"So far it has been recorded how the Bavarians became Christians, and the list of the bishops and abbots of the Salzburg Archbishopric has been compiled. Now it must be added how the Slavs, who are also called Carantans and their neighbours received teaching in the Holy Faith and how they became Christians, and the Huns drove out the Romans, the Goths and the Gepids from Pannonia Inferior, and held it until the Franks and the Bavarians, together with the Carantans, harassing them in continuous warfare finally defeated them. Those who took up their religion and accepted Christianity the kings made their tax-payers and by the tax payed to the king they are to the present day entitled to hold the land they inhabit."
Annales Alamannici/Annales Einsidlensis "863. Gens Hunorum Christianitatis nomen aggressa est."/"863. Gens Hunorum Christianitatis nomen aggressa est." = "863. The people of the Huns accepted the Christianity"https://en.wikipedia.org/wiki/Annales_Fuldenses
The Annales Fuldenses are East Frankish chronicles that cover the period from the last years of Louis the Pious (died 840) to shortly after the end of effective Carolingian rule in East Francia with the accession of the child-king, Louis III, in 900. Throughout this period they are a near contemporary record of the events they describe and a primary source for Carolingian historiography.
Regino of Prüm (before 908) wrote the Avars lived in Pannonia when the Hungarians moved through their land, and the Hungarians were hostile only against the other nations but not with the Avars where the Hungarians were fishing and hunting. (because they were kinfolks)"First they wandered in the wilderness of the Pannonians and Avars, obtaining their daily food by hunting and fishing. They then broke into the border areas of Carantans, Moravians and Bulgarians with repeated hostile attacks. A few people with swords and thousands destroyed with arrows…"https://de.wikipedia.org/wiki/Widukind_von_Corvey
The Saxon chronicler Widukind von Corvey (925-973) write this about the Hungarians:"Avares autem, ut quidam putant, reliquiae erant Hunorum." = "The Avars, as some believe, were the remains of the Huns.""Avares, quos modo Ungarios vocamus" = "the Avars, who we now call Hungarians""De Ungariis, qui et Avares dicuntur." = "As for Hungary, who are also called Avars."https://en.wikipedia.org/wiki/Chronicon_Salernitanum
Chronicon Salernitanum (10th century) says: "Hunni et Avares eadem gens fuere qui postea Hungri seu Hungari appellati sunt, et adhuc appellantur." = "Huns and Avars were the same race/nation who later named Hungarians and still call them Hungarians"https://en.wikipedia.org/wiki/De_Administrando_Imperio
I can see "Turcia", inside "Abares" (Avars), Moravia (Moravia used the gap after the Franks with the Bolgars destroyed the Avar state), "Turcae in octo gentes divisi" eight nations (not seven here). The Byzantian called the Hungarians as "Turks", because the religious cult, social structure, appearance was not different than the other Turk peoples that time. (No Finno-Ugric, no Mongol)Emperor Constantine Porphyrogenitus wrote in the De Administrando Imperio that the Avars lived in the Carpatian Basin when the relative Hungarians arrived, and he call Attila the king of the Avars: "the Avars had their haunts on the far side of the river Danube, where now are the Turks""But when Attila, the king of the Avars, came and utterly devastated and depopulated all the parts of Francia, all the Franks from Aquileia and from the other cities of Francia began to take to flight, and to go to the uninhabited islands of Venice and to build huts there, out of their dread of king Attila.""After they had fought one another for some years, the Croats prevailed and killed some of the Avars and the remainder they compelled to be subject to them. And so from that time this land was possessed by the Croats, and there are still in Croatia some who are of Avar descent and are recognized as Avars."
Leo VI The Wise Emperor of Byzantium (886–912) described the Hungarians this way (Book: The Taktika of Leo VI) „The Scythian nations are one, so to speak, in their manner of life and their organization; they have a multitude of rulers, and they have done nothing of value, living for the most parts as nomads. Only the nation of the Bulgarians, and also that of the Turks [Hungarians], give thought to a similar military organization, which makes them stronger than the other Scythian nations as they engage in close combat under one commander.”https://en.wikipedia.org/wiki/Johannes_de_Thurocz
Johannes de Thurocz:“Paulum Orosium et Dionisium Alexandrinum Philosofum supradictos sequi,idque quod Huni sive Hungari primam in Asiatica Scythia natalis soli sedem,habuerint,me referre non pudet.”"The fact that, according to Paulus Orosius and Dionisius, the Huns or Hungarians come from the Asian Scythia is not a shame for me."
"Hunnia, quae et Avaria dicuntur" The Nestor's Chronicle write the "White Ugrians" (Ugrian = Hungarian) came the time of Heraclius and Chosroes. (540–640)Saint Jerome called the Huns Scythians and some Huns were Christian:Saint Jerome, Confessor, Doctor of the church (342-420): "The Armenians have laid aside their quivers, the Huns are learning the psalter, the frosts of Scythia are warmed by the fire of faith. The ruddy flaxen-haired Getae carry tent-churches about with their armies; and perhaps the reason why they fight with us on equal terms is that they believe in the same religion."https://www.ewtn.com/catholicism/library/saint-jerome-confessor-doctor-of-the-church-5563
azt mondják buddhista volt, de fiát megkeresztelte
vallási türelem volt Tendukban
Montecorvino-i hozzá ment, ő kért a pápától térítőt
(noha a nesztoriánusok is keresztények)
He started on his journey in 1289, provided with letters to Arghun, to the great Emperor Kúblaí Khan, to Kaidu, Prince of the Tatars, to the King of Armeniaand to the Patriarch of the Jacobites.
nem világos hogyan függ össze az örményekkel és Györggyel
Riccoldo da Monte di Croce és Marco Polo Tenduk-ba tette Góg és Magógot
Gog and Magog were held by the Mongol to be their ancestors, at least by some segment of the population. As traveler and Friar Riccoldo da Monte di Croce put it in c. 1291, "They say themselves that they are descended from Gog and Magog: and on this account they are called Mogoli, as if from a corruption of Magogoli".[82][83][84] Marco Polo, traveling when the initial terror had subsided, places Gog and Magog among the Tartars in Tenduc, but then claims that the names Gog and Magog are translations of the place-names Ung and Mungul, inhabited by the Ung and Mongols respectively.[85][86]
In their own Tangut language, the Tanguts called themselves Mi-niah (Miñak).
Tangut herdsmen continued to practice a kind of shamanism known as Root West. The black caps worn by Root West shamans give the Black Headed caste its name. According to Tangut myth, the ancestor of the Black Headed Tanguts was a heavenly white crane,
The name of the Argyns probably corresponds to that of the "Argons" mentioned by Marco Polo in a country called "Tenduc" (around modern-day Hohhot) during the 13th century
the Argyns appear to be genetically linked to peoples of the Caucasus and dissimilar to most Kazakhs.[4]
A madiarok eredetmondája szerint ugyanis két fiútestvér, Hudijar és Madijar a Volga mentén élt, mígnem elhatározták, hogy elköltöznek nyugat felé. Madijar egy szarvast követve célhoz is ért, Hudijart azonban elfogták és megölték.4 Egyes változatokban szerepel a harmadik testvér, Aldijar is.5
az ott linkelt tanulmány szerint meg leginkább a magyarokkal állnak kapcsolatban
showed that they were closest to the Hungarian population rather than their geographical neighbors. Although this finding could result from chance, it is striking and suggests that there could have been genetic contact between the ancestors of the Madjars and Magyars,
Különösen a khánok által kaukázusi hazájukból erőszakkal áttelepített göröghitű alán harcosok mutattak nagy fogékonyságot a katolikus tanok iránt,2 de az örmények körül is sokan lemondtak a schismáról.3 Sőt idővel a nesztoriánusok táborában is akadtak prozeliták. E tekintetben különösen nagyjelentőségű esemény volt a Khanbaliktól mintegy húsznapi járóföldre, a mostani Sansi, Sensi és Kansu tartományok helyén 4 fekvő Tendukország hűbéres fejedelmének, Györgynek megtérése. A jólelkű fejedelem, aki egyébként a középkori krónikák legendás hősének. János papnak egyenes leszármazottja volt.1 eredetileg a nesztoriánus felekezethez tartozott. Mikor azonban hallott Montecorvinoi megérkezéséről, sietve udvarába hivatta őt, hogy megismerkedhessék vele.2 A személyes érintkezésnek az lett a következménye, hogy György fejedelem hamarosan meggyőződött a katolikus egyház igazáról és nyíltan katolikusnak vallotta magát. Sőt később fölvette a kisebb rendeket s azontúl, valahányszor Khanbalikba ment vagy János atya Tendukba jött, a misénél mindig ő segédkezett neki.3 Buzgóságának adta jelét azzal is, hogy fővárosában szép templomot építtetett a Szentháromság tiszteletére.4 Amikor pedig 1296-ban fia született, ezt megtérése eszközlőjének tiszteletére Jánosnak kereszteltette. E mellett nem szűnt meg buzdítani János testvért, hogy mielőbb fordítsa le az egész officiumot a bennszülöttek nyelvére, hogy így a nép is énekelhesse a zsoltárokat.5
...követte fejedelme buzdító szavát és példáját s a nesztoriánusok minden erőfeszítése ellenére elfogadta a Rómával való uniót. Már-már remélni lehetett, hogy Tenduk egykettőre színkatolikus országgá lesz, mikor a jámbor fejedeleni váratlanul jött hősi halála 1298-ban egyszerre letarolta a szépen nekizsendülő vetést. Az elhúnyt örökébe ugyanis kiskorú fia helyett testvérei léptek, akik pedig dühös nesztoriánusok voltak s a nesztoriánizmust újból kötelező államvallássá tették. 1
Montecorvinoit természetesen nagyon lesújtotta szépen csírázó reményeinek e hirtelen megsemmisülése. De a másutt kínálkozó dús aratás mihamar megvigasztalta. Különösen a fővárosban alakultak kedvezően kilátásai. Most már nemcsak a schismatikus alánok és örmények s az eretnek nesztoriánusok közül akadtak követői, hanem a bennszülött buddhista és pogány kínaiak és mongolok közül is. Munkáját nagymértékben megkönnyítette azzal, hogy meglepően rövid idő alatt olyan jól elsajátította a mongolok közt dívó ujgur nyelvet,2 hogy szóban és írásban egyformán kifogástalanul ki tudta rajta fejezni gondolatait.3 Timur nagykhán. aki a pápa követét tisztelte benne, azt is megengedte neki, hogy a buddhista pagodákban és a pogány templomokban is háborítás nélkül prédikálhasson.4 És a lelkes misszionárius sietett is élni a jó alkalommal.
...Maga János testvér az új munkatársak megérkezése után is rendületlen buzgalommal folytatta apostoli működését, melyhez most már az egyházkormányzat gondjai is járultak. Hiszen Kathayon kívül a roppant mongol birodalom egyéb részei, tehát Turkesztán, Kipcsak és Perzsia is az ő fennhatósága alá tartoztak. 1318-ban annyiban kevesbedett gondja, hogy XXII. János pápa Perzsia és Kis-Ázsia kormányzását az újonnan felállított sultaniehi érsekség jogkörébe utalta át.3 De bármennyire megbokrosodtak a nagy apostol teendői, a hithirdetői munkával teljesen sohasem hagyott fel. Úgy látszik azonban, hogy életének utolsó szakában elsősorban a schismatikusok megtérítésére összpontosította igyekezetét. Castelloi Peregrin egy odavetett megjegyzéséből következtetve különösen az örményeket vette gondjaiba s kedvükért az örmény rítusra tért át.4 Ez az állítás annál nagyobb valószínűséggel bír, mivel János testvérről tudjuk, hogy szükség esetén ritus tekintetében kész volt engedményeket tenni. így saját leveléből értesülünk, hogy Tendukban még a jó György fejedelem életében latin ritus szerint ugyan, de a bennszülöttek nyelvén mondotta az egész szent misét.5
szarmata=szár magyar= királyi magyar (szár=úr, király)
"Az 'ardaragantes' latin elnevezés alapjában, ahogyan Pannóniában (a mai Magyarország területén) a szarmata egyesülés uralkodó részét nevezték, a hajdani oszét armdarag 'hadvezér' található, amely az oszét aldar/ardar 'fejedelem'-re nyúlik vissza. Erről mind ennek az elnevezésnek a szemantikai tartalma – 'szabad szarmaták, urak' stb., mind az ehhez fonetikailag hasonló 'ardarag' – 'armdarag' tanúskodik. Ezen és más adatok alapján ítélve a 'királyi' terminus, amellyel az antik szerzők a szarmata és szkíta törzsek uralkodó részét nevezték, éppen a helyi óosszét (szkíta-szarmata) 'armdarag' név fordításának tekinthető."
"A Budai Krónika (1473) szövege a következő: „ATILLA Isten kegyelméből Bendegúz fia, aki ENGADI-ban született, a nagy NEMROTH unokája, ..."
"Nézetünk szerint L. A. Jelnickij véleménye Gilea lakói törzsi nevének etimológiáján alapul, akiket Plinius enekadiknak nevez. Ez az elnevezés hangtanilag és jelentéstanilag is pontosan megfelel az oszét anahadnak (erdőtlen, nincs erdejük); ana 'nélkül', had 'erdő'. Plinius angol fordításában az 'enekadioj' népnevet H. Rekhemom tolmácsolásában, mint 'helyi lakosok, őslakók' szerepel. L.: Plinius (angol nyelven), т. II, Лондон, 1947, сс.182-183)."
Az MTA BTK MÖT (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport) és az ELTE (Eötvös Lóránd Tudományegyetem) irányadó személyisége, Vásáry István akadémikus (szakterület: orientalisztika, történelem, turkológia) Múltunk kacatjai, kell-e nekünk őstörténet, és ha igen, miért?, című cikke a Magyar Nemzet Magazinjában 2015. február 28-án jelent meg. A csúsztatásokkal, ködösítéssel teli cikk minden részletével nem kívánunk foglalkozni, csupán két fontos területtel, a hun-magyar kapcsolat és a turanizmus kérdésével. Ezután közöljük két szakember, Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus és Bakay Kornél régész cikkel kapcsolatos észrevételeit.
A hun-magyar kapcsolat kutatása
Állítás
"A modern magyar tudományosság a dualizmus évtizedei alatt bomlik ki, így a magyar őstörténetre vonatkozó nézetek is gyökeres átalakuláson mennek keresztül. Megerősödik és tudományos bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete, és a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg." [Vásáry István: Múltunk kacatjai. Magyar Nemzet – Magazin 2015. febr. 28.]
Magyarul: Amióta bizonyítást nyert a magyar nyelv finnugor eredete minden olyan kutatás, mely a hun-magyar származást vizsgálja tudománytalan.
Cáfolat
Az MTA BTK MÖT állásfoglalása: A magyar nyelv és a honfoglalók eredete két külön dolog. Nem létezik "finnugor", amiképpen "indogermán" népi eredet se: ezek nyelvtörténeti kategóriák. A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.[Ablonczy Bálint: Fordulat a magyar eredetkutatásban. Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1.]
A finnugor eredet bizonyításából a hun eredet lehetetlenségére következtetni tehát nemcsak azért óriási logikai hiba, mert a hunok nyelvét nem ismerjük, hanem azért is, mert egy közösség (nép, többnemzetiségű politikai egység) eredetének kérdése nem mosható össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.
Tegyük ehhez hozzá egy szakember internetes fórumon nicknév alatt kifejtett véleményét:
"A hunok szerepéről a magyar etnogenezisben lehet beszélni. Azok mellett, hogy tele vannak velük a mondáink, krónikáink és a tárgykultúrában is sok analógiát találhatunk (szarvíjak, üstök, stb...) ott vannak Fóthi közelmúltbeli antropológiai kutatásai amik - igen nagy adatbázisra építve - azt állapítják meg, hogy a honfoglaló elit és a Tien San-i hunok egymás 99%+-os analógiái, se a közelben se távolabb nem találni ilyen egyezést (kivéve a tuvai mintákat persze de nem akarom részleteiben ismertetni az egészet...). Azért magyar-hun azonosság ügyben azt megjegyezném, hogy ez az elit, a honfoglaló köznép az a pontiuszi steppe és a Volga/Dél-Urál környékének szkíto-szarmata kori lakosságában találja meg a közel ilyen arányú analógiáit. Szóval lenne mit kutatni. Első körben érdemes lenne félretenni az mtDNS-eket kicsit és újra elővenni az YDNS ügyet és amellé a pár N1c mellé megpróbálni Q hg-t is találni (vagy nem találni...). Bármit is találnának mondjuk (Q, R1a, C, I2a vagy csak még több N1c vagy akármi) sokat segítene a török/szkíta/őslakos/marslakó stb. viták tisztázásában. Persze azt sem ártana felmérni mi volt az első évezred közepe felé Délnyugat Szibériában a pálya YDNS ügyben a tévedések elkerülése végett. A magyar és a jenyiszeji nyelvek kapcsolatát kutatni is érdemes lenne, és amennyire én tudom ezt nem igazán tette meg még senki. Én annyiról tudok, hogy a Tartu-i egyetemen voltak érintőlegesen ilyen kutatások a hun nyelvvel kapcsolatban." [Dash hozzászólása a hun-magyar kérdésről az index.hu hírportál Magyar őstörténet, magyar honfoglalás fórumán)].
A magyarság és a Turáni alföld kapcsolata
ÁLLÍTÁS
„…Feléledt a már az 1920-as években tudományon kívülre szorult, elaggott ideológia, a turanizmus is, melynek tumultuózus, színes rendezvénye, a magyar őstörténettel is kóklerkedő úgynevezett kurultáj már egy ideje állami támogatást is kap…” (Múltunk kacatjai. Magyar Nemzet – Magazin 2015. febr. 28.)
Magyarul: Aki a magyarság eredetét a Turáni Alföld térségében keresi, az a tudományon kívülre szorult, elaggott ideológiát elevenít fel, tehát tudománytalan, dilettáns, kókler.
CÁFOLAT „…sikerült a legújabb vonatkozó orosz palynológiai, erdőtörténeti és egyéb adatok segítségével tudománytörténeti adalékká süllyeszteni P. F. Köppennek nyelvcsaládunkkal kapcsolatos több mint százéves, megalapozatlan volga–kámai finnugor őshaza koncepcióját. Tévedés ne essék, nem azt állítom, hogy okosabb lennék elődeimnél, úgy gondolom, talán inkább szerencsésebb voltam. Mint ahogy nemrég történt, amikor rájöttem, hogy G. E. Markov professzorom a moszkvai Lomonoszov Egyetemről, ugyanoda lokalizálta a lovas nomadizmus bölcsőjét, a Kr. e. II. évezred fordulóján az észak-kaszpi arid sztyeppés és félsivatagos régiójába, ahová – tőle függetlenül – neves fizikai antropológusunk, TÓTH TIBOR a honfoglaló magyarság embertani típusának a kialakulását helyezte. Személy szerint igencsak hálás vagyok mindkettőjüknek, hogy mostanáig nem jöttek rá arra, hogy tudományos nézeteiket teljes mértékben össze lehet egyeztetni. Ugyanis ezzel elütöttek volna egy jelentős tudományos felfedezés, kutatási prioritás örömétől. Lényegében hasonló tudománytörténeti helyzet jött létre, amikor finnugor nyelvészeink az intediszciplinaritás mellőzése miatt nem vették észre, hogy az ugor nyelvközösség egységének felbomlása kronológiailag teljes mértékben egybeesik a Kr. e. II–I. évezred fordulóján a lovas nomadizmus kialakulásának idejével....” (Veres Péter, in: Napkút-évkönyv 2011, NAPÚT (XII. évf) 2010/10., Nyolcvankilenc jeles hetvenes, 54–56. oldal)
„…Kutatásaink szerint a magyar nép etnogenezisében a lovas nomadizmus meghatározó szerepet játszott, sőt eddig nem eléggé értékelt, legfontosabb történelmi eseménynek számít. A fokozódó klímaromlás végső soron Urál-hegység közelében fekvő száraz sztyeppés és félsivatagos vidéken a lovas nomadizmus kialakulását determinálta őseinknél. Ezt a tudományos hipotézisünket más adatok is megerősítik. Többek között az a körülmény is, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai morfológiai arculatának kialakulása a Kr. e. 12-2. évszázad közötti ezer év alatt éppen az említett ARAL-TÓ ÉS MUGODZSÁR HEGYSÉG (ez a Turáni Alföld – B.I.), VALAMINT AZ ALSÓ-VOLGA között fekvő arid mezőségi területen ment végbe. A magyar honfoglalók embertani típusának andronovói eredetét, mely őstörténetkutatásunk egyik legnagyobb fegyverténye, TÓTH TIBOR bizonyította be….” (Veres Péter. „A magyar nép etnogenezise”. História XXIX. (2007/4.). HU ISSN 01392409. Index 25384.)
IRODALOM
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.)
Bíró András Zsolt: A múlt visszaszól - részlet a Magyar Nemzet Magazinban 2015. július 18-án megjelent cikkből
Az őstörténeti elméletek bemutatásával kapcsolatban régóta érzékelhető, hogy nagyon kis mértékben érvényesül az interdiszciplinaritás, és a nyelvészeti kutatások sokszorosan túlreprezentáltak a természettudományokkal szemben. A helyzet a valóságban korántsem úgy fest, mint ahogy azt Vásáry István nyelvészprofesszor felvázolta e lap hasábjain megjelentetett írásában (Múltunk kacatjai, Magazin, 2015. február 28.), amikor arra utalt, hogy a magyarság eredeztetése kapcsán már általánossá vált szakmai körökben a magyarság finnugor eredeztetése, és ebben szakmai konszenzus lenne, amelyet mára már csak a dilettánsok vitatnak. Az lehetséges, hogy a hazai nyelvészek között sikerült ilyen konszenzust létrehozni a hipotézisek mentén, ugyanakkor az ezt a témát elfogulatlanul kutató külföldi nyelvészek némelyikét nem győzte meg. Lásd például Angela Marcantonio nemzetközileg elismert olasz nyelvészprofesszor asszony munkásságát, aki azt sem fogadja el, hogy egyáltalán létezne az uráli nyelvcsalád abban a formában, ahogy ma meghatározzák. Még ha a legvisszafogottabban akarjuk vázolni a helyzetet, akkor is úgy kéne fogalmaznunk, hogy ebben a kérdéskörben a nyelvészet felépített egy hipotézisrendszert, amelyhez képest az antropológia egy más jellegű őstörténeti modellt vázolt fel, amelyet az utóbbi idők genetikai kutatásai is megerősíteni látszanak.
Bizonyos változások zajlanak, és elindultak pozitív folyamatok. Azonban a magyar tudományosság szervezeti struktúrája egyelőre pártapparátus-szerű, amelyben a régi kapcsolatok és érdekszövetségek jobban számítanak, mint a tudományos teljesítmények (bár ez utóbbi sem kizáró ok).
Ez a szerkezet részben még a „kádári rendszer” öröksége, ezért nem csoda, hogy a múlt „megmondóemberei” a modern kor kihívásai helyett inkább annak a kornak a néhány ember számára biztosított „vitán felül álló” státuszát sírják vissza. Mint ahogy teszi ezt érezhető nosztalgiával Vásáry István is. Az akadémikus a fent említett írásában az akadémiai tudományosságról a következőket állította: „az 1948-1990 közötti pártállami korszak meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, és kevés kivételtől eltekintve nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává”. Jól illeszkedik ebbe a fura „restaurációs” logikába, hogy Vásáry István nyelvész őstörténettel való „kóklerkedéssel” vádolja meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a kurultajt és ezáltal az azt előkészítő szakembereket (régészeket, antropológusokat, történészeket, genetikusokat és néprajzosokat). Épp azt a rendezvényt, amely a nagyszabású hagyományőrző események körül szinte egyedülállóan, nemzetközi szinten is elismert szakmai színvonalon, tudományos intézetek bevonásával készíti elő kiállításait, tudományos ismeretterjesztő programjait, rekonstrukcióit. Vásáry ezen kijelentései nyomán egyébként nyílt tiltakozó levelet fogalmazott meg a Magyar Természettudományos Múzeum embertani tárának antropológus igazgatónője is.
Egyre inkább az a tendencia, hogy a nyelvészet bizonyos képviselői állnak – az uráli teória kitartó, dogmaszerű képviseletében – az egyik oldalon, míg velük szemben egyre több tudományág eredményei sorakoznak (összehasonlító zenekutatás, etnográfia, antropológia, genetika). Ezért a korszerű tudományosságot támogató nemzetközi szervezetek és az állami költségvetés forrásait inkább olyan kutatások irányába érdemes csoportosítani, amelyekben fejlődés mutatkozik, és módszertanilag egyáltalán bennük van a megoldás lehetősége, vagy legalább olyan szakemberek vezetik, akik a jövő felé tekintenek, nem pedig a letűnt múltat sírják vissza. Én hiszek a fejlődésben, a tudomány pedig halad a maga útján, és egyre több használható adatot fog szolgáltatni egy talán kevesebb ellentmondást tartalmazó, reálisabb őstörténeti modell megalkotásához.
Bakay Kornél: A magyar múlt kacatokból áll? - Független Újságírók Szövetsége, 2015. márc. 30
február 28-án, a Magyar Nemzet Magazinjának 25. oldalán Vásáry István, Múltunk kacatjai. Kell-e nekünk magyar őstörténet, s ha igen miért? címmel egész oldalas cikk jelent meg, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a hivatalos állásponttól eltérő nézeteket a közvélemény félrevezetésének kiálthassák ki.
A szerző egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, jelentős diplomata múlttal. Szavainak, mondatainak tehát súlya van. Részlet az írásából: „Áttekinthetetlenül sok, minden szakértelmet nélkülöző munka lát napvilágot, melyek egy részét jóindulatú dilettantizmusként, másikát őstörténeti ezotériaként, harmadik részét pedig (s ezt tartom a legveszélyesebbnek) az őstörténet álképébe (!) öltözött politikai pamflettként írhatjuk le. Utóbbiról pár szót nem árt ejteni, mivel az a magyar őstörténetírást a nagy összeesküvés alapján magyarázza: mindenki a magyar nemzet öntudatának megtörésére törekszik, aki a magyar nyelv finnugor eredetét vallja. E beteg (!) világkép fő tézisei: a magyarságot a "hivatalos", akadémiai tudományosság meg akarja fosztani dicső múltjától az őstörténelemben is, már a Habsburgok erre törekedtek, két fő ágensük Budenz József és Hunfalvy Pál volt, a szovjet korszakban ugyanez folytatódott 1990-ig, stb. E világkép egyes képviselőit a Magyar Tudományos Akadémia és (a különben nem létező) "hivatalos" magyar tudomány iránt érzett olthatatlan gyűlölet (!) tölti el, melyet nemegyszer útszéli, közönséges stílusukban is kifejezésre juttatnak. Több szót erre kár vesztegetni, mert ez nem őstörténet, hanem politika, a társadalmi lélelktan és pszichopatológia körébe tartozó kérdés.”
A Magyar Nemzet Magazinjában megjelent cikk döbbenetes írás, amelyet tisztességes magyar ember nem hagyhat szó nélkül. Nem azért, mert a szerző öntelten és lekezelő módon vagdalkozik, hanem azért, mert nagy példányszámú napilapban mindezideig nem nagyon jelent meg olyan cikk, amelyben a Szent István előtti magyar múltat „elvetendő és nemkívánatos kacatnak” merészelte volna nevezni bárki, nemhogy éppen egy történész akadémikus.
Hamisan és igaztalanul „hívatkozik” Anonymusra, aki az ősi hagyományaink számos elemét őrizte meg. Hazug és célzatosan eltorzított az a kijelentése is, hogy Anonymus „a kereszténység előtti hagyományok egészét” elvetette, mert a parasztok és az igricek fecsegő énekeinek minősítette. Egy ilyen magas rangú történész egyszer életében csak elolvasta „A magyarok cselekedei” c. művet?
Hasonlóképpen ámuldozik az újságolvasó a Kézai Simonról szóló mondatokat olvasván, mert azt ugyan sokszor hallhatta, hogy Kézai mester is egy mesemondó, de arról eddig fogalma sem volt, hogy „a pogány múlt a maga mondai és vallási hagyományaival már kellően (!) messzi, kétszázéves távlatba került ekkorra, s így lehetőség volt a XIII. században egy új, "eurokomform" őstörténeti koncepció és eredetelmélet megteremtésére.” Kézai Simon tehát azért vette át a nyugati írástudóktól a hun-magyar rokonságot, mert eurokomform kívánt lenni, s „paradox módon” ezzel kívánt beilleszkedni a korabeli Európába.
Megdöbbentő ez a tudatos hamisítás, elképesztő ez a mímelt tudatlanság, hiszen a hun-magyar rokonság egyáltalán nem nyugati találmány! Már a X. században (300 évvel Kézai előtt!) közismert volt, hogy a magyarok Atilla hunjainak utódai. Ezt igazolja a Waltharius eposz, ezt igazolja a magyar hun hagyományok egésze, ezt igazolják az írott forrásadatok. Nem hisz az ember a szemének, amikor egy történész akadémikustól azt olvassa, hogy a „magyar nemesség nem vette észre,” hogy az Atilla-hagyomány a keleti barbárság elfogadása, s „a pusztító és vandál Attila alakjából a hős és nagy király alakját faragta meg.”
Miért teszi ezt egy magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia egyik tagja? Nagy és nehéz kérdés, amelyre aligha lehet elfogadható választ adni.
Számos szakmunka (!) igazolta, hogy a hun-magyar rokonság igenis ősi hagyományunk, tudatosan és büszkén vallották magukat elődeink Atilla király utódainak.
Szerzőnk tücsköt-bogarat összehord annak igazolására, hogy a dualizmus korában kibontakozó magyar tudományosság végre rátalált az egyetlen helyes útra. „Megerősödik és tudományos bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete.” Először is tudatosan félrevezeti az olvasót azzal, hogy a magyar történettudomány elfogadta az új elméletet. Egyáltalán nem fogadta el! Másodszor: nagyon méltatlan és a szerzőt minősítő az a dörgedelmes ítélkezés, amely szerint mindenki amatőr és dilettáns, aki az „avitt felfogásokat” akarja fenntartani.
A szerző egyébként soha nem volt lovagias ellenfél. Személyes élményem alapján mondhatom, tudományos vitákban velem szemben is (másokkal szemben is!) igen agresszív és ellentmondást nem tűrő stílust képviselt. Azt állítja, hogy „szakképzett, tudós emberekkel lehet vitatkozni, s elfogadni vagy nem elfogadni a nézeteiket,” de most sem mond igazat. Magam, mint a László Gyula-iskola egyik utolsó képviselője, aki mind régészetből, mind történelemből a legjobb és legkorszerűbb ismereteket kaptam, csak abban térek el a szerzőtől, hogy sem címeket, sem rangokat nem kaptam. E tekintetben valóban nem vagyunk egy súlycsoportban. Ám, érdemes végigtekinteni a szakmai bibliográfiámat (akár az interneten), s máris kiderül, ki mit tett le az asztalra.
Nagy jelentőséget tulajdonít a szerző az átpolitizáltság kérdésének. Eltekintve attól, hogy egy vezető történésztől elvárható volna, hogy a kommunista diktatúra korszakát helyesen jelölje ki (1945-1990), felfoghatatlan és elképesztő az a kijelentése, hogy a „pártállami korszakban” a magyar őstörténettel fogalkozó egyetemi és akadémiai tudományosság „meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, s kevés kivételtől eltekintve, nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává.” Ha valamikor a magyarországi történettudomány átpolitizált volt, akkor ez az időszak éppen a Rákosi és Kádár-korszak volt, amikor a marxizmus és a dialektikus történelmi materializmus minden más irányzatot letarolt és elhallgattatott. Vezető történészeink (beleértve a szerzőt is) mindannyian marxistának vallották magukat. Legtöbbjük ma is őrzi a pozicióját. Vásáry István néhány évtizeddel ezelőtt 1945-öt „a magyar történelem óriási mérföldkövének” nevezte (Magyar Tudomány 87 /1980/ 371.), amikor „valami visszavonhatatlanul lezárult s valami új kezdődött el.”
Milyen jogon, és milyen alapon ítélkezik a szerző olyan kutatók felett, akik nem jelentéktelen életművet hoztak létre, s akiknek az a legfőbb vétkük, sőt bűnük, hogy nem fordultak szembe a nemzetükkel, s nyiltan vállalják nemzeti elkötelezettségüket?
A Budenz és Hunfalvy-kérdést nem az dönti el, hogy valaki „olthatatlan gyűlöletet” érez-e a hivatalos akadémiai állásponttal szemben, hanem a tények. Azok pedig azt mutatják, hogy Budenzék nagyon nem szerették a magyarokat. (Minderre elégséges adatokat találhat bárki az Árpádok országa c. könyvem 182-185. oldalán, valamint a Hogyan lettünk finnugorok? Magyarságtudományi Füzetek 1. Budapest, 2010. kötetben.)
Ugyanígy semmit sem számít, hogy a szerző és társai „elaggott ideológiának” nevezik a „magyar őstörténettel is kóklerkedő (!) úgynevezett kurultájt.” A résztvevő százezrek jelenléte és magaviselete a döntő. S a jövőben is az marad!
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Magyar Őstörténeti Témacsoport (MŐT) létrehozása jelentős előrelépés, ám az a tény, hogy ezt a csoportot éppen a szerző vezeti, több, mint aggályos.
Az sem kevésbé, hogy írásomat a Magyar Nemzet nem közölte, sőt válaszra sem méltatott.
Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport vezetőjének cikke a Magyar Nemzet szombati Magazinjában (Múltunk kacatjai. kell-e nekünk őstörténet, és ha igen, miért?, 2015. febr. 28.): "...1867 után... megerősödik és bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete, a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg. Jókai, Arany és sok más alkotó számára fontos és értékes volt a hun-magyar elmélet..." Nos: Arany János "Buda halálát" a kiegyezés előtt, 1857-63-ban írta, bár nem tudom, mi volt neki fontos 1867 után. Mindenesetre hun trilógiájának folytatását nem írta meg akkor sem. Ellenben a cikk nem említi Gárdonyi Géza "Láthatatlan emberét...". Szívesen hajtanék fejet egy akadémikus ragyogó, szakszerű, profi megállapításai előtt, én, a tudatlan dilettáns, a fentiek azonban a csak elszomorítanak. A cikk további részei ugyanennyit érnek. Ahogy egy kazah tudós mondta egyszer nekem: "Hová süllyedt a magyar tudomány?"
"...h így jelent meg a magyar történelmi szemle folyóiratban"
Egy egyszerű kérdés: Publikált-e Fehér Mátyás további képeket a "kódexről"? Nem.
Ha valakit nagyon érdekel a téma, akkor utána lehet járni a hivatkozások alapján.
Annyi egészen biztos, hogy Fehér Mátyás (majd a fia): - nem reagált a fényképekkel kapcsolatos vádakra, "Fehér Mátyás Jenő lényegében nem reagált erre a felvetésre." [toriblog, TB] "Fehér Mátyás Jenő utólag azzal magyarázta, hogy a fénykép kifakulása miatt keverte
össze a kódexről készült fotókkal." [TB] - nem hozta nyilvánosságra a saját feljegyzéseit a fellelt latin szövegről stb.
"Fehér Mátyás Jenő, ahelyett, hogy tisztázta volna magát az eredeti felvételek vagy a teljes latin szöveg közlésével, rendkívül személyeskedő választ írt Borsa Gedeonnak, amivel elkövette az egyik tipikus érvelési hibát (nem reagálva az ellenfél érveire, de támadva annak személyét)." [TB]
"Mindaddig azonban, amíg ezek közül legalább az egyik feltétel nem teljesül, addig a Kassai Kódexet egy modernkori hamisítványnak kell tartanunk." [TB]
És igen, pont ahogy írtad: "Sajnos hiába akar valaki jót, ha közben tisztességtelen".
Nyomasztotta szegény Fehért a ’halszagú atyafiság’?! Akkor jobban kellett volna tanulmányoznia a magyarság kialakulásának igazi történetét, amiből kiderült volna: nem volt semmi halszag. És felesleges hamisítani, mert bőven van dicsőség a múltunkban, mindeféle délibábos fantáziálás nélkül is.
„Egyet azonban be kell vallanom: az elkötelezett történetírók egyoldalú, nyomasztó örökségként reánk nehezedő történelemszemléletével szakítva, szándékosan és következetesen keleti, ázsiai igazolást keresek. Kötelességemnek tekintem ezt azért, mert az ’Európa idegenje’-ként kezelt magyarság a nyugati történelemszemléletben mint műveletlen, barbár, alacsonyabbrendű népség szerepel. Ázsiai, ősisoron szerzett örökségünket sokszor még magyar részről is szégyenkezve takargatták, vagy érdekcsoportok irányítása szerint az északi peremnépek ’halszagú atyafisága’ közé utalták. Az elsőn nincs szégyenkeznivaló, a másik pedig átlátszó, ártó szándék. Mindkettővel kötelességünk szembe szállni.” (Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció. Buenos Aires. 1968. 10. o.).
Abból kiderül, hogy ezek reprodukciók nem a Kassai "kódexből" vannak. Pont az a lényeg, hogy Fehér Mátyás hamisított. Más helyről való képek használt fel a nemlétező kódex hitelesítésére. (Részletek a cikkben.)
"Mindkét dokumentum tehát, amelyet Fehér állítólag a „Kassai kódex” hátsó kötéstáblájából áztatott ki, egyedi dokumentum, és azokat már jóval 1944 előtt reprodukcióban közreadták. Ezeket jelentette meg azután Fehér célzatos módosításokkal, hogy állításai kifogásolt hitelét megerősítse."
"Úgy vélem, hogy mindhárom reprodukció eredetének kiderítésével a „Kassai kódex” „hitelessége” kérdése tisztázódott. Fehér Mátyás a Domonkos-rend történetének kutatásával kezdte munkásságát. Ezekkel a tudatos hamisításokkal azonban sajnálatos módon ellentétbe került a rend címerének e jelszavával: „Veritas”."
Mi értelme van felemlegetni a gestákat?! Senki sem kérdőjelezte meg azok hitelességét.
Mi értelme van említeni a Kassai kódexet? Fehér Mátyás (és utodai) a mai napig nem mutatták meg senkinek az eredeti feljegyzéseket. Nincs eredeti kódex, nincsenek fényképek, nincsenek feljegyzések a latin szövegről, csak egy részleges fordítás, amit senki nem tud ellenőrizni.
Írtad: "Én nem hiszem el, h ha előttetek lenne akkor elhinnétek."
Azért tegyél el próbát. ;-)
Mellesleg érdekes látni, hogy Túri Gábor milyen ügyetlenül próbálja védeni Detrét, előhozva az örök aduász: "...csakis a sértett szaktudós véleménye..." Közben pedig maga is - Detréhez hasonlóan - keveri-kavarja a kolostorokat, képeket, teljesen a kedve szerint; szóelemez stb.
Detre szövegével kapcsolatban szinte csak kérdőjelek vannak. Ezekre illene konkrétan válaszolni.
Ha pedig nincs rendes válasz, akkor nem a tudósokra kellene haragudni, meg a forráskritikai kérdéseikre, hanem arra az 1-2 szélhámosra, aki megvezette a téma iránt fogékony érdeklődőket.
Csak megjegyzem Anonymusról és az adataim pillanatnyiag amely nem teljes.
Anonymus: Az l. Béla kori geszta (i. sz. 1062.)
Salamon király korabeli geszta (i. sz. 1075. körül)
a Szent László korabeliban és 1091-ig terjedőGesta Ungarorum
A Szent László-kori Gestát még az ő életében, majd Kálmán és II. István korában 1127-ig folytatták.
Ezt a II. István-kori folytatást azután II. Béla vagy II. Géza korában Kálmán-ellenes tendenciával átdolgozták és később III. István koráig folytatták.
Magát a teljes Gestát 1291-1292-ben, IV. László korát László-ellenes tendenciával átdolgozva, folytatta egy III.András-kori író.
Van tovább is adatom, sőt arról is, hogy hol és milyen írásokban vannak a folyamatos idézetek.
Ugyancsak e Gestá-t, vagy annak valamelyik XII. századi folytatását használta VITERBÓI GOTFRID Memoria Seculorum című művéhez (1185.), RICARUDS a Julián utazásáról szóló (1237.) jelentéséhez és SPALATÓI TAMÁS (1266. K.).
Anonymus 1203 körül írhatta krónikáját. Azt gondolhatnánk, hogy arra a célra készült, hogy felhasználják, s a megrendelő, a király éppúgy, mint a későbbi korok illetékesei építettek erre a krónikára, idézték, felhasználták. Nem így történt. Egészen 1746-ig nem látott napvilágot a krónika, amikor Schwandtner János György forrásgyűjtemény-kiadásában közzétette. De majdnemhogy vesztére: több mint kétszázötven év óta dúl a vita körülötte, mégis jószerivel felfedezetlen maradt, mert nem történt meg a tudományos követelményeket betartó, alapos, pártatlan vizsgálat (lásd GKE: Anonymus titkai nyomában, 1998).
Kézai Simon 1280-1285 között írhatta krónikáját. Bár a könyvkiadás az 1400-as évektől beindult, e krónikánk csak 1782-ben került elő a föld alól. De miféle világra? Azóta támadják, hiteltelenítik, teljes egészében elvetendőnek ítélik – nyilván nagy a bűne. Mi lehet az a bűn, ami ilyen sorsra ítélt egy nemzeti krónikát? Semmi más, mint a hun-magyar rokonság mellett sorakozó tények és érvek bemutatása (lásd Sebestyén László: Kézai Simon védelmében, 2000).
A Csíki Székely Krónikát (2000) 1533-ban írták. Eltemetődött, nem kedveztek neki a türelmetlenségi viszonyok, és csak 1796-ban látott napvilágot. Rögtön támadások érték, pedig Szabó Károly (1854, 1873), egyik legalaposabb, legnagyobb tudású történészünk 1854-ben bebizonyította, hogy alaptalanul, mert a Csíki Székely Krónika hiteles. „Ezen krónika latin szövegében több görög szó jön elő, melyek bár a többszöri értetlen másolás következtében eredeti alakjokból többé kevésbé ki vagynak vetkeztetve, nagyobb részben értelmökre visszavihetők, s mint részletes fejtegetésökből mindjárt meglátjuk, arról tesznek bizonyságot, hogy e krónika szerkesztői előtt az általok használt latin irományok közt görög kéziratok, egyenesen a székely földön írt görög kéziratok, vagy legalább ezek kivonatai feküdtek.” (Szabó, 1873, 33; Csíki Székely Krónika, 2000, 80). Azonban ez mindmáig nem volt elég arra, hogy a magyar hivatalos történetírás tudomást vegyen e krónika létéről és a benne foglaltakról.
"Ezzel kapcsolatban nemrég olvastam egy újabb támadó cikket, amely nemcsak a kódex meglétét, hanem annak még a feltalálási helyét is hamisnak állítja be. [...] Mindenesetre megjegyzem – aki még nem ismerné –, hogy ez a kódex [...] a Szurb Khács kolostor tulajdonában van. [...]"
A szerző korrekt módon hivatkozik a wiki szócikkére.
"Ezzel kapcsolatban Sárközy Miklós iranista professzor határozottan kijelentette (ld. magyar Wikipedia: Iszfaháni kódex), „hogy ilyen kolostor nem létezik Iszfahánban, a szöveget pedig „felfedezőjén” kívül nem látta senki semmilyen formában. [...]
Véleményem szerint ebből a kijelentésből csakis a sértett szaktudós véleménye csendül ki, aki egy „amatőr” geológusnak a munkáját nem tudja (mert nem is akarja) autentikusnak elismerni. Pedig ezt – szerény véleményem szerint – helyi kutatások nélkül nem lehet ilyen határozottan kijelenteni. Ugyanis a környéken például valóban létezik egy kolostor, amelyet a német Wikipedia „Tanahat (Wajoz Dsor)” szócikke említ meg, és amely sok hasonlóságot mutat a Detre Csaba által megnevezett kolostorral (magyarul ld. lentebb):..."
"A Tanahat-i Surb Stephanos kolostorbejárata feletti relief (Irán). A vadászjelenetben oroszlán és sólyom, valamint (különösképpen egy páva is) látható / Forrás: pinterest.com
Tehát ez a terület, az itt őrzött iratok alapján fontos lelőhelye lehet a hun-magyar kapcsolatoknak. Kimondani pedig azt – néhány ezer kilométer távolságból, anélkül hogy gondosan utánajárnának –, hogy „nem létezik”, több mint könnyelműség! A téma alapos, helyi kutatásokat igényelne, mivel nemcsak nyelvészeti, hanem – a fent említett és – igen fontos magyar őstörténeti kérdésekre is döntő fontosságú válasszal szolgálhatna."
Itt most álljunk meg... Vegyünk egy mély levegőt és kezdjünk elemezni.
Van egy gaz iranista professzor határozottan kijelentése, „hogy ilyen kolostor nem létezik Iszfahánban,...", aztán ezzel szemben állítja T. Túri: "Ugyanis a környéken például valóban létezik egy kolostor, amelyet a német Wikipedia „Tanahat (Wajoz Dsor)” szócikke említ meg..."
Nem kell túl nagy szakmai hozzáértés ahhoz, hogy az érdeklődő rögtön észrevegye: az iranista az iráni Iszfahánról beszél (koordináták: é. sz. 32° 39′ 27″, k. h. 51° 40′ 40″), míg T. Túri egy örményországi faluról (koordinaten: 39° 47′ 23″ N, 45° 24′ 2″ O). Pontosan is ki lehetne számolni, de ez ránézésre is 1000-1200 km.
Innentől mit bizonyított T. Túri Gábor? Egy örményországi falucskával? Egy olyan országban, ahol valószínűleg minden második faluban van Szent-Kereszt templom.
A szerző megjegyzi: "Kimondani pedig azt – néhány ezer kilométer távolságból, anélkül hogy gondosan utánajárnának –, hogy „nem létezik”, több mint könnyelműség!"
Pont annyira könnyelműség, mint összekeverni egy felkutatandó iszfaháni kolostort egy örményországival, össze-vissza keverni a képeket.
"A Tanahat-i Surb Stephanos kolostorbejárata feletti relief (Irán)."
Ha az ember alaposabban elolvassa a német szócikket, akkor megtalálja a képet. Nem Iránban található ez a bejárat, hanem Örményországban.
(A képet Zorik Galstyan wikipédista készítette 2013-ban, és az örményországi Tanahat-kolostor egy bejáratát ábrázolja.)
Számomra a legszebb érv: "...ebből a kijelentésből csakis a sértett szaktudós véleménye csendül ki, aki egy „amatőr” geológusnak a munkáját nem tudja (mert nem is akarja) autentikusnak elismerni."
Egy tanáccsal zárva a hosszú szöveget: Tessék alaposabban kutatni!
Az ad hominem érvelés helyett inkább tisztázhatnád - legalább a magad számára -, hogy hol is találta Detre a "kódexet": Iszfahán városában? Vagy az Iszfahán tartományban található Sahrezá megyéjében?
Tényleg Detre találta meg, netalán Schütz Ödön, esetleg Verzár István és Mándoky Kongur István kéziratai közt lelte?
ja, egyértelmű. a gondolkozásra nem hajlandó - képtelen egyedeknek.
a rábeszélésüket dugják föl maguknak.
paprikajancsi az, akit mondtam. a hitetlenkedő tamások, akik a saját hülyeségeiket meg nagyhangon terjesztik. azok, akik azon az alapon, h szavak a magyarhoz hasonlítanak, vetnek el előítéletbúl dolgokat, miközben az a török nyelvekben is ugyanúgy van... kóklerek
