Az alabbi hibat en is elkovettem 1szer, 2szer. Sajnos, ez altalaban a serult emberekre jellemzo magatartas egy parkapcsolatban es nagyon nehez pattern-t valtani... Sot, szinte keptelenseg.
A http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9033867&w=50 elejebol:
-------------
Indításul Bigalbauer Pál kapcsolatterapeutát idézem:
A férfi, akivel már két éve együtt élek, nagyon szolid, rendes ember. Amikor megismerkedtünk, én egy évig lebegtem a boldogságtól, hogy végre sikerült megtalálnom az igazit. Az a baj, hogy én nagyon féltékeny típus vagyok. Az elején szinte fizikai fájdalmat éreztem a lelkemben, most már nem, csak őt bántom vele.
Tisztelt asszonyom!
Ön mindent megtett, hogy a kapcsolatát tönkre tegye. Az elejétől fogva. Nem abban a kapcsolatban élt, hanem egy, a maga által alkotott illuzórikus álvalóságban. Az illúzió nem abban volt, hogy megtalálta az igazit, hanem abban, ahogyan Ön ezt a kapcsolatot látta és kezelte. A társa valóban szereti Önt ha nem így lenne, már régen elküldte volna - , de Ön ezt a szeretetet nem is észlelte, mert Önből hiányzott a valódi szeretet. Csak önmagát látta, a saját szerencséjét, a másikkal is csak azért, és azon a szinten törődött, hogy el ne veszítse. A vesztesége miatti félelmi miatt érzett szinte fizikai fájdalmat és ennek okát természetesen a másik viselkedésében látta. Ha valaki szenved a másik miatt, a legbiztosabb jele annak, hogy rosszul viszonyul a társához, kapcsolatukhoz. A hibát nem azzal követte el, hogy rövid ismeretség után hozzá költözött, hanem, hogy féltékenységével gyötri. A féltékeny ember elviselése a lehető legnagyobb próbatétele a szerelemnek, mert a féltékenység a szeretetlenség legordítóbb jele. Forrása az önbizalomhiány, az emberi kapcsolat lényegének teljes félreértése
Ne áltassa magát., hogy féltékeny típus. Nincs féltékeny típus, csak önmagát alulértékelő ember van. Csak olyan ember van, aki az emberi kapcsolatot birtokviszonynak tekinti, aki társát a saját igényeinek kielégítése eszközének tarja,. Aki semmibe veszi a másik szabadságát. Nem egyenrangú viszonynak tekinti a kapcsolatot, hanem, alá-fölérendelő viszonynak, és jogot formál arra, hogy gyanakodjék, gyötörje a másikat.
Érzi azt, hogy valami nincs rendben, sőt felismerte és meg is nevezi a bajt féltékeny. Ez hallatlanul nagy dolog,. Ez a felismerés ahhoz, hogy valóságosan szeressen, és boldog lehessen. Ne arra figyeljen, hogy a párja szereti-e önt, hanem, Ön szeressen.
És boldog lehess en. akkor fogja tudni, hogy szeretve van, akkor látja majd párja szeretetének mélységét. Nem attól lesz boldog, ha önt szeretik, hanem attól, ha ön szeret. Minden eddig minden tette arra irányult, hogy megtartsa a párját, és az ellenkezőjét eredményezte; elvesztette a saját szívében. Nem ö távolodott el magától, hanem Ön távolodott el tőle. Érdemes feltennie a kérdést, valóban akarom-e tovább ezt a kapcsolatot? Ha igen, akkor itt az alkalom valóságosan szeretni: nem birtokolni, hanem szabadnak tekinteni, nem uralni, hanem szolgálni, nem ragaszkodni, hanem elengedni.
Elixír, 2001 március/145. szám
De ez hülyeség, persze én is mérges voltam a csajra mikor megtudtam kb 2 hétig, meg azóta se látom szívesen, de igazából tudom, hogy a férjem tehet róla. Ha nem most akkor később történt volna meg. És lehet, hogy ez is fura, de én hálás vagyok, hogy most történt és nem gyerekekkel. Akkor az embernek jobban kell tartania magát. És ha a férjem válni akart volna én megértettem volna, hogy szerelmes lett.
Hát nem volt egyszerű eddig eljutni. Kb. 1 évig szenvedtünk, aztán elváltunk, már amennyire lehetett (csak egyházi esküvő volt). Ezalatt kb. fél év pszichiáter is volt. Tehát én azt mondtam nem tudok maradni, ennek véget kell vetni. 9 hónapig voltunk külön, de én szinte végig úgy éreztem, jó, hogy vége. Aztán mégis éreztem, hogy hiába csinálta meg a hülyeségeket, szeretem. Azért kellett ennyi idő, mert tudtam, hogy csak akkor szabad újrakezdeni, ha meg tudom állni, hogy ne emlegessem fel, és tényleg ne jusson eszembe.
És tudom, hogy furcsa, de azóta nincs már rózsaszín köd, és sokkal könnyebben reagálok le dolgokot. Amíg az emberrel nem történik meg, addig azt hiszi ő más, vele ilyen nem történhet meg. Már látom, hogy mindenre fel kell készülni. Én azt hiszem ezzel nőttem föl. Legalábbis a kapcsolathoz. Bár szívesen megúsztam volna ;-)))))
Én is feketebárány voltam, mikor kértem, hogy váljanak el, én voltam a házasságuk tönkretevője. Ma már csak röhögök ezen, de akkor komoly bűntudatom volt emiatt.
Most rendkívül mélyenszántó gondolatokat osztok: mint ahogy a megcsalásnak lehet rengeteg oka, javítok inkább ürügye (mert akárhogyis nézzük, ez disznóság a javából) úgy mindenki helyzete teljesen más. És szerintem mindenki jól dönt, ha azt érzi neki el kell válnia, vagy pont ellenkezőleg nem akar elválni, mert akkor ha rábeszélnék lehet, hogy nem állna meg a lábán. (Ja és nem csak azért marad valaki a párja mellett mert gyáva, néha ahhoz sokkal több erő kell mint elmenni.Legalábbis nekem egyszerűbb lett volna.)
Ha pedig valaki el akar vállni, és vállalja a nehézségeket az is egy döntés, nem is akármilyen, különösen gyerekekkel. Csak kár, hogy igazából rá vagyunk kényszerítve, hogy döntsünk.
Mert nekünk kell döntenünk.
Én soha nem lehetek elég hálás, hogy a mamám vállalta a válást. Egy jó éve pedig én döntöttem úgy ezt nem tovább, aztán pedig én döntöttem úgy próbáljuk meg mégis újra. És lehet, hogy ez tényleg nem megbocsátás, mert én úgy éreztem, mintha ez teljesen új kapcsolat lenne.
Nagyon nem erre gondoltam, de tény hogy van ilyen is. Csak magamból indultam ki, ha nekem egyfolytában féltékenykedne valaki, lehet, hogy csak azért is, persze az a kapcsolat már egyébként se érne semmit. Meg azért a pasik szívesen hivatkoznak a szabadságukra, de közben csak az egojukat legyezgetik.
Na igen ahogy a költő monta, "mert szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája" avagy valami ilyesmi. Azaz más az elmélet és más a gyakorlat, és mindent jól meg kell fontolni.
Most minek húzod ezt magadra? Bocs, hogy itt személyeskedek, de olvasgattam a szépen elválni topicot is, és meg kell mondjam, hogy attól a pasastól akitől te elváltál, én sikítva menekültem volna egyszál kombinéban is akár. Szóval én egyáltalán nem itélek el senkit aki elválik, egy rossz házasságnál ezerszer jobb a válás, én magam pl. 8 éves koromban könyörögtem az anyámnak hogy váljanak el (ezek után mindketten megvertek, anyám meg kapott egy mosógépet, de ez régen volt)- a gyerekek szempontjából is.
Ha egy pasit korlátoznak a szabadságában, akkor feszegeti a határait, és akkor félrelép, még ha addig nem is akart, valahogy bizonyítani akar, hogy őt nem lehet korlátozni.
Persze nem csak ezért lépnek félre.
Talán azért van több szó a férfi félrelépéséről, mert mi túléljük, megbocsátunk, de egy pasi... Mikor a férjem már néhány hónapja félrelépett, akkor ő kezdett féltékenykedni egy nagyon jó közös ismerősünkre. Pedig előtte soha.
Egyszer, mikor nem értette, hogy miért nem tudok neki megbocsátani, annyit mondtam neki, hogy képzelje el, hogy én egy másikkal, és hazudok és stb. Akkor azt mondta, hogy ő nem tudna nekem megbocsátani, és akkor értett meg, azt hiszem.
De soha ne mond, hogy soha. Megbocsátottam;))))
Nekem nincsen meg videón, és azt hiszem a tékákban sem találod meg. Viszont könyvként biztosan megvan a könyvtárakban, Ingmar Bergmann irta, a könyv tulajdonképpen a film forgatókönyve, ill. szinopszisa, azaz tökéletes összhangban van a filmmel.
Nincs meg veletlenul videon? Ezer eve meg akartam nezni, a multkor az elso reszt lattam is a TV-ben, aztan lemaradtam a masodikrol, pedig nagyon tetszett. Allitolag videon sem adtak ki, total remenytelennek tunik valahogy hozzajutni. AZt nem tudod esetleg, hogy a konyvet ki irta? Ingmar Bergman? Vagy a film valaki mas konyvenek a feldolgozasa?
Na jó, kezdek kifogyni a történetekből, bár még egy hátravan.
Mindenesetre szabadság ide, megbocsátás oda, megcsalva lenni szar dolog. Nem tudom ki látta vagy olvasta közületek a Jelenet egy házasságból c. filmsorozatot vagy könyvet, emlékszem engem az akkor mennyire megfogott. MIkor látszólag minden tökéletes volt abban a házasságban és mégis... a hajszálrepedések már megmutatkoztak, aztán jött a felismerés, majd egymás kikészítése, majd a megbékélés... kevés ilyen életszerű filmet láttam eddig....
Kevesen vannak mint te, akik a sajat kinott hibaikat ne itelnek el masokban.
Meg a ki nem nott hibakat hasonlokent. Lasd
http://www.pbc.org/dp/zeisler/4414.html
idike2002 (477)
felelosseggel tartozom erte mint a Kisherceg a rokaert. Akkor mar nem tehetem azt amit akarok nagy szabadsagomban,
Nagyon jol mondod. A roka is nagyon jol mondta: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Ugyhogy ha beleszerettel valakibe, vagy beled szerettek, azert felelos vagy. Ezen mit sem valtoztat az, hogy kozben papirod van a hazassagrol. Egy felelosseg nem szuntet meg egy masik feleloseget.
Bar az itelkezeshez hasonloan itt is szokar a ketos merce alkalmazasa. Amikor nem arrol elmelkedunk, hogy *mi* miert is tarozunk felelosseggel, hanem arrol, hogy valaki mas milyen felelosseggel tartozik *nekunk*. Ami sokkal nagyobb es fontosabb mint ugyanazon illeto felelossege barmi mas irant.
