A kormányjavaslat három elemből áll: [...] ; [...] ; a rendőrségPénzügyminisztérium meg tudja határozni a szabályokat, amelyek szerint a pénzátutalásoknak működniük kell” – közölte a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára
Nehogy mar a rendorseg hatarozza meg a szabalyokat, amelyek szerint viselkednunk kell.
Hova vezet ez.
A rendorseg nem jogalkoto hanem jogalkalmazo, vegrehajto szerv.
Ha (valasztas helyett) a rendorseg delegalna a kormany tagjait es felfuggesztene az Ogy. mukodeset, akkor persze mas lenne a helyzet.
Ez az adatkiegeszites azt jelenti, hogy mindenkit le kell nyomozni, mindenki gyanusitott, amig az artatlansagat be nem bizonyitja.
Miután elmaradt a kötelező közigazgatási egyeztetés a PSZÁF-átszervezéséről, ezért nagy sansza van annak, hogy az ÁB ezen kifogásnak megfelelően visszavágja a LEX-Szászt.
Mádl azon kifogása, hogy az átszervezés sérti a jogbiztonságot, szerintem nem elég erős érv.
Hatalomra jutva minden kormány - természetesen az országgyűlésen keresztül - átszervez, összevon minisztériumokat is, nemhogy kormányhivatalokat, ez teljesen megszokott, jogilag sose kifogásolt lépés a kormányra kerülés után. A PSZÁF pedig a Kormány irányítása alatt működő országos hatáskörű közigazgatási szerv, néhány helyen emlegetett függetlensége kicsit fel van fújva, az kizárólag abban nyilvánul meg, hogy egyedi ügyek elbírálását nem lehet tőle elvonni. De pl. még az PSZÁF SZMSZ-ét is a PM-ek kell jóváhagynia.
További egy-két megjegyzés és korrekció:
Tarafásékat formailag nem átszervezés címén rúgták ki anno 5 éve, mert ők előtte Stumpffal megállapodva már lemondtak több, mint egy évvel a PSZÁF létrehozása előtt. A felügyeletek összevonásával Radnai és Asztalos urakat tették ki a Pénztár és Biztosításfelügyelet éléről. De akkor nem támadta meg senki a törvényt, nem is nyert volna vele, most se amiatt vágja ki az AB, ha kivágja. Az, hogy egy kormányszervet törvénnyel átszerveznek, az nem valószínű, hogy alkotmányellenes lenne ld. fenn.
A Pénzmosásról szóló, nyáron elfogadott törvény számlaadatok egyeztetésére vonatkozó elkúrt részét egyébként a PSZÁF, mint szakmai szervezet készítette a jónevű Steiner Péterrel az élen, ahhoz a PM egy szót nem tett hozzá, és nem vett el. A bankok már nyár elején kifogásolták az érintett részt, erre akkor kivették a tervezetből, de utána az országgyűlés elé mégiscsak bement az inkriminált szövegrész. Mire a nyári szünetek után a bankok ráébredtek, hogy át lettek verve, már késő volt. (Ebben persze a banki jogászok is hibásak, mert felületesen nézték át a törvénynek a megállapodással ellentétesen elfogadott tényleges szövegét.)
Mindenesetre törvényt csak törvénnyel lehet korrigálni, csókoltatom azt, aki PM-rendelettel vágta volna ki magát a szarból.
A FIDESZ mostani, elfogadott korrekciós javaslata ugyanolyan amatőr, mint az eredeti, PSZÁF által alkotott törvényi rész. Kimaradnak a levelező bankokra vonatkozó korrekciók. Most elvileg pl. egy amerikai bank ügyintézőinek ugyanúgy meg kell jelenniük a magyar bankban személyesen, mint Mari néninek Bivajbasznádról, különben nem rendelkezhetnek ők sem. Ezt azért megnézném, hogy fogják betartani. Sehogy.
Az MSZP variációjában Rogánéval szemben legalább benne volt ennek a korrekciója is, de ha valakik szkanderozni akarnak ész nélkül a parlamentben, azokat ez nem érdekli persze.
Mindebből kitűnik, hogy ez a jelenlegi magyar politikai berendezkedés totálisan alkalmatlan - a politikai pártoktól az országgyűlésen át jelen esetben a PSZÁF-ig bezárólag - az ország normális ügymenetének vezérlésére. Szellemileg korlátozott, kizárólag sötét politikai célokra hajtó bagázs mindkét oldal, tisztelet a kivételnek, de az nem nagyon van.
"A politikai államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Fidesz nyújtotta be előbb a módosító javaslatot, néhány perccel később érkezett a házelnökhöz a kormányjavaslat. A köztársasági elnök álláspontját 10 óra 15 perckor adta ki az MTI, és 10 óra 26 perckor érkezett a házelnökhöz a Fidesz javaslata."
Volt két lehetőségük:
1. Vagy megszavazzák a Fidesz egyértelmü javaslatát.
2. Vagy azt is elutasítják, csak akkor az Isten sem mosa volna le róluk a betétesek haragját...
Erre muszáj volt a Fidesz-javaslatot megszavazniuk...
Hát, ezt is megértük...:)))))
Hiába csináltak salátatörvényt, a lényeg megbukott - valszeg az Alkotmánybíróságon is meg fog-
Szász marad, és a betétesek áprilisig haladékot is kaptak...
" Veres János pénzügyi államtitkár viszont azt mondta, a kormány és a kormányoldal kényszerhelyzetbe került, és egy rossz javaslatot kell elfogadnia, mert az ellenzék nem támogatta a kormányjavaslatot, és ragaszkodott saját előterjesztéséhez."
Nyihihi, megint kivédték az ócska ballib demagógiát, amelyik a betétesek haragját akarta Mádl felé terelni a Lex Szász Alkotmánybíróságra való kerülése miatt...:))))))
Nem maradt más hátra, mint megszavazni a Fidesz által benyújtott módosítást...:))))
""Nyilván helyzeti előnye volt a Fidesznek" - fogalmazott Szekeres Imre."
Hogyne..:)))))
Pl. olvastak újságot, mert szombaton már azok is megírták Mádl mai döntését....
Felszállt a füst, módosították április 1-re (bolondok napi gesztus?)
"Veres János pénzügyi államtitkár viszont azt mondta, a kormány és a kormányoldal kényszerhelyzetbe került, és egy rossz javaslatot kell elfogadnia, mert az ellenzék nem támogatta a kormányjavaslatot, és ragaszkodott saját előterjesztéséhez."
He-he. :))
MTI:
-------
Április 1-ig lehet adatot egyeztetni a bankoknál
Budapest, 2003. december 22. (MTI) - Az Országgyűlés 352 igen szavazattal, egy ellenében hétfőn elfogadta a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosítását, amely december 31. helyett április 1-ig ad időt arra, hogy az emberek adategyeztetés céljából személyesen felkeressék bankjukat. "Többszázezer ember gondját, a két ünnep között a bankoknál való sorban állást iktatja ki a módosítás" - mondta Rogán Antal (Fidesz) az összevont általános és részletes vitában az általa benyújtott módosító indítvány elfogadása után.
Rogán Antal fideszes képviselő javaslatát a házszabálytól eltérő módon tárgyalta a Ház, miután a köztársasági elnök hétfőn bejelentette: előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a december 15-én elfogadott, a befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos, úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében. E jogszabály része volt az adategyeztetési határidő megváltoztatása.
"Többszázezer ember gondját, a két ünnep között a bankoknál való sorban állást iktatja ki a módosítás" - mondta Rogán Antal az összevont általános és részletes vitában.
Veres János pénzügyi államtitkár viszont azt mondta, a kormány és a kormányoldal kényszerhelyzetbe került, és egy rossz javaslatot kell elfogadnia, mert az ellenzék nem támogatta a kormányjavaslatot, és ragaszkodott saját előterjesztéséhez.
A házszabálytól eltérve tárgyalnak az adatszolgáltatási kötelezettségről
A házszabálytól való eltéréssel tárgyal hétfőn az Országgyűlés a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosításáról. A parlament 323 igen szavazattal, egy ellenében, két tartózkodás mellett támogatta Rogán Antal (Fidesz) javaslatának ugyanazon a napon történő vitáját és határozathozatalát, amihez a képviselők négyötödének egyetértése volt szükséges; a kormányjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalása nem kapta meg a kellő támogatást.
A PSZÁF-törvény azon részeire, amelyek a bankszámla-tulajdonosok adatkiegészítési kötelezettségét érintik, a kormány és a Fidesz egymástól eltérő javaslatot is nyújtott be.
Az ügyben a házbizottság több tanácskozást is tartott. Az első ülés után Rogán Antal (Fidesz) elmondta, arra tett javaslatot, hogy az adatkiegészítési kötelezettséget 2004. április 1-jéig hosszabbítsák meg.
„A Fidesz tett egy jó kezdeményezést, (...) de mindazokat a tételeket, amelyek a befektetők biztonságáról szólnak, ma el kellene fogadnunk” – mondta Göndör István (MSZP), hozzátéve, hogy a kormány javaslata nagyobb terjedelmű, kiterjed a külföldről indított tranzakciókra is.
A házbizottság második ülését követően Göndör István azt mondta: módosító javaslatokat nyújtanak majd be az ellenzéki párt előterjesztéséhez, ha a parlament csak annál a javaslatnál tér el a házszabálytól.
Szekeres a Fidesz és a kormány javaslatáról
A pénzmosás megelőzésére benyújtott kormányjavaslat nemcsak a banki adategyeztetés határidejét hosszabbítja meg, hanem a további szabályokat is tartalmaz – mondta Szekeres Imre újságíróknak hétfőn a parlamentben.
„A kormányjavaslat három elemből áll: december 31. helyett április 1-ig egyeztethessék az állampolgárok adataikat a bankokban; a külföldről Magyarországra átutalók esetében ugyanolyan szigorú szabályok legyenek érvényesek, mint amikor magyar állampolgár Magyarországon utal át pénzt; a rendőrség és a Pénzügyminisztérium meg tudja határozni a szabályokat, amelyek szerint a pénzátutalásoknak működniük kell” – közölte a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
Szekeres Imre rámutatott arra, hogy a Fidesz előterjesztése csupán a határidő április 1-re való módosítását tartalmazza. Hozzátette: a házbizottság ülésén Rogán Antal arra tett ígéretet, hogy a Fidesz megvizsgálja a kormányjavaslat támogatásának lehetőségét, és amennyiben szakmai kifogás nincs ellene, azt fogja megszavazni.
„Váratlan fordulat az ügyben, hogy állítólag a Fidesz nem támogatja a kormányjavaslatot” – mondta az államtitkár.
A politikai államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Fidesz nyújtotta be előbb a módosító javaslatot, néhány perccel később érkezett a házelnökhöz a kormányjavaslat. A köztársasági elnök álláspontját 10 óra 15 perckor adta ki az MTI, és 10 óra 26 perckor érkezett a házelnökhöz a Fidesz javaslata.
"Nyilván helyzeti előnye volt a Fidesznek" - fogalmazott Szekeres Imre.
Arra az újságírói kérdésre, előfordulhatott-e hogy a köztársasági elnök "összebeszélt a Fidesszel", Szerekes Imre azt válaszolta: ezt tőlük kell megkérdezni.
Április 1. az adategyeztetés határideje
Az Országgyűlés hétfőn délután 352 igen szavazattal, egy ellenében hétfőn elfogadta a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosítását, amely december 31. helyett április 1-ig ad időt arra, hogy az emberek adategyeztetés céljából személyesen felkeressék bankjukat.
(MTI, Népszabadság)
--------
Na, megint jól átverték a ballib demagóg kísérletét...:)))))
Félreértesz. A határidő-módosításról a Fidesz javaslata került napirendre. Én erre mondtam azt, hogy eddig ügyes.
A bajt - ami nem lesz, mert külön szavazni fognak a határidő meghosszabbításáról - pedig az MSZP maga okozta, amikor salátatörvényt alkotott.
lehet hogy meegis igazam van? egyesek orulnek a kormanypartok es az orszag 'koppanasanak'?
megis mraj?
ezeknek a dolgoknak csakis az ovodaban kellene igy menniok.
a szemelyek azonositasa gyakorlatilag a szemelyi igazolvany es a lakcim egyeztetese.
ez az adat a kozponti bm nyilvantartoban rendelkezesre all. eleeg lett volna egy levelbeni felhatalmazas a bm adat felhasznalasara. persze az adatvedelmi biztos itt is tud akadekoskodni.
ja es eleeg lett volna annak bemenni aki nem ad felhatalmazast.
ja akkor automatikusan 100/200 forintbol megoldhato lett volna. de jo hogy van egy adatvedelmi biztosunk.
mindenkit meg fogok mondani az ovoneninek. pistike meeg a futyijeet is elovette. en emlekszek!
A Fidesz javaslatát tárgyalják ma meg, a kormány beterjesztésének gyorsított tárgyalását elvetették.
Ez is azt mutatja, hogy az MSZP most nem tud mit tenni, nála van a Fekete Péter, kénytelen megszavazni a Fidesz javaslatát, a Fidesz meg nem szavazza meg az övéket.
MTI:
----------
PSZÁF-törvény: az államfő előzetes normakontrollt kér az AB-tól
Fotó
Budapest, 2003. december 22. (MTI) - Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól az Országgyűlés által december 15-én elfogadott, a befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos, úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében. A házszabálytól való eltéréssel tárgyal hétfőn az Országgyűlés a törvény módosításáról: a parlament 323 igen szavazattal, egy ellenében, két tartózkodás mellett támogatta Rogán Antal (Fidesz) javaslatának ugyanazon a napon történő vitáját és határozathozatalát, amihez a képviselők négyötödének egyetértése volt szükséges; a kormányjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalása nem kapta meg a kellő támogatást.
A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos, úgynevezett PSZÁF-törvény ügye azért került a házbizottság, illetve a parlament elé, mert Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn bejelentette, előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a jogszabályról, így azt nem hirdetik ki.
A PSZÁF-törvény azon részeire, amelyek a bankszámla-tulajdonosok adatkiegészítési kötelezettségét érintik, a kormány és a Fidesz is nyújtott be - egymástól eltérő - javaslatot.
Az ügyben a házbizottság több tanácskozást is tartott. Az első ülés után Rogán Antal (Fidesz) elmondta, arra tett javaslatot, hogy az adatkiegészítési kötelezettséget 2004. április 1-jéig hosszabbítsák meg. "A Fidesz tett egy jó kezdeményezést, (...) de mindazokat a tételeket, amelyek a befektetők biztonságáról szólnak, ma el kellene fogadnunk" - mondta Göndör István (MSZP), hozzátéve, hogy a kormány javaslata nagyobb terjedelmű, kiterjed a külföldről indított tranzakciókra is.
A házbizottság második ülését követően Göndör István azt mondta: módosító javaslatokat nyújtanak majd be az ellenzéki párt előterjesztéséhez, ha a parlament csak annál a javaslatnál tér el a házszabálytól.
Másrészt valamelyest engedékenyebb is lett a törvény, amely már lehetővé teszi, hogy a számlatulajdonosok képviselő útján is igazolhassák magukat, és kiegészíthessék nyilvántartásukat a kitolt határidőig. Ez meg izgalmas. MErt hivatkoznak a pénzmosás elleni tevékenységre, de épen az, hogy képviselő útján igazolhasd magad, teszi lehetővé hogy az igazi tulajdonos rejtve maradhasson.
Én kiveszem az összes pénzem, és megszüntetem a számlámat (amit lehet), ha más sorba kell állnom. ha eurót veszek rajta, többet hoz. Vagy buszjegyet. Az még több nyereséget jelent.
Pártunk és kormányunk időnként megtalálja az ésszerű lépéseket is, ha az összes többi lehetőséget kimerítette :(
Miért nem lehetett ezzel a külön szabályozással kezdeni?
Az MSZP nincs abban a helyzetben, hogy ne szavazza meg a Fidesz hosszabítás-javaslatát, semmiféle Mádlozással nem tudnák levakarni magukról, ezért ők is meg fogják szavazni.