Én is ismerek egy-két játékost a szatymazi csapatból,még nem tapasztaltam náluk ezt a mentalitást,az is igaz sokat nem játszottunk ellenük.Gémest ismerem,igazi erőszakos futballista és nagyon gólerős. A megyében van még egy pár csapat ahova nem szívesen utazik az ember,gondolok itt legfőképpen Apátfalvára(áldom az Istent a cslsz döntése miatt,hogy két csoportba megy a versengés a megye kettőben),ahonnan menekülnünk kellett,mert súlyosan megfenyegettek minket,sőt ütésváltás is volt,ugyanúgy mint Bakson... Szőregen is utálnak minket,nem értem miért. A többi csapattal a csoportunkban nincsen nagyobb gond,bár nálunk a szomszédvárak csatáján,mindig kőkemény meccsek szoktak lenni(Üllés,Zsombó,Forráskút).
Turján Gyurka ha minden igaz szeptember vége-felé csatlakozik.
Sikerülhetett volna jobban is a tegnapi nap, egy X-re rászolgáltunk volna. Sajnos mi sem süvítettünk úgy, ahogy Zsombón pl., főleg az első félidőben.
Nem baj, megyünk tovább és a Tömörkény ellen javítunk.
Annyit azért megjegyeznék, hogy a sZATYMAZnál sportszerűtlenebb, bunkóbb csapattal nem találkoztam még a megyében. Az egy dolog, hogy gusztustalanul húzták az időt a második félidőben (pl. 1) többet feküdtek a földön, mint amennyit talpon voltak 2) úgy elrúgták a labdákat, hogy percekbe teljen visszahozni stb.), de az, hogy a játékosaik kimutogassanak a hazai nézőknek az már tényleg felháborító volt.
Sajnos ehhez a spori is asszisztált, mivel egyszer sem figyelmeztette a szatymazi játékosokat, hogy ne hergeljék a szurkolókat.
Nagy szerencse, hogy balhé nélkül lement a meccs, pedig a vendégek mindent megtettek, hogy megismétlődjenek a tavaszi meccsen történt balhés jelenetek.
Mindegy, lelke rajta az egész szatymazi csürhének, igazából nem vártunk mást tőlük, hiszen mégis csak bunkó parasztok egytől egyig ez bizonyították csak ezúttal is!
Téma lezárva, készülünk jövő hétre a Tömörkény ellen!
MI AZ A SZATYMAZ...?? AZ 5-ÖS SZATYMAZI JÁTÉKOS MEG NE MUTOGASSA KI A KÖZÉPSŐ ÚJJÁT,MERT TARKÓN LESSZ TARPALVA!!!! SZAR MOCSKOS PARASZT KAPANYLES CSALÓK VAGYTOK!! GYÖKEREK!!! BUZI SZATYMAZ...!!! SZOPTOK TI MÉG...!!!! GYÖKÉR PARASZTOK!!!
Szeged, Felső Tisza-parti Stadion műfű, 200 néző. Vezette: Király Szilveszter (Kószó Csaba és Széll János).
FK 1899 Szeged: Brunczvik (Meszes T. a szünetben) – Burzon Márk, Meszes Cs., Hüvös, Fodor L. (dr. Havas a 67.p.), Lednitzky (Nagy V. a szünetben), Halász (Holecska a szünetben), Hulánszky, Ács, Fodor I. (Szél T. a szünetben), Túróczi . Játékos-edzők: Hüvös Gábor és Lednitzky András.
Szatymaz: Tóth – Gyuris, Kormos, Fischer, Farkas, Pölös (Rabi a 80.p.), Maróti, Szél R., Toldi, Gémes, Illyés (Paszternák a 18.p.). Edző: Polgár Attila.
Gólszerzők: Ács, Holecska illetve Gémes (2), Szél R., Rabi. Sárga lap: Halász, Fodor L, Hüvös ill. Paszternák. Kiállítva: Gémes. Jók: senki ill. Tóth, Kormos, Maróti, Szél R., Toldi.
Ifjúsági mérkőzésen:
FK 1899 SZEGED – SZATYMAZ 0-3 (0-0)
Szeged, Felső Tisza-parti Stadion műfű, 100 néző. Vezette: Kószó Csaba és Széll János)
FK 1899 Szeged: Köteles – Tóth N., Jójárt (Tanács), Burzon Martin, Zsigmond, Tóth D. (Németh), Kovács (Miklósi), Póta (Tóth T.), Tranger (Lipták), Petrecz, Zlatóczky (Kis). Edző: Kaiser Rezső.
Szatymaz: Szőke T. – Kondász, Árpási R., Tóth G., Árpási Cs., Mikus, Baranyi, Burkus (Tanka), Szőke P., Tari, Nyári. Edző: Baranyi Péter.
Gólszerzők: Tanka, Mikus, Árpási R. . Sárga lap: Baranyi. Kiállítva: Petrecz.
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Fodor L., Meszes Cs., Hüvös, Burzon, Fodor I., Halász, Hulánszky, Ács, Lednitzky, Túróczi. Játékos-edzők: Hüvös Gábor és Lednitzky András.
Csere: Gyuris helyett Busa és Pálinkó h. Molnár az 54. percben, Csikós h. Mihálffy G. a 75. p. illetve Lednitzky h. Dr. Havas a 81. p., Halász h. Vozár a 90. p. . Gólszerzők: Dr. Csúcs a 22. p., Gyuris a 38. p. ill. Lednitzky (2) a 45. és 49. p., Ács a 65. p. . Sárga lap: Zetkó a 74. p. ill. Burzon a 20. p., Halász az 53. p., Túróczi az 58. p., Hüvös a 67. p. .
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Fodor L., Meszes Cs., Hüvös, Burzon, Fodor I., Halász, Hulánszky, Ács, Lednitzky, Túróczi. Játékos-edzők: Hüvös Gábor és Lednitzky András.
Csere: Gyuris helyett Busa és Pálinkó h. Molnár az 54. percben, Csikós h. Mihálffy G. a 75. p. illetve Lednitzky h. Dr. Havas a 81. p., Halász h. Vozár a 90. p. . Gólszerzők: Dr. Csúcs a 22. p., Gyuris a 38. p. ill. Lednitzky (2) a 45. és 49. p., Ács a 65. p. . Sárga lap: Zetkó a 74. p. ill. Burzon a 20. p., Halász az 53. p., Túróczi az 58. p., Hüvös a 67. p. .
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Fodor L., Meszes Cs., Hüvös, Burzon, Fodor I., Halász, Hulánszky, Ács, Lednitzky, Túróczi. Játékos-edzők: Hüvös Gábor és Lednitzky András.
Csere: Gyuris helyett Busa és Pálinkó h. Molnár az 54. percben, Csikós h. Mihálffy G. a 75. p. illetve Lednitzky h. Dr. Havas a 81. p., Halász h. Vozár a 90. p. . Gólszerzők: Dr. Csúcs a 22. p., Gyuris a 38. p. ill. Lednitzky (2) a 45. és 49. p., Ács a 65. p. . Sárga lap: Zetkó a 74. p. ill. Burzon a 20. p., Halász az 53. p., Túróczi az 58. p., Hüvös a 67. p. .
AUGUSZTUS 25-ÉN este az Aradi vértanúk terén felállított hatalmas kivetítő előtt szurkolhatják végig a futballbarátok a Debrecen – Levszki Szófia labdarúgó BL-visszavágó mérkőzést. Az est vendége lesz az FK 1899 Szeged csapata, a kék-fekete együttes szurkolótábora pedig minden bizonnyal remek hangulatot varázsol majd.
Valóban,a mezőny legjobbja a kapusotok volt,sajnos naggyá tettük. Köszönöm,hogy megelőlegezted a kanyarproblémával kapcsolatos információkat.
Gábor! Régóta figyelem csoportotokat,továbbá országszerte az aktív táborok működését. Soha nem játszottam megye-3ban,de elárulom a megye1 még jobb és nincs sok különbség a két osztály közt.
Korrekt hozászólás,köszi. Amúgy meglepően lesem a nickedet mint kiderült hogy bordányi vagy,nem tán érdekel ez az egész milliő? Tényleg sokkal jobb a megye 2 a 3-nál:)
Nagyjából egyformán láttuk akkor a mérkőzést.Én azért kiemelném még kapusunk bravúrjait.Gratulálok a Bordánynak,nagyon meggyőző csapatnak tűnt a pálya széléről. A kanyarproblémát pedig személyesen megpróbálnám elmagyarázni, ha egyszer lesz rá alkalom, de neten meglehetősen körülményes.
Egyébként az FK Szeged-Bordány meccsről én is nyilatkoznék. Az egész meccset mi uraltuk,kicsit megilletődötten játszottatok,talán ha bátrabbak vagytok,akkor több lehetőségetek lehetett volna gólszerzésre. A 3.vagy 4. kihagyott helyzetünknél érződött a futball egyik közhelye,a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat..Így is történt,egy a középpályán elvesztett labda után gyors indítás a jobb oldalra a leshatárról érkező csatár ügyesen és eredményesen fejezte be az akciót. Sokszor vezetett már nekünk Soós játékvezető és kollégái,de ezen a meccsen elkövetett egy nagy hibát,a 80. perc környékén egy számomra abszolút jogosnak tűnő góltól fosztotta meg csapatunkat és így 2pontot vett ki a zsebünkből... Attól függetlenül egy sportszerű és küzdelmes mérkőzésnek lehetettek szemtanúi a közönség soraiban ülők. Hozzátenném,ebben az osztályban ritkán látható sportszerűség és fegyelmezettség jellemezte a csapatot. Bárcsak minden ebben az osztályban szereplő csapat hasonló mentalitású lenne!!!
Várjuk azon 1991. 01. 01. és 1995. 12. 31. között született fiatalok jelentkezését, akik kedvet és erőt éreznek magukban, hogy a klasszikus szegedi kék-fekete színekben focizzanak. Érdeklődni Keresztúri János alelnöknél lehet a 20/808-6655 telefonszámon, vagy szerdánként a Kisstadionban 19:00-kor kezdődő edzéseken.
Csere: Halász helyett Holecska, Lednitzky h. Murányi és Túróczi h. Nagy a szünetben, Hüvös G. h. Havas a 62. percben, Fodor L. h. Burzon a 72. p. illetve Veres h. Bán a szünetben, Kurucsai Cs. h. Szabó az 55. p., Lajkó h. Vass a 65. p., Tóth h. Kádár N. a 75. p., Gedai h. Szűcs a 78. p. . Gólszerzők: Holecska a 75. percben ill. Tóth a 20. p. . Sárga lap: Ács a 78. p. ill. Szűcs a 85. p. . Jók: Brunczvik, a mezőny legjobbja, Holecska, Nagy ill. Tóth, Dobó, Süli P. .
Érdeklődni szeretnék,hogy a mai FK SZEGED-BORDÁNY megye 2-es bajnoki meccsen,az FK ultrái miért alkottak külön kanyart az ULTRAS SZEGEDDEL??? Meglepően vettem róla tudomást,hiszen én azt hittem,együtt buzdítjátok majd szeretett csapatotokat.
1. Felnőtt - szerda, 19.30.: edzés a Kisstadionban - péntek, 19.30.: edzés a Kisstadionban
- SZOMBAT, - TALÁLKOZÓ 13.15.: BAJNOKI A FELSŐ TISZA-PARTI STADIONBAN.
2. Ifjúsági - szerda, 19.30.: edzés a Kisstadionban (találkozó 19.00.) - csütörtök, 19.30.: edzőmeccs a Felső Tisza-Parti Stadionban a TV U17 ellen (találkozó 18.30.) - péntek, 19.30.: edzés a Kisstadionban (találkozó 19.00.) - szombat, 15.00.: a felnőtt csapat Bordány elleni bajnoki meccsének megtekintése.