Simán belógatva, száj kint részt próbáltam, sikertelen lett a teszt, úgy beszívta a cuccot a szívó, mint a fene :D
Szerintem csak úgy működhet ha kiszívjuk a luftot a zsák és doboz (hordó vagy bármi) közül és rátapad a felületre. Erre volt példa a videó, ahol a szívórészből "leválasztott" egy csövet az illető és alulról szívta a zsákot vele.
Evvel másik bajom, hogy nekem 50% telítettségig volt jó a ciklon, ha már több volt benne kezdett a porszívó is telni a cuccal. Ha ebből kiindulok, akkor mindig csak félzsákom lesz tele, ami irritálna :)
De fogok szerezni vmi vastagfalú kukát és kipróbálom avval a dolgot. Az legalább kisebb is lesz és talán hatékonyabbá válik így a szívásom a szó szoros értelmében :D
Most a gyalut még éppen szívja, de a nagy dobozzal már köpköd előre is szépen, a kicsivel ezt nem csinálta csak szívta, 36-os belső átmérőjű cső ide vagy oda, működött.
Bár lehet gyalunál további kísérletek lesznek a gyalu alatti dobozzal, ha nem lesz más hülyeségem folyamatban :D Most éppen ajtó készül műhely és garázs közé hulladékból (ne tessenek komoly dologra gondolni, csak szigetelés célja lesz, semmi egyéb, vékony gyenge ajtó, amolyan unalomtöltés címén részben).
Más kérdés, hogy lesz egy komolyabb vasmunka is közeljövőben, de nem lövöm le a poént :)
Azzal kezdem, hogy figyelmetlenül olvastam elsőre, másodjára már más gondolatom támadt, az hihetőnek látszik, hogy más a helyzet amikor a zsák csak be van lógatva és más akkor amikor a száj szélei kívülre kerülnek. A másik probléma pedig az, hogy tűpontosan nem ismerem az elvi működést. Most van előkészületben a rendelésem az aliexpress-től egy leválasztóra 16.99 dolcsiért és ha lesz nekem is ilyen akkor kipróbálva majd, hiteles véleményt tudok alkotni.
Még mindig nehéz elképzelnem, ha vmi van és tömődik a cső, akkor nem szívja fel a zsákot vagy szakítja széjjel.
Nincs túlnyomás elleni megoldás nálam, de a bútorlapból összerakott láda is zsugorodik már akkor is kicsit, amikor alapban beindítom, ha még vmitől tömődik is a cső, akkor meg aztán pláne recseg meg ropog még a 18-as bútorlap is :D Volt hogy próbáltam vödörrel a ciklont, hááát, csúnya vége lett szegénynek , lehet képzelni milyen kicsire ment össze. Súgok: nagyon :D
A mostani nagy dobozban sajnos veszik nagyon az erő, meg kell néznem mitől, de tartok tőle már túl nagy és vissza kell térnem a régi dobozhoz, ami kár, mert ebbe férne cucc bőven, ritkán kéne üríteni még gyalulás mellett is...
Ha lesz időm megnézem a porszívóba mennyi kerül, ha sok akkor a szigeteléssel van gond, még nem volt időm rá, talán majd ma este meló után 8 körül szomszédok örömére :D (nem mint ha sokat hallanának belőle zárt ablakoknál...)
a következő dolog nem egy "hasznos" tárgy lesz, hanem a tervezgetett nagy elszívó...
Még hogy az nem hasznos? Ne viccelj. ha jól, alaposan és szakszerűen csinálod meg - az még a hasznosnál is hasznosabb lesz.
Én már rég rátértem arra a meló-stílusra, hogy nem építek meg "ideiglenesre", vagy "próbára" semmit.
Ha csinálni akarok valamit, már van annyi önuralmam (nem volt ez meg mindig) - hogy előtte, a gondos tervezés mellett - minden anyagot-alkatrészt-segédeszközt előbb beszerzek, vagy elkészítek - és csak utána fogok neki a már eleve "végleges" verziónak.
A nyáron a guta ütött meg türelmetlenségemben, hogy valahogy "ideiglenes" módon kipróbáljam a mobil-klímából átalakított kültéri-egységes lakókocsi-klimámat. Az elrendezési-mód nem saját agyalmány, de a kivitelezési módja saját kútfő. Főleg a 8 méterre elvezetett hideglevegő.
Már nagyon ott voltam, hogy improvizálok valamit - hadd lássam, hogy legalább beválik-e az ötlet.
De erőt vettem magamon, szépen sorjában megrendeltem minden alkatrészt (az ebayről is, az elektronikát) - és láss csodát, mire minden összeállt 3 nap alatt véglegesre sikerült megcsinálni úgy, hogy még faszául működik is.
Na jahh, ha pontos a terv, minden kéznél van hozzá és még elő is van készítve - így könnyű :-))))
Nálam minden ilyen dolog gyorsreagálású módon készült el, de mostmár nagyon fogadkozok, hogy (még egy fogast kell sürgős készítenem), hogy a következő dolog nem egy "hasznos" tárgy lesz, hanem a tervezgetett nagy elszívó... de addig is, amit használok, az egy régi delonghi porszívó előtte egy kutyakajás fémhordó, a tetején thien baffle leválasztó. Szóval a kukás zsákkal nincs gond. Gond csak akkor van, ha akármilyen okból leszűkül a szívócső. A fém hordó is azonnal behorpad ennek a kis gépnek a vákuumjától is. Ez persze vékony falú hordó.
Kedves uram amit maga mond az a józan paraszti ész amit pedíg pacó az tudományosnak tünik. Kinek mi jön be a paraszti ész vagy a tudományosnak tűnő elgondolás, lehet ezt tudni? Én egy jó nagy paraszt vagyok, de ha a vákum még a vékonyfalu vashordót is kikezdi akkor a nejlon zsákot valszeg meg is eszi. pacótól nem várok a beírásomra tudoskodó választ csak Öveges tanár Uram szintjén, tehát érthető és kétes tudományos alapok nélkül.
Nekem nincs benne zsák, ha megtelik, akkor átöntöm egy kukászsákba. Kb. 10 mp, nem igazán porol, szóval sokat lamentálni nem érdekes ezen a zsák sztorin. :)
Van egy vastag fém hordóm, de még mindig a műanyaggal használom a ciklont, lusta voltam kicserélni. Néha behorpad, de magától vissza szokott menni, szóval ez is működik. :)
Kipróbáltam. Megszívtam a szák és a hordó közt. A zsák frankón feltapadt a hordóra.
Eddig volt OK!
A teli zsákot nem bírtam kicibálni a hordóból.
A megoldás. A hordót nem kell kibélelni zsákkal. A teli hordó szájára kell ráhúzni a zsákot. Kívülről, majd fejre fordítva kiemelni a hordót. Ha szerencsénk van sikerül. Ha nincs akkor fándlival kimerni a hordót.
Szia, közben rájöttem hogy jó nagy baromságot listáztam neked a Yorktól és írtam h melyik áll hozzá legközelebb - HVS511 - egyrészt az a "szingli" satu, másrészt az egész oldal ugye a Quick Release-es verziókat mutatja.
Nagyon vak voltam, de megtaláltam amiből anno mi vettünk, ők az olcsóbbak, de a jófogásosn is ilyen van:
Na innen van nekem a HV 515, volt aki asszem az 516-ra szavazott a csapatból. És inkább ezek állnak a legközelebb a jófogásoshoz. 515 -> Nettó 37.90 EUR, nem sokat változott az ára.
Jó pár hét lesz mostantól mire elkészülök de természetesen megosztom. A vákum mértéke mindegy amíg az a zsák mindkét oldalán ugyanannyi. Épp erre kérdezett rá kuperta, és ezért mondtam, hogy a levegőnek átjárást kell hagyni a zsákon kívülről a felső lyuk felé.