeket a preparált csalásokat, nehogy megtaláld már az áramot oda vezető drótokat...
A megelőző katonai csapás a szigetország számára nem azonos a: ....nem tudja teljességgel kizárni az amerikai katonai beavatkozást abban az esetben, ha tényleg haditengerészeti bázist nyitna ott Kína.
A Salamon-szigetek messzebb van Amerikától, mint Kijev Moszkvától, az USA kormánya mégis megelőző katonai csapást helyezett kilátásba a szigetország számára, ha tényleg haditengerészeti bázist létesítenek a kínaiak.
Szerintem ebbe ne bonyolódj nagyon bele, mert egyre jobban látszik, hogy fogalmad nincs az atomokat összetartó erőkről.
Tudod, amit iskolában hallhattál: kovalens kötés ionos kötés, fémes kötés. Ezek vannak. Ezeknek van egy kötési energiája, ami az általad említett feltételek mellett elhanyagolható mértékű. (ahogy advo mondta.)
Sokkal izgalmasabb lenne, ha kvarkokkal próbálkoznál. A proton és a neutron három kvarkból áll és ezeknek a részecskéknek a tömegét elsősorban a kvarkok rezgési és mozgási energiája adja. Nyugalmi tömegük elhanyagolható. Itt aztán van energia dögivel, csak ki kellene szedni balőlük.
Észnél vannak azok, francia az atom, német a megújuló, orosz a gáz. Nincs ezzel semmi különösebb probléma. A takarékosság meg mindenkié, a háború alatt meg lesz szokva, hogy nincs energia mindég mindenhol folyamatosan.
Egyébként nekünk 33% csak az atomenergia aránya, szélenergiánk nincs, az angolnak meg van, sőt, neki jobb van, mert a tengeren ritkán van szélcsend, valamit mindig ad, arra már lehet alapozni, nem úgy, mint a magyar szélre, ami majdnem binárisan adja az energiát.