Az a helyzet, hogy ezek a stílusok jóval hosszabb idő után "érnek be", mint a keményebbek. De biztos te is sokszor hallottad már: a lágyság legyőzi a keménységet (Bruce Lee is elismerte, sőt...). Ez minden harcművészet alapja, még a karatéé is.
Csak elég régen kell csinálni. Jómagam pl. tizenhárom éves koromban kezdtem (OK.,kezdhettem volna előbb is). Utóbbi években párszor már bebizonyította számomra hatékonyságát (utcán pl.). Azt tapasztaltam, hogy az ún. kemény utcai verekedők nem tudnak mit kezdeni a lágy(abb) reakciókkal.
Egyébként pedig a Wing Chun nem nevezhető ugyan kemény stílusnak, mégis ezt tanítják többek közt az FBI ügynökeinek is.
Ha tovább szeretnél beszégetni a harcművészetekről, foltassuk ezt e-mailben, mielőtt "szétoffoljuk" ezt a helyet...
off
Hát bocs, nem akarom leszólni (ebből persze többé-kevésbé az következik, hogy mégis azt teszem), de legalábbis téged megbántani abszolút nem, de én ezeket ugyan kiváló sportnak tartom - szép mozgás, mint a balett is, meg javítja a mozgáskoordinációt, testtartást, jobb-bal oldal összehangolt mozgását stb. -, de mint harcművészet... izé, legalábbis kétes erősségűnek, legalábbis valódi harcban. Pláne amit egy-két kung-fu és tajcsi-iskolába beesve láttam, hááát...
(Jó, kyo-sulit is láttam tragikusat, szóval lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém.)
on
Semmiképp ne lődd fejbe, ne üldözd húsbárddal az utcán hajnali kettőkor és lehetőleg ne szidd az anyját előtte.
Ne vegyél neki a lengyel piacon olcsó kölnit és a leértékelt párizsit is zokon fogja venni szerintem.
Jahh és ne mondd neki mindig, hogy "szeretlek"...tegyél érte :)
Bár tudom, hogy abszolút off topic (vagy mégse?) de megkérdezném, hogy melyik irányzatot (stílust vagy bárminek hívják) képviseled? Bár a "versenyzés" szó már eléggé leszűkíti a kört...
Számomra még ez a legszimpatikusabb a karateiskolák közül (legalábbis inkább, mint a Wado-ryu vagy a Shito-ryu). De még a Kyo is elég távol áll attól a stílustól, amit én űzök.
Különböző utak egyazon cél felé (hogy néha engedjek a közhelyek csábításának)...
Ezzel talán vége is ennek a kis harcművészeti intermezzónak, és visszatérhet az eredeti téma.
Ez ari, hogy 5 hsz-el lejjebb még megkapom az ősemberest, itt meg már virtuális-fogorvososdit játszanak a kedves topic-társak! Hiába ez a tesztoszterontúltengésben szenvedő macsók klubbja igaz? Vagy a virtuális-nagymenő pincsikutyusoké? Szóval én a kavicsszopogatást ajánlom, konstruktív megnyilvánulások hiányában.
Hát, lehet, hogy adott esetben te sérülnél, puszta önvédelemből :-) Nagyon össze lehet ám kuszálni egy ilyen önvédően erősködő ember kezét-lábát-fogsorát :-)
(bár igaz, már rég abbahagytam a versenyzést, lehet, hogy kijöttem a gyakorlatból :-)
A meccsnéző nőt Fellegi Melindának hívják. Nézd meg őt a www.holdudvar.hu honlapon...
"Ha rajtam állna, amikor jönnél kihajítani a tévékészülékemet, szerintem nagyon leverten és összetörten távoznál."
Ezt viszont nem kellett volna írnod, mert az ilyet nem szeretem. Bár lehet, hogy igazad van; eddig mindig, ha komoly sérülést okoztam valakinek (önvédelemből), utána "levert" voltam a gondolattól, hogy miért nem sérülés nélkül tettem harcképtelenné, ugyanis általában erre törekszem. :)
Egyébként meg nem képzeled, hogy egyenként végigjárnám az ország lakásait, TV-ket hajigálva ki az ablakokon!
Szerintem nincs igazad. Ha az ember szól, hogy ezt vagy azt akarja csinálni, azt a másik félnek illik figyelembe venni. Adni kell a másiknak levegőt.
A TV valóban ostoba, mert milyen lehetne egy csupa szervetlen anyagokból összetákolt tárgy? Viszont vannak benne érdekes műsorok, pl. focimeccs. :-)
Ha rajtam állna, amikor jönnél kihajítani a tévékészülékemet, szerintem nagyon leverten és összetörten távoznál. :-)
Apropó, kérem a meccsnéző nő telefonszámát. Rögtön! :-)
Mondjuk ez nekem sem tetszene, ha nő lennék (meg így sem, de szerencsére meccset néző nővel még csak eggyel találkoztam, az is csupán szimpla zenészkolléga volt, nem több).
Hiányoztál annak a lánynak, az intelem ellenére felutazott hozzád, mert nem bírta nélküled, erre te tojtál rá, és nézted az ostoba TV-t. Biztosan jól esett neki, nem igaz? Ez egy picit nagyobb hiba, mint elfelejteni egy születésnapot.
Ha rajtam állna, minden háztartásból kihajítanám a televíziókészülékeket... :)
Nem vagy barom, ez valahol természetes (ösztönös) felindulás - még azokból az időkből, amikor az ősember a hajánál fogva cipelte haza az asszonyt, aztán megpróbálta meg is védeni -, csak úgyse érsz el vele semmit.
Egyébként a születésnapot elfelejteni valóban elég durva. Ha több pénzed nincs is, egy csokor virágra csak telik. Ha nem, akkor lejmolj össze annyit.
Ez a meccsnézés érdekes mondjuk :-)
Nekem is volt olyan barátnőm - vidéken élő csaj -, akinek egy foci EB idején javasoltam - pár hónapos együttjárás után -, hogy inkább ne jöjjön fel, mert napi 4 meccs lesz, és én mindet nézni fogom, nem lesz rá időm, inkább majd leutazom hozzá hétközben, amikor nem lesz meccs. Feljött. Nem bírta. Elment. Visszajött. Elment. Visszajött. Amikor megint készült elindulni, mondtam, hogy jó, mehet, de akkor már ne jöjjön vissza. Én előre szóltam, hogy mit fogok csinálni hétvégén, a hisztit meg nem bírom.
Maradt, de azt hiszem, a szakításunkban - pár napra rá történt - jelentős szerepe volt ennek a hétvégének.
(Pedig nem is söröztem. Csak néztem a meccset. :-)
Hát igen én is ezt tapasztaltam: ahogy megjelent az új lovag, olyan nyomós érveket kaptam a szakításra, mint: elfelejtetted a születésnapomat, meg: csak egy parfümöt kaptam karácsonyra, meg: különben is nincs is rajtam sapka. Azaz különösebb oka nem volt, bár azt eismerem, hogy 2 év után valóban egy kicsit hátradölős lettem, de azért nem ez a sörözős focimeccsnézős stílus, ráadásul azért nem tudtam vele annyit foglalkozni mint régen, mert éjjel nappal a közös otthonunk megteremtésén fáradoztam.
Btw a Maldennek sok dologban igaza van, talán tényleg azt az ágyasat leszámítva. Tessék megfogadni!
Lehet, hogy a kéz ökölbeszorulása nagyon primitív és nem is célravezető módszer, de ha még az életben lesz egy olyan barátnőm, akit csak feleannyira fogok szeretni, és valaki rástartol, azt biztos, hogy nem csak szép szavakkal fogom lebeszélni róla. OK tudom, erre most kapok majd 20 "barom vagy"-t hiába a józan gondolkodási szakaszba még nem jutottam el.
Azért bizonyos dolgokon nevetnem kell ebben a felsorolásban :-)
b., soha ne csináld _csak_ a másikért
(Az ágyban nem azt kell nézni, hgy neki jó legyen. Azt kell nézni, hogy neki _is_ jó legyen. Leírva kis különbség, de egy hosszúlépést nekem, ahogy Louis Armstrong mondta, amikor kilépett az egy hold földjére (12 aranykoronás).
A többi meg olyan általánosítás, hogy már szinte fáj.
Igen, de a "nem a hódítási szakasz" -ban is ugyanúgy kell teljesítened, mint azelőtt.
Mindig mindenki vágyik arra, hogy hódíthasson, és hogy meghódítsák. Még a tartós kapcsolatban is.
Ha nem hiszed, kérdezz meg másokat! Aki nem ezt mondja vagy hazudik - önmagának is -, vagy fából van, vagy már kiégett.
És éppen azért, hogy nehogy más hódítsa el párodat, Neked kell őt meghódítanod újra és újra.
Különben más teszi meg és Neked lesz rossz.
Az ágyban is azt kell nézned, hogy neki jó legyen. Ettől leszel Te a legjobb szerető.
Különben más adja meg neki azt, amire vágyik, és Neked lesz rossz.
Időnként vigyél neki virágot, akkor is, ha nincs születés- vagy névnapja.
Különben leshetsz majd egy nagyot, amikor mástól kapja a virágot, és az Neked lesz rossz.
Vígyasztald meg, ha látod, hogy valami baja van.
Különben máshoz fordul vígaszért, és az Neked lesz rossz.
És még sorolhatnám, de ez nem a "Szerelem iskolája" vagy a "Hogyan tartsuk meg kedvesünket" topic.
Akkora marhaságokat írsz, hogy mindjárt tejet is ad.
Más az már, amikor meg is ismered a másikat úgy mélyebben. Az már nem a hódítási szakasz. De kár ezen rágódni, hozzáállás kérdése is, hogy ki mennyire csábítható el könnyen.
Amikor szerelmes vagy, és azért nem tudsz gondolkodni, vagy arra, amikor megcsaltak, és dühöngsz?
Igazad van, egyik sem alkalmas a józan gondolkodásra.
Amíg az ember szerelmes, nincs is szükség túl sok gondolkodásra. Gondolkodik helyette a farka. Olyankor úgyis az irányít. Nem? (mellesleg egészen jól csinálja)
Ha meg dühöngsz a felszarvazás miatt, akkor meg már nincs min gondolkodni.
Akkor már késő.
Előtte kellett volna.
Józanul.
Ott a gond, hogy amikor jön egy új lovag, hirtelen minden kis bizbasz óriási problémává növi ki magát és elcsábul a leányzó, ahelyett, hogy amúgy folyamatosan karbantartaná a kapcsolatát (ő is). Mert a kis problémám is azok, foglalkozni kell velük. De nagyon hülyén veszi ki magát, amikor egy ilyen szakításkor a képébe kapja az ember azokat a dolgokat, amikről sejtése sem volt, mert soha nem jöttek elő. Néma gyereknek az anyja p*csája - ahogy a közmondásban is van, ugyebár.
Akik azon siránkoznak, hogy "elszerették" mellőlük szívük választottját, mielőtt ökölbe szorul a kezük, kicsit szálljanak magukba, és gondolkozzanak el azon, hogy vajon mindent elkövettek-e annak érdekében, hogy ez ne történjen meg!
Csak egy kicsit mélyebben belegondolva: a kapcsolatok jelentős része azért megy tönkre, mert úgymond "leeresztenek" a felek. Pontosabban a pasik csak addig teszik a szépet, amíg tart a hódítás, és ha már mindent elértek, akkor "hátradőlnek a széken", mint aki jól végezte dolgát. Ennek hatására a hölgyek is alábbhagynak a lelkesedésükkel, és a folyamat vége az, hogy két idegen ember néz egymással szembe.
Tisztelt felszarvazott Uraim!
Nem ahhoz kell nagy tudás, hogy a kiválasztott hölgyet elcsábítsuk, illetve ahogy a köznyelv fogalmaz: megszerezzük. Meg is kell tudni tartani!
És ez a nagy művészet! (nem a szobrászat).
(Persze ez iszonyúan fárasztó. Ugye? Aztán meg siránkozunk. Ugye?)
Nos, ha egy kicsit figyelmesebben végignézed a topicot, láthatod, hogy volt egy előző hozzászólásom is, melyben leírtam, hogy "amikor megismerkedtem a mostanival, már eldöntött kérdés volt, hogy a régivel szakítok, csak az időpont és a módszer volt kérdéses." (ez az a bizonyos "hogyan mondjam meg neki" probléma)
Tehát nem akkor döntöttem el a szakítást, amikor jött az új, hanem már meg voltak számlálva az ex napjai.
Ő ugyanúgy érezte, hogy nem jó nekünk együtt, többször is felvetette a szakítás gondolatát, mondván, hogy "ennek így nincs semmi értelme", tehát ezt a lépést ő is megtehette volna a 4 év alatt. Az már más kérdés, hogy én voltam az erősebb, aki végülis kimondta a boldogító nemet. Persze, nekem könnyebb volt erősebbnek lenni, hiszen már kilátásban volt az új kapcsolatom.
Megnyugtathatlak: ő nem hagyott ki lehetőségeket miattam. Nem az a kifejezetten kelendő típusú hölgy volt, tehát a lehetőségek sem hemzsegtek körülötte.
Ez a "más csaját felszedni" kifejezés meg kicsit konzervatív hozáállást tükröz, mely alapján arra gondolok, hogy ha az ember tizenéves korában megismer valakit, akkor tartson ki mellette élete végéig, vagy amíg a másik el nem hagyja, vagy egyszerűen kiidegelik egymást és a végén az orvosok választják szét őket(?)
Szerintem mindenkivel előfordult már, hogy párkapcsolatban élt valakivel, miközben megismerkedett egy másik illetővel, és némi-nemű-nemi vonzalom alakult ki benne iránta. Csak aztán visszafojtotta vágyait - különböző okok miatt.
Háááát a mi esetünkben nem ez volt. Itt egy amúgy is tönkrement házasságot "tettem tönkre mégjobban", illetve javítottam fel azzal, hogy végetvetettem neki. Illetve nem is én vetettem véget, hanem a párom. Lehetett volna belőle egyszerű flört, félrekefélés, stb., mint ahogy az a házasságok több mint 50%-ánál van, de a drágám úgy döntött, hogy így tisztességesebb, és elvált.
Túl sok beleszólásom nem volt. Ez az ő döntése volt. És akkor is így döntött volna, ha én azt mondom ennek hallatára, hogy Bye-bye.
Ja, és ennek tisztességes mivoltához csak annyit, hogy: "Könnyű Zsuzsit táncba vinni, ha ő is akarja". :-)
