Van egy 20 éves páraelszívó gépem. Nem túl erős hatású, de a konyhába megfelel. Néhány hete azt vettem észre, hogy rosszabb hatásfokkal működik.
Normál esetben, ha bekapcsolom, 1 óra alatt 3-4-5%-al is lejjebb megy a páratartalom. (Van páratartalom mérőm.) Mostanában alig megy 1-2%-al lejjebb, de néha még annyival se és csak stagnál.
Évente egyszer ki szoktam tisztítani a vízszintes nyílásokat, ahol bemegy a pára. Nem tudom hogy kell szétszedni a gépet, így csak végighúzom a csíkokon a fülpiszkálót és hatalmas porcicák jönnek ki. Összesen kb. fél maréknyi por. Ezután mindig jelentősen javulni szokott a teljesítménye. A furcsa az, hogy tegnap kitisztítottam, de most nem javult...
Bármelyik fotókidolgozásnál, legyen az negatív, vagy pozitív technika, illett betartani a technológiai fegyelmet, nem lehetett büntetlenül pacuhának lenni.
A fekete-fehér türelmesebb volt, akár az expozíció pontatlanságát, akár a vegyszer használtságát, akár a hőmérsékletet, akár a mozgatást tekintve. Jobban kézbentartható volt, de csak egy bizonyos határig, utána már eléggé romlott a minősége. A professzionális fényképezésben, pontosabban a professzionális anyagoknál meg aztán főleg illett pontosnak lenni. A minőségi anyagok csak tiszta és pontos kidolgozásnál tudták igazán megmutatni a képességeiket - de ezek aztán meg is érték az árukat. Persze mindent ki lehetett dolgozni mindenhogy, dehát nem azért vett az ember kurvadrága Ilfordot vagy Kodakot, hogy aztán taknyoljon vele a laborban.
A hőmérséklet érdekes dolog. Olyan 18-20 +/- 1-2 fok körül jó eredményt lehetett kapni, pontosabban erre a tartományra vannak belőve a filmek és a vegyszerek. Persze számolni kellett, hogy fokonként mennyivel rövidítse, vagy hosszabbítsa az ember a hívásidőt. A régi receptekben rendre 18 fok az ajánlott standard, a későbbiekben meg 20 fok. Sokáig nem értettem hogy miért, de valahol aztán rávilágítottak a pofonegyszerű valóságra. A régi polgári lakásokban 18 fok volt a megszokott, kényelmes hőmérséklet, nem véletlenül üldögéltek a régi képeken házikabátban, vagy köntösben, meg nemezpapucsban. A modern lakásokban meg 20 fok körül van a standard. Éshát ezekhez a legegyszerűbb temperálni a munkaoldatokat.
A színes és főleg a színes fordítós kidolgozásnál hatványozottan igaz a technológiai fegyelem. Azzal, hogy ott többféle munkaoldat van, és azok elhasználódására is külön-külön figyelni kellett. Ja, és ott nem lehetett lazázni a hőmérséklettel, azt illett olyan 0,5 fok pontossággal betartani. Ha csak az egyik lépést elbasztad egy kicsit, akkor az vitte magával a többit is, tehát nem lehetett büntetlenül hibázni. Éppen ezért én meg sem próbálkoztam a színes kidolgozással, bár a fekete-fehéret szerettem. Önmagában az is elég nagy művészet volt, hogy jó színes labort találjon az ember.
Egy példa a technológiai fegyelemre: a mindenhol megtalálható gyorslabor gépekhez szigorú előírások voltak, előre elkészített vegyszerkészletekkel, megadva a pontos kapacitást is. A szoci után már sok helyen volt belőlük elfogadható minőséggel. Aztán néha látott olyan képet az ember, ami kiragyogott a többi közül - na ott tartották be az előírásokat, és a meghatározott mennyiség kidolgozása után cserélték a vegyszert, stb. A sokak által ismert Soós kereskedés évtizedekig a József Attila utcában volt, ők is használtak színes laborgépet, ugyanolyat, amilyen jópár volt még. Én mindig hozzájuk vittem a színes dolgaimat, mert a standard méretekben kb. ugyanazt a minőséget hozták, mint az egyugrásnyira lévő Sajtó, vagy milyen labor a Madách tér sarkánál, ahol profiknak dolgoztak ki, persze olyan árakon. Ez annak volt köszönhető, hogy a srác, aki a Soósnál a gépen dolgozott, (Zsolti, talán Szegedi) nagyon alapos volt, és minden reggel, nyitás előtt kalibrálta a rendszert. Mérte a vegyszereket, lefuttatta a megfelelő teszteket, és utána igazított az egyes oldatoknak. Ez persze babramunka volt, időbe is tellett, de aztán hizlalhatta a máját, amikor kézbeadta a képeket.
Amit írtál megvilágítás, az a fordítás volt. Azért is hívják fordítós eljárásnak.
A hagyományos negatív/pozitív eljárásnál a nyersanyagra eső fény hat az emulzióban lévő fényérzékeny anyagra, jellemzően ezüsthalogenidekre. Ezekben a beérkező fotonok hatására fémezüst csírák keletkeznek, a több fény többet hoz létre, meg több szemcsére is hat. Ezt hívják látens képnek. Az előhívásnál a hatóanyag (redukálószer) ezeket a fényérte ezüsthalogenid szemcséket (látens képet) elkezdi fémezüstté redukálni, és akkor van készen a hívás, amikor az összes exponált szemcse átalakul, de azok még éppen nem, amelyek nem ért fény. Ekkor kapsz egy negatív képet, mert ott a legsötétebb, ahol a legtöbb volt a fény. A végén a használatlan ezüsthalogenidet kimosod, ez a fixálás, és marad a fémezüst az emulzióban. Ezt a negatív képet aztán a papírnagyításnál fordítod vissza, ahol pont ugyanez a folyamat játszódik le, csak mivel a negatív képet világítod a papírra, az ellenkezőjét látod viszont.
A fordítós (dia) eljárás abban különbözik, hogy ott, amikor előhívtad negatívként a filmet, akkor nem mosod ki a használatlan ezüsthalogenidet, hanem megszakítod a hívási folyamatot. Ha jól rémlik, akkor ennél a pontnál mossák ki valahogy a már kész negatív képet, de azt már meg nem mondom hogyan. Mindenesetre ott marad az emulzióban a még el nem használt, elő nem hívott fényérzékeny anyag, na ezt világítják meg jó alaposan, hogy minden megmaradt szemcse exponálódjon. Ez az átfordítás. Utána ezeket a szemcséket előhívják, és ezek adják a kész képet (diát). Persze diáról is lehet papírképet készíteni, de akkor azt ugyanilyen módon kell, szóval elég babrás a dolog. A fekete-fehér és a színes fordítós elve lényegében ugyanaz, csak a színesnél nem egy réteg ezüsthalogenid van, hanem több, különböző színezékekkel.
Otthon színes, és főleg színes fordítós előhívással csak a nagyon elvetemültek, vagy az unatkozó vegyészmérnökök próbálkoztak. A minőség, hát... Bár a korabeli Ofotért minőséghez képest talán nem is lehetett annyira rossz.
Voltcraft IPC-1L volt sokáig, sajnos kontaktosak lettek a gombjai 10 év után. Egy Nitecore UM4-t vettem a helyére, mert közben a 18650 töltésre is szükség lett. Eddig jónak tűnik.
A Voltcraft egyesével is tölt, de ha beállítottad az elsőre, utána a többit is úgy kezeli, nem tudsz változtatni - a végén kiírja hogy FULL, de nem csenget mint a mikró... :)
Nekem az Eneloop garnitúrához egy hozzávalósi Sanyitöltő van, kifogástalanul teszi a dolgát. Igazándiból két baj van vele, csak kettesével lehet lehet tölteni és nem kezeli külön az aksikat. Illetve nem szól ha készen van, hanem csak egy időzítő van benne, ami hat, vagy nyolc óra múlva lekapcsol, osztjóvan.
A Ladda aksijaimhoz (2-2 garnitúra 2450, 750 mAh, ) az Ikeás Stenkol töltőt vettem meg. Nagyon felhasználóbarát szerkezet, a bonyolultsága valahova a faék és a vinklivas közé esik. Cellánként tölt, szól ha hibás vagy nem tölthető, figyeli a cella töltöttségét, melegedését, szóval egyedileg kezel.
Túl sok tapasztalatom nincs még a Ladda&Stenkol párossal, egyelőre azzal játszok, hogy kétszer-kétszer lemerítem az aksikat, aztán feltöltöm. Kell némi türelem, amíg egy-egy lámpában lemerülnek, annyira jól bírják magukat. Igazándiból csak azt nem értem, hogy eddig miért nem léptem meg ezt a kört, főleg az árukat tekintve.
Akkor te azt is tudod... Régen volt egy-két megrögzött, akik a színes diákat is maguk hívták elő (ha jól tudom, félúton lámpával meg kellett vilagítani a "fordításhoz"). Azt mesélték, hogy a hőmérsékletre borzasztóan érzékeny volt. Ha minden igaz, az ORWO-t 18-20 fok között kellett előhívni, különben tönkrement. Szóval hogy is volt?
Szerintem az Eneloopokat nem érdemes hűtőben tartani. Alaphangon az Eneloop (Varta, stb.) önkisülése havonta 0,5%, míg a hagyományos NiMh akkuké havonta 25-30%. Cserébe a kapacitása kb. 10%-kal kisebb. Amióta az Eneloop megjelent, csak olyat használok.
Hát igen, a boldog békeidőkben... Amikor az igényesebb fotográfusok arra is figyeltek, hogy azonos emulziószámú (egy öntésből származó) filmekből spájzoljanak. Így elég volt egyszer belőni hogy kell-e korrigálni, illetve mennyit, és mindig biztosra mehetett. Ennek mondjuk a színes, és főleg a színes fordítós anyagoknál volt jelentősége.
Évtizedekkel ezelőtt, mikor kollégámtól jelentős mennyiségű filmet kaptam, meglepődtem, hogy náluk a filmeknek saját hűtőszekrényük volt. Rákérdeztem. A válasz szerintem az akkumulátorokra is igaz:
" nem hidegen tartom őket, hanem állandó hőmérsékleten!"
Köszi az infókat aksi ügyben. Eddig AA és AAA méretben nem használtam aksit, igazándiból egy garnitúra 1900 mAh Sanyo Eneloop volt csak itthon, amit úgy örököltem. Csak kerülgettem, viszont amikor használatba vettem, a kb. egy évvel korábbi feltöltéssel csodálatra méltóan sokáig bírta. Már amúgy is tűnődtem a hagyományos elemek kiváltásán, minden vacak ezekkel megy már, így szépen kifuttatom a meglévőket, aztán arccal az IKEA felé.
Azt tudom, hogy a lítium aksiknál nincs jelentősége a dolognak, de a hagyományos elemeimet mindig is hűtőben tartottam, itt mondjuk +6-7 C-t kell érteni a zöldséges fiókban, nem a fagyasztót. Szerintem célszerű, mert most is vannak olyan kb. 10-15 éve kibontott alkáli gombelemeim (LR44) amiket ugyan próbaelemnek használok fényképezőgépekben, de gond nélkül működnek.
Úgy látom, hogy ezeknél az újfajta cerkáknál nincs nagy jelentősége a dolognak, de az egyszerűség kedvéért asszem ugyanoda fogom tenni az aksikat is, mint a hagyományosokat, ártani biztosan nem árt. Viszont nem kell megtanulni az új helyüket, ez mindenképpen előny. :-)
Jó kérdés. Nnomost, egyfelől az a helyzet, hogy ezek az újmódi elemek elég jól bírják a tárolást: ha megfigyeled, a szavatossági idejük alapjáraton több év... akkó' meg minek trükközni? Másfelől meg hát nem is vagyok meggyőződve arról, hogy a hűtés olyan nagyon szerencsés dolog lenne: láttam már elég szétfagyott cuccot ahhoz, hogy a hidegnek ne csak az előnyeit lássam.
Szóval hacsak nem valami házi atombunkert akarnék 20-30 évekre feltölteni elemekkel-aksikkal, akkor nem is foglalkoznék olyasmikkel, hogy hűtsem-e az elemeket, vagy se.
Nem tudom, mennyi előnye van, én Sanyo Eneloop akksikat használok rádióba, egérbe, távirányítóba, sztem nem növeli meg a bármilyét a rideg hidegen tartás... :)
A közbölcsességet kérdezném, merthogy itt mindent is szoktunk szagérteni.
Szóval érdemes-e hűtőben tartani a feltöltött Ni-MH aksikat, hasonlóan az eldobós elemekhez, vagy nincs jelentősége? Ikea LADDA cerkaaksikról van szó. Az urbánus legendák szerint ezek Sanyo/Panasonic Eneloopok, csak barátságosabb árfekvésben.
