Ami pedig a lelki-testi megcsalást illeti, egyetértünk. A lelki nehezebben kezelhető, és sokkal negatívabb hatással van egy párkapcsolatra, mint egy testi.
Persze, megkérdezheted. Az új fiú nagyon bejött külsőleg (nyilván ekkor még nem tudtam róla semmit), és csak remélni tudtam, hogy intelligens is, és nem rontja el az összképet az első mondata. Viszont, bár egyértelműen kimutatta, hogy tetszem neki, nem igazán tett lépéseket. Szinte minden nap összefutottunk (mert egy cégnél dolgozunk), de szemezésen, meg egymásra mosolygáson kívül semmi nem történt. Nem tudtam hogy hívják, nem tudtam hol dolgozik, és már halálosan kíváncsi voltam arra, hogy milyen is valójában. De nem lépett. Maradtak az egyértelműen elismerő pillantások, a széles mosolyok és ennyi. Aztán egyszer úgy adódott, hogy teremthettem egy szituációt a bemutatkozásra, és ezt nem tudtam kihagyni. És Ő is élt rögtön a helyzet adta lehetőséggel, bár kicsit viccesen sikerült, mert mindkettőnknek elég bonyolult a neve, amit elsőre többnyire senki nem ért meg:-), de a vége az lett, hogy megígérte, ír egy e-mailt. És írt. És levett a lábamról. Mert intelligens, kedves, és humora is van. Bekövetkezett az, amitől tartottam. Hogy nagyon bejött. A történet innen e-mailezgetésekkel folytatódott, bár mikor kiderült, hogy van barátom (már elég régóta) a jókedvű emaileket felváltották a csalódottak és a teljesen bizonytalanok. Egyértelmű volt, hogy a 3. szerepét nem szívesen vállalja be. Ettől persze még jobban tetszett. Átugorva egy bonyolultabb részt a dolog vége az lett, hogy most vele vagyok, szakítottam a régivel. Nem volt egyszerű, azt be kell valljam. A biztost a bizonytalanra cserélni. De kockázat nélkül nincs nyereség.
(Megjegyzem, addig egy búcsúpuszin kívül semmi nem történt köztünk, amíg megvolt a barátom.)
Hogyan alakult, ha megkérdezhetem? Mi lett a régivel, s mi történt az újjal? Az új fiú mennyire "nyomult"? Mi kellett ahhoz, hogy meghódítson?
Ha jól értelmezem, így történt.
Nemis feltétlen arra gondolok, hogy szabaddá kellene tennie magát. De mindenképpen jeleznie kell azt, hogy nyitott új dolgokra. Lehet, hogy a kapcsolat már a végét járja pl. Ha viszont a párkapcsolata harmónikusan működik, kár - szerintem - a nőnek lépéseket tennie. És ezt fordítva is így gondolom. Hogy ha a pasi egyedülálló és a lány foglalt. Abban az esetben a lánynak kell jeleznie vagy nem jeleznie, hogy mire számíthat tőle a másik. Van-e egyáltalán értelme a próbálkozásnak.
Nemrég épp én voltam hasonló szituációban. Mármint én voltam a foglalt. És ha a párkapcsolatomban minden tökéletesen működött volna, valószínű észre sem veszem a rám szegeződő érdeklődő (mellesleg gyönyörű:-) szempárt. Ahogy korábban nem is tűnt fel. Ez esetben az én visszajelzéseimen múlt a dolog további alakulása.
Újabb kérdés: honnan veszitek észre, ha észreveszitek egyáltalán, hogy valaki egyszerre több vasat tart a tűzben. Melyek ennek a külső jelei?
Ha valaki (egy fiú) eddig kitartóan kereste a társaságod, bókolt, egyértelmű utalásokkal bombázott, s ezt hirtelen abbahagyja, kétségbe lehet esni, vagy lehet más dolga is azon kívül, hogy "Nekem" udvarol? S ezt el kell fogadjam. :)
Nem, nem az intelligens szépfiúról van szó... Korábban írtam egy barátnőmről, az ő helyzetén filózok. És persze izgat a téma, mert én is voltam hasonló helyzetben.
Javasoltam neki, olvasgassa ezt a fórumot.
Racionális ember vagyok, s próbálok ésszerű válaszokat keresni olyan kérdésekre, melyekre tudom, hogy nincsenek kézzelfogható magyarázatok.
A fekete és fehér közötti árnyalatokat tanulmányozom.
Tulajdonképpen csak elmélkedem.
Egyébként nem hiszem, hogy minden esetben a fiúnak kell megtennie az első lépést. Vagy arra gondolsz, hogy előbb szabaddá kellene tennie magát? Ha ezt vesszük, nekem is volt akkor barátom... s azt a döntést kellett volna meghoznom, hogy kitartsak-e a "házasságszervező kapcsolat" mellett, avagy az érzelmi bizonytalanság miatt szakítsak, mert így tisztességes.
honey4, megkérdezhetem, hogy milyen döntés az, ami a fejtörést okozza Neked?
Korábban írtál egy "intelligens szépfiúról", de ha jól vettem ki a szavaidból, neki barátnője van, és csak sejtésed van arról, hogy tetszel neki. Ha ez így van, akkor az első lépést nem neki kellene megtennie? Ebben az esetben milyen döntésről beszélgetünk?
De lehet, hogy nagyon lemaradtam:-), és teljesen más irányba terelődtek közben a gondolataid, és nem tudtam felvenni veled(tek) együtt a fonalat.
Lécci segíccs!:-)
Nem arra az ösztönre gondoltam. Maradjunk akkor inkább a "hatodik érzék" banális elnevezésnél.
Osho azt mondta az álmokról, hogy mind csupán az elme szemétje, mellékterméke. Fontosak, mert rajtuk keresztül az általad vágyott, de nem elért/nem elérhető dolgokat, helyzeteket, állapotokat éled meg, ébren viszont nem kell foglalkozni velük. Lehet őket analizálni, de az mind csak a szemét analizálása lesz.
Mikor megtörtént vagy a jövőben megtörténő eseményeket álmodsz meg, az nem álom, hanem látomás.
Az ösztön... ez még az érzelmeknél is veszélyesebb. Amikor ezt a szót hallom, olvasom, kicsit megijedek. Uralkodni rajtuk, vagy szabadjára engedni?
S tudod mit sorolok még én ebbe a kategóriába? Az álmokat. Az ember tudatalattija is ösztönösen jön elő. Ezért az álmoknak nagy jelentőséget tulajdonítok.
De általában megijedek attól, ami ilyenkor előjön.
Erre gondoltam én is. Szerintem pont akkor lennél felelőtlen, ha elhinnéd a dőre emberi gondolatoknak vagy érzelmeknek, hogy helyes útra visznek.
Ha nem figyelsz ezekre, előbb-utóbb eltűnnek. Elcsendesedsz, és meghallod éned belső hangjának halk szavát, melyet jobb híján "ösztönnek" szokás hívni...
Ha sem az érzelmekre, sem a józannak hitt gondolatokra nem lehet hagyatkozni, akkor mire?
Az én felfogásomban újjabban az kerül előtérbe, hogy egyre inkább a sorsra, véletlenre, (Istenre) bízom a dolgok alakulását, s megpróbálok nem gondolkodni többet, mert attól csak megőrülök.
Kombinálok jobbra-balra, ami tudom, hogy hülyeség, mert a pasiknak úgyis máshogy jár az agyuk. Nem tudom még éles logikámmal :) sem kikövetkeztetni, hogy mi járhat a fejükben.
Viszont ezzel a magatartásommal úgy érzem, hogy megpróbálok kibújni a felelősség alól, hogy meghozzak bizonyos döntéseket. Mire hagyatkozzak döntéshozatalkor, ha nem érzelemre vagy rációra?