Ez megint egy olyan téma, amin kár itt elmélkedni.
Ahol dekorlapot árulnak, ott tudnak ragasztót is ajánlani/adni hozzá. Ráadásul próbaragasztást is lehet végezni, ha kis leleményességgel kunyerál az ember egy kis dekorlap hulladékot erre a célra...
Én nem tudtam 80 cm-es gödröt ásni olyat, ami elég keskeny is lett volna. Baromi kemény is nálunk a föld.
Ezért a neten találtam egy egyszerűen elkészíthető talajfúrót. Megcsináltam 160 mm-es tárcsából. 3 perc vele egy 80 cm mély gödör. Igaz ez csak kb. 20 cm széles.
Köszönöm az elismerést, kb 3 hónap, apránként. Igen kerül majd rá de csak a megfelelő lap után, na meg ha kivágtam a helyét, a vezető is hiányzik, még gondolkodom, de mindenképpen olyat készítek ami az asztal elején, hátulján rögzít egyszerre.
Vannak kételyeim! Próbáltam már bútorlaphoz fenyőfát ragasztani. (amikor még tudatlan voltam a PVAC tulajdonságairól) Nem jött össze. Magától persze ne esett le, de nem sok erőlködéssel, puszta kézzel le tudtam róla szedni. Nekem nem szokott a szorítóhoz sem hozzáragadni a táblásított fa. Persze azt is megfogja, de könnyedén leválasztható róla. Hogy mennyire képes a szorítóhoz ragadni a rajta hagyott ragasztó, azt nem tudom, nem szoktam rajta hagyni napokig. :)
Köszönöm szépen az ötleteket. A zártszelvény oszlop lebetonozása, majd fába "bújtatása" nekem is eszembe jutott, de én csak 60x40-es méretű zártszelvényben gondolkodtam, az lehet hogy kevés lenne. Az akác oszlop leásva valóban kibír 10-15 évet, akár többet is. Megvizsgálom milyen a talaj a leendő oszlopok helyén. Ha le tudok ásni egy métert, akkor keményfa oszlopot kap, ha nem megy az ásás, akkor egy 60x60-as vasoszlopot lebetonozva. Ez utóbbit is le szeretném ásni legalább 50 cm-re. A mostanit még apám csinálta, mindenféle bontott, meg maradék anyagokból, még mielőtt nyugdíjas lett, ahhoz képest egész jól bírta. Sajnos már tizenöt éve nem él, így nem tudom tőle megkérdezni.
Hát, az az igazság, hogy éppen jóanyámnál vagyok és gondoltam fótozom neked néhányat. Homok talaj, mindegyik akác oszlop minimum egy méterre leásva, meg sem mozdulnak, mondjuk mi nem tornázunk egyiken sem. ;-)
Ez egy ideiglenes kutyakennel kapuja, 20 éve készült(jó, néha így mennek ezek falun), kibírt pár komondort, labradort idén lefestjük és a kaput megcsináljuk rendesre. A nagynyomású mosóval majdnem fehérre lehet az akácot takarítani, majd egy hét után festjük. A porta új tulajának rendesen nézzen ki.
Ez egy friss, 5 éves alkotás, a kerticsap és az eresz a közelében, ez a falon és az alján is látszik, az oszlopok stabilak, egy ujjal zárható a tolózár, idén a vizesedést megoldjuk. Ez is akác.
Nem azt mondom, hogy így kell csinálni, csak jelezni akartam, hogy mielőtt a környék cement és vas tartalékait bedolgoznád, annak a tornácnak sem volt komolyabb alapja és egész jól bírták... ;-)
Köszi a tippet! Követem Hauch Tomi videóit, és konkrétan ez a ragasztó is ki volt jegyzetelve belőle, csak még nem szereztem be. De egy újabb érv (az élfóliázás mellett) hogy megvegyem :)
A vizes faragasztónak jobban örülnék, azt könnyebb vékonyan és egyenletesen felhordani. A Palmatexet ha elképzelem, hogy spaklival húzogatom vékonyra, a széleinél tuti pöndörödne-csomósodna. De nyilván megvan annak is a technikája, csak én vagyok kevés hozzá.
Majd csinálok egy próbaragasztást.
Szia!
Hát ha pénz nem számít(legyen jó), akkor keress ilyen szórható cuccot:
A vizes faragasztónak jobban örülnék, azt könnyebb vékonyan és egyenletesen felhordani. A Palmatexet ha elképzelem, hogy spaklival húzogatom vékonyra, a széleinél tuti pöndörödne-csomósodna. De nyilván megvan annak is a technikája, csak én vagyok kevés hozzá.