Olvastam vele egy interjút az új lemez kapcsán, ahol elmondja, hogy azok a zenészek játszanak, akik a Cuckolandon is, és hogy jelenleg azt a zenét hallgatja, amit 16 évesen, illetve Amy Winehouse tetszik neki. Aztán még az embei kapitalizmusról is beszélt. Ha valakit érdekel, németül be tudom másolni ide.
A Caravan néhány korai lemeze megvan nekem CD-n, de nem lehet mondani, hogy beléjük lennék zuhanva. Ha a széles körben (valaha) kapható volt lemezekről van szó, akkor a kedvencem a Matching Mole - azt hiszem, mind az öt CD-jük megvan, ami megjelent, és mind nagyon jó. A proto-zenekarokból én is kíváncsi lettem volna a Wilde Flowers-re, de amikor eszméltem, ez a CD már nem volt kapható, már el is felejtettem a nyomozás körülményeit. Néhány Canterbury-s válogatáson ugyan vannak számok... hát, szerintem jobb vásárt csináltok a Soft Machine Giorgio Gomelsky-féle 67-es számkollekciójával, mert lényegében ugyanarról van szó, csak még kiforratlanul. Wyatt stílusa is sokat alakult, feljődött. Ezek a korai demók, rendkívül archív minőségen kívül, nem sokat kínálnak, zenei zsenialitást, olyan élményt, amihez sokszor visszatérnék (mint pl. a Soft Machine 69 körüli felvételei) ezeken ne keressetek. Egyszer meg lehet hallgatni, megmosolyogni, kész.
Lustaságból ide másolom azt, amit a Progresszív rock/metál topicba írtam. Amire eref kartárs azt javasolta, kutakodjak errefele. (Eszembe sem jutott, hogy keressek RW topicot, nem is gondoltam, hogy van ilyen.)
"Van itt valaki, aki szereti a Canterbury scene (vagy Canterbury sound) néven elhíresül zenei irányzatot? (Soft Machine, Egg, Gilgamesh, Caravan, Hatfield and the North, stb.) Ha nem, akkor a Tangent The Canterbury Sequence c. számára lehet asszociálni, ami ezt a stílust idézi fel. Én pár hónapja fedeztem fel a Soft Machine-en keresztül (66 és 73 között itt zenélt Robert Wyatt, amíg egy bulin ittasan ki nem esett egy 3. emeleti lakás ablakán és tolószékbe került) és azóta teljesen rá vagyok cuppanva. Fáradtságos munkával komoly gyűjteményt hoztam össze, amit akár szívesen megosztanék azokkal, akik szintén ebben a betegségben szenvednek... :)))"
Meg ezt írtam még:
"Keresek pl. Wilde Flowers-t, és nem találok. Van valakinek?"
Ezen a két felvételen az első két lemez anyagából szinte semmi nem szerepel, improvizatív hangszeres zene szinte az egész. A szeptet felállásból ugyan már akkorra öttagúvá zsugorodtak, de a koncepció ugyanaz maradt. A Third-höz képest Lyn Dobson van itt pluszban, a stílus nagyon hasonló.
Bár talán már kitárgyaltuk, de a THIRD lemez számomra meghatározó élmény volt és maradt is (megyek elő is kaparom:-), de hozzátenném, hogy nem a koncertfelvétel - Facelift - okán, bár az se rossz. Viszont az első két lemezüket nem nagyon kedvelem Wyatt ide, vagy oda. Szóval az általad említett lemezek hogy viszonyulnak mindehhez? A Noisette ugye mint rövidke téma beépült a Slightly all the times-ba, ezen a lemezen ez is egy hosszabb opusz?
Már többször ajánlottam a Soft Machine nemrég megjelent két 1969-es koncertfelvételét. Pont ez a stílus. Noisette a címe az elsőnek, Breda Reactor a másik. Minden valamire való rajongónak hallania kell ezt. A Soft Machine legjobb korszaka volt. A füzetekben leírt történetek is jók, érdekesek. A Breda Reactor minősége valamivel gyengébb (viszont dupla lemez). Ma otthon rajzolgatok, jó hogy eszembe jutott, elő is keresem őket és ezt fogom hallgatni.
We are thrilled and proud to announce that Domino will be releasing the new
album by the great Robert Wyatt.
The album is provisionally titled 'Comic Opera' and it will be released later
this year. We've heard it once and it's sounding very good indeed. We are big
fans of Robert's work here so this is a happy day for us.
Watch this space for further details...".
Source:
Nucleus: We'll talk about it later. Fõleg az Easter 1916. Ahogy egymás után kilépnek a szólamukból, és csak Marshall marad a végére, az valami nagyszerû. Kár hogy aztán elmentek a kommersz felé 1974-tõl, mikorra Carr egyedül maradt.
Nem akarok hülyeséget beszélni, de én úgy tudom, hogy Ratledge felhagyott a zenéléssel. Nekünk kettőnknek egyébként eléggé hasonló lehet a zenei ízlésünk, legalábbis ami a progrock eme Canterbury, jazz rock vállfaját érinti (Én azért nagyon szeretem az avantgárd zenét is.). Emléxem is rád a régi "Konzervatív lemezklubból", ott beszélgettünk már egy sort (korábban más volt a nickem). Szóval Ratledge. Igen, igen, és megint csak igen. Most elővettem a SM Peel Session c. lemezének Slightly All The Time_Out-Bloody-Rageous_Eamonn Andrews c. számfüzérét (15.20), annak is a végét (Ez a verzió nekem jobban tetszik mint a Third-en lévő). Ott valami olyan szépet, és finomat csinál a Ratledge, ami szerintem az egész progrockban párját ritkítja. Én őt egy zseniális billentyűsnek és zeneszerzőnek tartom, nagy veszteség hogy nem zenél.
Szomorúan hallom hogy Elton Dean odaát van. Még ma is , ha kitárom a dupla THIRD albumot és végignézek négyükön megdobban a szivem. A Slightly all the time-ot még valamelyik rövidhullámú fellazítóról vettem fel és elhatároztam, ha még a kommunizmus is belebukik, nekem akkor is kell egy ilyen. Mike Ratledge zenél még? Mert az az orgonahang se volt semmi, bár az 5. után kicsit "letisztultak" a fiúk.
Én eredetileg nem forszírozam itt a Nucleust, és a többi Canterburyt sem, hiszen ez RW-topiknak indult. A Canterbury irányzat nyilván megérdemelne egy külön tárgyalótermet, de nincs rá igény. Ha lenne, itt lehet erről is. Ha már említesz egy olyan nagyszerű, de elhalt együttest mint a Nucleus, akkor megérdemled, hogy mondjak neked egy kortárs, világszínvonalú Canterburyt: In Cahoots a nevük. Volt National Health (Phil Miller - ő a főnök, Pip Pyle), Soft Machine (Elton Dean -míg meg nem halt, Hugh Hopper), Gilgamesh (Pip Pyle), stb. tagok játszanak egy nagyon kifinomult jazzrockot. Ha nem ismered, tetszeni fog, meglátod. Vagyis hallod... ;-)
Ha már John Marshall, ahogy elnéztem a Nucleus meg se lett e helyt említve. Gondolom ez az együttes sem létezik már, pedig annak idején a SM-nak szinte az ikertestvérének számított (bár zeneileg eléggé markánsan különböztek)
Na felvettem akedvencek közé és ha lesz időm el is olvasom, meg előveszek néhány kövületet ifjúkoromból. Mondjuk egy Holdfényes júniust. Tényleg, annak a szövege letölthető, mert nem sokat értek belőle?
Bocs, én is rosszul írtam: A SM 4-en még teljes egészében Wyatt dobol. A SM 5-ön van 2 különböző dobos Phil Howard, és a kédőbbi állandó dobos, John Marshall.
Ez így nem pontos. Az "End of an Ear" 1970-es lemez. Wyatt rövid időre elhagyta a bandát (SM) és megcsinálta ezt a kisérletezős lemezt. Majd visszatért, és még közreműködött a SM4 felvételeiben (a lemez másik oldalán már másik dobos ügyködik). Utána jött a Matching Mole-s időszak, majd a balesete. És 1974-ben csinálta meg a korszakalkotó, és felülmúlhatatlan "Rock Bottom" c. lemezét, amelyen valóban több hangszeren játszik, de mem mindegyiken ő. Amúgy is eléggé minimalista a hangszerelés (de csodálatosan eltalált minden!). Míg a 70-es lemeze inkább egyfajta avantgard, jazzes, részben énektechnikai kisérletezés (és legfeljebb csak közepes lemez), addig a Rock Bottom rögtön a hihetetlen zenei (zeneszerzői)tehetség, káprázatos megnyilvánulása. Szerintem a progresszív rock egyik legjobb lemeze.
Ez itt off, de egy mondatot még megengedek magamnak erről a témáról, illusztrációnak az 1971-ben megjelent Beat kislexikonról, amelyet lekaptam gyorsan a polcról. Zappáról többek között ezt írja: 'meghökkentő szakállat és pepita nadrágot hord' :-D
Az is csoda volt, hogy egy ilyen megjelent. De az teljesen igaz, hogy tele volt marhasággal. Viszont legalább meghallgatta a zenéket, amikrõl írt. Le is fordíthatta volna valami angol könyvbõl.
Tardos könyveit én rongyosra olvastam így is, holott elég hamar kiderült, hogy van benne egy csomó sületlenség, de más könyv meg nem létezett akkoriban
Annak idején Tardos Péter, ha valaki még ismeri, belehallgatott az elsõ számba, és azt írta a könyvében, hogy lágy rockzenét játszik Wyatt. Ez a kijelentés persze minõsítette a könyvet, és az íróját is. Wyatt elsõ szólólemeze ez, amit akkor csinált, amikor a kórházban feküdt, miután kiesett az ablakon, és deréktól lefele megbénult. Az összes hangszeren õ játszik, és látszik, hogy van érzék a fiúban, mert ez a lemez tök jó. Szerintem egyike a legjobb lemezeinek, ha nem a legjobb.
Szerintem eleg faraszto zene. Inkabb erdekessegkent tartom. De ez igazan olyan, ami kinek-kinek az ertekiteletere van bizva, meg arra sem vallalkoznek, hogy korulirjam.
