Első kérdés: Ismered az ott élőket? Én ott kezdeném hogy beszélgetek velük. Majd elárulják magukról hogy mi az érdekes bennük... pölö unatkozó nyugdíjasok a ház melletti padon stb. Először gondolom bizalmat kell felépíteni magammal szemben, hogy nem a lakásmaffia kihelyezett tagozata vagyok...
bár egy (jó) ideje döglött a topic, de ennek ellenére reménykedem a tanácsotokban. A tárgy: szeretnék egy fotóesszét csinálni egy 2emeletes házról, és az abban élő emberekről, de nincs tapasztalatom e téren (sem). Van már pár ötletem, csináltam vázlatrajzokat, de ezeken kívül elég tanácstalan vagyok. Érezzem először át az aurát, ezt próbáljam megragadni, vagy a fotózás közben alakítsam ki a koncepciómat?
Tegyük fel, hogy Iránnak nagy szüksége van külföldi segítségre. Külföldi segítség akkor indul Irán felé, ha a gazdag országok elhízott, kényelmes polgárai kinyitják a pénztárcáikat. A 'földrengés volt Iránban, meghalt X ezer ember' jellegű hírek nem alkalmasak átéreztetni a tragédiát. De az ilyen fotók biztosan. És valószínűleg egyetlen ilyen fotó a megfelelő újságban több tonna élelmiszert és gyógyszert jelent. Ez esetben már úgy is felmerülhet a kérdés, hogy joga van-e a fotósnak nem megcsinálni ezt a fotót. Jó helyen kapirgálok?
Bizonyos feszegetési kísérletek oda vezettek, hogy a megnyílt résen át kitűnt, mennyire kevés az, amit azt hittem, ismerek. Ez sajnos igaz bármely 'feliratos' fiók tartalmát igyekszem felderíteni. Ha az energia átvitel témára utalsz kérdéseddel, válaszom: sok érdekes, misztikusnak tűnő jelenséget találtam. A megismerés vágya talán egyszer elvezet a megértés, és a jól kezelhető, a jelenségeket kis tűréssel leképező modell megalkotásáig.
Megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem néhány tömör, de számomra nagyon hasznos 'feszítőeszközt' jelentő hozzászólásodat (képszerkesztés, expozíciós beállítások feliratú 'fiók'). A megértés talán sikerült, a megvalósítás 'százbol-ha-egy'.
és ezeket komoly arccal, önmagukat fetisizálva képesek emberek emlegetni,
Bocs, én nem nagyon értek az ilyen energia dolgokhoz, de eddig azt hittem, hogy fetisizálni személyt nem nagyon lehet, csak tárgyakat, meg ilyesmiket...
ja, én is észrevettem azt, hogy 'kicsit' 'bulvárosabban' fogják föl a dolgokat (hallottad index?!) -érdemes még újságot olvasni:)
egyébként: HírTv 2003 XII. 27. 21:00 "a magyar speciális mentők mégis mennek Iránba..."
Elég sok mindenről esett itt szó. A téma bizony nagy, de ez váljon inkább előnyére! A téma nagysága miatt javasolnám hogy szorítkozzunk inkább csak a témával kapcsolatos dolgokra!
A fotózással kapcsolatban:
Igen, szerintem is többféle fotózást kell megkülönböztetni. Az egyik ilyen az emlékkép. Pistike ül, áll, mosolyog, sír... stb. Ezt hagyjuk gyorsan! Van sajtófotó. Ott szerintem a tényközlés a cél. Egészítsen ki a fotó egy cikket, vagy viszont. És bizony úgy van ahogy mondjátok, a sajtó sokszor valóban szenzációhajhász. Nem jól van ez így, de erre van igény!!! De ez sem tartozik ide. Aztán vannak portrék. Külön műfaj. Az alany nagyrészt tudja hogy fényképezik. Ez a helyzet egyszerűbb, de semmiképpen sem egyszerű feladat. Itt a fotósnak már adnia kell egy archoz valamit, amiért szeretik majd nézni azt a képet az emberek. Vannak természetfotók, hálás téma szerintem, hiszen a természet kimeríthetetlen szépsége sokmindenki előtt ismert.
És essen szó most azokról a képekről amiket nem csak profi fotósok készíthetenek, olyan emberek, akik túl akarnak lépni a caládi- és emlékképeken.
Nincs könnyű dolga egy ilyen embernek, aki erre vállalkozik, hiszen olyan képet kell készítenie amit bárkinek megmutathat, nem "csak" a családnak fog teszeni. Egy ilyen képnek legyen üzenete, mondanivalója! Legyen az emberben valami, amit el szeretne mondani vagy meg szeretne mutatni a fotójával. Lehessen épülni abból a képből. Biztos nem mindent látunk egyformán. Kellenek ilyen fotók! Valaki írta az elején mint témát, a TESCO-ba áramló tömeget. Én úgy gondolom hogy egy ilyen képnek van fontos üzenete. És egy ilyen képhez kell szem, hogy meglássa amit más nem.
S hogy a fotóalannyal mi legyen? Igen igazatok van, vannak intim dolgok, de vannak amik láthatóvá kell hogy váljanak. Akár az eleve látható dolgokról is szólva, azokat felfedezve egy fotós szeme által. Szerintem a magánügyek tekintetében minden helyzet más, szükség van a fotós jóérzésére ebben. De hát ettől is jó fotós egy jó fotós. Valaki írta, hogy külföldiként nem lopta el gyerekektől egy fotóval a pillanat miatt a jó hangulatot. Igen, ilyen is kell, és becsülendő. De mindenkinek magának kell döntenie hogy ott és akkor mi a jó és helyes! Viszont én azt mondom hogy vannak olyan dolgok, amiket meg kell mutatni másoknak is, még ha kegyetlennek is tűnnek. Néha kell az igazság.
Az Örkény egypercesekhez visszacsatolva, szerintem sok sztori nem kitalált. Ilyen dolgok vannak. Jó-e ha az író egy kicsit "dolgozik" a szereplőkön, vagy a helyszínen, de teszi ezt az ÜZENETÉRT. Igen, jó. S a fotós nem tesz-e ilyet? Nem keres jobb látószöget, fényviszonyokat? Használja-e tudatosan a mélységélességet? Ki vág-e képrészleteket, retusál-e? Tennie kell ha szükséges, az ÜZENETÉRT. Ha ez kell, hogy célba érjen a mondanivaló.
nincs, de nem beszélik meg előre, csak utólagos jogorvoslatra van lehetőség a család részéről (ha van még erejük és pénzük -tehát gyakorlatilag alig van más lehetőség, mint a belenyugvás)
Üdv: hsoma
Nem ismerem az iráni részleteket, de ha csak kicsit is segít, szerintem van jogosultsága. Nyílván Irán kénytelen válogatni, pl. ha csak 10 mentőcsapatot tud fogadni ilyen-olyan okból, a legjobbakat engedi oda.
Hazudni, félrevezetni lehet szavakkal is, képekkel is, de az igazat is le lehet írni és meg lehet mutatni. Az újságíró és a fotós felelőssége lenne nem belesímulni a hatalom által elvárt trendbe, hanem leírni/megmutatni az általa látott valóságot. Elérkeztünk az ember felelősségéhez. Ha az újságíró/fotós úgy indul Irakba, hogy ez egy igazságos háború, megmutatom Amerikának, hogy a fiaink a jó ügy érdekében harcolnak, mert ezt várja tőlem a Haza, akkor képtelen meglátni a másik fél esetleges igazát/valóságát és szükségszerűen félretájékoztat. Ha a harctéren az újságírók nem mozoghatnak szabadon, hanem a nagyobb lapok embereit a hadsereg elviszi a megfelelő helyre, majd vissza a reptérre. És ha a kettő találkozik, az újságíró meg akarja mutatni Amerika a igazát, a hadsereg meg amit láttatni akar, akkor itt már nem (csak) az a kérdés, hogy szabad-e az áldozatokat beleegyezésük nélkül kiszolgáltatott, megalázó helyzetben mutatni.
Vajon joga van-e a szerkesztőnek az áldozat családjára bízni annak az eldöntését, hogy X tonna gyógyszerrel és élelmiszerrel több vagy kevesebb jusson a rászorulóknak?
A véleményem az hogy dokumentálni kell a borzalmakat, ha másért nem is, hát az utókor okulására. De ezek a képek nagyon keveset segítenek abban hogy a világ segítő kezet nyújt-e vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy Irán maga is válogat a felajánlott segítségek között. A magyar mentőcsapat nem, de a pénz és kaja az jöhet. egyébként pedig komoly filmek mutatták be, hogyan lehet jól sikerült, megrázó, de a témát alig érintő sajtófotókkal befolyásolni a világot.
Pl. Vietnám, Sivatagi vihar.......
Tux
ezen én is gondolkodtam, és arra jutottam, hogy ezen kérdések válaszai csak az áldozat családtagjain múlnak, itt dől el, hogy felül tudnak -e emelkedni keserűségükön, és a jövőbe néznek, vagy sem.
A paparazzi más téma. Válaszoljatok a következő kérdéseimre:
Az iráni földrengés egyik áldozatáról egy fotóriporter készít egy fotót, mely megalázó, stb. helyzetben mutatja, áthágva ezzel néhány szabályt. Megjelenik ez a fotó a vilagsajtóban, rádöbbenti az embereket a helyzet súlyosságára és nagyban hozzájárul a külföldi segítségnyújtás megszervezéséhez, amelyre igen nagy szükség van Iránban.
Joga volt a fotósnak elkészíteni a képet? Joga volt a szerekesztőségnek közölni? Egyáltalán felmerülnek ezek a kérdések?
Nem ítélem el a riport fotósokat, mivel a munkájuk ezt kívánja tőlük, de ha végiggondoljátok csak egy kicsiny lépésre tőlük találhatjuk a paparazzókat, akiket már vegyes érzelmekkel ítélünk meg vagy el.
Azt is tudjuk hogy a sajtónak a példányszám emeléséhez véres és felkavaró fotókra van szüksége. Ezt az oldalt nem tartom etikusnak, de mit számít ez. A világon számtalan fórumon vitáznak erről, hasztalanul.
Nem gondoltam volna, hogy a "lélekrablás" kifejezés íly mértékű vihart kavar. No akkor még egyszer:
Hogy ki a művész és ki nem az nem tisztem eldönteni. Több NG fotós írását is olvastam arról hogy miként kell beleolvadni a minket körülvevő környezetbe. Ez egy állatfotózásnál tökéletesen kivitelezhető, de egy poros afrikai falú utcáján, vagy egy cikon sújtotta indiai kisváros terén már nem annyira. Sem külsőleg, sem lelkileg nem azonosulhatunk azokkal az emberekkel. Az afrikai falucskában amit a korábbi írásomban említettem, nem lehetett egyből nekiesni a témának, mivel az ott élők kedvessége, közvetlensége és az eredendő vendégszeretet viszonzásául nem a kattintgatást tudtam elsőként elképzelni. Majd legközelebb.
Bár az "átlagfotóst" is megértem, hisz az Ő fejében az elsőszámú gondolat az lehet, hogy most van itt, most kell fotózni mert soha ilyen lehetősége nem lesz. Véleményem szerint azt kell megérteni hogy egy pillanatnyi lehetőségért nem szabad belegázolni más érzéseibe.
Egy sportesemény, vagy ritka pillanat természetesen gépért kiált, de a portré nem fut el, várjunk rá, megéri.
Igen, nekem is épp az iráni földrengés jutott eszembe a témával összefüggésben. Mi a véleményetek pl. ezekről a fotókról:
http://index.hu/politika/kulfold/iran031226/
Ahogy olvasom az utsó 10 -15 hzszólást, felmerült bennem néhány kérdés egy témáról, amit kerülgettek (SZVSZ): ez a riportfotózás.
Objektív tájékoztatást kívánunk, vagy erkölcsösséget? mert a kettő gyakran kizárja egymást.
Az ember döntően vizuális lény, és soxor nem elégszik meg azzal, ha hall vmit, hanem meg kívánja nézni, ekkor két út közt választhat: vagy odautazik, vagy megnézi az aktuális vizuális forrásokat is, asszem legtöbben az utóbbira szavaznának a jelenlegi körülményeik miatt (mielőtt vki nekemrontana, nem akarok sértegetni!!!). akkor tehát marad a vizuális ingereket kibocsájtó hírforrás -ennek/ezeknek egyik ezköze a riportfotós. akkor vele mi a helyzet; mert van, hogy az objektív tájékoztatás 'kicsit' mást kíván, mint amint azt az erkölcsösség megengedné (most is van erre egy példa -Iránban, de természetesen idetartoznak a háború súlytotta helyek is -Irak, Palesztina, Bosznia, Koszovó, éhínséggel küszködő népek).
akkor most meg mi a frász van, mit lehet tenni ilyen helyzetekben?, el lehet -e menni az erkölcsiség határáig, és ha igen, akkor meddig a tilosban -mert szerintem nem sokáig. hol a határ objektív hírközlés, erkölcsösség, nyereséghajszolás (WPP), hatásvadászat között????
vagy a riportfotósok más megítélés alá esnek?
Üdv: hsoma
ui.: nézzétek meg a Danis Tanovic: No man's land (Senkiföldje) c. filmjét
Viszont a művészeknek a magam részéről továbbra is nagyobb szabadságot tartanék fent. Nekik - akikből nyilván lényegesen kevesebb van, mint a fotósok száma - meg kell látniuk azt is, ha valamit mindenképpen meg kell mutatni.
Ez teljesn rendben van - a szándék oldalról. A problémát a megvalósítás (vagy megvalósulás) jelenti, a Te szavaiddal élve: a részletek. Valamelyest eligazítást talán az adott idegen kultúrának a saját könyezetedtől eltérő szabályrendszere, hitvilága, ilyen-olyan bevett, gyakorolt szokásainak ismerete - átélése - adhat.
Ha csak a saját, egyébként teljes mértékben emberi, bántó szándéktól mentes idíttatásra támaszkodsz, könnyen előfordulhat, hogy nem a szándékodnak megfelelő lesz az eredmény, nem ?
Úgy általánosságban egyetértek veled. Csak mint szokott, a részletekben és konkrét helyzetekben bújnak meg a gondok.
Én nem tudnék más szabályt felállítani, mint egy belső késztetésként működőt, mely kb úgy szól, hogy ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek, te úgy másokkal. Vagy úgyis mondhatnám, empátia. Normális embernél szvsz ez elég kell, hogy legyen.
