Bocs, úgy látszik, már nincs ott.
Akkor itt van.
2003. július 31., csütörtök
Miért fog győzni az MSZP?
Az ország egyre gyorsabban csúszik a mélybe.
Az MSZP népszerűsége egyre nagyobb. Ha valaki ezt túlzásnak tartja, akkor megengedem, mondjunk csupán annyit, hogy meggyőző fölénnyel vezet.
A fenti két állítás csak látszólag ellentétes egymással.
Ma már az is jól érzékelhető, hogy a Medgyessy-kormány pontosan végiggondolt stratégiát valósít meg. A kapkodás, a fejetlenség csupán látszólagos, még akkor is, ha a miniszterek vagy az MSZP-frakció többsége sem fogta fel egyelőre, hogy mi is történik valójában.
Az események fényében az is világos, hogy Medgyessy okosabb, mintsem sokan (például én magam) gondoltuk volna. Tavaly május 27-e óta biztos kézzel kormányozza az országot egy cél felé, amely sokak előtt még ma is homályba vész.
Kezdődött a dolog a kassza teljes kimerítésével. A választási ígéreteket rendezték, ami sokba került ugyan, de a nagyvonalú tervben ez végül is kicsike tétel csupán. Az egyenleg szinte nulla, mivel csupán megjáratták a pénzt a bankárok, de már a kifizetéskor is tudták, hogy kamatostul fog visszajönni.
A stratégiai gondolat a következő:
1. A rendszerváltozásnak vége.
2. Az 1945 után fölemelkedett elit ezt a történelmi játszmát megnyerte.
3. Immár egy fő cél van: a kialakult (átmentett) hatalmi-személyi viszonyok konzerválása hosszú (a következő kataklizmáig tartó) időre.
4. Van még egy vagyonelem Magyarországon, amit meg kell(ene) szerezni: ez a föld.
A fő cél tehát: Magyarországon senki és semmi ne veszélyeztethesse többé az elit hatalmát. Ha lehetséges, az elit kezébe kell jutnia a magyar termőföldnek, mert ennek értéke nagyságrenddel fog nőni az EU-csatlakozáskor.
A fentiek fényében a stratégiai célok a következők:
1. A lakosság hosszú távú tervező kedvét letörni.
2. A kialakult vagyoni és lehetőségbeli különbségeket konzerválni és természetesnek láttatni.
3. A földtulajdonosokat rászorítani, hogy minél olcsóbban és minél gyorsabban adják el a földjeiket.
A megvalósítás eszközei a következők:
1. A kisembert hirtelen sok pénzhez juttatni, amivel kizökken a megszokott életritmusából, és valós teherbíró képességét meghaladó fogyasztásba kezd. (Lásd: a lottó-főnyereményesek története vagy a Gorenje-turizmus.)
2. A társadalmi szegregációt ki kell terjeszteni minden szférában. Az oktatás- és az egészségügynek fel kell készülnie a szegregált társadalom szegregált kezelésére. Kell kórház az elitnek és kell a plebsnek. Ugyanígy az iskolával.
3. A kisember előtt bezárni a felemelkedés önerőből is járható útjait, hogy ne jelentsenek veszélyt az elit gyermekeire. Ezért stratégiai kérdés a tanulás. Olyan iskolarendszer kell, amelyben egyrészt tág tere nyílik a gyermeknek a tanulás elszabotálására, másrészt a valódi gyémántot elfedi a csillogó üveggyöngy. Lesse a tanító a gyermek szavát, ne a gyermek a tanítóét. A züllésre való hajlamot kell központilag támogatni. Semmi buktatás, semmi szigorú, ám szorgalommal mindenki által teljesíthető követelmény. Helyette mindenkinek mindent szabad. Az okosak kereskedjenek a marihuanával, a buták meg csak szívják.
4. Mivel nagyon sok föld van kisbirtok formájában magánkézben, a gyenge tőkeerejű tulajdonosokat csődbe kell kergetni. Az Orbán-kormány által kreált hitelrendszert úgy kell továbbfejleszteni, hogy mindenkit megfojtson. A hitelprésbe szorított gazdától olcsón meg lehet szerezni a földjét úgy, hogy még örül is, hogy megszabadult tőle.
5. A falvak közösségi erejét, életlehetőségeit csökkenteni kell, mert túl sokan akarnak a földből élni. Ezért a falut el kell sorvasztani. Bezár az iskola, a posta, a patika, legyen inkább körjegyzőség, nem épül semmi, központi alapokból nem jár fejlesztés.
A társadalomnak ez a program tetszik. Akiknek nem tetszik (a kisbirtokos és távlatokban gondolkodó gazdáknak), azok előbb-utóbb öngyilkosok lesznek vagy megtörnek.
Kézenfekvő a kérdés, hogy mit szerethet ezen a programon a baloldali szavazó? A válasz nem olyan bonyolult, amilyennek első pillantásra hinnénk.
A baloldali érzelmű kisembereknek megvan a maguk közös múltja. Ennek legfőbb áramlatai jól megfigyelhetők a történelmünkben. Lássunk két példát:
1. Nagy Imrét szerették, benne látták a baloldali országcsinálás jövőjét. Amikor ’56-ban elvállalta a kormányzást, istenítették. Aztán Moszkva kicsinálta, a kormányát és a kezdeményezését letörték. A kommunisták kiosztottak néhány pofont – sebaj. Osztottak viszont 20 százalékos béremelést is, hozzá feljavították az ellátást – és millióan voltak a kádári demonstráción 1957. május 1-jén. Később Nagy Imrét kivégezték. A baloldalt lelkifurdalás kínozta. Ezt azzal gyógyította, hogy mind többet vett át Nagy Imre elképzeléseiből, miközben emlékét igyekezett elfelejteni. Aztán úgy tettek, mintha ők, a gyilkosai lennének az örökösei. Idén június 16-án már meg sem hívták az 56-os elítélteket, megkoszorúzták akit kivégeztek, és kijelentették, hogy ők az örökösei.
2. Amikor 1987-ben már látszott, hogy közeleg a teljes gazdasági összeomlás (akkor Medgyessy volt a pénzügyminiszter, később a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes), akkor is az ’56. decemberi megoldást választották, a bódítást: világútlevelet adtak, és szélesre tárták a kaput a valuta-feketepiac előtt. Az évtizedes kényszertakarékossághoz meg hiányhoz szokott kisember megint megrészegedett, és több-kevesebb pénzét feketén márkára-schillingre-dollárra váltva kirohant Bécsbe (vagy csak Nickelsdorfba), hogy vegyen egy hűtőt (vagy egy hatéves Opelt). És boldog volt! Így, új Gorenjével a kamrában, de anyagilag lenullázva köszöntött rá sok százezer családra a piacgazdaság.
Míg a megvezetett százezrek a burgenlandi kocsiszínekből átalakított „elektronikai szaküzletekben” taposták egymást színes tévéért, az elit idehaza megosztozott a közvagyonon. Félelmetes volt látni a nagy dáridót. A misera plebs az ökörsütésen tolongott (hozott ökörből), miközben a közvagyont kimazsolázták a köztulajdon tegnapi hívei.
Mindezért – a vagyonvesztésért, az évtizedek alatt felhalmozott, és 1988-89-ben könnyelműen elherdált családi megtakarításért a kisember (részben a balkézre privatizált sajtó hatására) Antall Józsefet és az MDF-koalíciót tette felelőssé. Közben a privatizáció (és ez az MDF-kormányzat legnagyobb hibája!) szépen folyt, az 1988-89-es elit zavartalanul lakmározhatott a közös tálból.
A baloldal által kifosztott, azután félrevezetett nép 1994-ben ismét a balt választotta, akkor is a különféle ígéretek hatására (ma szívesen felejtik el mindkét oldalon, hogy 1994 ősze is az osztogatás jegyében telt).
Aztán jött a Bokros-csomag. Értelme nem volt sok, kára annál inkább, de (ismét a balsajtó intenzív hatására!) a kisember örült a saját kifosztásának. És évek óta elhiszi, hogy Bokros Lajos okos ember, akinek a „csomagja” jót tett az országnak.
Hol tartunk ma?
A Fidesz-kormányzás alapjaiban rendítette meg a generációs baloldali beidegződéseket. Ha kapott volna még négy évet, kigyógyíthatta volna a népet a balos téveszmékből és talán a lelkibetegségekből is. Orbán Viktor (és kormánya) meg tudta értetni sokakkal, hogy igenis van értelme hosszú távra tervezni, van értelme gyermeket vállalni, házasodni, családot tartani el, lehet, sőt jó érzés hinni a magyar összetartozásban és a közös jövőben.
Ám tavaly, ha kicsivel is, de győzött a balosság. A múlt erői erősebbek voltak.
És most zuhanunk.
Ez a zuhanás pedig – jó érzés.
A kisember nemsokára a zuhanásos bódulat végére ér. Ősszel kiderül, hogy mekkora lett a gáz-, a fűtés-, a villanyszámla, megdrágul a kenyér, a tej meg a cigaretta. És meg fog drágulni a kocsi törlesztőrészlete, aztán odalesz a lakáshitel kamatkedvezménye, emelkedik a súlyadó, nem csökken az szja, és tetejébe furcsán fognak vele bánni a kórházban,
És ez a fontos: amikor kijózanodik, akkor Orbánra haragudjon mindezért! Mivel létezik kollektív lelkiismeret is, ezt használja ki a werberista tömegpszichózis: a kollektív lelkifurdalást. Mivel a lelke mélyén jól tudja a kisember, hogy érdemtelenül osztottak ki neki tizenkilencezret vagy ötvenszázalékos emelést, elvégre egyikért sem tett valójában semmit sem, a kapott pénz pedig kemény fizetőeszköznek bizonyult, most keresi a lelki felmentést, amiért részt vett a közös dőzsölésben.
A balos média tudatosan sulykolja egy éve, hogy minden rosszért Orbán meg a Fidesz a felelős. És jól számít, a kisember nem önmagára fog haragudni a közeljövőben elcsattanó gazdasági pofonokért, hanem Orbán Viktorra meg a Fideszre.
Pontosan úgy, ahogyan Nagy Imrét hibáztatta ’56-ért ("miért nem vitte győzelemre a forradalmat"), ahogyan Mindszentyt hibáztatta a peréért („kompromisszumképtelen volt”), vagy korábban Görgeyt hibáztatta a szabadságharc bukásáért.
Mindig kell egy bűnbak, és ezt a szerepet most Orbánra osztották ki a hatalmasok. A baloldali média ezért szidalmazza napi 24 órában, non stop Orbán Viktort és a Fideszt.
Ez a politika – láttuk Nagy Imre, Antall József vagy oly sok más példáján – valószínűleg be fog jönni. Az emberek készségesen fogják gyűlölni Orbánt, elhiszik, amit a balmédia üvölt majd, mert – lelkifurdalásuk lesz. És Orbán Viktor miatt különösen erős lelkifurdalásuk lesz, mert a történelemben ritka egyértelműséggel tudatosodott az egész lakosságban, hogy Orbán tehetséges, rátermett, okos, továbbá (és ez a legnagyobb bűne) – jót tett vele. Ezért az ő tönkretétele a misera plebsnek mondhatni lelki kényszere, amire elegendő példát találunk az athéni demokrácia szépséges-rút történetében.
Reichert János
