Nemrég vettem meg legújabb Pelevin kötetet, a Pindosztáni Pigmeusok...(itakdalse, itakdalse). Öt novella, semmi különleges, kissé mintha ismételné magát a Mester.
Hozza az első a szokásos Oroszország-képet, paranoiás rettegés, és bűnbakként mutogatás a Nyugatra, mint a Metamorban, de persze egy abszurd pelevini logika szerint müködő szál is van, jó kis befejezéssel.
A büvészes se különös, ötletes, de szokásos átjárás ősi keleti varázslatokba.
A másik három is olvasható, de nem új öteletek ezek sem. Legjobban még a fekvőrendőrős tetszett, bár ennek az alapjai megvannak a Kristályvilág/Mardongjában is.
A fordítás is rendben érzem, Goretity Lászlóé, vagy sikerült felvennie Bratka László stilusát, vagy Pelevint nem is lehet másként ? (én legalábbis így érzem, ellenvélemény jöhet.)
Viktor PelevinAlig száradt meg a tinta Viktor Pelevin magyarul nálunk is hamarosan olvasható Empire V című alkotásán, máris itt az új kötet: október 5-dikén, ünnepélyes keretek között, a szerző személyes jelenlétében került a Moszkva könyvesboltba, majd szinte minden moszkvai és szentpétervári könyvesboltba a P5 című, öt elbeszélést tartalmazó alkotás, amely, a Pindosztán politikai pigmeusaitól búcsúzó énekek alcímet viseli.
Sajnos magyar fordításban az alcím nyelvi játékát lehetetlen visszaadni: az orosz eredetiben ugyanis az alcím mind az öt szava „p”-vel kezdődik, ami önmagában is magyarázhatja a kötet P5 főcímét. De a P5 a mű öt elbeszélésére is utalhat, hiszen az elbeszélés szó az oroszban szintén p-vel kezdődik: poveszty, valamint a P itt természetesen magát Pelevint is jelölheti, és október 5-dikét, a kötet megjelenését. A rejtélyes cím után a könyv a következő öt elbeszélést tartalmazza: Az éneklő kariatidák terme, Hufu krokodil etetése, A halottidéző, Fridman tere, Asszaszin. Ez utóbbi cím egy titokzatos arab vallásos gyilkosra utal.
Pelevin műve az oroszokról, az orosz életről és Oroszország sorsáról szól – némi egyiptomi színezettel és krokodilokkal. A szerző többi alkotásához hasonlóan ez is egy szomorú jóslat társadalma „fejlődéséről”, vagyis inkább hanyatlásáról. Pelevin ebben az öt elbeszélésben is világosan látja maga előtt az új ember képét, aki szellemi megvilágosodásra törekszik, miközben belül teljesen üres. A földi paradicsomot keresi, s nem látja a különbséget a földi és az égi paradicsom között. A földi paradicsomot például a droggal próbálja elérni.
Ebben az öt elbeszélésben egyetlen szereplő van, aki ennek még a lehetőségét is visszautasítja az égi paradicsom érdekében, s ez paradox módon épp Ali, az Asszaszin hőse. Az Ali-féle magatartás lehetne a megvilágosodás kiindulópontja a pelevini hősök esetében, csak valahogy egyik sem akarja a mesterséges, hallucinációval elért földi paradicsomot a valódi végkifejlettel, az égi paradicsommal felváltani.
Ha a kortárs orosz prózáról, s Pelevinről szólunk, egy, Oroszországban közszájon forgó kijelentésről semmiképp sem feledkezhetünk meg: „van nekünk egy Szorokinunk, aki az orosz metafizikáról ír, és van egy Pelevinünk, akit az orosz ezoterika érdekel”. Nos, ez erre a kötetre is igaz, de a két szerzőt most valami mégis összeköti: Pelevin ugyanis ebben a művében – hasonlóan Szorokinhoz - a Kremlre is figyel. Mivel ezt a rajongói nem szokták meg tőle, a könyvnek ez az összefüggése eléggé vegyes reakciót váltott ki.
Komolyan, létezik még olyan ember, aki kifakadását bármiféle müvészi vagy akár pseudo-müvészi produktumról (föleg egy ilyen elfajzott provokatív jelenség esetében, mint Pelevin:), papírra veti , nyomtatásban kiadja és/vagy a világhálón az öröklétbe szabadítja, hogy ezzel teljesítse ki a müvész(vagy ál-müvész) legföbb vágyára irányuló tevékenységét, azaz, hogy híressé váljon bármi áron. Köszönünk minden pellengére állítást, kritikát, hozzászólást, s hogy ezzel is népszerüsíted, mindazt, mit ellenzel Miklós:)!
A Pelevin-jelenség
Népszabadság • Almási Miklós • 2007. szeptember 1.
Nem kell szeretni, nem is olyan könnyű. Én is csak ízelgetem, néha felnevetek, vagy lerakom. És csodálkozom, hogy mekkora tábora van Nyugaton meg Amerikában - benne látják az új Oroszország igazi, meghatározó irodalmi jelenségét.
A negyvenvalahány éves Viktor Pelevin persze mindent megtesz a sikerért. Szörföl a posztmodern hullámain, múlt és jelen egymásba úsztatásán, internet-töredékeket dob be, történeteiben főszerepel a koksz, rajta van az ezoterikus témákon, klasszikus szövegek beiktatásával szórakoztat (regényeiben Dosztojevszkij-, Nabokov- és Paszternák-szövegek tűnnek fel.). És persze van humora, ami azért nem semmi.
Az Agyaggéppuskában a Csapajev-történetet - 1918-as lovas-géppuskás históriát - keveri napjainkkal, benne az egykori filmjeleneteket és a mai újgazdagőrületet. A géppuskás lovas hős csetlik-botlik, annyira ironizálja, hogy nagyokat röhögsz az egykori filmmítosz töredékein. Olyan is volt már, hogy regénye először az interneten jelent meg, aztán letagadta, végül kisült, hogy trükkös előzetes volt a téves közlés, aztán mikor az írás igaziból megjelent, hát persze hogy berobbant. Mondják, hogy nem jó író. Hááát, tényleg nem az. Engem nem is az irodalmi minőség érdekel, voltaképp az birizgál, miért eszik nagykanállal? Mitől lett tábora?
Legutóbb az állat-ember a mitológiába kirándult (A Metamorf Szent Könyve, 2006), ami persze csak félig-meddig kapcsolódik ma divatos legend film műfajába illő sztorikhoz. Az állat-ember toposz nála inkább ugródeszka. A főszereplő csajszi rókalány, akibe szerelmes egy tábornok - az orosz olaj egyik főnöke -, aki viszont farkasember. Ha csak ennyi lenne, vágnám a sarokba, de valahogy olyan metafora rajzolódik belőle, melyben a mai orosz politikát értheted meg (kicsit, vagy mondjuk így: populáris módon). Például Pelevin (vagy hősnője, a rókalány) szerint azért kellett Oroszországnak keményen visszavágnia, mert ha hagyta volna magát, kifosztották volna vagy maradt volna a káosz. Kemény kéz, sajnos rémes, de legalább rend lett. De a farkasember (olajfőnök) jobban mondja nálam: eddig csak "néztük, hogyan dugnak meg bennünket mindenféle tripla állampolgárságú beneficaire-ek. Már megrajzolták a bantusztánjaink határát, felkészítették az oroszul beszélő személyzetet... Azt hiszi, hogy a szakma szeretete miatt kezdtük meghúzni a csavarokat? Téved. Másképp egyszerűen megettek volna bennünket három év alatt." Kicsit durva, ámbátor lefordítható. Kulcs a putyini politikához?
De nem is a sztori izgalmas, hanem ami mellette körötte áramlik, Derrida és okkultizmus, Heidegger és Fukuyama, a dilibógyó-filozófia hősei (pl. az amfetaminon élő Sartre) - illetve a nevezettek gondolattöredékei, populárisba áztatva. Imitt-amott egy kis Zen, meg Borges. Az egész regény, meg mint valami talált szöveg csomagolódik, ("nem én írtam, én csak közreadom...") - mert hogy Pelevinnél ragaszkodva van a posztmodern kódhoz.
Amerikában persze a Generation "P"-vel lett híres. (Annak idején a Time magazin sztárolta: új szürrealista született...) Tábora lett. Nem véletlenül. A terep elő volt készítve: minden csak látszat, másolat - mondta már pár évvel korábban Baudrillard (simulacrum) - ki kételkedne abban, hogy a reklámban felidézett világ valóságosabb, mint az, ami körülvesz? Mert hogy erre jött rá a regény hőse, Babilen Tartarszkij, az egykori alanyi költő, aki - haverok révén - sikeres reklámszövegíróként keresi a betevőt. De az új szakma napi robotja mögött ott a filozófiai háttér, hogy ti. ez a mai Oroszország voltaképp nincs is úgy, ahogy te látod, ami van az más, csak senki se látja "úgy". Ezért aztán kénytelen vagy hinni a reklámoknak, politikai PR-nak és egyéb szentbeszédeknek. Nincs más. Persze van más, ez Pelevin nagy találmánya: csak sejteti, hogy e Potemkin-falvak mögött kemény (rémes, sose látott) világ rejlik. A reklámszövegek kódolva ugyan, de igazat mondanak. Jobb, ha elhiszed őket. (Különben éhen halsz...)
Az ember előbb-utóbb rájön, hogy nem is Oroszország-kritika ez, hanem az egész újkapitalista, globalizált felfordulás szatírája is, ahol a modern ember jobb, ha egyszerre orális (fogyasszon), és anális (ürítse pénztárcáját), már csak azért is, hogy ne lógjon ki a sorból. Ha nem bírja, meneküljön kokszba, tévésorozatokba, szexbe, shoppingolásba. Mert ami ott (Nyugaton) van, az van itt is (Szentpétervárott vagy a szibériai olajmezőkön) - csak emitt gyermeteg és gengsztervariánsban, ezért még mosolyogni is lehet rajta. Hát van-e ennél jobb kézikönyv a nyugati laikus számára, akinek lövése sincs arról, mi történik ma Oroszországban? Ott tart, hogy pár éve csődbe ment, ma meg ismét képes dirigálni? Miért, ki és hogyan. Pelevin beszól, és amit mond: ehető.
Trendérzékenységével nyer: nagyon tudja, mi van ott és itt a levegőben. Ehhez szabja a regény anyagát. Hát, ahogy adja magát a fazon. De nem lehet rá haragudni. Pláne nem, mikor egyik könyvének mottóját Leonard Cohenből (szívem csücske!) idézi: "Szentimentális vagyok, ha értik, mire gondolok; / szeretem ezt az országot, de nem bírom, ami benne történik. / Csak egyszerűen ülök ma otthon, / Elveszvén ezen a reménytelen kis képernyőn." Ország, mint képernyő. Ez is talált. Úgy-ahogy.
A megállni képtelen õrült vonat õrült utasaival Nyikolaj Gumiljov az Eltévedt villamos címû versét szintén életre kelti – egyébként a Pelevin-elbeszélés szereplõi konkrétan meg is említik ezt a verset, sõt idéznek is belõle –, melyben az 1921-ben kivégzett akmeista költõ életét egy eszeveszetten száguldó villamoshoz hasonlítja, amely a pusztulásba, „az alsó világba” viszi. A Gumiljov-vers metaforikus sorai: „Hol vagyok? A szívem dübbenése / Kopog izgatott feleletet: / Pályaudvaron, ahol a Lélek / Indiájába válthatsz jegyet.” (Baka István fordítása) ugyancsak realizálódnak A Sárga Nyílban, az Útikalauz India Vasútjaihoz címû képzelt könyvben, melyet az utasok forgatnak, s melyben megjelennek a Pelevin által olyannyira kultivált buddhista tanok. A vonat magát a szovjet életet és hétköznapokat reprezentálja, annak hierarchiájával, az egy-légterû kocsikkal, a börtönvagonokkal és az elegáns, helyjegyes kupékkal; a vonaton üzletelnek, szeretkeznek, színházba járnak, születnek és meghalnak (a halottakat kidobják az ablakon). Senki sem tudja, merre tart a vonat, melynek nincs eleje és vége, utasai mintegy kiestek a reális világból, s megtapasztalták a létezés virtualitását. A fõhõsnek, Andrejnek végül, miután mindenki meghalt az utasok közül, s egy percre megáll a vonat, sikerül kiszállnia. Amit „kint” lát, a teljes katasztrófa: a „szabad” világ szeméttelep – sok vonatkozásban emlékeztet ez a kép az Andrej Tarkovszkij: Sztalker címû filmjében látott zónára –, üres üvegek, koponyák, használt óvszerek, különféle emberi és tárgyi roncsok gyûjtõhelye. Ezzel a reménytelen képpel zárul az elbeszélés antiutópikus vonulata.
még nem fejeztem be, de nekem inkább keleti filo, a szovjetunió végnapjai csak erős fűszer a levesben. De olvastam róla valami okosságot is a napokban, mindjárt megkeresem.
off - pancer, mi nem beszélgettünk már katonás-fegyveres témában? - on
Jó, érdekes, látszik rajta hogy ez nem mai munka. Gondolom a 89-90 körül még az foglalkoztatta Pelevint és társait hogy lehet kiszabadulni abból a monoton körforgásból amiben éltek. (A párhuzamos világok és a múlt visszatérésének árnyéka csak késöbb jött)
Szóval a Sárga Nyil is szerintem, egyértelmü, a Szovjetunio utolsó napjai.
Csak az nem világos hogy akkor a vonat megállása, és arról leszállás az micsoda? Nem öngyilkosság utján menekülés, akkor talán disszidálás ?
Másik számomra kérdéses pont az amikor Kán és Andrej a vonat tetején utaznak másokkal együtt. Mit jelenthet a vonat tetjén, kivül lenni ? Talán azt amit az Agyag géppuskában az orosz értelmiség titkos szabadságának nevezett?( Petyka és Kotovszkij párbeszéda a könyv végén, amikor Kotovszkij Párizsba indulva elbucsuzik)
A Remete és Hatujjú ennél egyértelmübb de hasonló a mondanivalója. Ki vagyok mi lesz velem, lehet e másként ? Itt már a patkányon keresztül megjelent némi keleti filozófia, de nem sok.
Elolvastam a Számok címűt, és jó. Vártam, hogy az Agyag géppuskához mérhető katarzist fog hozni a második fele-vége, de az azért nem következett be. De azért nagyon jó kis könyv. Elég beteg:))) A végén található fordítói magyarázkodás hasznos, de sajnos arra ébreszt rá, ohgy mikből maradunk ki - nem lévén oroszok.
Azért tartom a Gen'P't a legjobbnak, mert szerintem sok benne az életrajzi elem, és a végén vagy egy nagyon jó összefoglaló/magyarázat Pelevinről, kicsoda, milyen környezetben ir, kiknek, és miket.
Próbáld meg előjegyeztetni az antikvarium.hu-n. Korrekt árak, jó minőségü könyvek, GLS futár. Én jó véleménnyel vagyok róluk, sokszor szereztem jó könyveket itt.
Mit tegyen az ember fia a Jerofejev, Pelevin, Szorokin elmeháromszögben egy Dovlatov halmazzal, mely a matematikai egyenletet teljessé teszi, mint valamifajta metrikus teret.
Hú, na megjöttem én is! Sikerült kijutnom a Minotaurosz labirintusából:), bár nem volt könnyű, mert azonnal bekerültem/bele ragadtam/ a világhálóba. Olvastam én is egy pár Pelevin könyvet, elég jók voltak, de egyikről sem állíthatnám, hogy maradéktalanul megértettem volna. pedig nagyon próbálkozom évek óta. És újra meg újra eljutok a végkövetkeztetésig, hogy sokkal fontosabb az olvasása közben feltörő gondolatok keletkezése, mint az író szándékának megértése/kivéve persze akkor ha az író szándéka a gondolatteremtés/, mintvalami végső konzekvencia levonása. Éppen ezért nem feszülök meg attól, hogy esetleg a "kőkeményvadálatpelevin" szerelmes történetet ír mert akár hisszük akár nem ez is épp úgy az életünk része mint minden egyéb amiről beszél a műveiben, mégha tökéletesen fikció is nagyrészük.
Nos, ismét itt volnék, immár a Metamor elolvasása után. Szóval az első 406 oldal a szokásos pelevini mederben folyik, azonban az utolsó 22 - szerintem - eléggé eltér az eddigi könyveitől. Szerintem kissé túlhangsúlyozza, hogy a szerelem mindennek a kulcsa... Persze nem csalódtam Pelevinben, ez a regénye is nagyon tetszett, és tulajdonképpen az utolsó huszonkét oldalig nem mondanám rá, hogy szerelmes regény. (Kicsit féltem is tőle, hogy "jaj, Pelevin is már ilyen mindenféle tingli-tangli szerelmesregényeket ír"...de erről aztán szépen meg is feledkeztem, amikor elolvastam a borító szélén az ízelítőt). Egyedül a végével nem vagyok annyira kibékülve :)
és szívesen vitáznék veled, de azt hiszem előtte még legalább egyszer elolvasom a rettenet sisakját :) nekem mondjuk a Pelevin könyveknél nem csak az elméletei vonzóak, hanem pont az a bizonyos új-orosz egzotikum. nem tudom, honnan szedi az ötleteit, de nekem az a csúcs, hogy az ezeréves, klasszikus Prince játékból megírta a Tervhivatal hercegét
Valóban eltér az öszes eddigi könyvétől, orosz utalás csak egy egészen apró és jelentéktelen.
Nem is baj, mert ugy érzem nem az új-orosz egzotikum jelenti nekem a Pelevin könyvek vonzerejét, inkább azok az elméletek amiket előad.
Jelen könyvben például, a Rettenet sisakjának müködési elve az egyik ilyen.
Annyira megihletett hogy elkészitettem a vázlatát is...
Aztán még, azok az elméletek amelyeket Nutscraker hallot/látott a videókon. Különböző nemzetiségekhez tartozó emberek mondják el röviden mi az elképzelésük a Labirintusról és Minótauroszról.
A francia filozófus elmélete miszerint a ,választási lehetőségek,szavak és fogalmak a Labirintus, a vitatkozó(kezdeményező) benne a Minotaurosz, Thészeusz pedig nem más mint aki vállaja a vita kezdeményezőjével a diskurzust. nekem legalábbis ez jött le belőle, vagy igy értekmeztem.
(szeretek vitázni, és gyakran fájlalom hogy nem sokan vállalják a kihivást, pedig aki ismer tudja meggyőzhető vagyok más igazáról..:-) )
Szóval ezek a fura, nem is tudom milyen elméletek jelentik nekem a legnagyobb vonzerejét. Vajon hogyan találja ki ezeket, arra is gondoltam hogy valójában az internetet szedi össze őket, vagy onnan meritti az ihletet ezekhez?
Most olvastam el A rettenet sisakját, és ezt megfelelő apropónak érzem, hogy tiszteletemet tegyem ebben a Pelevin topicban. Kinek mi a véleménye erről a könyvről? Nekem tetszett (bár ez természetes, hiszen Pelevin csak jó lehet :) ), bár a teljes megértés még várat magára. Amúgy szerintem Az agyaggéppsuka a legjobb... öö.. vagy a Gen P... vagy a Rovarok élete... vagy a Számok... Nemsokára nekiugrok a Metamornak... csak, hogy még nehezebb legyen a döntés :)
