"Meggyesinek a Dunaferr elleni 2-2 volt a nagy meccse (öngól után, egy bomba az újvárosi léc alá)."
Igen ezt a 2 meccset állandóan keverem, mentségemre legyen mondva, h egymást követő hazai találkozókról van szó, amin 2 gólt rúgtunk.:)
Ráadásul most kezdenek beugrani az emlékek és mintha a Dunaferr lett volna előbb, szóval még csak az sem igaz, h a Diósgyőr ellen mentem ki hosszú évek után először. Na mindegy. Arra emlékszem azért, h Medgyesi azon a meccsen 3 gólt rúgott!:)
Ja, én azért szeretem az ilyen topicokat, mert ilyenkor bebizonyosodik számomra, hogy nemcsak én vagyok őrült, és hogy rengetegen szeretik ezt a focit, és a klubjukat (mondjuk nálam a sorrend ma már fordított). És egy picit normálisabbnak érzem magam :-)) Éljen a magyar futball, és a mindenre elszánt fanatikusai!!!
Meggyesinek a Dunaferr elleni 2-2 volt a nagy meccse (öngól után, egy bomba az újvárosi léc alá).
Én az első vidéki meccsemről tudok beszámolni. Vác - Kispest 1994-es tavaszi idénynyitó. Ötödik helyről rajtoltunk, a Vác másodikról. 4-2-re nyertünk. Ezzel visszavágtunk a Bozsikban elszenvedett 1-2-ért. A Vác lett a bajnok, mi az ezüstérmesek. Hamar kapott egy sárgát, mert sípszó után továbbvitte a labdát (lest fújtak, pedig egyedül nyargalhatott volna fél pályán keresztül). Pedig Pilu muatatta, hogy nem hallotta :-))
További érdekesség, hogy a Bozsik stadionban is egy Vác elleni meccsel debütáltam, és azt is megnyertük :-))
Ja, és egy kedvenc bajnokim. 94-95-ben 5-1-re nyertünk Fehérváron a Vidi ellen. Szegény Hamar Pilu fejelt egy gólt, de a labda után megfejelte a kapufát is, és agyrázkódás miatt lehozták.
84ben voltam Nagyapámmal. Fradi-Csepel az Üllőin. 1-1 vagy 1-2 lett. Ami megmaradt, hogy a csepeli góllövő Tulipán nevét cirill betűvel írta ki az eredményjelző. A mostani tábla vajon tud ilyet?
Az első meccsem még óvodás koromban volt, amikor elég sokat voltam a nagyszüleimnél Székesfehérváron, és nagyapám kivitt egyszer egy Vidi-meccsre. Semmire nem emlékszem, csak hogy azt kiabáltam: hajrá Vidi (ilyen azóta sem volt:-).
Ja, fontosnak tartom még hozzáfűzni, hogy néha kimentünk valami edzőpályára nagyapámmal, ahol fel-alá rohangásztam a piros pöttyös gumilabdámmal. Egyszer megjelent a Vidi, és Disztl Péter mondta, hogy rúgjam oda neki a labdát, ő meg visszarúgta, és azt mondta, hogy nagyon ügyes vagyok. :-))) Lehet, hogy később ezért lettem kapus? :-))
Az első meccs, amire tényleg emlékszem, a magyar-brazil volt. Tele volt a Stadion, apám kollégáival mentünk ki, és emlékezetes maradt első próbálkozásom a pénztárgépszalaggal, amit eldobtam, de valahogy sehogy sem akart kibomlani olyan szép, hosszúra, mint másoknak... :-(
Amire még nagyon tisztán emlékszem, az az, amikor a meccs után bandukoltunk hazafelé a Stadion mellett, és a tömeg skandálta (én is persze): "Itt a Húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil három - null!"
Első Fradi-meccsre elég későn, 92 tavaszán került sor: Fradi-Dózsa volt, és 3-2-re győztünk (valami Miovecz vagy hasonló, de M-mel kezdődik a neve, az biztos; ő rúgott öngólt, azzal győztünk). A G-ben ültünk, nagyon tetszett a tábor, az már kevésbé, hoy a körülöttünk levők nem díjazták a lelkesedésemet, és ezt tudomására is hozták apámnak ("Vigye a kapu mögé, ha szurkolni akar!").
Így aztán innentől kezdve a kapu mögé jártam - de már apám nélkül, a haverokkal.
Az évre nem emlékszem pontosan, kb.'82-'83 lehetett, Szolnok-Diósgyőr. Apám vitt el, ilyedten bámultam, ahogy a meccs végén meg akart pofozni egy, a diósgyőrieket szidalmazó embert. 7-8 éves voltam akkor. Ja, kispolszkival mentünk Miskolcról... :c)
Üdv Mindenki!
1976/77 DVTK-Vasas 2-2
Apu vitt ki a meccsre. Csak egy kép (hang) maradt meg bennem. Ja és az eredmény.
Elsö benyomás? Hangos volt!:o)
A második meccsre nem emlékszem.
Nagyapám is DVTK-szurkoló bö ötven éve, úgyhogy asszem nálunk ilyen örökség ez.
Elso meccsemre nem emlékszem, ugyanis faterom már 3 éves koromtól vitt ki az Ulloi útra. Mindig a 11-es, vagy a 14-es szektorban ultunk. Én a 11-est jobban szerettem, mert az kozelebb volt a fradi táborhoz. Ez a 80-as években még nagyon klassz volt. 89-ben elsos kozépiskolás koromban megbeszéltem az egyik osztálytársammal, hogy menjunk ki a meccsre. Fradi-Gyor volt, ha jól emlékszem. Megbeszéltuk, hogy meccs elott a metrókijáratnél találkozunk. Én vártam-vártam, de nem jott, így kénytelen voltam egyedul bemenni. Addig nem voltam egyedul meccsen! Emlékeim szerint 50 Ft volt a jegy. A G-H szektorban álltam meg, mert nem mertem bemenni a táborba. A meccsrol csak annyi maradt meg bennem, hogy 2-2 lett és, hogy a Zsiborás védett és osszehozott egy 11-est.
Másik elso élményem azt hiszem 93-ból, abban az évben igazoltuk le a Kokény Beát. Fradi-Kispest a Népstadionban, a meccs után mentunk át a faházba. Ha jól emléxem a BHG ellen játszottunk és szauna volt. Azóta kevés hazai meccset hagytam ki a kéziseknél.
Az első élő meccsélményem egyben apámmal az utolsó is. Emlékszem, talán anyák napja volt és ennek alkalmából a család nagy kirándulást rendezett, bicajokkal, focival felfegyverkezve és a nap csúcspontjaként apám vett 2 jegyet az aznapi Honvéd-Békéscsaba meccsre, tudta, h nagy örömet szerez vele, hisz alig 10 évesen már óriási focibuzi voltam. Emlékszem apám egy szatyorban csempészte be a zöldszilvániját, azt iszogatta a második félidőben, aminek hatására a meccs folyamán majdnem verbális inzultusba keveredett egy mögöttünk ülő Csaba drukkerrel.:) Emlékszem még a Honvéd relikviákat árusító emberre, vettünk is egy zászlót, máig megvan valahol. Na meg arra, h szünetben apám felajánlotta, h menjünk fel a tribünre, de én nagyon nem akartam, mert ott elég ideges emberek ordibáltak a bírónak címezve mindenféle csúnyaságokat össze-vissza és ez annyira nem volt szimpatikus. Maga a meccs is élénken él még bennem, 3-0-ra nyertünk, ami abszolut papírforma volt akkortályt, hisz a Csaba búcsúzott is az első osztálytól, mi meg ugye bajnokok lettünk. A 3-ból 2 gólra tisztán emlékszem, az egyik egy szabadrúgás-variáció volt, akkoriban egy csomószor így szereztünk gólt(ez is megmaradt:), egy passz, aztán a lövés helyett még egy passz és az üresen álló ember vígan lőhetett kapura, most talán a Gregor Józsi volt a végrehajtó...a másik gól egy tizenegyes volt, azt meg természetesen a Kálmán. Én csak a góloknál mertem ugrálni, na meg a második félidőben, amikor már annyira felbátorodtam, h hangosan mertem kritizálni Urbányi labdabiztosságát(asszem az akkor még messze földön híres hajkoronára is tettem célzásokat). Ja meg idegesített, h Petry legalább a térfél feléig mindig előrejött ha támadott a Honvéd. De ennek már nem adtam hangot, szerintem akkortályt Petry az egész ország kedvence volt, nem csak az enyém. Ja és az a rengeteg ember...szurkolásra már egyáltalán nem emlékszem.
Aztán jegelve lett a téma, apámnak többé nem volt kedve meccsre menni, így majdnem egy évtizedig kb akkor jutottam el egy focimeccsre, ha az osztálytársas haverjaimmal nagy néha kinéztünk egy ingyenes olimpiai valamire. 99 őszén mentem ki aztán legközelebb, immár egyedül, talán a Diósgyőr ellen, mintha az azóta már visszavonult Medgyesi nagy meccse lett volna, de erre már nem mernék megesküdni. Találkoztam két egykori évfolyamtársammal, meg egy haversráccal, na meg a diósgyőriek is csinálták a balhét, talán még egy kis csetepaté is volt a 2 szurkolótábor között, ez is emlékezetes. De a leginkább a Kispest tábor fogott meg, hihetetlen jó atmoszférát teremtettek, csak úgy zengett a harcoljatok, ez nagyon megfogott és azóta nagy meccsre járó lettem, ami az utóbbi időben kicsit lanyhult.
1970 keso oszen, Pecsi Dozsa - Newcastle Utd. 2:0!
(7 evesen)
Sokra nem emlekszem, de arra igen, hogy a ket golt a mate Jancsi rugta es a Rapp Bubut a szurkolok a vallukon vittek le a tizenegyes parbaj utan.
Talán '92-ben lehetett... Még másodosztályú volt a LOKI. Én 8 éves voltam.
Eger - Loki meccs volt, és fogalmam sincs, mi lett az eredmény. Családdal voltam, arra emléxem, hogy a stadion körüli "várszerű" falat figyelgettem, és akkor már vágtam, hogy mi vagyunk a pirosak!:) Viszonylag sok néző volt (azelőtt biztos nem láttam annyi embert egy helyen), de szurkolásról, ilyesmiről nincsenek emlékképeim...
Kosárlabda valamikor '84 telén volt az első Hódmezővásárhelyen, apám volt a játékvezető, és összesen ennyire is emlékszem belőle :)
Amire emlékszem már az '87-ben volt a SÁÉV-Dombóvár meccs. Akkor 5 éves voltam. De erre már emlékszem is :)
Ami a focit illeti itt még a 80-as évek közepén vittek ki Rákóczi meccsre, de nem fogott meg igazán, nem úgy az első Fradi-meccsem az Üllői úton. '91 októberében volt a Fradi-Győri Rába meccs, 0-1-es félidő után 2-1-re nyertünk. Lipcsei és Wukovics lőtték a gólokat. Ez és az azt követő két szezon volt nekem a csúcs a Fradival, aztán persze kicsit később a BL.
Érdekes,nekem is a Vidihez fűződik a legelső.
Csak arra emlékszem, hogy piros-kék volt a Videoton és egy-egy lett, én meg kurvára untam.Valamikor a nyolcvanas évek elején.
1987. Vasas - Videoton 1-0
A Vidi jó gyenge őszt produkált, úgyhogy jó kis eredmény lett volna az iksz, de sajnos a 87. percben jött Tuboly Frigyes és a léc alá fejelt.
7 éves voltam, majdnem sírtam. Körülöttem mindenki rajtam röhögött, apámmal együtt, aki Vasas-szurkoló (egyikük sem gonoszul nevetett) :)
1983. május (június?) Videoton - Tatabánya.
Bár Bpesten laktam világéletemben, egyik pesti csapatnak sem szurkoltam soha. Viszont van egy nyaralónk Sukorón, ami megkönnyítette a Vidi felé integrálódást, és nekik szurkoltunk apámmal már akkor is, amikor végül 8 éves koromban kimentünk erre a "rangadóra".
Sokan voltak, legalábbis úgy tűnt, pedig a Vidi akkor a kiesés ellen küzdött, és ezen a meccsen biztosította be a jövő évi NB I-es tagságát, bár elég későn: Szabó Józsefnek a 84. percben lőtt szabadrúgásgóljával (a gólnál mindenki felállt, még anyám is, aki asszem azóta sem volt meccsen, de akkor kijött velünk). Arra emlékszem még, hogy Csongrádit kiállították, és valami nyanya a meccs végén azt magyarázta mögöttünk, hogy ettől lett jó a csapat. Meg arra, hogy valami vénember bekiabálta a Palkovicsnak, hogy "Vigyázz Palkó, mert itt a Marci bácsi!". Hát ez volt.
Következő évben szinte ugyanez a keret már Kovács Ferenccel lett bronzérmes, az azutáni évet meg szinte mindenki ismeri ;-)
Amúgy már évek óta nem járok ki, csak nagyon ritkán (idén nem is voltam), pedig 10 éve még gyakran levonatoztam Fehérvárra.
Talán '89-ben.
A Váci Izzóval játszottunk az Üllőin, simán tízezer feletti létszám, laza győzelem.
Igazából az utána következő évek voltak a legszebbek, a Diósgyőri bajnokavató volt a csúcspont.
Utána még volt a '95-ös Fradi menetelés, de azóta..(((
Életem első meccse egy Magyarország-Izland olimpiai válogatott selejtező volt az Üllői úton, talán 1995-ben, akkor 12 éves voltam.
Apámmal mentünk ki, aki se előtte se utána gyakorlatilag nem járt meccsekre, nehéz volt rávennem, hogy elvigyen. Ami biztos, hogy telt ház volt, az ABC szektorban ültünk, nagyon hideg volt (két nadrág volt rajtam), nyertünk, és nagyon tetszett, hogy a szemközti kapu mögött énekelnek. :) Apám persze a "kurva anyád" rigmusnál egész más véleménnyel volt róluk... :)
Nagyon megfogott az egész meccs hangulata, úgy emlékszem, a végén felállva ünnepltek az emberek (2-1 lett talán??). Mentem volna legközelebb is a skótok ellen, de épp' vmi idióta angol verseny volt. A stadion mellett sétáltunk el, bent morajlott a tömeg, nekem meg az angolra kellett koncentrálnom...
Első meccsem egy Csepel - FTC meccs volt ugy '93 körül... Akkor voltam 11 éves. A keresztapám vitt be, ő bérletes volt. A vége 2-1 lett a Fradinak, de a meccsre nem nagyon emlékszem. Csak a bekiabálásokra. "Szekeres, itt a f*szom ne keresd!" meg "Hé spori a boriték kilátszik a zsebedből!"
Mindenesetre nem győzött meg az esemény arról, hogy nagy meccsrejáró legyek. Voltam utána kinn egy pár MTK meg Vasas meccsen (mikor hol volt ingyenes, meg hova tudtak bevinni), nameg a jó kis megye1 vagy megye2 Babcsán FC meccsek...
Viszont életemben először (és idáig utoljára) válogatott meccsen a Magyar - Olaszon voltam. Minden bajnokin ilyesmi hangulatnak kellene lennie.
ZTE-PMFC 1-4
Habár nem a klasszikus első meccs kategóriájába tartozik, mivel átéltem ezelőtt egynéhány csatát, a mai napig kitörölhetetlen emléket hordoz bennem ez a tavaszi délután. Valószínűleg a valamikori kezdet rendszerességébe hozhatott ez a siker egy óriási lökést, amelyet még jópár benyomás megtoldott eztán, kitartásul a /sajnos azóta megtapasztalt/ nehezebb időkre.
A ZTE rögtön az elején egy ollózásos góllal talált be. Ezt rövid időn belül kiegyenlítettük, és azt hiszem, a félidőben 1-3-al már mi fordultunk - egyértelműsítve azt, hogy itt és ekkor szóba sem jöhet más, mint a 8000 ember előtti nem várt, és legalább ennyire meglepő arányú vendégsiker.
A hazai szektorban ültem apámmal, ehhez képest elég bátran kiabáltam bele a levegőbe a góóóólokat.:-)) Az őszinte öröm pillanatai voltak ezek.
A másik "kiindulási alapom" a Diósgyőr-PVSK bajnoki döntőhöz köthető, mely nagyjából a fenti meccs időszakából származik. Úgy tűnik, ezek a pillanatok voltak számomra a legmeghatározóbbak, a két csapathoz kötődés ekkoriban hagyhatott bennem egy egyszer és mindenkorra érvényes nyomot.
Egészen furcsa érzés volt a csapattal egyidőben megérkezni a csarnokhoz. Eközben néhány, már ott tartózkodó, kissé elbizakodott helyi ejtett néhány megjegyzést a száz körül kapott kosarakról. Szinte látom magam előtt, ahogyan erről tudomást sem véve lépünk be a csajokkal együtt a bejáraton.
A lelátó megtelt a kezdésre, és rövid időn belül két gyors góllal 4-0-ra mentek a hazaiak. Forrósodott a hangulat, és hát már ekkorról rémlenek azok az oda nem illő rigmusok. Ebben a szezonban 3-0-al nyertük a bajnokságot. Így azt gondolom, nem szolgálok senki előtt meglepetéssel, ha azzal folytatom, hogy a magunk javára fordítottuk a meccset - úgy, hogy a végső dudaszó közeledtével a mi szurkolóinkat lehetett hallani, már ők skandálták /a lelátókról azóta szinte teljesen eltűnt/ "százat nekik!"-rigmust!
Talán érthető, ha különös érzés fog el, ahányszor ezekhez a stadionokhoz /esetleg csarnokokhoz/ sodor hosszú évek után ismét a sors.
A masik „elso” meccsem az elso Diosgyor meccsem volt.
Eloljaroban annyit, hogy ket altalanos iskolas osztalytarsam 7-es, 8-os korunkban mar jart meccsre, a 91-93-as NBI-es idoszakunkban, de akkor meg valahogy „nem mertem” kimenni. Addig is figyeltem az eredmenyeket, vartam a Goool-t, a hetfoi Eszak-ot. De eloszor a 1994/95-os(?) NBII-es bajnoksagban, a DFC-MVSC miskolci rangadora. 3-0 lett, Vitelki lott golt, arra emlekszem, es sima gyozelem volt. MVSC egyetlen NBII-es idenyeben siman kiesett tokutolsokent, mi meg persze az elmezonyben voltunk es nem jutottunk fel. Minek is?? Az majd csak Tornyival jott ossze. Egyedul mentem ki, a volt altalanos iskolas osztalytarsaimmal mar nem tartottam a kapcsolatot, mast meg nem ismertem. Nagy izgalomban tartottam a stadion fele, elegge furcsa volt pl. eloszor igy egyedul jegyet venni. Aztan a nagy dilemma, hogy van is menjek, egyaltalan nem ismertem a stadiont, csak kivulrol lattam, olyan Nick Hornby-s felelmek (olvassatok el a Focilaz-at!) kavarogtak bennem. A „nyugdijasszektor” mellett dontottem (akkor meg nem tudtam, hogy az :-) ), mert az volt a legkozelebb. Azt hiszem elso meccsre jo valasztas volt. Kevesen voltak ott, volt hova ulni, es ami a legfontosabb senki sem zavart izgalmamban es johetett ra arra, hogy most vagyok itt eloszor. Probaltam magabiztosnak tunni, de legbelul feltem, hogy valaki kideriti, hogy most vagyok itt eloszor, „mit keresek itt egyaltalan?”. Szoval ez az izgalom volt bennem egeszen meccskezdesnek. Aztan lassan megnyugodtam, de egy tapodtat sem mozdultam a helyemrol, csak a goloknal ugrottam fel en is. Furcsa volt latni a szurkolotabort (igazan B-kozep volt akkor meg), hogy ott kiabalnak, enekelnek a felpalyanal, szinte elerhetetlen messzesegben, az hogy egy nap ott leszek az elkepzelhetetlennek tunt. Aztan ugy alakult, hogy egy baratom edesapja akkoriban halt meg es o mindig vele jart meccsre. Az edesanyja csak ugy engedte ha megy vele valaki, es igy ketten mentunk, igy kezdtem el jarni meccsre. Nekem is konnyebb volt igy akkor. Eloszor a maratoni kapuhoz legkozelebb eso „napos oldali” szektorba mentunk, aztan, nagyon bator dolognak tunt akkor, nehany meccsel kesobb a B-kozepbe mereszkedtunk. Ott talalkoztam az egyik altalanos iskolas osztalytarsammal, es igy bezarult a kor, „ottragadtam”.
Bocs, kicsit sok ez, lehet rovidebben is. :-)
Varom a hozzaszolasokat.
En ket meccset szeretnek kiemelni a magam reszerol.
Eletem elso meccse az NDK-ban, Rostockban volt, amikor meg ott eltunk.
FC Hansa Rostock – 1. FC Magdeburg 3-1, 1985-86, 26. utolso fordulo. 7 eves voltam akkor. Thomas Doll bucsumeccse is volt egyben (kesobbi allomasai: BFC Dynamo Berlin, Hamburger SV, SS Lazio Roma, Eintracht Frankfurt, Bari), mert „leigazolta” a Dynamo Berlin. Edesapammal, nagybatyammal es ket unokatesommal voltunk kint. Meg a regi rostocki stadionban, telt haz volt, es hideg volt, arra biztosan emlekszem, mert vittunk ki pledeket, hogy jol bebugyolaljuk magunkat. Nem tul kellemes a hideg fapadokon uldogelni olyan idoben. :-) Aztan arra emlekszem, hogy a nezok vegig elegedetlenkedtek, „miert nem a masik szelen jatszanak”, „miert mindig azon a szelen”, stb. Szoval igazi nezok voltak. :-) De ami szinten igaz, tenyleg amikor a masik szelen vittek el akkor volt egy gol, mintha tenyleg a nezo tudna jobban... Azota sem emlekszem ilyenre meccsen. :-) Arra is emlekszem, hogy joval meccs vege elott mar indultak haza emberek, amit nem ertettem (es azota sem ertek igazan), es az egyik ilyen a fodraszunk volt, akinek a szalonjaban a sportujsagok halmazai voltak megtalalhatoak, es ezekbol tudtam meg, hogy a Hansa nem volt mindig ingacsapat az NDK-ban (a 80-as evekben feljutas, kieses szinte evente kovette egymast, a 85-86-os idenyben is kiestek, az utolso gyozelem ellenere), hanem pl. a 60-as evekben 4-szer is masodik lett. A golokra (azon az egyen kivul) mar nem emlekszem igazan, de hogy voltak az biztos, van valami halvany emlek. Furcsa volt meg persze a sok kek-feher salas ember (hosszu, egyszeru valoszinuleg otthon kotott salakkal), a nagy tomeg. Hogy milyen volt a szurkolas, ha volt, milyen volt a hangulat, azt mar nem tudom, de hogy balhenak meg az otlete sem vetodott fel, az biztos, nagyon bekes hangulat volt.
Az biztos, hogy kellemes emlek.
