Mindannyian úton vagyunk tartunk valamerre.Jó és rossz dolgokkal kapcsolatba kerülünk.Ha gyakorlunk is valamilyen meditációt, szellemünk művelését azért ne gondolja senki hogy az életet megússza. Amit meg kell tenni sors folytán még ha az nem is jó abból felesleges kibújni. Nem ismerjük dolgokat teljes egészébe csak azt amit szintünkhöz képest fel fogunk.Régebben olvastam egy könyvben ami a zen-el foglalkozót. Egy idézet belőle. A jót ne keresd a rosszat meg ne kerüld.
Nem csak ez a két lehetőség van. Sőt, a harmadik a legérdekesebb, ismerni a másik embert.
A (természeti) világot ismerni nem igazán jelent versenyelőnyt (ha kitalálunk valami újat, publikáljuk, és rögtön megtudta mindenki más).
Az önismeret lehetetlen. Ezt komolyan mondom; ami mozgatja az embert, az az önismeret hiánya. Talán a halál a tökéletes önismeret.
Ha viszont ismerjük a másik embert, az poén: ki tudjuk számítani a viselkedését, játszani tudunk vele, nevetünk a sorsán, amelyről előre tudtuk, hogy fogja alakítani a saját szubjektív viselkedése.
A "kell" szó szerintem helyén való, de egy kicsit más értelemben.
Szerintem az ember akár akarja, akár nem, változik. Tehát nem az a kérdés, hogy kell-e vagy sem, hanem szerintem az a helyzet, hogy mindenképpen zajlik változás az ember személyiségében - ez a része nem választható a dolognak.
(És mindezeket arra alapozom, hogy az embert mindig érik hatások az életben, és ezek mindig valahogyan lecsapódnak a belső világában is, és a belső világban, vagyis az ember személyiségében is visszahatások jönnek létre. Maximum egy kómában fekvő ember személyisége nem változik. De még lehet, hogy az övé is, csak az nem látható dolgok eredményeképp.)
Ami viszont választható - szemben az előbbivel - az az, hogy milyen *irányban* változzon a személyiségünk. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy változunk-e, hanem az, hogy: - kezünkbe vesszük-e - legalább valamennyire - a személyiségünk változását, és megpróbáljuk annak irányát befolyásolni (olyan irányban, amit előtte alaposan végiggondoltunk, és jónak találtuk)
- a másik nagy kérdés pedig persze az, hogy mi is legyen az az irány, amit kiválasztunk, és ami felé megpróbálunk közeledni, vagyis mi lehet a jó irány, az ideális személyiség, amilyenné kéne megpróbálnunk válni?
Ha az utóbbin sokat elmélkedik az ember, akkor biztosan közelebb jut - legalább valamennyire - ahhoz, hogy meglássa, mi van közelebb a jóhoz, és mi van távolabb tőle. Kétségkívül nem kevés szellemi munka kell ahhoz, hogy az ember feltérképezze, hogy egy emberi személyiség milyen tulajdonságokkal jellemezhető, és hogy ezen tulajdonságokban mi az, ami jobb és mi az, ami rosszabb.
De ez a szellemi munka - bár időnként fárasztó - mindenképp megéri, mert az ember általa önmagát alakíthatja, formálhatja át jobb (és ezáltal boldogabb) emberré.
Az ideális személyiséget nem tudom meghatározni, mert mindenki számára egyéni, hogy mit lát legjobbnak. Az az ideális személyiség, amit - lehetőleg sok gondolkodás, tehát befektetett szellemi munka után, és nem csak hasból kijelentve, vagy esetleg pillanatnyi benyomások alapján - a legjobbnak lát valaki. Tehát amit az ember az aktuális legjobb tudása és jóakarata szerint a legjobbnak lát per pillanat.
A "per pillanat"-ot azért teszem hozzá, mert valóban igaz, hogy az ember látásmódja az idők során (pontosan a tapasztalások, a világ megfigyelése és a gondolkodás révén) fejlődik. Ahogy fejlődik a látásmód, úgy változhat az, hogy valaki mit lát legjobbnak, és akkor le kell cserélni a régi "ideált" egy kissé módosított új "ideálra".
Az nem elvtelenség, ha az ember időnként módosít azon, hogy mit lát ideálisnak, hanem ezt úgy hívják, hogy fejlődés. Szemléletben fejlődni csak úgy lehet, ha észreveszem az aktuális nézeteimben azt, ami hibás, és lecserélem egy kevésbé hibásra, azaz egy jobbra (azért írom, hogy kevésbé hibásra, mert később majd erről is lehet, hogy kiderül, hogy hibás).
Persze, ha valaki túl gyakran és/vagy nagymértékben módosítgatja a nézeteit, amögött lehet, hogy nem őszinte igazságkeresés (valóság-keresés) van, hanem elvtelenség vagy valamilyen érdek.
Mindenesetre az őszintén a világot megismerni akaró, kereső ember így tud előbbrelépni: tapasztal, megfigyel, gondolkodik és finomítgatja a nézeteit, és így aztán egyre helyesebb látásmódra jut. A fejlődés feltétele tehát az időnkénti nézet-módosítás, nézet-korrigálás, nézet-javítgatás.
A helyesebb látásmód pedig közelebb viszi a lelki békéhez az embert. Mert a világ nem olyan, amilyennek látjuk, hanem amilyennek látjuk, olyan.
Üdv: Mici Maci
u.i.1.: Igazad van, Musaic, a "Gyakorlás teszi a mestert" jobb megfogalmazás lenne, én ez esetben nem az ideális, hanem az elterjedt verziót használatam 8-)
u.i.2.: Részemről a Föld bolygón eddig élt emberekből a legideálisabb személyiségnek Jézust tartom, ezért hozzá próbálok igazodni, bár nem könnyű, elég magasra tette a lécet...
Én azt Mici Macira reagáltam. Neki kéne meghatároznia. :)
"van az optimális testsúly (ami nekem orvosilag javasolt), és van az ideális testsúly (amit a világ mond, hogy milyen a trendi, mi az ideál)."
Az optimális az, amit orvosilag mondanak :) Amit a világ mond, az pedig a trendi. :)) Az ideális pedig az, amit te annak gondolsz. :)))
Egyébként amit mondtam az az, ha valakinek van egy ideálja, hogy milyen szeretne lenni(mindegy hogy külső vagy belső, vagy optimális ideál :), annak is lesznek ahhoz a személyiséghez illő problémái, ami miatt megint egy másik ideált fog keresni, akivé válni szeretne.
Határozd meg az "ideális" kifejezést, mivel például a testsúlynál van az optimális testsúly (ami nekem orvosilag javasolt), és van az ideális testsúly (amit a világ mond, hogy milyen a trendi, mi az ideál). Tehát az ideál, a külső kontrollnak megfelelés vagy legyen egy másik neve? Mint a testsúlynál az optimális? Vagy így jó?
Aki szeretne fejlődni lelkileg (szeretné, ha fejlődne a személyisége) akármilyen irányba is, annak ismernie kell önmagát. Hiszen különben nem tudja, hogy miket kéne magán változtatnia ahhoz, hogy a kívánt (az ideális) személyiséget (lelki állapotot) elérje.
Az ideális (ami szeretnék lenni) és az aktuális (ami most vagyok) személyiség összehasonlításából látható, hogy mely területeken kéne fejlődnöm. Aki szeretne lelkileg fejlődni, annak három dologra van szüksége: - önismeretre - egy ideális személyiség ismeretére (amilyenné válni szeretne) - a kettő összehasonlítására
No meg persze arra, hogy ahol különbséget észlelt a kettő között, ott elkezdjen törekedni arra, hogy önmagát hozzáigazítsa az ideális személyiséghez.
(megjegyzés: 1. a fenti módszerrel bármilyen irányban fejleszthetjük a személyiségünket. 2. a személyiség fejlődése (változása) csak lassan tud végbemenni. Először elméletben kell látnunk, hogy mely tulajdonságainkat kéne megváltoztatni, utána jön az, hogy hogyan is kéne ezeket megváltoztatni (miket kell ehhez tenni a gyakorlatban, és utána jön az, hogy ezeket a gyakorlatban meg is kell próbálni megtenni. Csak kitartó gyakorlati próbálkozások (amiket először inkább kudarcok, de később egyre inkább sikerek kísérnek majd) által fog megváltozni a személyiség. Itt is igaz, - mint szinte az élet minden területén -, hogy "Gyakorlat teszi a mestert".
Musaic (az adatai alapján) 2000 óta fórumozik. Sok mindent láthatott és sok mindent átélhetett azóta. Ez talán éppen nem tartozik közéjük. Én 2004 tavaszán kezdtem fórumozni, már csak a tényekkel szembesültem, de azokkal is csak később...
Az, hogy bizonytalan vagyok, nem kifejezés. Nem volt túl jó ötlet éppen ide hívni téged, ne haragudj. Big4 jól az orromra koppintott, és igaza van. Nem bátorság volt rinpoce topikját bolygatni, hanem vakmerőség és butaság. Remélem, semmi baj nem lesz belőle. :(
Ha gondolod, nyissunk új topicot. Mert a topicnyitó kérdésre továbbra is az a válaszom: igen! Régóta hiányzik egy ilyen hely, ahol erről lehet beszélgetni. De talán nem gondoltam át eléggé, hogy éppen itt folytassuk. :((
Szvsz az "értelme" valaminek nem egy abszolút valami, hanem személytől függő. Nem a dologban vagy történésben van ez, hanem bennünk, a mi hozzáállásunk az.. Anyám úgy tanult meg felsőfokon angolul, hogy tudta egy-két éve van hátra a betegsége miatt. Sosem használta semmi "értelmes"-nek vélt dologra, néhány regényt olvasott eredetiben mindössze, de a húsz-harminc kilónyi nyelvkönyvéből nem tudok olyanhoz nyúlni, hogy tele ne lenne a jegyzeteivel az utolsó lapig .. és napig. Miért tette?- kérdezheti bárki. Miért nem bulizott például? ...... A Shrimad Bhagavatam kerettörténete egy Pariksit nevű "maharadzs"-ról szól, akit megmart egy olyan kígyó amely marása 10 nap múlva biztos halált okoz. Ez a Pariksit sem bulizott, hanem a bölcsekhez ment tudakozódni az "élet értelméről" ... bármi is legyen az. Ha valaki önmagát akarja megismerni - mert az neki az "értelme" - az ellen nem lehet ellenvetés ... neki az jön be, az az "érték". Mit tennénk mi, mit tennél te, ha tudnád a közeli véget? Mi az értelmes viselkedés? Amint fogy az időnk, annál értékesebb tud lenni egy nap, egy mosoly.
