Szvsz a felsorolt irodalmi példákban nem helytelen, hogy nincs névelő a főnév előtt. A határozatlanságot a magyarban nem mindig a határozatlan névelő ('egy') alkalmazásával érzékeltetjük, hanem esetenként a névelő teljes hiányával. Az ilyen szerkezetben a főnév határozatlansága fokozott. (V.ö.: az "egy trombita harsan" érzelmésébe óhatatlanul beszűrődik az 'egy' számnévi jelentése is - viszont a "trombita harsan" szerkezetben a számszerűség teljesen hiányzik.)
Értem én, hogy szándékosan hagytad el a névelő, épp azért jeleztem, hogy ott tényleg el lehet hagyni, ezzel szemben a miniszterelnök úr (kisbetűvel) elől nem - nekem itt működésbe lép a hibajavítóm. Az "egy boka csattan" is magyarázat: ez valami furcsa átmenet a határozott és határozatlan alany között.
Nem is; határozatlan ez, csak névelő nélkül.
"Tigris ugrik riadt vadra, egy nyúl a fölhöz lapulva remeg,
s a bölcs szamár megvonja vállát: ej, mind egyre megy"
Nem hinném, hogy más a nyelvi normánk. Természetesen megvan a helye a nyelvben a névelő elhagyásának is. Őszintén szólva, ott valszeg én nem példaként hagytam el a névelőt, hanem a stílusba illeszkedve. Ezzel együtt úgy gondolom, ez a kivétel. Természetesen teljesen más az értéke, mint a névelőtlen Miniszterelnök Úrnak.
Szerintem ez eléggé összefügg a hangzó stílussal. Például, Aranynál:
"És kártya perdül, kártya mén"
szinte jelzi, hogy a "kár" szótagokon erős hangsúly van, ugyanakkor a gondolati hangsúly áttolódik az igére.
Amúgy ebben a kontextusban a határozatlan névelő nem jó.
Persze, de magyarul van.
De komolyan, szerintem ebben a helyzetben névelő nélkül is lehet helyes. Boka csattan, ez igen szemléletes kifejezése a helyzetnek. No ezt nem tudom szépen elmagyarázni: inkább a cselekvés eredménye számít, mintha azt mondanám: bokacsattanás. Nem is érdekes, kié a boka. Egy boka csattan (vagyis egy pár...)
Mindegy; ezügyben más a nyelvi normánk. Legalább ezzel takarózhassam.
A hirdetésekből is teljesen kikopott a névelő, ott is, ahol nem a szavak száma után kell fizetni. Ezzel szemben bizonyos helyzetekben a névelők határozott térnyerése észlelhető, például személynevek előtt: a Béla, a Karinthy. Többnyire én is így beszélek.
Jól mondod, a névelő a magyarban viszxonylag későn alakult ki. Bárczi azt írja, hogy a Halotti beszédben és az Ómagyar Mária-siralomban még nem volt, biztos megjelenését a XIV. század elejére korolja.
A jogi nyelvnek ez a szokása tulajdonképpen elfogadható, mert (ha) a névelő nélküli szavakat mintegy megszemélyesítésként, a leírás valamelyik résztvevőjének a megnevezésére, megszólítására használja. Ez jellegzetes szakmai stílus, amelynek megvan a célja és az értelme. Persze, ha nyakló nélkül használják, modorossá válik.
Mint ahogy számomra zavaró feudális ízű modorosság, amikor a politikusokat, vezetőket emlegetik névelő nélkül. Az ember kapásból odaérzi a nagybetűt és a vigyázzállást.
Ilyenre gondolok:
kérdésre, hogy mikor ér rá a miniszter, a válasz az, hogy "miniszter úr egész délelőtt tárgyal" és boka csattan
Üdv. Keletkezett, változott, és el fog tűnni... a határozott névelő. Vagy hogy van ez? Egyre gyakrabban olvasok olyan szövegeket, ahol a nyelvérzékem azt súgja, hogy innen hiányzik egy határozott névelő, pl.:
- Ha [az] ajánlattevő fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget...
- [Az] Ajánlatkérő előleget nem fizet...
Persze, ezek hasonló szövegkörnyezetből kerültek ki, de foglalkoztat a dolog. Annál is inkább, hogy egyik ismerősömnek nem is bántja a fülét a itt névelő hiánya. Egy másiknak sem, mert szerinte ez teljesen bevett dolog a jogi nyelvben. Azt is hallottam, hogy a névelő túlzott (?) használata magyartalan, mert eredetileg a magyarban nem is volt névelő. Tapasztalható szerintetek ilyen tendencia a magyarban? Lemaradtam valami nyelvi változásról?
Hmm, szerintem nem egy konkrét szó hatására fejlődött ki, hanem ezen szavak közös tulajdonságát kell megkeresni. Ez pedig a változásba lendülés, mozgásba jövés: [kedve] jön, keletkezik, (fel)kerekedik, támad. Így talán a szottyannal szorosan együttjáró pottyanra gondolhatunk. Szerintem a föld fele elinduló túlérett gyümölcs (az elszakadáskor cuppanó hangot adva) is szottyanhat(ott).
Nem bántottál meg, csak egy kicsit csodálkoztam, de spongyát rá és lépjünk tovább. Ezen szó jelentéstartalmának kiderítésére kedvem szottyant:
Feltehetőleg hamarabb keletkezett a szottyan szó hangutánzó jelentéstartalma - XVII. század második felében már létezett - és ezután vehette át a TÁMAD szó 'kerekedik, keletkezik, kialakul' jelentéstartalmát is. Lásd például: kedve szottyan = kedve kerekedik = kedve támad.
Talán kapcsolatban van azzal, hogy a lehulló túlérett gyümölcs a szottyanás mellett mást is okoz(hat)ott:
- egy új nyomot hagy, azaz kialakul, keletkezik;
- kerek foltot hagy, azaz kerekedik;
- egy éppen arra járó feje búbján "púpot hagy", azaz (meg)támad.
A folyamat pontos menetét nem ismerem, de ha valakinek van ezzel kapcsolatban ötlete, ne tartsa magában.
Nem állt szándékomban megbántani és jó, hogy leírtad ezeket. Arra próbáltam utalni, hogy a "szottyan" mégiscsak több, mint amit hangutánzóval lehetne magyarázni, hiszen ha kedvem támad valamihez, nem kíséri hangeffektus. Kivéve a kéjes hörgést, vagy a kicsorgó nyál "szottyanását". :))))
Gondoltam, ha beírtál valamit, választ is vársz valakitől. Hát én leírtam, mit erről egy nagyon kicsit több, mint laikusan tudni lehet, s bevallom őszintén: puskáztam. Nálam okosabbak által írott kiadványokból -, akiktől én is tanulok ilyenkor - írtam ki.
Kurtafarkú hozzászólásodból nem derült ki, hogy Te ezeket mind ismered és csak poénkodtál, de lehet, hogy valakinek sikerült újat mondanom és akkor már megérte beírnom. :o)
Kérdéseid egy kicsit a "Szavak eredete" topikba illenének, de íme a "megoldás".
szottyan: '<túlérett gyümölcs> leesve loccsanó hangot ad" ill. 'támad' azaz kedve támad vmire.
Hangutánzó szó a pottyan, loccsan szavakhoz hasonlóan, tehát sose volt szottyok, szottysz, szottyan ragozási sora. Vö: kedvem támad ..., kedved támad... stb.
hón: 'hónalj': hónom alja Ősi finnugor örökség. Mivel a hón szavunk és a megfelelő rokoknnyelvi szavak csak 'alj, alatt' értelmű kiegészítésekkel együtt szerepelnek, maga a hón eredetileg a kar vállizületét jelenthette.
Tehát a szottyan így alakult ki és most is így használjuk, míg a hón kihalt.
Vitám van, a fax esetében csak a tartalom átvitele a pontos, az más kérdés, hogy ez a technika a hasonmás létrehozásával oldja ezt meg. Az OCR-nek pont az a lényege, hogy az átvitt dolog már szöveg lehet, és a fomája közömbös, azaz nem feltétlenül hasonmás. Mint említvém, a gép akár fel is olvashaja, amit nem tud megtenni, ha képet kap.
Kis Ádám
"...Ugyanis a fax esetében nem az a cél, hogy úgy nézzen ki, mint az eredeti. Csak úgy néz ki. El tudok képzelni azonban olyan digitális faxot, amelyik nem képként továbbítja a szöveget, hanem beolvassa (ORC), és szövegként adja tovább. Es akkor már nem fog hasonlítani..."
Úgy gondolom, hogy a fax esetében a hasonmásság kifejezetten lényeges szempont.
Az általad említett technológiák, mint pl. az OCR nem jelentenek ellentmondást, hiszen ebben az esetben is hasonmást kapunk, csak jelen esetben a beolvasott állapot hasonmását. A nem telefon vonalon küldött másolatokat pedig nem hívják faxüzenetnek.
Ettől eltekintve valóban megfigyelhetjük a szó írásmódjának és elsődleges jelentésének változását, tehát a fax szó legalább annyira jól illik ide, mint a flotta.
"Gondolom, a hasonmás könyv nevében sosem fog megjelenni az X."
a facsimile eredetileg könyvészeti szakszó volt, a hasonmás kiadást nevezték így. Tehát, mintha hamisítani akarták volna az eredetit. Például a kézzel írott könyveket lefényképezték, és úgy nyomtatták kis. Mondjuk, eltekintve a nev4ezetesebb példáktól, Karinthy gyerekkori naplóit adták ki facsimile kiadásban. A szónak ez a jelentése természetesen változatlan és él.
Angolul a faxot is szokták így nevezni, de ez jelentésátvitel, külső jegyek alapján. Más a lényeges abban, és ebben. Ugyanis a fax esetében nem az a cél, hogy úgy nézzen ki, mint az eredeti. Csak úgy néz ki. El tudok képzelni azonban olyan digitális faxot, amelyik nem képként továbbítja a szöveget, hanem beolvassa (ORC), és szövegként adja tovább. Es akkor már nem fog hasonlítani. Még az is lehet, hogy a vevő a bináris kódot felolvassa, és a vizualizálás elmarad.
Gondolom, a hasonmás könyv nevében sosem fog megjelenni az X.
