Igazi világsztárok lépnek parkettre ma este Szolnokon a Tiszaligeti sportcsarnokban, a Koracs Kupa újabb fordulójában ugyanis az Olajbányász férfi kosárlabda-csapata az Európa.hírű Antibes Olimpique Monaco együttesét fogadja.
A sportágban jártasabbak még emlékeznek a piros-feketék tavalyi BEK-mérkőzésére, mikor a benfica közel harminc ponttal legyőzte a Tisza-partiakat Lisszabonban. Nem sokáig meneteltek azonban a portugálok sem, mivel a következő fordulóban a Monaco gárdájával kerültek össze, s a franciák előtt nekik is fejet kellett hajtaniuk. Ebből következik, az Olajbányász csak a tisztes helytállásban reménykedhet a milliomosok csapata ellen, amely ráadásul alaposan megerősödött a nyáron.
Hogy kiket csodálhatunk meg az este 6 órakkor kezdődő összecsapáson?
A kosárlabda szerelmeseinek nyilván ismerősen cseng Stretenovic neve, aki POP '84 BEK-győztes eggyüttesének irányítója volt, és nem kisebb sztárral játszott együtt, mint Toni Kukocs. A másik "vendégmunkás" az Egyesült Államokból érkezett, az amerikai profiligában, az NBA-ben is szerepelt. Lee Johnson 210 cm magas, korlátlan úr a palánk alatt. Rajtuk kívül hat francia válogatott és egy ifjúsági Európa-bajnok viseli az Antibes mezét. A franciák "hazai" centere, Ostrowski tavaly a Limognes gárdáját erősitette, a magyar nézők is láthatták őt a téli McDonald's torna találkozóin.
A monacóiak anyagi helyzetét jól tükrözi, hogy saját repülőgéppel rendelkeznek-tegnap délitán érkeztek-előre megrendelték a Pelikán Szállóban a különféle menüket, ezenkívül külön forgatócsoportot hoznak magukkal. Ilyen egyesület ellen kellene a szolnokiaknak felvenni a versenyt.
A soproni kiadós "zakó" ellenére nem elkeseredett a hangulat, bár Kis Péter súlyos sérülése-középcsonttörést szenvedett a vasárnapi edzésen-kicsit elszomorította a szakosztály tagjait, rá ebben az évben már nem számíthat Rezák edző. A két idegenlégiós, Ivkovics és Stan vírusos influenzában szenved, de mindketten ott lesznek a pályára lépők között. Más célt nem is tűzhet ki maga elé az együttes, minthogy megpróbálja megszorítani neves ellenfelét, ebbe még a kis különbségű vereség is belefér.
A találkozón csak a két-és hároméves bérletek érvényesek, az idei szezonra szóló belépők mellé jegyet kell váltaniuk az érdeklődőknek. A visszavágóra november 4.-én kerül sor.
De ha ennyire sok van, könyörgöm miért nem adjátok közzé???
Most van ez az egy topic. Várom a továbbiakat. Nem nagy kunszt naponta mondjuk egyet begépelni. Hogy miért? Azért mert a foci méltánytalanul ki van emelve, miközben a kosárlabda sokkal nézettebb és izgalmasabb sport.
Arról nem is beszélve, hogy a kajak vagy kézilabda után a kosár is lehetne egy elit sport Mo-on. Na meg a hangulat. Ne legyetek már pesszimisták, nagyon sok klub van az országban aki 10-20 éves múlttal rendelkezik minimum.
Vagy szeretnétek ha örökre vmi semmi sport lenne a magyar kosárlabda?
Minden komolyabb szurkokónak van valami archívuma. Mondjuk mióta ez az internetes világ megy, már kevésbé gyűjtök az olvasott sajtóból cikkeket. Majd hideg téli estéken beszkennelgetem. Az én gyűjtemény 86-tól indul.
Én többnyire idényenként ömlesztve dossziékba rendeztem a cikkeket. A koraiaknál csak az évet lehet megállapítani, de az utóbbi 15 évben rájuk írtam a megjelenés dátumát. 2000-ben kezdtem el időrendben lefűzni őket, ma már több, mint 4 éves elmaradásom van... De nem adom fel. Főleg Vas Népés, Nemzeti Sportos, Zalai Hírlapos cikkeim vannak.
Egy lapszkenner 10 ropi. Nekünk is jól jönne a cikk a készülő oldalon, cserébe mi is adjuk a rólatok szóló cikkeket. Én legalábbis gátlástalanul begépelek mindent ami van.
Na meg tényleg jó lenne megnyitni a többi csapat hőskorát. Miért is? Mert sok ember olvassa és nem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy bemásolom őket. Nagyon sok érdekesség láthat így napvilágot, bár szóltam itt egy Albásnak de fülét se mozdította rá. Mi van, mi van, mi van???? Nincs hőskora egyetlen csapatnak se, csak nekünk???
Nekem pl. rengeteg Vas Népés cikkem van félrerakva 89-tól kezdve rendszeresen, de szórványosan korábbról is. A mennyiség inkább meghaladja az 1000 db-ot, mint alatta van. Csak egy szkenner kéne...
Ezek a fejek....ez a meccs....Rezák molyos mint állat a buszon....de Szalay se gyenge..... Szerintem exkluzív öltözői(?) felvételek, meg a nagy rohanás ahogy beszabadult az akkori B.
Ebből érdemes lesz képeket csinálni. A faxé lehet így megfertőződni:)
Nohát kaptam egy kurrens felvételt. Most egyelőre belefeledkezem. Nem a sima tv-s, hanem a szolnoktv felvétele a másik oldalról. Buszos interjúk, a tér mint ünneplés, s mindez kiváló minőségben. Bi-bí egyelőre nem adom senkinek!:)