"Rendszerváltó demokrataként, hazája sorsáért aggódó politikusként, szembenézve korábbi felhívásaim és figyelmeztetéseim hatástalanságának tényével, arra jutottam, hogy mostani javaslataimat minden korábbinál közérthetőbben és erőteljesebben kell megfogalmaznom. Egyszerű és világos alapelveket kell lefektetnünk, egyenes beszéddel, őszintén kimondva az igazságot, nevén nevezve a sorsrontó tabukat, a szellemünket és akaratunkat évek óta megbénító dogmákat."
Erdekes, hogy Orban Viktor megint elohozta a 4 eve irt karacsonyi cikkenek kerdeset.
Milyen orszagot is akart o 17 eve? Mert a mostani jobboldali orban biztos nem sirankozhat azon, hogy nem valosult meg a liberalis/rendszervalto Orban altal akart orszag. Akkor sirankozna csak MOST ha az megvalosult volna.
Orbán elsírta magát beszéde végén 2007. május 20. 15:23
"Nem ilyen országot akartam 17 évvel ezelőtt" -mondta a Fidesz újraválasztott elnöke
A pártelnök beszéde utolsó részében könnyekig meghatódva beszélt arról, hogy a rendszerváltás után 17 évvel nem ilyen országot képzelt el. Hangsúlyozta, a végsőkig mindent megtesz azért, hogy az álmai megvalósuljanak, "akár fent, akár lent lesz a politikában".
„Ha tehát azt akarjuk, hogy ne kelljen évente választásokat kiírni ’94 után – nyilatkoztad egykoron –, hanem választások nélkül is át lehessen alakítani a kormánykoalíció mintáját, ahhoz a mai pártok között kommunikációnak kell lennie. Ehhez a politikai elit egyfajta morális állapota szükséges, és a különböző pártelitek közti kapcsolatrendszerben valamiféle kompromisszumkészségnek jelen kell lennie. Ha eleve kikiáltjuk egymást ördögnek, meg angyalnak – még akkor is, ha az ember úgy érzi, ez megalapozott volna –, akkor ezt a jövőbeli lehetőséget zárjuk ki...
Szerintem, ha a politikai pártok vezetői ma felelősséggel gondolkodnak, akkor ezzel a forgatókönyvvel számot kell vetniük.”
Nem elég élni hagyni, sokkal több kell annál: szeretni, gondozni, támogatni, bátorítani, segíteni.
ez a bajom ezzel az emberrel, es az egesz branchaval. hagyon engem a picsaba beken. engem se ne szeressen, se ne gondozzon, se ne tamogasson, se ne batoritson...
majd en eldontom mire van szuksegem.
nekem eleg ha elni hagy...
Tökösebb??? Hmm.. Neki van olyanja is? Aztán mit köllött vóna neki csinájjnija, és mire föl, drága? Még büszkék is lehetnénk rá, gondolod te úgy? Nem inkább mondani köllött vóna lefele ésaztán tovább gyarapítani a vagyont? ...
Szvsz még bőven van-volt a közéletben hasonló múltú alak,csak nem derült ki.Talán nem kellett volna ezt sem kikutatni-nagydobra verni.(ízléstelen volt a Pkorni-papa múltjának teregetése meg a reakciók is).Meg lehet érteni,h a kormány megbuktatása érdekében történt,talán még esély is lehetett volna rá,hogy bejöjjön,ha jól időzítik.Utána azonban talán fölösleges volt az állandó hecckampány,az "ami rossz az országnak,az jó nekünk" mentalitás.
Off
Nemtom,hogyan surrant volna vissza a hatalomba az MSZP,ha a 94-es fényes győzelem és a 98-as alig-bukás után újra Hornt lobogtatta volna a zászlaján.Asszem,sehogy.
Abból csak egy szűk réteg tud megélni, ogy orbánt szidja, a többségnek muszáj dolgozni.
A többségnek rosszabb lett ennek a kormánynak az idején, úgyhogy ez a kormány megbukik, hacsak nem tud csodát tenni.
Nohiszen. Sajnos a tied is, meg az enyém is. És a a civilizált európaiak és amerikaiak azt kérdezik magukban, milyen az az ország, ahol ilyen pakkal a közéletben maradhat valaki. Vagy azt, hogy - "Ezeknek jó? Az ő bajuk". A nagyvállalatoknak, bankoknak meg mindegy, a keleti szomszédság meg kifejezetten örül, mert remekül kézbentartható, és ez fontos most az utolsó privatizációs hullám idején. Azon ne lepődj meg, hogy nem szólnak. Ugyanis a civilizált ember nem szól bele a magyar ügyekbe, a nagyoknak meg így is jó. Elvégre így Magyarország súlya kisebb ay EU porondon (ez minden más országnak is előny, mert az ő érdekeiket könnzebb keresztül vinni).
Kis helyesbítés:Mo miniszterelnöke, nem a "mienk"."Mi" ugyanis -a családom, a közeli barátaim,-pártszimpátiától függetlenül mind Mohoz tartozunk .
Elhárítótiszt létére egy csöppecskét tökösebb is lehetett volna az ellenzék folyamatos csaholásával szemben.(egy még gyengébb alakot már régen sz..ba döngöltek volna)
Elég szomorú,hogy csak ilyen a min.elnök,de a választék igen szerény volt és egyelőre kilátás sincs nagyobbra.Hát kellemes fejcsóválgatást mindenkinek,akár szédülésig.
Az Európai Unión belül kedvezőtlenül fogadták, hogy Magyarország egy terhelt múltú miniszterelnökkel kívánja folytatni útját az uniós tagság felé - írja legfrissebb számában a Der Spiegel.
A német hírmagazin szerint a budapesti kormánypártok döntése, amellyel bizalmat szavaztak Medgyessy Péternek, "fejcsóválást váltott ki a jövendő EU-partnerek körében". A kormányfő beismerését, miszerint 1977-82 között a kommunista elhárítás tisztjeként tevékenykedett, ám ennek dacára tovább akar kormányozni, "a sevillai EU-csúcsértekezleten a demokratikus érettség hiányának bizonyítékaként értékelték" - írta a Der Spiegel.
Már elmúlt. Különben is a feliratkozás nélküli csámborgók nem legitim reklamálók. :-)
Ma különben is azzal voltam elfoglalva, hogy megvédjelek téged egy rettenetes megpróbáltatástól. (Bálint doktor akar meghívni téged, hogy siránkozz a paraszti lét iszonyatáról.)
Nu, első olvasatra ez nagyon semmi. Ha belegondolnék, bizonnyal megtalálnám, hol vagyon benne az ördögnek patája, s játszi szarvacskája, csak már unok Orbánba belegondolni.
Fárasztó egy faszi.