Egyébként az FK Szeged-Bordány meccsről én is nyilatkoznék. Az egész meccset mi uraltuk,kicsit megilletődötten játszottatok,talán ha bátrabbak vagytok,akkor több lehetőségetek lehetett volna gólszerzésre. A 3.vagy 4. kihagyott helyzetünknél érződött a futball egyik közhelye,a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat..Így is történt,egy a középpályán elvesztett labda után gyors indítás a jobb oldalra a leshatárról érkező csatár ügyesen és eredményesen fejezte be az akciót. Sokszor vezetett már nekünk Soós játékvezető és kollégái,de ezen a meccsen elkövetett egy nagy hibát,a 80. perc környékén egy számomra abszolút jogosnak tűnő góltól fosztotta meg csapatunkat és így 2pontot vett ki a zsebünkből... Attól függetlenül egy sportszerű és küzdelmes mérkőzésnek lehetettek szemtanúi a közönség soraiban ülők. Hozzátenném,ebben az osztályban ritkán látható sportszerűség és fegyelmezettség jellemezte a csapatot. Bárcsak minden ebben az osztályban szereplő csapat hasonló mentalitású lenne!!!
Várjuk azon 1991. 01. 01. és 1995. 12. 31. között született fiatalok jelentkezését, akik kedvet és erőt éreznek magukban, hogy a klasszikus szegedi kék-fekete színekben focizzanak. Érdeklődni Keresztúri János alelnöknél lehet a 20/808-6655 telefonszámon, vagy szerdánként a Kisstadionban 19:00-kor kezdődő edzéseken.
Csere: Halász helyett Holecska, Lednitzky h. Murányi és Túróczi h. Nagy a szünetben, Hüvös G. h. Havas a 62. percben, Fodor L. h. Burzon a 72. p. illetve Veres h. Bán a szünetben, Kurucsai Cs. h. Szabó az 55. p., Lajkó h. Vass a 65. p., Tóth h. Kádár N. a 75. p., Gedai h. Szűcs a 78. p. . Gólszerzők: Holecska a 75. percben ill. Tóth a 20. p. . Sárga lap: Ács a 78. p. ill. Szűcs a 85. p. . Jók: Brunczvik, a mezőny legjobbja, Holecska, Nagy ill. Tóth, Dobó, Süli P. .
Érdeklődni szeretnék,hogy a mai FK SZEGED-BORDÁNY megye 2-es bajnoki meccsen,az FK ultrái miért alkottak külön kanyart az ULTRAS SZEGEDDEL??? Meglepően vettem róla tudomást,hiszen én azt hittem,együtt buzdítjátok majd szeretett csapatotokat.
1. Felnőtt - szerda, 19.30.: edzés a Kisstadionban - péntek, 19.30.: edzés a Kisstadionban
- SZOMBAT, - TALÁLKOZÓ 13.15.: BAJNOKI A FELSŐ TISZA-PARTI STADIONBAN.
2. Ifjúsági - szerda, 19.30.: edzés a Kisstadionban (találkozó 19.00.) - csütörtök, 19.30.: edzőmeccs a Felső Tisza-Parti Stadionban a TV U17 ellen (találkozó 18.30.) - péntek, 19.30.: edzés a Kisstadionban (találkozó 19.00.) - szombat, 15.00.: a felnőtt csapat Bordány elleni bajnoki meccsének megtekintése.
Salamoni döntés volt a CSLSZ részéről az FK feljuttatása. Gratulálok a CSLSZ kádereinek, őszintén hiszek abban, hogy ez egy szép közös munka kezdete.
Egyrészről szigorú ítéletükkel sikerült rászorítani a klubunkat, hogy vegyük sokkal komolyabban a biztonságot, másrészről nem hagyták, hogy ne jusson fel az a Csapat, amely a pályán elért eredményei alapján biztos második (és feljutó) lett volna.
Aki nem ismerné a történetet, a Szatymaz elleni hazai meccsünk egy rendbontás (de elsősorban a Szatymaz sunyi levonulása!) miatt félbeszakadt, és a mérkőzést biztosan elbukó (3-0 volt a szünet ide) Szatyi 3-0-val megkapta a 3 pontot is, ez pedig pont a 2. helyről döntött a végelszámolásban.
Még egyszer, kalapot emelek a CSLSZ előtt, mi (az FK) pedig minden eddiginél nagyobb összefogással megyünk előre kitűzött célunkért, hogy LEGYEN SZEGEDEN HITELES, A KÉK-FEKETE SZÍNEK HAGYOMÁNYAIRA ÉPÜLT VALÓDI FUTBALLKLUB, amelynek eredményei is vannak, és amelyet szeretett városunk újra a szívébe zárhat.
OK, hogy egy "picit" nyálas meg patetikus, de azt hiszem, ha szidjuk a CSLSZ-t a hibáikért, akkor el kell ismerni, ha korrekt döntést hoznak. Szerintem ez nem utolsósorban az utóbbi hetek higgadt lobbizásának is köszönhető, amikor netes fórumokon, újságban, élőben, tárgyaláson járókelőtől a szertárosokon át a "nagyhatalmú" emelesz főmuftikig mindenkinek elmondtuk az "ügyünket" és diplomatikus, mérsékelt viselkedéssel elértük a célunkat. Így tovább, most újra a játékosainkon a sor, hogy bizonyítsanak!
Az alábbiakban olvasható a csapat nyári felkészülésének következő két hetének programja: /Július 27. - Augusztus 9./
A héten szerdán nincs edzés ! - fakultatív program: 18.00. HBH étteremben a Szegedi Klubcsapatok Kupája elnevezésű nagypályás torna sorsolása.
Július 30., csütörtök 19.00., Felső Tisza-parti stadion (!!!); edzőmérkőzés. - ellenfél: HFC II. - találkozó: 18.15.
Július 31., péntek 19.30., Kisstadion; edzés
Augusztus 1., szombat 08.30. vagy 09.45., Felső Tisza-parti stadion; felkészülési torna - ellenfél: a fent jelzett sorsolás alapján derül ki - találkozó: 07.30. vagy 08.45.
Augusztus 5., szerda 19.30., Kisstadion; edzés
Augusztus 6., csütörtök; edzőmérkőzés - egyeztetés alatt. A tervek szerint vendégként megyünk.
Augusztus 7., péntek 19.30., Kisstadion; edzés
Augusztus 8., szombat vagy augusztus 9., vasárnap; edzőmérkőzés - egyeztetés alatt. A tervek szerint vendégként megyünk.
A sérülteken (Rezsi, Gyuri, Sziszi) kívül mindenki jelenlétére számítunk. Kérlek jelezd felém, a jövő héttől már Havasnak is lehet, ha valamely oknál fogva nem jössz.
A vedelésről annyit, hogy a torna vége előtt kb. 1 órával már elfogyott a fröccsnek való anyag. Söce így kénytelen volt elfogadni a kocsmáros ajánlatát és sört fogyasztott... :-)
Ma 20 éve, hogy a Vasast benntartották az NB I-ben a 22.000 nézőtől támogatott Szeged ellenében.
Az 1988-89-es NB II Keleti csoportjában a Szeged SC 2. lett, így jogot szerzett arra, hogy osztályozót vívjon az NB I-be kerülésért. A Mészöly Kálmán bundakirály trenírozta Vasas ellenében az első találkozón Budapesten 1-1-es döntetlent ért el a Szeged és a visszavágón is (1989. június 25.) egészen a 89. percig továbbjutásra állt (0-0), ám ekkor Szabó Gyula (később Újpest) kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, Németh Lajos játékvezető pedig büntetőt ítélt, amelyet Szabadi értékesített. 0-1... A közel 20 ezres, addig ünneplő publikumból dühödt tömeg lett, úgy kellett megmenteni a játékvezetőt a lincseléstől. Az azóta is rengeteget emlegetett hírhedt mérkőzést sokan az újkori szegedi futballtörténelem Iraputao-jának, az előző rendszer utolsó rúgásának tartják.
Legyen a mai nap a Bunda és a Csalás elleni Tiltakozás napja, és kérlek benneteket, soha ne feledjétek el.