Keresés

Részletes keresés

Gól35 Creative Commons License 2005.02.06 0 0 382

Én például a dupláját kerestem 2004-ben.

 

Mert ahol főállásban dolgoztam ott is kerestem  X összeget (hatszámjegyű), és a 3-ik hónapban elértem (első kettőben is kerestem, de még kevesebbet) ugyanakkora összeget, mint a főállásomban.

 

 

Miközben ha bármilyen mellékállást  választottam volna, több időráfordítással sokkal kevesebb jövedelmet értem volna el.

 

 

 

 

  

 

Előzmény: trollcsi (373)
Gól35 Creative Commons License 2005.02.06 0 0 381

"Mintha egy MLM műsoros kazetta menne"

 

Te honnan tudod, hogy az milyen?

 

Csak nem? :)

 

 

"Kezdjed azzal, hogy használod az eszed"

 

Használom, és azért nem azok közé tartozom, akik fennálló rendet istenítik, ahol csak az érvényesül, aki meghunyászkodik.

Jó kis rabszolga lesz belőle. :(

 

 

 

"Ne légy te is lúzer."

 

Lúzer az, aki nem tesz azért, hogy jobban éljen, miközben állandóan panaszkodik.

 

Mert vannak akik, nem tesznek, de ők elfogadják és boldogan is élnek.

 

 

Eddig még csak a szokásos rendszer által agymosott válaszokat kaptam.

 

Jöttök olyan példákkal, hogy egy mlm termék drágább. Hiszen a hagyományos piacon is óriási különbségek vannak az árak között, és ti azokat mégsem támadjátok.

Ráadásul ahol drágább a termék, ott a melós nem kap többet, nem lesz soha jómódú.

 

Másik pedig az, hogy nem vesztek tudomást arról, hogy sok mlm-es cég van, amelyik viszont olcsóbb a hagyományosnál. A természetes alapanyagú Oriflame, Avon termékei olcsóbbak, mint a kemikáliás Loreál, Clinic stb. termékeinél.

 

És még van bőven példa, hogy az mlm-ban kapható termékek olcsóbban a hagyományosnál.

 

Sőt, ha ugyanazt a terméket veszed meg mlm-en keresztül, olcsóbban és visszakeresve kapod meg az árut.

 

(ezen majd úgy keresztülsiklotok)

  

Na ez a szelektív gondolkodás!

 

Számomra ti vagytok az agymosottak, akik elfogadjátok a világot így.

 

Tisztelet a kivételnek!

 

Mi példul ugyanazt a terméket, ami a Maxval boltjában is kapható, olcsóbban fogjuk adni. Több ilyen is lesz.

 

Akkor itt hol a  drágaság?

 

Vagy azt a kozmetikumcsaládot, ami a világon mindenhol 5-7ezer között mozog a hagyományos kereskedelemben, nálunk csak 4000 lesz.

Hol a drágaság?

 

És még sorolhatnám.

 

Kicsit jobban meg kellene vizsgálnotok mit bíráltok!

 

Mert én már mindkét rendszert megismertem, és van összehasonlítási alapom.

 

Sziasztok.

 

Előzmény: Törölt nick (375)
Gól35 Creative Commons License 2005.02.06 0 0 380

Én pedig megírtam már, hogy ide kitartás kell.

 

Nem hiszem, hogy jobban, mint a Biztosítási üzletkötőnek, aki már nemigen talál szűz embert, aki nem csalódott volna a Biztosítási befeketetésben, vagy ne lenne már neki.

 

 

 

Előzmény: Albertinka (372)
Gól35 Creative Commons License 2005.02.06 0 0 379

"Ha mégis kapsz terméket, annak ára kb. tízszeres!"

 

:)

 

Amikor már manapság ugyanazt a terméket kapod meg olcsóbban mint a boltokban, akkor az mitől tízszeres?

 

 

Engem nem érdekelnek azok az mlm cégek, akik  esetleg drágábban értékesítik termékeiket, mert a hagyományos piacon is létezik olcsó kozmetikai termék (Old Spice) és drágább (Adidas). Mégis elfogadják.

 

"MLM cégnek pedig akkor fizetsz be, ha el akarod veszíteni a pénzedet. Ugyanis ott értékelhető szolgáltatást, vagy terméket nem kapsz a pénzedért"

 

Valamit nem értesz.

 

Nem kell semmit befizetni az MLM cégnek, minden normális mlm üzlet esetében, hanem ha megveszel otthonra valamit, ahogyan írtad is, akkor abból te kapsz jutalékott. Ha Te a Tescóban vásárolsz, és azért utána jutalékot kapnál, mert a barátod is ott vásárolt, akkor tiltakoznál érte?

 

Bezzeg azért nem tiltakozol, hogy amit vásárolunk mindnehol  a hagyományos kereskedelemben, hányan kapnak belőle jutalékot (profitot).

 

Vagy ott van például az a régi öreg Oriflame.

Ott milyen pénzt veszítenek el a csatlakozók?

 

És az baj lenne, ha ugyanígy lehetne vásárolni, pénzt keresni esetleg a Loreál, Gilette termékeivel?

 

"Valóban! Ígéretekre kiadni egy csomó pénzt, ahhoz is fura gondolkodásmód kell."

 

Miféle csomó pénzt?

 

???

 

Szerintem amikor vásárlok, akkor nem ígéretek miatt vásárlok, hanem mert otthonra kell. Nyugi! Annak én sem vagyok híve, hogy olyat vásárolhassunk egy mlm-ben ami sokkal  drágább.

 

És ahogy fentebb írtam, többivel ellentétben nálunk semmilyen kezdőcsomag, belépési díj nincsen, tehát semmiféle kicsi pénzt nem kell kiadni, nemhogy csomót.

 

 

Előzmény: Törölt nick (374)
trollcsi Creative Commons License 2005.02.06 0 0 373
nyomjatok már ide egy 2004-es kereseti mérleget, mondjuk havi leosztásban. csak a "megváltozott az életem" alátámasztása végett.
köszi.
Albertinka Creative Commons License 2005.02.06 0 0 372

Szia!

Félretértettél.

Telítődés alatt nem azt kell érteni, hogy egy országban már mindenki belépett, hanem azt, hogy minden olyan ember belépett, aki nem csak kedvet érez ehhez a munkához, hanem alkalmas is rá. És így még hamarabb telítődik egy terület, mint a Te olvasatodban.

Ez lehet az oka annak, hogy pl. az Amway-ben évről évre dinamikus létszámcsökkenés figyelhető meg Magyarországon. Ennek ellenére hálózaépítésnek nevezik tevékenységüket.

Előzmény: Gól35 (367)
rali Creative Commons License 2005.02.05 0 0 370
Juuuujjj...
Előzmény: Törölt nick (369)
Gól35 Creative Commons License 2005.02.05 0 0 367

Szia!

 

"Természetesen nem lehet előre tudni, hogy ez a telítődés melyik országban mikor következik be, de ez mit sem változtat a lényegen, vagyis azon, hogy "későn" belépők a rendszer becsapottjai. "

 

Szerintem soha nem fog!

 

Mert az emberek többsége nem nyított, vagy nem akar semmit tennie a sorsának megváltoztatására. Könnyebb szidni mindent.

 

És ez azért jó, hogy nem fut végig, mert tényleg csak aki dolgozik, képezi magát  és valóban akar  változtatni, az lesz sikeres.

 

Egyébként pedig a felvetettet problémádra már régóta megvan a megoldás, és van  ahol ilyen a Marketing Terv is, hogy aki felül van, egy bizonyos idő után meg alul. Tehát mindenki van körforgás eredményeként minden pozicióban.

 

Nekem egyenlőre ez csak azért nem tetszik, mert amiben benne vagyok, az jobban tetszik, de ha egyszer eljönne a telítődés, akkor természetesen elfogadnám. Mint ahogy elfogadjuk a pontok gyűjtését és minden vásárláskor most mást egyre több áruház, üzletben. És van már sok ilyen mlm vég is, aki csak ilyen formában műkődik.

 

Tehát mégegyszer.

 

Telítődés soha nem lesz, mert mindig lesznek több millióan olyanok, akik az emberi tényezők (lusták, szkeptikusak, félelmeik irányítják, céltalanok stb..) miatt nem fognak belevágni egy ilyen üzletbe, vagy ha belevágnak, 1 hét után abbahagyják. 

 

És ezért aki kitartó, teszi azt amit tennie kell, mint egy franchise üzlet esetében (követni a receptet), az sikeres lesz.

 

Azt hiszi valaki, hogy azokat, akik ebben az Üzletben százezreket, milliókat keresnek, érdekli olyanok véleménye, akik úgy bírálnak legtöbbször valamit, hogy nem is józan ésszel vizsgálják meg.

 

Mint ahogy azokat a Rockefellereket és egyéb más minden országban megtalálható gazdag embert sem érdekli, hogy mások verejtékén gazdagodott meg.

Én például ezt nem tartom fair-nek, és ha véletlen kommunizmus lett volna a világban, akkor ezek a gazdag emberek a börtönben lennének.  

Az mlm-ben pedig az keres többet aki dolgozik, és nem az gazdagodik meg, aki felül van. 

 

Igen, ez minden normális mlm-es cégnél így van.

Például Oriflame, Avon, Zepter, FLP, Ökonet, Bionet, Vlnet stb stb..

 

 

Azélrt

 

 

  

Előzmény: Albertinka (365)
Gól35 Creative Commons License 2005.02.05 0 0 366

"Ti nem a saját véleményeteket mondjátok, hanem azt amit az agymosó előadáson a fejetekbe vertek."

 

 

Na ez nem nyert. :)

 

Mert én úgy szerettem meg az mlm-et, hogy éppen nem voltam benne semmilyen mlm cégben sem. De sem előtte sem utána nem voltam ilyen hülye előadásokon, mert mint minden józan ember, én sem szeretem az agymosást.

 

Viszont arról nem vagyok meggyőződve, hogy akik ennyire elleneznek valamit, azokat nem-e mosták agyilag?

 

Élő példa vagyok.

MLM ellenes voltam.

 

Persze úgy, hogy én sem vizsgáltam meg a tényeket, hanem hallgattam néhány okos emberkére, írására.

 

 

 "A befizetőt már beetted "

 

Ezzel megintcsak nem nyertél, mert nálunk és minden normális mlm cégnél nincs befizető.

 

Amikor befizeted a Matávnak, UPC-nek, ELMŰ-nek, Biztosítónak, Média Marktnak, Tescónak a pénzedet, akkor téged beetettek?

 

Érdekesen gondolkoznak néhányan. :)

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (364)
Albertinka Creative Commons License 2005.01.31 0 0 365

Az mlm-es munka iránt fogékony, az erre rávehető és erre alkalmas emberek száma véges még akkor is, ha a Föld egész lakosságát figyelembe vesszük.  Ha pedig ez igaz, akkor a legszélesebb kört, az új belépők után már hiába keresgélő tömegeket minden mlm-rendszer becsapja. Természetesen nem lehet előre tudni, hogy ez a telítődés melyik országban mikor következik be, de ez mit sem változtat a lényegen, vagyis azon, hogy "későn" belépők a rendszer becsapottjai.

Tahitian Noni Creative Commons License 2005.01.17 0 0 362

Hallode! Teljesen felizgattál! Vegyél nekem nagykerben olcsón Tahitian Noni Juicet! Erre tényleg nagyon kíváncsi vagyok. Mivel majdnem most zártak ki valakit amiatt, hogy bioboltokba elvitta az árut.

 

Lehet hogy nektek mindegy hogy tokaji bort isztok-e vagy alföldi akármit. A nonival is így van.

Bukni nem lehet rajta!!!! A belépési díj amit el lehetne esetleg bukni, de az ahhoz képest gyorsan visszajön.

Igenis fontos a minőség. Sokkal jobbnak kell hogy legyen, hogy megvegyék. Hangsúlyozom, nem csak hálózati emberek vásárolják. Az egyik fogyasztóm nálam jóval többet v ett már meg és neki aztán csak az egészsége ami haszonként bejön.

 

Előzmény: Törölt nick (361)
rali Creative Commons License 2005.01.13 0 0 359
Tehát nem te vitted, hanem a kolléga....
Előzmény: Tahitian Noni (358)
Tahitian Noni Creative Commons License 2005.01.13 0 0 358
Elárulok valamit. Az elején bizony volt olyan kolléga aki elvitte boltokba is. Ott is megvették.
Előzmény: Albertinka (356)
rali Creative Commons License 2005.01.13 0 0 357
Szokásos MLM-vigéc duma a legkisebb, leghalkabb ellenvélemény esetén.
Előzmény: Tahitian Noni (355)
Albertinka Creative Commons License 2005.01.13 0 0 356
Azt hiszem, az döntené el, mennyire ürügy a termék és mennyire nem, ha a boltokban is kapható lenne. Amennyiben változatlan áron megvennék a hagyományos kereskedelmi forgalomban is, akkor nem ürügy. Ez viszont a dolog természeténél fogva sose fog kiderülni.
Tahitian Noni Creative Commons License 2005.01.12 0 0 355

1. Egyre több embernek ad megélhetési lehetőséget. Akik régen benne vannak és nagy hálózattal azoknak persze már több van, de aki most belép az ha ügyesen csinálja, sok időt fordít rá, meg is előzheti jövedelemben.

2. Nem ürügy a termék. Nagyon is fontos dolog. A jövedelem pedig részben az eladás ,és részben a hálózati pénzek összege. Régen én is azt hittem, hogy minden ezredik embernek sikerülhet. Most már tudom, hogy nem így van.

3. Nem függök egy csöppet sem a főnökeimtől!

4. Az MLM termékek általában drágák, de többnyire a minőség miatt.

Viszont nem igaz, hogy csak a forgalmazó vásárol. Nekem van pl. egy kuncsaftom aki 4 éve vásárol minden hónapban. Pedig ő nem keres vele. Mégis jónak tartja. Nem hiszem, hogy egy diplomás ember szart venne meg 4 éven keresztül, csak hogy nekem jó legyen. Azon kívül a saját és környezetem tapasztalati bebizonyítjhák, hog nem kamu, hanem kőkemény valóság.

Itt viszont a rosszindulat igencsak dúl. Az utánad írók egy kicsit ........ no ki sem mondom.

kheiron Creative Commons License 2005.01.10 0 0 353
Mint a 100% aloe vera, amiben azért van egy kis E... ez-az-amaz?

 

 

Az egyszerűen lehetetlen! Le van írva a tájékoztatóban, és még a tréningen is azt mondták....

Előzmény: Otto Normalverbraucher (352)
Otto Normalverbraucher Creative Commons License 2005.01.10 0 0 352

 

a Noni leve magában undorító, büdös és borzasztó ízű. Csak az adalékát képező 11%-ban benne lévő egyéb gyümölcsök leve teszi ihatóvá és némely ember számára finommá.

 

El nem tudom képzelni, hogy ha egy bármilyen lé sz@r ízű (bocs), akkor jó ízű lesz 11% bármi más hozzákeverésétől. Még fordított arányban sem! Sőt: ha van egy finom ízű narancsleved, elég 1-2% sz@rízű valamit belekeverned, máris ihatatlan lesz.  Lehet, hogy megint valami kábítás van a dologban?  Mint a 100% aloe vera, amiben azért van egy kis E... ez-az-amaz?

Előzmény: Tahitian Noni (350)
kheiron Creative Commons License 2005.01.10 0 0 351

MLM-ben rossz terméket nel lehet forgalmazni, mert megbukik.

 

Nem, az MLM-ben teljesen átlagos termékeket szokás többszörös áron árusítani. :-)

 

Ld. mondjuk az Amway összes háztartási vegyipari holmija. Vagy az univerzális  csodaszerek, legyenek bár aloe vagy noni alapanyagból.

 

 

Ki az a marha aki egy vacakot megvesz mégesgyszer, vagy főleg sokszor?

 

A marha a rendszerben dolgozó termékforgalmazó, aki bevételnek könyveli el a "megtakarítást", melynek során két-háromszoros áron vásárol be saját magának.

Előzmény: Tahitian Noni (350)
Tahitian Noni Creative Commons License 2005.01.10 0 0 350

Ezek szerint jól gondoltam, hogy nem ismered. Csak hallomásból leszűrt taspasztalatok, elbeszélések alapján alkottál véleményt.

Valószínű nem vagy rászorúlva, hogy kipróbáld. Pedig nagyon sok embernek tud megélhetési formát biztosítani. Nem beszélve, hogy elkezdhető másodállásban és nem kell rögtön feladni a meglévőt, ha van. Nem kell külön szakképesítés hozzá. Igaz, hogy tanulni azt kell. Sőt kötelező. Ha nem fordítasz rá időt akkor nem fogsz keresni. Véleményem szerint a legigazságosabb rendszer. Nem a főnökömtől függ, hogy én mennyit keresek. Ráadásul működő rendszer, és jólműködső rendszer.

Nem úgy működik, ahogy abből a cikkből amire felhívtad a figyelmemet, ismerszik. Talán kicsit közelebb kellene a témához kerülnöd, hogy lásd a realitását, hogy a véleményed reális lehessen. Egy ilyen sokrétű ember kár, hogy csak megalapozatlan dolgok alapján mond véleményt.

A Noni Juice-ról. Maga a Noni leve magában undorító, büdös és borzasztó ízű. Csak az adalékát képező 11%-ban benne lévő egyéb gyümölcsök leve teszi ihatóvá és némely ember számára finommá.

A belépés általában nem nagy összeg. Éppen azért, hogy szinte mindenki el tudja kezdeni. Bukni szerintem nem lehet rajta. Mármint azokon nem lehet amiket én közelről ismerek. Akkor mi a baj vele?

MLM-ben rossz terméket nel lehet forgalmazni, mert megbukik. Ki az a marha aki egy vacakot megvesz mégesgyszer, vagy főleg sokszor? Tudod, mennyi lenne az ára a TNJ-nak ha nem MLM-ben forgalmaznák? Jóval több!

Tehát: olcsóbb termék, kitűnő termék,  könnyen elsajátítható munka- és pénzkereseti-lehetőség, amibe nem kell tőkét vinned. Nincs főnököd, csak sponzorod akit, ha te akarsz, akkor használhatsz. Az igazi MLM nem házalásról szól. Nem is agymosásról. Persze mindenkinek más az igazi, mint a szerelemben.

Előzmény: Törölt nick (346)
salesguy Creative Commons License 2005.01.02 0 0 349

mindegy, de akkor is ertekesítesi forma!!!

ha ugy vesszuk a probléma ott van, hogy baromi sok pénzel kell megvaltani a tagsagot vagyis a munkahelyet.

és a 90% bukja az osszeget...

mondjuk mi az LR Wellnes kezdtuk, hobbybol...17 ezer volt a belépő es 1 honap utan megvolt ez a pénz a margin-on.

 

Előzmény: Törölt nick (348)
salesguy Creative Commons License 2005.01.02 0 0 347

:)))

igazabol csak egy ertekesítesi forma a sok kozul:)

 

holnap jon a skoda reklám!

ha akarsz venni egy uj octaviat hozzal magadal meg 2 embert aki szinten vesz akkor te kapsz 35% arengedmenyt, de ha ok is hoznak 2-2 embert ok is megkapjak a 35%-ot....

 

nem rossz:)

csak talald meg azt a másik kettő emberkét!!

Előzmény: Törölt nick (345)
Törölt nick Creative Commons License 2005.01.02 0 0 344

AM(s)TEL üzenet, annó...

 

- Sziasztok, Dzsémsz és Ildikó, hallottalak múltkor benneteket, igazán fantasztikusak vagytok, köszönök nektek mindent, köszönöm a fantasztikus segítségeteket, mert ez az üzlet tényleg fantasztikus, a termékek is tényleg fantasztikusak és ti is fantasztikusak vagytok, te, Dzsémsz, te is fantasztikus vagy meg az Ildikó is fantasztikus, meg az Artistry tanfolyam is fantasztikus, meg a kozmetikumok is fantasztikusak, meg az Artistry-zárás kazetta is fantasztikus, szóval tényleg ez az egész nagyon fantasztikus, és mégegyszer köszönök nektek mindent,  nagyon hálás vagyok nektek, mert ti tényleg nagyon fantasztikusak vagytok, csocsi...

 

(- Az Ön lehetőségei. Egyes gomb...)

 

 

:-)))))

Tahitian Noni Creative Commons License 2004.12.30 0 0 343

Muszály végigolvasom? Nem lehet itt választ kapnom?

Bár az ajánlott topic címek részben elárulják, hogy mire gondolsz. Azt is elárulja, hogy nagy valószínüséggel általánosít MAXVAL. Találkozott egy olyannal ami nem tetszett és ezért elitéli az összeset. Az agymosást én sem szeretem. Azt az MLM céget aminél vagyok viszont, nagyon. Nincs agymosás. Úgy csinálod ahogy akarod. A termék viszont nagyon jó. Gondolt el. Egy termékkel indult MLM cég. Ha ez az egy terméke nem lenne jó, elérte volna, hogy ma már (8 éves korában) 72 országban van jelen és gazdasági vizsgálatok szerint hihetetlen a növekedése? Tehát, ha én a mi barackunkkal ezt megpróbálnám, talán az országhatárig eljutnék. Érdemes ezen elgondolkozni. Bóvlival nem lehet világkarriert befutni.

Előzmény: Törölt nick (340)
trollcsi Creative Commons License 2004.12.29 0 0 341
volt hasonló, kínában szilvapálesszel :]
Előzmény: Törölt nick (340)
Törölt nick Creative Commons License 2004.12.29 0 0 339
Olvasd el elejétől végig Az AMWAY-ről és a Network marketing c. topicokat, rá fox jönni...
Előzmény: Tahitian Noni (338)
Tahitian Noni Creative Commons License 2004.12.29 0 0 338

Megtudható, hogy miért utálja valaki ennyire, zsigerből az MLM-et?

Két elképzelésem van, szeretném tudni melyik az igaz.

Előzmény: Törölt nick (334)
hiroshi Creative Commons License 2004.12.27 0 0 337
Akkor TE miért MLM-ezel?
Előzmény: galvagin (336)
galvagin Creative Commons License 2004.12.23 0 0 336

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!