Keresés

Részletes keresés

filiberto21 Creative Commons License 2003.12.09 0 0 6
A biztosítók nem a szerződések felmondását, hanem az alkuszi megbízás faxon történő átküldését tartják szabályellenesnek, saját ügyfélszolgálatuk is befogadott telefaxon továbbított felmondásokat. Mások szerint ugyanakkor hasonlóan kérdéses a faxon eljuttatott szerződésfelmondás gyakorlata, amely épp az idén, a Netrisk megoldásának elterjedésével vált gyakorlattá azon ügyfelek körében is, akik nem az alkuszon keresztül intézték ügyeiket.
A Wallrisk ügyvezetője, Rácz István szerint a felmondási időszak közepén, november 17-én náluk is felmerült, hogy a jelentős költségtöbbletet jelentő postai megoldás helyett telefaxon is fogadjanak alkuszi megbízásokat, ám érdeklődésükre a biztosítótársaságok már akkor közölték: nem fogadják el ezt a módot. !!!!A nagy biztosítóknak érdekük, hogy adminisztratív akadályokkal lassítsák a számukra az összehasonlíthatóság megteremtésével hátrányt okozó internetes biztosításkötés elterjedését, ezért nem szabad semmi olyan hibát elkövetni, amelyben fogódzót találhatnak.!!!!

A végén az igazság.
A parlamentnek, hogy tegyen valami hasznosat is pont az ilyen dolgok ellen kéne AZONNAL lépnie.

1) A biztosítók ilyen lépései károsak a polgároknak
2) akadályozzák a piaci versenyt ez nem EU konform.
3) A biztosítók erős lobbival rendelkeznek ezért a parlamnet nem fog csinálni semmmit se...
4) Akkor meg minek?

Biovadász Creative Commons License 2003.12.08 0 0 5
Hm... Mi elfogadjuk a faxos felmondást.
Legfeljebb olyan gond lehet vele, hogy olvashatatlan adatok vannak rajta, vagy céges szerződésnél hiányzik a pecsét.
Előzmény: Törölt nick (4)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.08 0 0 4
Vagyis dec 31 előtt 31 nappal.
Ami meg is történt, csak most formai okokra hivatkoznak a biztosítók, szerintük faxon nem lehet felmondani a biztosítást, mert nem egyértelmű az ügyfél akarata.
A lófaxot a fülükbe.
Előzmény: Biovadász (0)
Biovadász Creative Commons License 2003.12.08 0 0 3
"Egyébként az ügyfél ÍRÁSBAN nyilatkozik és ezt küldi el faxon."

A fax az más, akkor félreértettelek. Ha a szerződő írja és szamályos, akkor nem lehetne belekötni.

"HA meg károd van akkor a NETRISK áll velük szemben, nekem volt csőtörésem, csontra kifizettek mindent."

A netrisk megelőlegezi a kárkifizetést az ügyfélnek?
Nagyon bátrak, amennyi biztosítási csalás-próbálkozás van...

(de egy kis félreértés van, a netrisk csak közvetítő, mindenképpen a biztosítóvál álsz kapcsolatban, akkor is, ha a netrisknek fizetsz. Csak a biztosító nevében köti a szerződést csak mint bróker tulajdonképpen a sok biztosító közül a számodra legolcsóbbat vagy a legjobbat válassza ki)

Előzmény: filiberto21 (2)
filiberto21 Creative Commons License 2003.12.08 0 0 2
Persze, persze csakhogy a gyakorlatban eddig e nélkül is ment.

Egyébként az ügyfél ÍRÁSBAN nyilatkozik és ezt küldi el faxon.

Ha akarom belekötök ha akarom nem.

A NETRISK igazi versenyt generál a biztosítók között, érdemes megnézni - ez nem tetszett az Allianznak aki baromi drága!

Én idén 50%-kal olcsóbbat találtam, hála a NETRISK-nek, nemcsak a kocsira hanem lakásra is.
HA meg károd van akkor a NETRISK áll velük szemben, nekem volt csőtörésem, csontra kifizettek mindent.

Hogyan nyírjuk ki a kellemetlen cégeket.. erről szól a PTJ 551 értelmezési vitája...

A biztosító ráér a NETRISK meg csődbe megy.
Én meg (meg te is...) fizethetek megint többet a tetű biztosítónak.

Előzmény: Biovadász (0)
S.Zola Creative Commons License 2003.12.08 0 0 1
Nekem sikerült a Netrisken keresztül.
Előzmény: filiberto21 (-)
Biovadász Creative Commons License 2003.12.08 0 0 0
Ptk. 551. § (4) A szerződést _írásban_, a biztosítási időszak végére kell felmondani. A felmondási idő harminc nap.

Ezek a tetvek törvény szerint járnak el, micsoda szemétség, hogy a netriskes fene-tudja-ki-küldte felmondásokat nem fogadják el! :)

Előzmény: filiberto21 (-)
filiberto21 Creative Commons License 2003.12.08 0 0 topiknyitó
Van egy jó cég a NETRISK, mindig rajtuk keresztül intézem a biztosításaimat.
Most évvégén volt lehetőség a kötlező biztosítás cserére.

Én nem váltottam mégis felháborít, hogy a tetű biztosítók, formai okokra hívatkozva nem fogadják el a a Netrisken keresztül intézett felmondásokat.
Ez évben kötöttem többször a NETRIsk-en keesztül, soha semmi gondjuk nem volt a formákkal...

Akit sújt a dolog, írja ki a panaszát!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!