illacsuri adatai
Felhasználónév: illacsuri
Email-cím: j640818@freemail.hu
Homepage: http://
Üzenetek száma: 30
Minősítésem helyett érvelj! Fejtsd ki mit tartasz ostobaságnak vagy cinizmusnak!
Miért hangsúlyozod, hogy hány alak vagyok? Miért vonzódsz a germanizmusokhoz?
Vidáman meglennék az összes mszmp PB- és KB-tag nélkül. Oldalfüggetlenül.
Felmenők politikai nézeteiért utódok nem felelősek. Oldalfüggetlenül.
OFF Ha a szomszédos államoknál tartunk, akkor vedd észre, hogy Szlovákiának már egy éve nincs nálunk nagykövete. Nem állítom, hogy a tótok a Felvidék 1968-as megszállásáért büntetik Kovács elvtársat, aki még 1985-ben is a proletár internacionalizmus szilárdnak hitt elvi talajáról hirdette meggyőződését a Pártéletben.
"A mi komcsijaink a jó komcsik a tiétek meg a rossz komcsik?"
Nem. Valóban vannak jó komcsik és rossz komcsik. Indiános analógiára:
Halott kommunista - jó kommunista.
Az árnyalás kedvéért ideveszem a másik szélsőséget is.
Halott fasiszta - jó fasiszta.
A cinizmusban félig-meddig igazad lehet.
A cinikusukkal az a fő baj, hogy 10 esetből 9-szer igazuk van.
(384)-et sarkítottam. Ott miért nem tetted szóvá a cinikusságot és ostobaságot?
"Medgyessy elvtárs nemcsak október 23. elől menekült el Párizsba, hanem november 4. és 7. elől is Indiába."
OV is "elmenekülhetett" volna oda, de mint tudjuk, Ő nem ért rá (copyright by Martonyi János ex-külügyér szeptemberi ATV interjú). OV-nak csupán a szomszédos államok, a V4 vezetőivel, Németo. vezetőjével és az USA vezetésével összerúgni a port volt ideje.
Ja, és ha már itt tartunk, akkor a ma reggel NApkeltében Martonyi azt magyarázza, hogy a külügyi platform vagy mi a fene amit létrehoztak a kormánynak is szívesen adna tanácsokat és készítene munkát. Az a Martonyi mondja ezt, aki végig aszisztált a keleti diplomáciai kapcsolatok további befagyasztásához, Németo. és az USÁ-val való diplomáciai viszony megromlásához (pedig a NATO csatlakozás idején még hogy együtt mosolygott OV és Martonyi is a fenti vezetőkkel), a V4 közötti konfliktus élezéséhez, a Németh Zsolt féle nacionalista nagymagyarkodó szomszédsági politikához. 4 évig ő volt a külügyér. Akkor miért nem tett vmit ezen folyamatok ellen? Ha meg tett, csak a Németh Zsolt féle vonal erősebb volt nála, akkor miért adta a nevét az egészhez (nem ő lett volna az első miniszter az országban, aki lemond, mert nem ért egyet a saját kormányának a politikájával - vagy beleülve a bársonyszékbe inkább becsukta a szemét és ahallgatot, csak nehogy át kelljen adnia a bársonyszéket másnak?)?
"Medgyessyék nem illenek a demokráciába. "
Komcsizni meg úgy komcsizzál, hogy:
Schmitt Mária apósa ÁVH-s tiszt volt
Stumpf István apósa MSZMP KB tag, Belügyminiszter
Kövér László az MSZMP KB Társtud Int-ben dolgozott (azért egy ilyen intézetbe nem úgy vették fel dolgozni az embert, hogy "jó napot kívánok, most végeztem az egyetemen és szeretnék dolgozni, hogy legyen miből fizetnem a lakást/albérletet, van esetleg egy megüresedett helyük számomra?")
Balsay István fehérvár rendszerváltás előtti utsó tanácselnöke, most igazhitű keresztény-konzervatív-polgár.
A pár éve elhúnyt fideszes ex-honvédelmi miniszter Gyuricza anno fehérvári munkásőrparancsnok volt.
Orbán Viktor apja MSZMP tag, akit tagsága okán ültettek a Gánti bánya igazgatói székébe
Orbán Viktor egykori fehérvári KISZ vezető miniszterelnöksége alatt/után gyakori vendége a szélsőjobbos ideológiáknak helyt adó VaU-nak, és annak az Éjszakai Menedéknek a megszűnése ellen állt ki, ahol az 56-t zsidóprogromnak nevező, az EU számos országából kitiltott Irwing britt történész véleményének helyt adtak
Demeter Ervin apja náci ideolóőgiáknak is helyt adó műsort vezet egy Bp-i kábelTV csatornán (tudom ennek semmi köze a komcsikhoz, de szvsz a szélsőjobbos neonáci még rosszabb, mint a köpönyegforgató komcsik).
Boross Péter szintén munkásőr (is) volt.
Martonyi János ex-külügyér volt a Grósz és Németh kormány alatt a privatizációt felügyelő kormánybiztos.
Járai Zsigmond nemcsak MP alatt dolgozott anno a pénzügyminisztériumban, hanem ő is III/II-es volt.
Boross Imre szadeszoson kívül már minden volt: III/II, MSZMP tag, Fkgp tag, MDF tag, most Fidesz frakciótag.
A felsoroltak jobban illenek a demokráciába? Vagy a mi komcsijaink a jó komcsik a tiétek meg a rossz komcsik? Kettősmérce rulez?
Ilyen alapon Kertész Imre fasiszta fazon. A láger tipikusan fasiszta dolog volt, bár a kommunisták is előszeretettel használták.
A konclágernek is voltak szépségei. Például tekinthető Nobel-díjas képző írótábornak.
Mártírokban az a szörnyű,hogy az elődpárt sokat gyártott belőlük. Még az se számított, hogy voltak köztük zsidók is.
A nácik (=nemzeti szocialisták) is ügyeltek arra, hogy ne csak zsidókat irtsanak. A mi nemzetietlen szocialistáink megtorlásába viszont bekerültek a zsidók.
Hidd el én is unom. Egyetértek veled abban, gogy unaloműzőnek jó volna, ha a pártállami fazonok eltűnnének a közéletből.
Elárulom, hogy én is a múlt században (második felében, 1990 előtt) születtem.
Ennek ellenére nem hiszem, hogy én lennék a pártállami fazonok mintapéldánya.
Akkor szocializálódtam, de klasszikus kettős nevelést kaptam. Már akkor is "szembe tudtam síteni" a hivatalos ideológiát a valósággal.
Ha már az illemnél tartunk...
Ha pártállami fazonok vagyunk, akkor tudjuk, hogy demokráciában nem a közéletben van helyünk.
Medgyessy elvtárs nemcsak október 23. elől menekült el Párizsba, hanem november 4. és 7. elől is Indiába.
Pedig 1956-ból és a nemzetközi internacionalizmusból a novemberi dátumok jobban illenek hozzá.
Attól, hogy valaki elvtárs, még nem provokálhatja az embereket azzal, hogy illetlenül olyan helyeken és olyan időpontokban jelenik meg, ahol és amikor nem illik megjelennie.
Medgyessyék nem illenek a demokráciába.
Hitler se illett oda, pedig totálisan jól bánt késsel és villával.
Mécs Imrét azóta elmeszelte az alkotmánybíróság is.
Egy állítólagos liberális nem tiporhatja páros lábbal a jogállamiságot.
Egyébként beszédet temetésen és újratemetésen szoktak mondani.
A jómodor akkor érvényes, ha uriemberekkel állunk szemben és nem hétpróbás pártállami elvtársakkal.
Hidd el, hogy az elődpárti és utódpárti elvtársak nagyon meggyötörték a polgárságot.
Mit szólsz ahhoz, ha dobálás helyett úgy teletömték volna őket mandulás angolnával, hogy a fülükön jöjjön ki?
"A kádári MSZMP jogutódainak, hiába, rosszul áll ötvenhat - ha a fejük tetejére állnak, akkor is. Az új rendszer szimbolikájába nem lehet beilleszteni a régi rendszer kariatidáit. Nem bírják a súlyt."
"...Mire a tömeg visszazúgta: - Nem vagyunk elvtársak..."
Ha viszont a rendszert akarták megdönteni, akkor a Horthy seggét nyalók miért nem fogadják el példaképükhöz hasonlóan, hogy ellenforradalom volt????
Még mindig kell az agymosás???
Miért démonizálod és fóbiázod a fideszt és Orbánt a söjtöri dobálás mögé?
Mivel kellett volna a pártállami fószereket megdobálni? Csak nem mandulás angolnával? ;)
A kádári MSZMP jogutódainak, hiába, rosszul áll ötvenhat - ha a fejük tetejére állnak, akkor is. Az új rendszer szimbolikájába nem lehet beilleszteni a régi rendszer kariatidáit.
Orbán Viktor, a magyarországi jobboldal vezetője kiadta a parancsot: embereinek az idén nem szabad megzavarniuk a balközép erők október 23-ai összejöveteleit. És láss csodát: nem zavarták meg őket.
Tehát tavaly is megakadályozhatta volna a huligántámadásokat, ha akarta volna. De akkori taktikája mást kívánt. Idei taktikája meg emezt. A söjtöri Deák Ferenc-ünnepség meggyalázása megmutatta: az erőszakrészvény az idén nem fizet osztalékot.
Különben is: a riadt és megosztott ellenféllel már lehet békülékenynek lenni. El lehet altatni a notórius betelefonálók és olvasóilevél-írók éberségét. Fölmérések szerint a jobboldal ma népszerűbb, mint vetélytársai, ideje visszafüttyenteni a hangoskodó elemeket, békejobbot nyújtani a lustább konzervatívoknak.
A tét különben se volt nagy: a középbal pártokat sikerült elijeszteni a közterekről. A köztársaság örök gyalázatára: a törvényesen megválasztott miniszterelnök emlékkoszorúját titokban, az éj leple alatt kellett a temetőbe csempészni. A baloldal otthon kuksolt, néhány megszeppent képviselője pedig zárt helyen, aprócska, eldugott rendezvényeken irgalomért bégetett. (Mert ne kerteljünk: "a nemzeti egység” sápatag jelszava ezt jelenti: "ne szidjatok, ne bántsatok”.)
A miniszterelnök - az október 21-ei állás szerint elkerülhetetlen, de a zavargások vezéri lefújása miatt október 22-ére oktalanná, tehát nevetségessé vált - megfutamodása, az Országgyűlés ünnepi ülésének lemondása jól mutatja, mi várható. Orbán Viktor úgy játszik a kedvetlen és cselekvésképtelen baloldallal, mint macska az egérrel. Persze saját híveivel is, akik a vezér lelkéért és kegyéért viaskodnak sajtószerte.
Mindez persze nem a jobboldal vezetőjének nem létező zsenialitásából fakad (bár ügyessége és energiája tagadhatatlan), hanem valódi, mély és megoldatlan problémából: az 1989 előtti, bukott rendszer változatlan történelmi súlyából. Az államkapitalista diktatúra uralkodó osztálya csakugyan "átmentette magát”, a növekvő egyenlőtlenség, a szegénység miatt egyre népszerűtlenebb. Pozícióira sok a jelentkező. Akármi a tárgyi igazság, a régi uralkodó osztály képviseletének a szocialista párt látszik, bármennyi régi apparatcsik nyüzsög is a jobboldalon. A kádári MSZMP jogutódainak, hiába, rosszul áll ötvenhat - ha a fejük tetejére állnak, akkor is. Az új rendszer szimbolikájába nem lehet beilleszteni a régi rendszer kariatidáit. Nem bírják a súlyt.
A jobboldal avval kecsegteti a magyar dolgozókat, hogy az új kizsákmányolók jobbak lesznek a régi elnyomóknál. Erre semmi sem utal - ráadásul nem is újak, aminek Matolcsy, a pártállami főprivatizátor a megmondhatója.
Az a szégyen is megesett, hogy október 23-án az európai fasizmus két különösen megvetendő alakja, Jean-Marie Le Pen és David Irving szónokolt - Csurka meghívására - a Hősök terén. Irving, akit annak idején tevőlegesen segített a hatvanas években példátlan levéltári kutatásaiban a kádári apparátus valahányadik ügyosztályának valahányadik főcsoportfőnöksége, 1956 megrágalmazásával lett világhírű. Antiszemitának piszkolta a forradalmat, mint az ósztálinisták. Neki nem volt Budapest utcáin félnivalója. A fasiszták grasszálnak, a baloldali demokraták félnek. Itt tartunk ma.
Tamás Gáspár Miklós tudományos kutató, egyetemi tanár Így fest az ábra a jelenleg szélsőbalos TGM szerint.
Olvass többet!
Amikor a forradalom kitört, már fél éve Gerő elvtárs volt a főtitkár és nem Rákosi.
Nagy Imréről olvastam olyan véleményt, hogy mit keres ez a szocdem a kommunista gályán.
Nagy Imre a parlament erkélyéről így kezdte beszédét:
- Elvtársak!
Mire a tömeg visszazúgta: - Nem vagyunk elvtársak.
Mécs elvtárssal kapcsolatban olvasd el az Alkotmánybíróság legújabb döntést!
Másrészt ha minden igaz, Rákosit akarták megdönteni és helyére a KOMMUNISTA Nagy Imrét akarta a nép. Azt sem értem, ha kommunistát újratemetünk, akkor mi a gond Mécs Imrével? Hm?
Rainer M. János
Szovjet döntéshozatal, 1956. október 31.–november 4.
1956. október 31-én az Elnökség következő tanácskozásán Hruscsov látszólag váratlanul (napirenden a lengyel vezetéssel folytatandó tárgyalások szerepeltek) jelentette ki: „Felül kell vizsgálni az értékelést, a csapatokat ne vonjuk ki Magyarországról és Budapestről, kezdeményezően lépjünk fel a rend helyreállítása érdekében Magyarországon.” Drámai fordulattal életbe lépett az október 28-i forgatókönyv.
Hruscsov érvelése a döntés motívumait illetően elsősorban a birodalmi presztízs védelmén nyugodott. A Magyarországról való katonai kivonulás a Szovjetunió gyengeségét tanúsítaná, és ezt a helyzetet mások kihasználnák: „...ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat. Ezt gyengeségünknek fognák fel és támadásba lendülnének. ... Egyiptomon felül odaadnánk nekik Magyarországot is.” Másik fő érve a súlyos tekintélyveszteség belpolitikai vonatkozása: „[A kivonulással] pozícióink gyengeségét demonstrálnánk. Pártunk ez esetben nem értene meg bennünket.” Ez elsősorban a csúcsvezetést befolyásolni képes „körökre”, mindenekelőtt a hadseregre, az állambiztonságra és az apparátusra vonatkozott, s egy esetleges hatalmi harc, szakadás veszélyére hívta fel a figyelmet.
Ezt követően Hruscsov ismét bizonytalannak mutatkozott, mégpedig abban, hogy ki is legyen az „ideiglenes forradalmi kormány” feje. A katonai előkészületekhez szükséges idő mellett elsősorban ez magyarázza, hogy miért is vártak a végrehajtással négy egész napot. Hruscsov előbb Kádárt említette, majd („[Mégis] az a legjobb, ha helyettes lesz”) inkább Münnich kezébe kívánta összpontosítani a végrehajtó hatalom legnagyobb részét („Münnich legyen a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és belügyminiszter”).
A következő két és fél napot Hruscsov a szövetségesek és Tito tájékoztatása céljából Moszkván kívül töltötte. Távollétében az Elnökség november 1-jén és 2-án folytatta az október 31-i határozat részfeladatainak kidolgozását, s meg kellett győznie a döntésben részt nem vevő kulcsszereplőket arról, hogy a határozat helyes. 1956. november 2-án Moszkvába érkezett Kádár János és Münnich Ferenc.
Kádár hosszú és igen részletesen jegyzetelt beszámolójából, amelyet az Elnökség nyolc tagjának tartott, úgy tűnik, hogy ha sejtelmei lehettek is arról, hogy miért „kéretik” Moszkvába, ekkor még biztosat nem tudott. Egész előadásából érezhető az a törekvés, hogy a történteket differenciáltan mutassa be a szovjet vezetőknek. Tudta, hogy számukra elsősorban mi fontos: a hatalmi központ, a kormány, a pártvezetés, a hadsereg vezetőinek magatartása. Ezekről hosszasan beszélt is, de ugyanakkor rámutatott a megmozdulás tömeges jellegére, amelynek ekkori véleménye szerint nem volt célja a kommunista rendszer megdöntése. Részletesen és a valósághoz nagyjából híven számolt be a kabinet november 1-ji döntéseiről, a Varsói Szerződésből való kilépésről és a semlegességi deklarációról. Érzékeltette, talán kissé el is túlozta fenntartásait e döntéssel kapcsolatban, de a „jövőről” szólva mégis ebből indult ki: „Én tegnap megszavaztam a kormánynak ezt a két döntését.” A megoldás két útját illetően a feljegyzés arról árulkodik, hogy sokkal jobban tartott a szovjet katonai beavatkozástól, mint az esetleges csapatkivonás esetén a kommunistákra váró politikai harctól. Ez utóbbi kedvező alakulásában a nehézségek és a bizonytalanság mellett is bízott. Ellenben a másik, az intervenciós terv esetére semmiféle kiutat nem látott, inkább egy ilyen döntés veszélyeire próbált figyelmeztetni. Abban nem kételkedett, hogy a fegyveres erő szétzúzza a felkelést, ám: „Mi lesz azután? A kommunisták erkölcsi pozíciója a nullával lesz egyenlő.”
Hruscsov – emlékiratai szerint – november 3-i visszaérkezésekor Molotovtól értesült Kádár „ingadozásáról”. Az Elnökség november 3-i üléséről készült magyar és orosz feljegyzésből kikövetkeztethető, milyen módon igyekezett hatni az „előző napi”, „habozó” Kádárra. Semmi nyoma annak, ami legendaként évtizedeken át terjedt, ti. hogy Hruscsov „megzsarolta” Kádárt: ha nem vállalja a vezérszerepet, visszatérnek a régi vezetők. Ellenkezőleg, engedményt tett, s érzékeltette, hogy Moszkva végleg „ejtette” őket. A másik kényes pontról, Nagy Imréről Hruscsov egyszerűen kijelentette, hogy nem tekinthető kommunistának, és ehhez még azt is hozzátette: az, hogy „az ellenség szolgálatában áll”, akkor derül ki (végleg), ha Nagy nem mond le a szovjet támadás hírére. (Már október 31-én utalt arra, hogy ha „Nagy beleegyezik, vegyük be miniszterelnök-helyettesnek.) Kádár ez alkalommal egyetértett a szovjet intervencióval: „Mi a teendő? Nem szabad átengedni egy szocialista országot az ellenforradalomnak. Egyetértünk önökkel. A helyes lépések: forradalmi kormányt kell alakítani.” Az indoklás tehát megegyezett azzal, amit Hruscsov mondott október 31-én, az Elnökség nagy vitájának végén.
Kádár immár „partner” volt, alkupozícióba került, ezért kvázi-beiktatása után olyan dolgokról szólt, amelyeket azután több mint három évtizeden át szinte sohasem hangoztatott, de ott hordozta őket tudata mélyén, amelyek befolyásolták döntéseit és egész rendszere jellegét. Ilyen volt a népmegmozdulás tömeges jellegének nyomasztó élménye („Az egész nép megmozdult ... A nép nem akarja megsemmisíteni a népi demokratikus rendszert”) is. Ilyen volt a magyar nemzeti sérelmek szerepének részbeni átélése. Ilyen volt a szovjet birodalmi függőség feldolgozhatatlansága: a birodalom vezetése emeli hatalomba, nélkülük semmivé válna, tőlük hatalmat kap, de egy életre szóló megaláztatás, ahogyan mindez történik. Ezért ekkor még fontosnak mondta a szovjet csapatok kivonását, át kívánta gondolni a kapcsolatok egész rendszerét, sőt odáig ment, hogy kijelentette: „Ez a kormány ne legyen bábkormány!” Az igazán lényeges mozzanat azonban az maradt, hogy az SZKP KB Elnökségének november 3-án este hozott határozatával Magyarország új kormánya megalakult. Másnap 4 óra 15 perckor megindult a katonai akció Budapest ellen.
A magyar forradalom „jelensége” új kihívást jelentett, egy olyan helyzetet, amelyre nem léteztek előre kidolgozott „forgatókönyvek”, azokat menet közben kellett kitalálni. Másodszor, a posztsztálini szovjet rendszer lehetőséget biztosított csoportok képződésére a vezetésben, ami vitákat indukált, egy-egy döntés premisszái sokszínűbbé és kimondhatóvá, esetenként képviselhetővé váltak. Harmadszor, a desztalinizációs folyamat kételyt, bizonytalanságot, revízióra való hajlamot gerjesztett a vezetésben, s ez kihatott a külpolitikára is. Ebben az értelmezésben nem csupán a bevált előfeltevéseket alkalmazták Magyarországra, hanem a magyar események is formálták a szovjetek előfeltevéseit. Elég bizonytalanul, de felsorakozott egy „liberális” tábor, amely ugyan nem fogadta el a forradalom követeléseit, de viszonylag önálló szubjektumokként próbálta kezelni a szövetséges országokat, s el tudott képzelni politikai megoldásokat is, katonai intézkedések nélkül. Ez az „ideologikusabb” áramlat 1956. október 31-én súlyos vereséget szenvedett, de nem múlt ki teljesen: belpolitikai vonatkozásban 1957 júniusában, majd 1961-ben, az SZKP XXII. kongresszusán újabb erőre kapott. Az 1953 utáni és október 30-án megfogalmazott elvek békésebb periódusokban és például a kádári Magyarországgal szemben részlegesen érvényesültek is. A szovjet válságkezelés módszerében viszont ugyancsak a magyar paradigma érvényesült: a nyomásgyakorlás és a beavatkozás analóg „forgatókönyve” 1968-ban, 1979-ben, 1981-ben rendre feltűnt. 1956 és Magyarország ebből a szempontból valóban vízválasztó: egy pillanatnyi esély mintha valóban kínálkozott volna arra, hogy egy csodaszámba menő önvizsgálat a magyar forradalom villanófényében kitéríti a birodalom szekerét abból a kerékvágásból, amelyben haladt akkor is, amikor magát a járművet különféle felújításoknak vetették alá. Ez az esély azonban elmúlt, mégpedig véglegesen: több, alapjában „magyarországi módra” megoldott válság után az alapvető változást csak a végső krízis hozta el a nyolcvanas évek végén.
Lapunk a magyar szabadság ügyét kívánja szolgálni. A külső szabadság, a függetlenség ügyét, és a belső szabadság, a demokrácia ügyét. Tettekkel akarunk szolgálni: a teljes és tiszta igazság kimondásával.
Magyarország nem független ország addig, amíg területén a magyar nép akarata ellenére szovjet haderő állomásozik. Igyekszünk tárgyilagosak lenni. A szovjet hadsereg a háború alatt lépett hazánk földjére. E háborúban a Szovjetunió volt a megtámadott, s a támadó üldözése közben Magyarországot is megtisztította a hitleri haderőktől. A német haderő megtörése történelmi tett volt, s a magyar sors új, boldogabb korszakának, a független Magyarország kiindulópontjává válhatott volna.
Nem így történt. Csaknem tizenkét év telt el 1945. április 4-e óta, s a szovjet csapatok ma is Magyarországon tartózkodnak. Ez sérti a magyar nép nemzeti önérzetét és jogos nemzeti érdekeit. Mindenekelőtt azért sérti, mert amíg a szovjet csapatok itt vannak, Magyarország nem folytathat igazán önálló külpolitikát. Önálló külpolitika nélkül pedig nincs egészséges nemzeti fejlődés.
Sok időbe telik, míg az önálló magyar külpolitika részleteiben is kialakul, de a leglényegesebb dolgok már ma is világosak. Ez a külpolitika nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy szembefordulunk a Szovjetunióval vagy a szomszédos országokkal. Magyarországnak, a magyar népnek az az érdeke, hogy hatalmas szomszédunkkal és a kelet-európai sorstárs országokkal, különösen Lengyelországgal és Jugoszláviával, őszinte, egészséges barátságban éljen. Szükségünk van kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokra, az eszmék szabad áramlására, s ha a közös érdekek úgy kívánják, esetről esetre külpolitikai együttműködésre is. Decsak a magyar nép és a magyar kormány szabad elhatározása alapján.
A Szovjetunió és a kelet-európai szomszéd országok iránti barátságnak azonban nem szabad azzal járnia, hogy a Nyugattal szemben barátságtalan külpolitikát folytatunk. Elég sokáig csináltuk ezt, s nagyon súlyos következményekkel, hiszen a nyugati országok elleni rágalomhadjáratokból, az Amerikát, Angliát és Franciaországot vádló koholt perekből, a nyugati szellemi termékek előtt lebocsátott kulturális vasfüggönyből elsősorban Magyarországnak volt kára. Magyarország kis ország – szüksége van minden barátra. Magyarország szegény, súlyos gazdasági bajokkal küzdő ország, szüksége van minden támogatásra. Ha a baráti Jugoszlávia olyan külpolitikát követhet, amelynek alapelve, hogy kívül kell maradni a hatalmi tömbökön, s jó viszonyt kell fenntartani minden országgal, akkor miért ne követhetne Magyarország is ilyen külpolitikát?
Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. A Varsói Szerződésben Magyarország kötelezettségeket vállalt, s ahhoz, hogy a helyzeten változtathassunk, a magyar kormánynak tárgyalásokat kell folytatnia a Szovjetunió kormányával. E tárgyalásoknak a lehető leghamarabb meg kell indulniok és dűlőre kell jutniok. Bízunk abban, hogy a Szovjetunió vezetői megértik: az egész magyar közvélemény követeli, hogy vonják ki hazánkból a szovjet csapatokat, s rendezzék igazságosan a szovjet–magyar viszonyt. Ezzel még keveset is mondtunk: népünk nemcsak követeli ezt, de harcolt érte, életét kockáztatva, óriási túlerővel szemben, reménytelennek látszó helyzetben harcolt – s mégis eljutott a győzelem küszöbére. Szent meggyőződésünk, hogy a teljes győzelemért most nem fegyverrel, hanem okos és bátor politikával kell küzdeni, s minden erőnkkel arra törekszünk, hogy lapunk a cél nagyságához méltónak bizonyuljék.
Lapunk azért is küzd, hogy a független Magyarország – demokratikus Magyarország legyen.
Népünk fiai és leányai, a diákok, ifjúmunkások és a többiek, a függetlenségért és az önkény ellen keltek fel, s rettenetes volna, ha kiomlott vérük nyomán nem a szabadság virága sarjad[na] ki. Demokráciára van szükségünk; olyan államrendszerre, ahol a törvény a legteljesebb pártatlansággal védi vagy sújtja az állampolgárokat, ahol a legteljesebben megvalósulnak a népjogok, a szólás, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a szervezkedés szabadsága, a munkához és a tanuláshoz való jog, ahol a törvény szabta keretek között a lehető legteljesebben érvényesül a népakarat, ahol a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, s a többség feltétlen tiszteletben tartja a kisebbség elidegeníthetetlen jogait. Újra és ismételten: demokráciára van szükségünk, a szabadság rendjére, amelynek szilárd alapja az elmúlt tizenkét esztendő három legjelentősebb, maradandó társadalmi változása: az, hogy a föld a parasztoké, a gyár a munkásoké, a művelődés joga pedig mindenkié legyen.
Miért kell a demokratizmus fontosságát így hangsúlyozni? Egyrészt, mert itt vannak még a régi politika erői, amelyek gátolják a következetes demokratizmus kifejlődését. Most nem nagyok, de ha nem vigyázunk, megnövekedhetnek. Ugyanakkor a másik oldalon is vannak veszélyes jelenségek. Hogyan? Hát nem önmagától értetődő az, hogy a nemzeti demokratikus forradalom eredményeként demokratikus társadalom jön létre? Ha okosság és józanság kormányozná a világot, önmagától értetődő volna. Ha a Rákosi–Gerő-klikk nem élt volna bűnösen vissza a magyar nép türelmével, bizonyos volna. Ha gyorsabban és határozottabban hajtottuk volna végre a legfontosabb és személyi változásokat, nagyon valószínű lenne. De ennyi bűn, ennyi huzavona, ennyi következetlenség és kapkodás után komolyan kell számolni azzal, hogy a nemzeti demokratikus forradalom erői mögött reakciós, népellenes, haladásellenes törekvések is meghúzódnak. Sőt – elsősorban vidékről s kisebb részben Budapestről – olyan hírek is érkeznek, hogy e törekvések képviselői már nemcsak megbújnak, hanem itt-ott nyíltan elő is lépnek.
Térhódításuk komoly veszélyt jelentene hazánk és forradalmunk számára. Megbontaná a nép egységét, beszennyezné harcunk tisztaságát, elfordítaná tőlünk a világközvélemény rokonszenvét. Mérhetetlenül sok emberi szenvedést okozna, és növelné a külföldi beavatkozás veszélyét. A nemzeti demokratikus forradalomnak s természetesen a Magyar Szabadságnak is teljes elvi szilárdsággal kell harcolnia a Rákosi–Gerő-klikk-féle politika minden maradványa ellen és az ellenforradalom minden jelentkezésével szemben. Csak így építhetjük fel a független, szabad, demokratikus Magyarországot, amelynek jóban-rosszban való szolgálatára felesküdtünk.
1956. október 26. gyásznapként vonult be Tiszakécske történetébe. A gyászos emlékű napon tizenhét (egyes források szerint huszonnégy) helybelit ölt meg, és több mint száztízet sebesített meg, egy Kecskemétről felszállt katonai repülőgép, amelyik háromszor belelőtt az Újkécske központjában összegyűlt tömegbe. A tömeg déli fél 12 körül gyülekezett a falu (akkor még Újkécske) központjában, az Országzászló előtt és a római katolikus templom kertjében. Létszámuk 1500-2000 fő lehetett... Ám alig kezdődött el a nagygyűlés, amikor megjelent a repülőgép. A gép ugyan Kecskeméten szállt fel, de a város fölé Szolnok irányából érkezett. Előbb csak riasztólövéseket adott le, majd elhúzott Kiskunfélegyháza irányába. Aztán hirtelen visszafordult, és bukórepülésben haladva gépágyújából és géppuskájából sorozatlövéseket adott le a tömegre. Háromszor, egymásután.
Ezt a napot az elődpárttól örökölte az utódpárt.
Az osztogatás az, hogy mindenki egyformán kap a 'la kommunizmus. Talán egy dologtól függ: a Párthűség. Mint a 19 ezer forintot, a gyest az ilyen-olyan segélyt, beleértve az önkormányzatokat is.
A "fokozódó költségvetés" (olyan szépen írtad, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik jutott eszembe...) pedig a forrása volt annak, hogy aki akart valamit csinálni, ANNAK jutott támogatás. Ma már az EU-s támogatások hazai részére sincs meg a fedezet, de nem baj, mert a pályázatokat sem képesek kiírni, nemhogy elbírálni, végigkövetni. (Az meg egy nagy kamu, hogy az önkormányok nem kapnak elég pénzt, és azt mondják pályázzatok - ma hiányzik nekik 100 egység, és kb. 25 egységre szól a pályázat. Annak is egy részét lefölözik a pályázatot elkészítő managerek. Tocsik II. ha engem megbízol, akkor januárban is ki tudod fizetni a gázszámlát.)
Hol versenyképes a családi gazdaság? Ausztria, Németország, Hollandia, Dánia, Olaszország, de még Franciaországban is vannak kis családi gazdaságok. (Persze, nem is akarnak versenyezni a legnagyobbakkal, de elég jól megélnek.)
Be nem jelentett tüntetés pedig volt, és a seggfejek (Orbánék) nem gumibotozták szét - nem úgy, mint Hornék a meg-sem-kezdődött gazdatüntetést, amiről most sok év múltán mondta kia bíróság, hogy a rendőrség törvénytelenül cselekedett. (Mit gondolsz, ezért kit fognak felelőségre vonni? És a következő kormány alatt a felelős rendőri vezetőket előléptetik,vagy kirúgják?)
"Nem volt betiltott tüntetés az Orbán-Torgyán-polgár kormány alatt, mert minek tüntettünk volna? Épp elég volt leváltani őket 2002 tavaszán. (És milyen jó érzés volt...) Tudod, a polgárok így adnak hangot a véleményüknek - ddemokratikus választások útján, nem utcán hőbörögve."
Elég rossz az emlékezőtehetséged, ugyanis az SZDSZ szinte naponta rendezett valamilyen tüntetést, ha más nem, akkor üldögéltek a parlament előtt, csak azért, hogy naponta mutassa őket a TV. (A fideszes TV mutatta is, onnan tudom). Volt orvosmegmozdulás is, mint itt a meghasonlott Netpártos bevallotta, ők maguk öltöztek be orvosnak, műtösnek. Évente kétszer felvonulás Kováccsal, követelve a sajtószabadságot (!!!!!).
Abban viszont igazad van, hogy a polgárok tömegével tényleg csak akkor mennek tüntetni, ha már nagyon tele van a tökük én pld. a rendszerváltás óta talán ha egyen voltam, az is csak azért mert jó idő volt és unatkoztam, ráadásul utáltam Hornt. (Épp kifogtam Torgyánt a "liberálbolsevista férgekkel) Nem igazán volt miért az előző ciklusban, mert az nem tüntetési ok, hogy Aczél kénytelen volt az ATV-ben prosperálni.
Amit pedig a demokratikus választásokról írtál a polgárok véleménynyilvánítását illetően, lehet hogy 2006-ban visszavonod. Annyira ugyanis nem gagyi szerinted az MSZP, amekkorát akkor bukni fog. Mert, hogy nem 6 képviselő lesz a különbség, az hót ziher.
