Keresés

Részletes keresés

padisah Creative Commons License 2020.10.19 0 0 378899

az élet pont így jött létre, illetve terjedt el ezen a bolygón

a spórák 99.99%a elpusztul, a maradék az evolúció-nyertes, akinek több millió utódja lesz

 

ez tulajdonképpen a világyetemben a szabály, és a mi humanisztikus felfogásunk hogy az emberi élet szent és sérthetetlen, a kivétel

 

a dolog magja a reprodukciós képesség

ha az ember reprodukciója épp csak kitermeli önmagát, vagy még azt sem, hanem fogy és elöregszik, akkor nagyon drága az a kevés fiatal élet, nem lehet feláldozni, nem lehet kockáztatni

 

de ez a hozzáállás már generálja is a bezárkózást és a további demográfiai csökkenést/kiszorulást vagy beszorulást egy korlátos élettérbe

 

azok az életközösségek (állatok emberek egyaránt) voltak képesek terjeszkedni, új területeket benépesíteni, és így fennmaradni is, amely tudtak olyan extra populációt kitermelni, akik elvándorolhattak új helyekre, pl Európa akkor és azért tudott más kontinenseket kolonizálni, mert megvolt a népességfeleslege erre

Előzmény: ÁtlagFf_1963_2 (378893)
Salvor2 Creative Commons License 2020.10.19 0 1 378898

> elkéstünk. Világegyetemünk hideg (átlag 3K)

 

Mekkora homersekletnel nem kestunk volna el?

Előzmény: ÁtlagFf_1963_2 (378893)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.19 0 1 378897

Ez egy sokkal jobb otlet:

 

https://www.davidbrin.com/existence.html

 

Szerteszet kuldessz a vilagegyetembe egy csomo bazi nagy hattertarat es bizol benne, hogy masok megtalaljak es a helyi gazdagok atallitjak a gazdasagot a te digitalis masolatod sokszorositasara (cserebe ok is bekerulnek a kovetkezo kuldemenybe).

Előzmény: Törölt nick (378895)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.19 0 1 378896

Annak mi ertelme* van?

 

*hol van benne love? Mert az, hogy Schmutzig von Dreck befizeti a fiat/onmagat fagyasztva, hogy egy csillagrendszer orgrofja legyen meg csak csak... nade bakteriumokat???

Előzmény: Törölt nick (378895)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.19 0 1 378895

Baktériumokat tudunk küldeni szerteszét (célzottan, már amennyire célozni lehet)

Előzmény: ÁtlagFf_1963_2 (378893)
rev251 (morális hulla) Creative Commons License 2020.10.19 0 0 378894

IGEN

 

Amíg nincs valami hipertér-ugrás, 4. dimenziós sönt (féreglyuk) vagy efféle, addig ez nem megy.

Előzmény: ÁtlagFf_1963_2 (378893)
ÁtlagFf_1963_2 Creative Commons License 2020.10.19 0 1 378893

Kvantum-összefonódással nem lehet kommunikálni, mert a kvantumállapot kiolvasása megváltoztatja a kvantumállapotot helyben és a "túloldalon" is. Kellene valamilyen szinkronjel, hogy tudni lehessen, hogy most a kiolvasás változtatta meg a kvantumállapotot. De a szinkronjelet is egy kvantum-összefonódott pár adhatná, és visszaértünk az eredeti problémához.

Aztán persze lehet még valamilyen újdonság, de nem valószínű, hogy lenne, mert annak olyan alapvetően kellene befolyásolni a fizikai jelenségeket, hogy már régen észrevettük volna létezését.

 

Alapvető gond, hogy elkéstünk. Világegyetemünk hideg (átlag 3K), és haldoklik. Túl nagyok a távolságok.

Elég csak megnézni a képet, amit Sagan halványkék pöttynek hívott (pale blue dot), hogy lássuk mennyire kicsik vagyunk.

 

Embertelen ráfordítással talán eljutunk a Marsra és talán még vissza is jönnek onnan emberek. De már a Mars is olyan messze van, hogy ha energiával bírnánk is, akkor is tömeges emberáldozattal járna a felderítése. Olyan mértékű emberáldozattal, melyet nem bírna elviselni az emberiség. Nem lehetne a közvéleménnyel elfogadtatni, hogy kiváló embereket küldünk küldetésre és kétharmaduk meghal. Hogyan viselné a közvélemény, hogy az űrhajósoknál levő méregtablettát kétharmaduknak már tényleg be kell venni.

 

Egyéb módokon mondjuk kolóniák utaztatásával meg szintén nagyon bizonytalan lenne a siker.

Utaztatjuk őket 100-1000 évig, majd azt várnánk az addigra többedik generációtól, hogy kapaszkodjon meg egy számukra biztosan ellenséges környezetben. Attól a genrációtól, mely már addigra elkorcsosult. Nem megy.

 

Igaza volt Sagannak. Nekünk ez a Föld adatott, nem lesz több, erre kell vigyázni!

Olyanok még elképzelhetők, hogy ritkább anyagokat kinyerhetünk meteoritokból, de ennél többre értelmesen nem leszünk képesek.

Előzmény: advocatusdiaboli (378878)
lahuba Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378892

Hát igen, itt a feladvány legfontosabb támpontja az volt, hogy az itteniek nagyjából tudják, hogy melyik nicknév alatt milyen gondolkodású személyek rejtőznek. :-)

Advo ma szórakozott volt...

Előzmény: Törölt nick (378888)
_CaiSei_ Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378891

Azt láttad ott?

(Amire a rogyadozást írtam.)

Előzmény: zöldkomcsi: (378890)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378890

Mi rogyadozik? Az 1/2mv2 et kell cáfolni.

Előzmény: _CaiSei_ (378874)
SoherMajom Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378889
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.18 0 1 378888

Ha gonosz akarok lenni, és miért ne... ez nem volt egy megugorhatatlan feladvány... és ha egészen gonosz akarok lenni:

...az igazi feladatok semmiféle hétköznapi támpontot se tartalmaznak, még csak egy KÉRDÉST SEM

Előzmény: advocatusdiaboli (378886)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2020.10.18 -1 1 378887

Nyilvánvaló módon konvencionális technikával nem fog menni a dolog. Kémiai meghajtással végképp nem, ez nem is vitás. Reakcióerőt azonban elektromágneses hullámokkal meg fotonokkal is lehet produkálni, és innentől nem az anyag, hanem az energia a korlát - persze végeredményben az is anyag. 

Előzmény: FRANKYE (378880)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2020.10.18 -1 0 378886

Jó, értem. Egy szmájlit azért odatehettél volna. ;-))

Előzmény: Törölt nick (378885)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378885

LE IS FILMEZTÉK ;)

Előzmény: advocatusdiaboli (378857)
padisah Creative Commons License 2020.10.18 -1 1 378884

ha lesz fejlett űrutazás, akkor ezeket az út 10%-át elérve begyűjtik és mennek a múzeumba

Előzmény: lahuba (378882)
QuantumSingularitas Creative Commons License 2020.10.18 0 1 378883

3300 ban megnézzük mi marad belőle.

Előzmény: lahuba (378882)
lahuba Creative Commons License 2020.10.18 -1 0 378882

Mit rágódtok ennyit azon, ami már meg van oldva!

A Pioneer 10 és 11 már vidáman száguld a csillagközi térben, és potom négymillió év múlva el is éri az útjába eső csillagok térségét. :-)

Na ugye...

Előzmény: FRANKYE (378880)
FRANKYE Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378881

Az utolsó mondathoz: Egy ilyen űrhajónak egy város vagy egy kisebb ország méretűnek kell lenni. Gyáraknak , erőművek , mezőgazdaságnak stb kell, hogy   legyen rajta helyük.  . Elképzelhető, hogy fog tudni repülni. :) 

50 év alatt sok  műszaki berendezés szétmegy még akkor is ha nem használod (vegyipari dolgok, műanyag, gumi, korrózió) tehát komoly karbantartási munkákat kell végezni.

10% fénysebesség is hatalmas sebesség egyébként. 

Az emberi tényezőt írtad: "problémák lehetnek" az emberekkel az utazás alatt.

Előzmény: padisah (378879)
FRANKYE Creative Commons License 2020.10.18 -1 0 378880

 

Bele kéne menni a rakéta technikába és mint írtam hatás ellenhatás elven közel sem lehet 100%-os hatásfokú hajtóművet készíteni de legyen 100%. :) 

 

Azt kéne kiszámolni ahhoz, hogy fél fénysebességgel haladj mennyi anyagot kell "hátra lökni" . Az energiát tudjuk 1/8-a nagyjából az ürhajó súlyának most már csak a másik súlyra vagyunk kiváncsiak amik kijönnek a hajtóműből. 

 

Bevállalod a számítást? 

 

Elég a durva számítás is. Ahogy közeledsz a fénysebességhez úgy nő a tömeg is 0.7 c-nél már tétel egyébként de mi most amatőr számításokat csinálunk.- pl. 100%-os hatásfok-  ezért ez nem számít.

 

Fénysebesség közeli sebesség vagy felével becsapódó testek elég nagy kárt tudnak okozni egyébként. 

Előzmény: advocatusdiaboli (378878)
padisah Creative Commons License 2020.10.18 0 1 378879

az űrhajó, meg űrutazás szavak kb a scifiből jönnek

a sci-fi meg a saját korát vetíti ki, és hosszabbítja meg a trendvonalakat hogy valamilyen világképet kapjon

 

az űrhajó ebben a relációban a vízen úszó hajó kivetítése az űrkorszakba, és kb a felfedezések korát, illetve a 20-21. századi globalizációt képezi le vele

 

ez pedig olyan időtávokat fog át, ahol egy űrutazás egyénileg oda-vissza kivitelezhető

az űr-globalizáció pedig szintén megköveteli, hogy anyagot, nyersanyagot belátható idő alatt lehet egyik naprendszerből a másikba eljuttatni, és hogy ezen még hasznot is tud realizálni egy kereskedő

 

a valóság nem ilyen, mert ott a fénysebesség korlátja, ennek a kiküszöbölésére kellett feltalálni a térhajtóművet, hiperűrsebességet, a féreglyukat etc, ami az elképzelt űr-globalizációt a mai globalizált világhoz teszi hasonlatossá

 

a világűr igazából nem ilyen, oda-vissza, körbe utazgatós globalizáció gyanítom sohasem lesz, ez nem megvalósítható

 

ehelyett civilizációs pán-sperma elmélet jöhet a képbe

űrhajó, ami inkább űrváros, mind a méretét mind a funkcióját tekintve, mert ugyan embereket, a civilizáció egy spóráját szállítja, de közben élőhely is egyben

 

namost ez pszichésen, és társadalmilag nagyon más mint ami mi most megélünk

még a középkori ember is a korlátozott utazási lehetőségek, és biztonság mellett megtehette hogy eljut a tengeren vagy hosszú szárazföldi úton távoli helyekre, pl zarándokolni

 

egy ilyen repülő városállam viszont teljesen hermetikusan zárt, véges élettér, ahonnan nem lehet megszökni, ugyanakkor az élettér önmaga is meglehetősen törékeny, első számú prioritás a működőképességének a biztosítása

teljesen más társadalom kell egy ilyen működtetéséhez mint a mienk

 

kicsit konkrétabban, egy ilyen telepes-űrváros a fénysebesség 10%át elérve (már ha ez lehetséges) 50 év alatt eléri az alpha centauri-t, ahol már találnak nyersanyagokat az űrváros lemásolására, ez kb két generáció

Előzmény: FRANKYE (378829)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2020.10.18 -2 0 378878

Biztosan értem. Hozzátéve, hogy például a tömeg (ha képesek lennénk a tömeget direkt energiává alakítani) pótolható lehet a célpontban (az előre tudható, ha például víz van ott). de még akár menet közben is, a csillagközi tér sem üres - egyáltalán nem az, annyira, hogy ilyen sebességeknél komoly probléma is lesz az űreszköz védelme.

Egyébként nem számolsz azzal, hogy ahogy fogy a tömeg, úgy csökken az energiaigény is - fele tömeggel ugyebár 0.7c-ig lehet gyorsítani m tömeget - igen ám, de a végén ugyebár már csak m/2-őt gyorsítasz...

Számomra érdekesebb ötlet egyébként az, hogy szondákat viszont képesek lehetünk eljuttatni a közeli csillagrendszerekbe - és ha a kvantum-összefonódás jelenségét megtanuljuk üzemszerűen alkalmazni (ha ez egyáltalán lehetséges, de jelenlegi tudásunk szerint még nem mond ennek ellent semmi...) - akkor képesek lehetünk valós időben kommunikálni velük, távirányítani drónként őket, így szinte minden feladatot megoldhatnak, minden információhoz hozzáférhetnek, amihez amúgy emberes űrutazás kellene (és a visszaúttal nem is kell számolni).

 

Újra csak: teljesen nyilvánvaló módon ma még nem létező technológiáról beszélünk - te viszont nagyon határozottan úgy vezetted fel a posztodat, hogy elméletileg sem lehetséges, a fizika törvényeit sérti. Nem sérti, ráadásul még csak azt sem mondhatjuk el, hogy mind ismernénk ezeket a törvényeket...

Előzmény: FRANKYE (378876)
FRANKYE Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378877

1/8 -a .tömeggel  :( 

Előzmény: FRANKYE (378876)
FRANKYE Creative Commons License 2020.10.18 -1 0 378876

Fénysebeség felére felgyorsítod negyede tömeggel. Visszalassítod még negyed tömeggel. Az ürhajó fele tömege elment .  100% hatásfokot feltételezve. Nem kezelem lineárisan a dolgokat. :) 

Ha nem gyorsítod fel ekkora sebességre akkor SOKKAL kevesebb energia kell viszont nagyon megnövekszik az utazási idő. 

 

Biztos érted a 2 képletet? 

Előzmény: advocatusdiaboli (378875)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2020.10.18 -2 1 378875

Basszus, te úgy dobálod az észt, hogy nem is értesz semmit... A c2 mond neked valamit?

Te láthatóan lineáris összefüggésként kezeled ezt - a fénysebesség felére felgyorsítani mennyi energiát is igényel?

 

Persze, a mai technológiával ezek nem kezelhető dolgok - de a fizikát nem ütik. Az viszont valóban kérdőjeles, hogy mivel még a legközelebbi, elég jó eséllyel érdektelen csillagrendszerekig el- és visszajutni is adott esetben több évtizedes utazás lenne, mennyire van ennek értelme.

Előzmény: FRANKYE (378866)
_CaiSei_ Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378874

Majd az is meglesz.

Már régóta rogyadozik szegény feje.

 

Az is egy az ugródeszkák közül, mint Newton almája.

Előzmény: FRANKYE (378871)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378873

Az nehéz lenne, mert Einsteinnek se kellett einsteinnek lenni hozzá, hogy az 1/2 szorzó felesleges. Tehát az 1/2m*v2 amit kellene.

Előzmény: FRANKYE (378871)
zöldkomcsi: Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378872

Persze, világos, csak ahoz szóltam hozzá, hogy hatás ellenhatás az is, de az anyag tömeg veszteség nagyon kevés.

A fénysebességig a teljes tömegnek kellene energiává alakulni, vagy is fénnyé válni. Olyan 10-20% a körül, olyan elképzelhető, hogy lesz majd létrehozva valamikor. A csillagok közé kijutás valami génekbe van kódolva, nem célszerűség motiválja. Advoval szoktunk vitázni, bár érveink nem nagyon vannak konkrétak egymással szemben, hogy a technika a tudomány fejlődéséhez kötelező ez az árútermelő társadalom? Tuti nem mehet végbe sokkal kisebb népeséggel elszigetelt helyeken?

Előzmény: FRANKYE (378868)
FRANKYE Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378871

E=mc2

 

Ezt a képletet kéne megcáfolni. :) 

Előzmény: _CaiSei_ (378870)
_CaiSei_ Creative Commons License 2020.10.18 0 0 378870

Majd meglesz az is, ha az elv megvan.

Előzmény: FRANKYE (378868)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!