Én majd, jelentkezem, köszönöm, csak most egy egészen komoly életválságban vagyok, amíg ez nem tisztul ki, addig nem birok filóval foglalkozni. Remélem elűbb-utóbb azért hallasz felőlem.:)
Ja, a 632-es kódex c könyve után azt hittem ezt is érdemes lesz elolvasni. Mondjuk a 632-esnél is kilógott néhány durva lóláb, de koránt sem volt annyira sekélyes, mint ez az Einstenes. Itt meglehetősen egyszerű elgondolásokat ír le világszenzációként, ráadásul szinte az összes hosszasan fejtegett elméletét pár szóval kerékbe lehet törni.
Aligha próbálja Einstein elméleteivel bizonyítani, mert hogy a könyvben nincsenek is kifejtve az elméletei. Ami ott olvasható, az néhány filozófiai gondolat, Einstein tudálékosan csengő neve alatt.
Amúgy krimiként is elég gyenge alkotás, szerint Dan Brown stílusát próbálja majmolni, de kilóg a lóláb.
Egyetlen említésre méltó pozitívuma, hogy a konklúziója egy ravasz filozófiai megoldást vázol az antropikus elv ellenében. Az ötlet jó, csak maga az alkotás egy falrahányt borsó.
Mostanában nem jártam errefelé, de úgy látom nem sok minden történt.. de nem csodálkozom ezen.
@Létfürkésző és a többiek, akik nem akartok meddő vitákat folytatni elmés értelmezgetésekkel, hanem komolyabban elmerültetek a tudat rejtélyeibe.. - most ezt Nektek írom!
Nos, az van, hogy a meditációval, megvilágosodással, a tudatot megfigyelő figyelem módszerével, és olyan nonduális tanítók tanításaival, mint Eckhart Tolle, Ramana Maharshi, Nissargadatta Maharaj, stb. viszonylag kevesen, de annál lelkesebben foglalkoznak - sőt, aki belemerült ezekbe, egy olyan önismereti úton indult meg, amelyből - úgy tűnik - nincs kiszállás :-) Aki kevésbé érti, hogy most miről van szó, annak ajánlom a http://meditacio.kery.huoldalt..
Az egyik probléma, amivel szembe kell nézzünk az, hogy több fórumon beszélgetünk s így szétforgácsolódunk. Pedig most és az elkövetkezőkben szükségünk lesz arra, hogy tudjunk egymásról. Vannak dolgok, amiket csak mi tudunk egymást közt megbeszélni, mi tudunk egymásnak segíteni - mert nagyon speciális témák. Ismernünk kell egymást és közösséget, egy szellemi törzset kell alkotnunk.
Pontosan ezért létrehoztam egy zártkörű klubot, fórumot, ahol meditációs tapasztalatokról, a "tudat tudatosságá"-ról, valamint olyan non-duális tanítók tanításairól beszélgethetünk, mint Eckhart Tolle, Ramana Maharshi és mások. Ez a klub különleges: mert olyan személyes csatlakoztak/nak, akik nagy tapasztalatokkal rendelkeznek ezeken a területeken, és szenvedélyesen, küldetés-szerűen foglalkoznak ezekkel a témákkal. Itt teszek elérhetővé olyan útmutatókat, cikkeket, brosúrákat, amelyeket máshol nem publikálok.
minden, amiről én, te, és mi, emberek tudunk, a tudatunkon keresztül történik.
a tudat az, ami tud, ő a tudó. van valami/valaki más? ha lenne, ő lenne a tudat, a tudó.
tehát: a tudat az, ami mindenről tud. rajta kivül nincs semmi más - s ez nem vitaalap, hanem ha mélyen belegondolsz, csak arról tudsz, amiről tudsz :-) a tudó tud.
Megint másképp gondolom ezt, ami önmagában persze nem baj, de úgy érzem, a gondolatmeneteid fixálódnak bizonyos tézisekhez, melyekhez ragaszkodsz, én meg ahhoz ragaszkodom, hogy nem értek vele egyet, így aztán kérdőjel számomra az erről folyó eszmecsere értelme:)
Szóval, az első mondattal egyetértek. A második nekem már nem passzol az elsőhöz. Azt írod, én, és a tudatom. Vagyis a tudat nem egyenlő velem, hanem egy eszköz valamire. Idáig én is így gondolom.
Ebből nekem viszont az következik, nem a tudat a tudó, hanem én vagyok a tudó, a tudatom segítségével. Ahogy nem a kalapács üti be a szöget a fába, hanem én, a kalapács segítségével, hozzátéve, hogy kalapács általi szögbeverés nyilvánvalóan se nélkülem, se a kalapács nélkül nem jöhetne létre (a szögről nem is beszélve:)). Vagyis egy bizonyos szintű önreflektálás, léttapasztalat nem jöhet létre az én és az én tudata nélkül.
Mondjuk nevezhetnénk identitásnak az ént, és evvel a kifejezéssel átfoghatjuk az egotudatos ént, és az azon túli identitást is, mely számunkra nem tudatos tudatossággal létrehozta mondjuk a testünket, és még egy azon túli identitást is, mely mondjuk létrehozta azt az univerzumot (egy még magasabb tudatossággal, mely előző két tudatosság számára már nem tudatos,) melyben tapasztalunk.
Ebbe a gondolatmenetbe nem passzol pl. az se bele, hogy egy bizonyos szintű tudatosság látóterén, tudásán kívül nincsen semmi más. Igen, én csak arról tudok, amiről tudok. De ha tudok arról, hogy van egy olyan keretrendszerem, melyet tudom, hogy nem az általam ismert tudatosságom hozott létre, joggal feltételezhetem egy, a magaménál kiterjedtebb tudatosság létezését, noha én magam nem tudom, amit annak a tudatosságnak a használója tud. (Ami/aki egyébként szerintem még mindig "én" vagyok, csak még nem fejlődött odáig a tudatosságom, hogy tudatos tapasztalatom lehessen önmagam ezen részéről/kiterjedéséről/potenciáljáról)
Csak térben tud "gondolkodni" (a gondolkodás az elme egyik fő aspektusa), mivel a formához tér kell - ez cáfolhatatlan. Csak időben tud gondolkodni, mert a forma átalakul, van múltja, az átalakulás mostani pillanata-jelene és "jövője", valami lesz belőle. Ez az elme - folyamat, tér és idő, korlát, anyag, forma: a térszerű tudatban működő elv.
Csak térben tud "gondolkodni" (a gondolkodás az elme egyik fő aspektusa), mivel a formához tér kell - ez cáfolhatatlan.
Szerintem nem azért gondolkodik térben, mert a formához tér kell, hanem azért, mert ehhez szokott hozzá abban a keretrendszerben (fizikai, tér-idő), amelyben fő működési területe zajlik. A térbeli, fizikai fomához valóban kell tér. A nem térbeli, nem fizikai formához ugyanúgy nem kell tér, ahogy idő sem. (Szerintem én már cáfoltam korábban:))
Amennyiben nem cáfolható, nem is bizonyítható. Egy olyan eszköz közreműködésével való bizonygatás amúgy meglehetősen paradox, mely alapvetően térben és időben észlel, gondolkodik.
Csak időben tud gondolkodni, mert a forma átalakul, van múltja, az átalakulás mostani pillanata-jelene és "jövője", valami lesz belőle.
Igen, elképzelhető, hogy az egyidejű eseményeket egyszerűen sorba rakja időt kreálva, ebből adódóan ok-okozati összefüggésbe hozza, amely "cselekedet" adódhat abból az egyszerű tényből, hogy jelen tudatosságunk nem képes egyidejűleg észlelni a halmaz összes elemét, csak külön-külön, lineáris láncra fűzve.
Ez az elme - folyamat, tér és idő, korlát, anyag, forma: a térszerű tudatban működő elv.
:) Továbbra sem gondolom, hogy attól, hogy az elme térbe helyezi a tapasztalatokat, a tudat térszerű lenne.
Vagy akkor időszerűnek is kellene lennie. És akkor legyen a tudat tér- és időszerű. Csak valahogy semmi értelmét nem látom egy ilyen ideának, mert mit akarunk ebből kihozni?
Buddha: nem, nem beszéltem vele :-) Amire utaltam: Buddha 2600 éve a Szív Szutrában azt mondá: "A forma üresség, az üresség forma"
Ebből miért következik, hogy nincs forma tér nélkül, és hogy a tudat térszerű?
Tudat, elme: nem hit kérdése. Én nem hitből beszélek, hanem tapasztalatból.
Tapasztalatod mégis azon fejlettségű tudatosságodon és elemző elméden keresztül szűröd át, amellyel rendelkezel. Plusz a saját hitrendszereden keresztül. Ezt nem tudod megkerülni.
(Ráadásul, ha a tudat teremti a "valóságot", olyat teremt, amit/ahogy tud, vagyis annak képmását festi az elme vásznára, amit az elme tudása, gondolatai megengednek. Vagy ha túlmerészkedik ezen, az értelmezés (lefordítás) megint csak az elme tudásának, hitrendszerének keretei között történik.)
Ha nem tudnád, hogy az alma alma, nem mondanád rá, hogy alma, amikor tapasztalatodban megjelenik. Azt sem mondanád rá, hogy piros, meg azt sem, hogy gömbölyű, ha nem ismernéd ezeket a fogalmakat. Amint viszont hallasz ezekről a fogalmakról, ezek alapján fogod értelmezni a tapasztalatod arról a valamiről, amit almának ismerünk. Aztán lehet, hogy igazából valami egészen más:)
Én azt hiszem, abszolut igazságok kijelentésére a tudat és elme mibenlétéről (meg sok minden másról) tapasztalati úton bármelyikünk csak akkor gondolhatja kompetensnek magát, ha egyben azt is gondolja, tudatának, felfogóképességének szintje a csúcs, ami fölött már semmi nincsen. Ezért írtam, hogy szerintem az erről való gondolatok nagy része hit. Akár olvasmányok alapján, akár tapasztalatok alapján.:)
Én is köszönöm, inspiráló gondolataid vannak, és nagyon jók ezek a beszélgetések.:) Gondolom alkalomadtán, ha ihletünk lesz rá, majd még folytatjuk ezen vagy akár más témák mentém.:)
Egyes hagyományok szerint a nirvána az, amikor már a tudatban nem jelennek meg tartalmak, visszatér a Forrásához, önmagához. Nincs tartalom, forma, ergo nem tud önmagáról. Csak van, passzív.
Ha ez így lenne, Buddha rögtön tökön szúrta volna magát.:) Tudod a középút, szóval muszáj....
Amit én tapasztaltam és megrázott: hogy az érzelmeimbe, gondolataimba, a világ tárgyaiba belemerülve elfeledkezünk önmagunkról: a tudat teréről, amiben mindez létrejön.
A tudat a létet és nemlétet egyidőben foglalja magában. A nemlét nem az, amire gondolunk "nemlétként", hanem egyszerűen az, ami nemmegnyilvánult, nem "kézzelfogható" tartalom. Ő maga a nemlét, amiben létrejön a lét - de több, mint a nemlét, amiben létrejött a lét - mindkettő a "belsejében van", magában foglalja, úgy, hogy túllép rajta. Nos, ez az, amit leírni NEM LEHET, csak megtapasztalható - hiszen a fogalmak duális jellegűek.
Nagyszerű, amit írtál és úgy érzem, hogy a választ sejted.
Úgy tűnik, hogy az öntudatlan Valami tudatossá akar válni. Amikor a szerepeiből felébred, már nem ugyanaz a tudat, mint ami volt - durván így lehetne fogalmazni. Öntudatlan tudatként indul, szerepeket ölt, felismeri önmagát a szerepeken túl s amikor felébred, akkor önmaga tudatára ébred.
Ugyanez történik a megvilágosodásban is: a csecsemő ön-tudatlan állapotban olvad össze a mindennel, egészen kb. 1.5 éves korig, amikor is leválik a környezetétől, előszőr fizikailag, majd érzelmileg is felismeri "én"-jét. 7-12 éves korban a racionális kezd fejlődni, szerepeket ölt magára és többnyire szerepekben is hal meg :-) .. hacsak nem ismeri föl önmagát a szerepein túl.
Azt hiszem, hogy ez a Valami rajtunk keresztül ébred önmaga tudatára. Milliónyi szerepekből ébred föl önmaga nagyszerűségére.
Fejlődött? igen . és nem. önmagában már megvolt az önmaga tudatára ébredés potenciálja és ez a potenciál bontakozik ki.
Tehát statikusból dinamikussá válik, hogy újfent statikussá váljon - de ekkor már nem öntudatlan, hanem önmaga tudatára ébredt.
Köszönöm a figyelmed, (mert ez a figyelem maga az a Valami :-))
Ahol nekem máshol vannak a hangsúlyaim, ahogy gondolkozom, talán:
Értem, hogy önmaga tudomására jutásához, önmaga megismeréséhez van szüksége a szerepekre. A megnyilvánulások által ismeri meg önmagát, ébred önmaga igazi tudatára. De! ha ez így van, akkor szerintem nem a tudomásmentes (bár leírhatatlan, de valamilyen tudomásmentes) állapot a végcélja, hanem a minél nagyobb tudatosság és önmegismerés.
De megint visszajutottunk a statikus versus dinamikus totalitás gondolathoz. Egy statikus totalitás megfutja a köreit, majd visszajut önmaga tökéletes állapotába, ami tegyük fel, túl van a tudaton és az aktivitáson. Egy dinamuikus totalitás pedig önmaga is folyamatosan fejlődik, önmaga újabb és újabb, végtelen számú változatát és kibocsátását hozva létre. Ha dinamikus a totalitás, akkor mindig talál magának önmagában elérendő potenciált, felfedezendő "területet", mivel a megvalósulási potenciálja is végtelen. Sosem ér önmaga teljességéig el, mert a kivetítései mindig újabb és újabb lehetőségek végtelenjét hordozzák magukban. Erre mondtam, hogy a világ megy önmaga után, de sosem éri utol önmagát, vagy mindig önmaga előtt jár egy lépéssel.
Lehet, hogy a statikus az igaz, egy számunkra felfoghatatlan, leírhatatlan nyugalmi állapottal, de az is lehet, hogy a dinamikus, egy számunkra felfoghatatlan megvalósulási és kiteljesedési potenciállal, amiket folyamatosan belak, de ezáltal újabb és újabb megvalósulási potenciálokat teremt önmaga számára..:)
Igen, ez jó idézet arra, hogy a Lét meghaladja mindazt, amit gondolni vagyunk képesek róla vagy felfogni vagyunk képesek belőle.:) (ismertem és szeretem egyébként is, nem vagyok a buddhizmusban művelt, de Nagardzsuna nálam "tuti":)
(itt lehet, hogy van egy kis önellentmondás a megfogalmazásomban, de valahogy szerintem maga a Lét gigantikussága és végtelensége haladja meg a létet és a nemlétet, még ha nekünk ez nem is racionalizálható gondolat, de ez csak egy megérzés).
TE Kerry azt létfürkészötől idéztem és arra gondoltam hogy a megvilágosodott a létet és nemlétet is tullépi.xd
Egyébként az álomtalan álom nem tudom mi,de van egy tippem.Akkor ragyog rád a tudat tiszta fénye.Párszor már sikerült igy felébrednem hogy észrevettem.
Szeretem a hozzászólásaidat. Teljesen érthető, amit írtál, sőt!
Nos, Az a Valami (legyen Tudat a neve) önmagában létezik, önmaga tudomása nélkül is - csak van, és rajta kivül semmi sincs.
Ahhoz, hogy önmaga tudomására jusson, ahhoz szükséges, hogy valami(ke)t létrehozzon, ami (látszólag) nem Ő. Formákat, mintákat teremt, játszik velük, megtapasztalja önmagát, mint megnyilvánultat és önmagam megnyilvánulatlan voltára ébred - pontosan úgy, ahogy a fekete csak akkor "tudja önmagát feketeként", ha tud a fehérről.
Ha nincs rajta kivül semmi más, csak egy megnyilvánulatlan Üresség, akkor nem tud önmaga tudatára ébredni. (rendben vanígy, kell részletezés? ha igen, ez egy elvontabb megközelítés: http://ervinkery.blogspot.hu/2012/11/re-genesis.html)
A lényeg, ami emberileg megközelíthető: a tudat önmaga tudomására akar ébredni. Ezért szerepeket ölt magára (akárcsak a 7-12 éves gyerek - ez az ego megszilárdulásának időszaka), eljátssza a szerepeket, hogy felébredjen arra, hogy csak egy szerep .. ő maga a szerepen túl van.
Még egyszer: csak az ellentétek tudnak rámutatni arra, hogy van valami, aminek ellentéte van. Ha minden csak fehér lenne, nem tudnánk arról, hogy van fehér - hiszen minden fehér, nincs ellentét. Ha csak sötét lenne, nem tudnánk a világosról, a fényről.
Nem tudom, hogy sikerült-e válaszolnom a kérdésedre (??)
Alapvetően remek dolgokat írsz, és komoly élvezet és szellemi kihívás olvasnom őket. Egy mondatot ebben a hsz.-ben megragadta a figyelmemet:
'felismerte önmagát, visszavonul a formákból önmaga létezésében s mivel nincs forma, ezért nincs tudomás sem.
Csak van, önmagában."
Itt látok egy pici önellentmondást, ha tudás/tudomás nélkül nincs létezés, akkor ilyen módon szerintem nem vonulhat vissza önmagába, mivel ha nincs tudomás, akkor tudati alapú létezésben gondolkodva megszűnik létezni is. Ha nem önreflektál, csak úgy van egy ledermedt tudomás nélküli állapotban, akkor visszatért a létből a nemlétbe. Ennek meg egyszerűen nem lenne értelme, akkor nem futná meg az önmaga megismerésére szánt köröket. Minek, akkor rögtön visszagubózhatna a tudomás nélküli állapotba, nincs miért kivetnie magát a létezésbe, nincs hasznosulása a tapasztalatnak, amit megszerzett. Hiszen egy tudomásnélküli állapot lenne ebben a hipotetikus esetben a végcél, azt meg a tudatosodási kört kihagyva is elérhetné, egy mozdulattal (ha mondjuk mindenható). Nem tudom, érthető-e, vagy zavaros, amit mondani szeretnék.:)
Lehet, hogy nem érthetően fogalmaztam (ebben a témában sok mindent neház fogalmizálni): a tér és idő ugyanúgy elme-kreáció.
Descartes óta nagy gondban vagyunk, hiszen a transz-racionálist racionálissal magyarázni (szinte) képtelenség.
Tér-forma: minden formának tere van s csak térben lehet forma. Egy formának kiterjedése van, tehát tér kell neki, hogy megnyilvánuljon. S ha nincs forma, nincs tér: mert a forma miatt tudhatunk egyáltalán a térről.
"Én azt gondolom, mindkettő az elme "játéka" - Enteomi! Igen! Igen! Igen! Mégsem beszélünk el egymás mellett! Én is erről beszéltem.
"Egy keretrendszer, melyet közös megállapodással "használunk". A tudat téren és időn kívüli valami, ebben egyetértünk. De a belső tudattartalmak szintén" - szintén IGEN!
