Egy fontos szabály: ha rengetegen elrontják, akkor senki sem rontja el.
Ha jól csalódom itt két különböző dologról van szó:
#1
Bárhol legyenek is, minden jót kívánok nekik.
Bárhol is legyenek, minden jót kívánok nekik.
#2
Nem cáfolható, de nem is erősíthető meg, hogy a leértékelik a fabatkát.
Nem cáfolható, de nem erősíthető is meg, hogy a leértékelik a fabatkát.
ez utóbbiban különben is nehéz lenne megmondani, hogy az 'is' az ige mögött van-e, hiszen az ige (van) csak implicite van jelen. Más igeidőben/igemódban a mondat megváltozna:
Ne legyen cáfolható, de ne is legyen megerősíthető, hogy a leértékelik a fabatkát.
Nem volna cáfolható, de nem is lenne megerősíthető, hogy a leértékelik a fabatkát.
LvT, ha erre jársz: amit itt 11 éve vázoltál az ikes igék keletkezéséről, átalakulásáról és hanyatlásáról, az mennyire elfogadott, mainstream álláspont? Logikusan hangzik, de honnan lehet az ilyesmi sorrendiségeket tudni?
De mire is példa ez? Azt senki sem vitatja, hogy vannak ikes igék: az vitatható, hogy minden ige, amely E/3.-ban -ik-re végződik. Különösen, ha tárgyas [de az alszik csak kivételesen, figura etymologica-ként -- álmát aludja -- lehet tárgyas.]
Ugyanakkor amikor ez rímben szerepel, akkor ezt nem lehet akárcsak a szerző nyelvhasználata szempontjából is mérvadónak venni, hiszen használata motiválatlan.
De én is tudok lírai ellenpédát hozni:
Ha szénás szekerét
Hazafele hajtja,
Tetejébe felvesz.
Ha szíved óhajtja,
Sóhajod sóhajtja:
Jó lesz fenn a szénán,
Alszok egyet rajta.
(Szép Ernő: Testvér, édes testvér. 1917)
Ami engem illet: én felváltva használom az alszok és az alszom formát.
Lehet, hogy lejárt a lemez, de csak most értem ide. Az eszik ~ esz esetén a helyzet fordítottja nnak, ami Tecs megsejtése volt: "Talán az a megfejtés, hogy éppen a közepén vagyunk az eszik ige iktelenedési folyamatának"
Éppen a közepén vagyunk az eszik ige ikesedési folyamatának, amelyet megakasztott az ikes paradigma általános visszaszorulása.
Ha belegondolunk abba, hogy mi az ikes ragozás, akkor az eszik elég furcsa képzőmény. Történetileg ui. az ikezés visszaható-szenvedő igealaknak indult, vö. a fát törik -> a fa törik (ezért van, hogy az ikes ragozás toldakékai annyira "hasonlítanak" a tárgyas paradigmáéira). Ehhez képest egy ilyen visszaható-szenvedő képzési elem megjelenése egy tárgyas igén, mint az eszik, meglehetősen illogikátlan. Sőt, az ikes ragozás kiveszésének kezdete éppen ehhez a pillanathoz köthető: innentől az ikezés "értelmét" vesztette, funkciótlan elemmé vált, és eredeti értelmével együtt maga az ikes ragozás is el kezdett halványulni.
Ennek megfelelően az eszik ~ eszem kettősség eredetileg is fennállt az alanyi - tágyas ragozás elveinek megfelően [pl. E/3-ban még mindig: megesz(ik) mindent, amit elétesznek ~ megeszi az elétett ételeket].
Egy átmeneti időben -- a visszaható-szenvedő jelentésárnyalat elvesztése után, de a mai úzus kialakulása előtt -- az -ik végződésre egy új "karrier" lehetősége várt, hogy E/3.-ban jelölje a tárgyatlan használatot. Ebből a korból erednek az olyak iktelen igéink, amelyek E/3. alakja -ik-re végződik.
Ilyen az eredeti kérdező által felvetett szarik is. Ez nem ikes ige, sosem volt olyan használata, hogy "Most egy jót *szarom" v. "Szar(ja)d egyet!" Ezek az alakok mindig csak határozott tárggyal, vagyis tárgyas igeként fordulnak elő.
A szarik mellett vannak pregnánsabban ilyen igék, mint pl. a válik. Csak az iketelen "nevetségessé válok" forma létezik, az ikes "nevetségessé *válom" nem. Vagy illik: "hozzád illek", nem "hozzád *illem"; vagy (meg)telik: "megtelek boldogsággal", nem "*megtelem boldogsággal"; stb.
Ezek nagy részéről már senki nem tudja eldönteni, hogy nem E/3-ban ikesként vagy iktelenként helyes-e ragozni őket. A szóvégszótár elektronikus változata 716 olyan -ik-es E/3. alakban szótárazott igét tartalmaz, amelynek a minősítése "főleg iktelen ragozású", ill. 170 olyat, amelynél "mind ikes, mind iktelen ragozás lehetséges" [N.B. Mivel az illik és a szarik ez utóbbi csoportban van, valószínűnek tartom, hogy a két csoport minősítését ez a forrás összecserélte!]
Bocs... a hosszú ö-nél a zindex valamiért lenyeli a hozzászólásaim...
Üdv!
Akárhogy is gondolkodom, egyre inkább úgy érzem, hogy mintha két ige lenne.
enni1 (eszik): táplálkozik, étkezik.
enni2 (esz): elpusztít, emészt.
Pl.:
Esz2 a fene. - Eszik1 a kutya.
Pisti mindent megesz/elesz2 elölem. - Pisti bármit megeszik1. (= nem válogatós)
/Mondjuk ez a második nem annyira tiszta, E/III. biztos így mondanám, de pl. E/I. mindkettöt iktelenül ragoznám, na de vannak ikes igék, amiket mindenki úgy ragoz./
De lehet, hogy az enni egyszerüen csak olyan gyakran használatos ige, hogy megengedheti magának a rendhagyást. :-)
Határozott tárgyhoz tárgyas ragozású ige jár. Nincs kivétel. Ezért az 'eszik' igének az 'esz' és az 'eszi' a felsorolt példákban egyaránt tárgyas alakja, csak a tárgy személyétől függően használjuk egyiket vagy másikat.
1. személyű tárggyal: -; eszel; eszi
2. személyű tárgyal: eszlek; -; esz
3. személyű tárggyal: eszem; eszed; eszi
Nem kirívó a jelenség, a legtöbb ige tárgyas ragozásában eltér a különböző személyű tárgyakra irányuló igealak. (V.ö.: látlak, látom; látsz, látod; stb.) Ezen nem változtat, hogy a 2. személyű alannyal és 1 személyű tárggyal bíró ige ugyanolyan alakú, mint a 2 személyű alannyal bíró alanyi ragozású ige.
Talán az a megfejtés, hogy éppen a közepén vagyunk az eszik ige iktelenedési folyamatának. Először csak az állandósult összetételekben vagy személyes névmási tárgynál hullik ki, aztán kezdjük lassan megszokni és a végén már semmi sem marad belőle: "Pista almát esz" :o)
Azt nem hinném - de az előfordulhat, hogy az "esz a fene" szókapcsolatban valóban elhomályosult az ige eredeti, konkrét jelentése, ezért nem érezzük bántónak, hogy a ragozása sem követi az általában szokásosat. Ugyanígy jónak érzi a fülem, a "mindent megesz a kosz" illetve a "rozsda" fordulatokban is a rövid alakot, de a disznó, a tyúk, a jószág már "mindent megeszik".
Lehet, hogy itt - a konkrét illetve az átvitt értelmű - jelentésben van a különbség?
Érdekes, csak az "esz-". Ráadásul "Kit esz már megint ide a fene?" S már meg is dőlt a második személyű tárgyra vonatkozó állításom.
Következetlen a szó ragozása, kétségtelenül következetlen. Hiszen: "mindenkit esz a fene utána", "engem is esz a fene..." "ha a fene fenét eszik is".
"megesz [téged]" Ez nem bántja a fülemet. Bizonyára azért, mert második személyű határozott tárgy. Most, hogy rávezettél, úgy tűnik az -ik nélküli változatot az én nyelvérzékem egyértelműen ehhez (második személyű tárgy) köti.
"Egyetlen esetben áll meg a tárgyas ragozás, a kiszarom alakban, akár a visszaható formában (jól kiszarom magamat), vagy a véletlenül lenyelt tárgyakra vonatkozóan."
Ezt is lehet még árnyalni. Azt tapasztalom, hogy az ún. trágár igék megnevezett tárgyra vonatkozó alanyi ragozású alakjainál inkább az iktelen változat használatos, míg az általános, tárgy nélküli cselekvésnél az alanyi ragozású forma mindig ikes.
Pl.
- Mit csinál Józsi?
- A klotyón ül és sz@arik.
De:
- Megbízható ember ez a Józsi?
- Ugyan már, lesz@r mindent.
vaqy:
- Hallom, Józsi a főnököd. Jól kijöttök?
- Nem igazán. Mindenért leb@sz.
Érdekes még az eszik és az iszik ige.
Az eszikre szerintem érvényes a fenti megállapítás, mert: "Józsi mindent megesz, amit csak talál."
De: "Józsi mindent megiszik, amit csak talál."
Lehet, hogy mindez csak a saját pesti nyelvváltozatomra jellemző?
A probléma analóg az eszek-eszem, iszok-iszom problémával. De nem teljesen. Míg az utóbbiakkal kapcsolatban fennáll a tárgyatlan-tárgyas kettősség, míg a szarok esetében a tárgyas ragozás szerepét nehezen tudom elképzelni.
Egyetlen esetben áll meg a tárgyas ragozás, a kiszarom alakban, akár a visszaható formában (jól kiszarom magamat), vagy a véletlenül lenyelt tárgyakra vonatkozóan.
Egyébként ezek a példák mutatnak arra rá, hogy mennyire indokoltalna az ikes igék hagyományos védelme azokban az esetekben, amikor ezek az igék nem visszahatóak.
Kis Ádám
