Na ja, bocánatot kérek...annak a luxusnak a bűnébe estem(miután jól seggbe rúgott egy tanitónő, méltatlan üzenetemért)hogy Attila verseit olvasgatom. Bár igyekeztem távoltartani magamat tőle, mert mindig beledönt valamiféle szenvedésbe. ezt meg mostan itt öntözgetem szétt a fórumon, és nem érdekel, hogy nem értenek.(ez persze nem neked szól, mert igérted még újra olvasod, hogy értsed) de nyilván a bűn bennem van.
Ezzel mit kezdjek? Attilára figyelek, mert nála a bűn nem az erény ellentéteként jelentkezik. Az ő erényességet defetisizáló(szörnyű, miket irok) világában, másképpen vannak a dolgok:
"csak öntudatlan falazunk, a gaznak, kik dölyffel hisszük magunkat igaznak."
Azért csodálom, mert ő nem tartozik a falazók közé egy pillanatra sem. A bűn és a bűntudat új értelmet hordoz nála, ha ezt nehéz is megközeliteni.
De prózai irása "a Szerkesztői üzenet" azért ad támpontokat. nem írom ide, már valahol elhintettem, valami topikban.
tudsz még(van kedved) idézni tőle?
"...társ nincs az emberei lélekkel..." írod, erre a gondolartra épitve próbáltam, tovább épitkezni, hogy útaljak arra, hogy mégis kell "nem retteni" kétszer, mondhatni ész nélkül és ésszel megszületni. és vállani, némi világ beli szörnyüségekben való szemlélődés után, immár a másik megszületést is.
Nem tudom...nem biztos, hogy mernék érte elcsábulni, már azért ami van itten körülöttem.
Fogynak a harcosok, valami rettenettel halgattam egy újságirót valami TV csatornán miképp kijelentette már ő a harcos, tette ezt azért, mert megnyert egy hitvány pert a bíroságon. Hát igen Attila egy nagyobb biroság elé rohant. egyébként csak egy silány tanár itélte meg. Meg most mi ketten nézünk a lelkébe. Ketten. Ez se nem semmi.
TGM azt mondta valami TV csatornán, a nemzet nem moralizál,(látom én is a fórumon) na versek nyomdokain lépegethetne. Irott sorok, szántott nyomdokain vakon is lépegethetne...á, nem. Ketten, még egy ideig igen? Meddig?
Szikár gondolataiddal(most irigykedem) elmondtad, de legfőképpen leirtad dolgaidat, valami igazságot, sajátos világod üzenetét...mert nem gondolkodás(talán mégis egy belső morális tartás)
nélkül választunk(bizom benne) malaszttal teli idézeteket, ugye?
Saint-Exupéry nevezi egyetlen fényüzésnek az emberi kapcsolatokat.Fényüzés...Attilával/ról társalkodni, mert ennek e kurva fényűzésnek a hiánya úgy üt ki az az emberek arcán, mint a skorbut.
van egy az anyag-, és energia megmaradás törvényéhez hasonló könyörtelenséggel ható törvény: a szavak és tettek, sőt a hangsúlyok és tekintetek megmaradásának társadalmi-emberi törvényszerüsége.
Súlyosbítva a meg nem bocsátás eredendő bűnével, ahogy azt József Attila nevezte.
No nézzük gyarlóságomra mi a
válasz"...istenek, ti bűnt dobtok belénk, Hogy emberek legyünk!..." (Shakepeare)
Van örömhir.hallgattam cd-n a verset megzenésitve, amit leirtál...volt egy jócselekedeted.
Én meg azért nem füztem kommentárt a te idézetedhez, mert nem egészen értem ezt a versét - de még téged is el kellene néhányszor olvasnom, hogy megtaláljam a szálakat a kettö között.... Majd még próbálkozom....
Én rövid leszek - József Attila ebben a pár szóban igazolja, hogy ismerte a lélek fejlödésének útját és történetét. Tudnia kellett, hogy van aktív és passzív lélek, tudnia kellett hogy a passzív lélek nem egyedül van, hogy van társa, és tudnia kellett hogy a hetedik ezredben ez a társ nincs az emberi lélekkel, hanem önmagában kell neki egzisztálni. Ezért mondta - a hetedik te magad légy.
Hogy ö honnan tudta, azt nem tudom - de gondolom azért nem írta-mondta nyíltan, mert akkor még nem jött el ennek az ideje. Úgy sem értették volna. Mert ennek megértésében még a technikai fejlödés is sokat jelent - és már József Attila óta is, az is sokat fejlödött.
Nos ha elsőként ezt, hoztad, nekem eddigi eszmefuttatásaim szellemiségéből ugyan alaposan ki kell ám hurcolkodnom(tán mert unom is már, azért kértelek) abból a bekeritettségből, ami köré bösz okoskodással, normák, elvont principiumok foszlányaiból a keritést én magam fontam, mert ilyen fajta okoskodással nem közelithetek a költőhöz, biztosan tudom. mert az alvó hangya és a téli éjszakák fölött virrasztó, világaban olyan mérhetetlen távok feszülnek, köztük meg hűségből és fájadolmból vert utakkal, hogy nem szólhatok saját agyaskodásommal etikájáról és erkölcsi nézeteiről.
ezért megkivánatik a hangnem és stilus megváltoztatása.
meg is elégelem, és idézem:
"Óh emberiség, kit törött anyám
szenvedni szaporitott és nem értett!
Nem rettenek születni újra érted,
te kétmilliárd párosult magány!"
megvallom azért írtam egy újabb idézetet, hogy meghagyjam neked a tiédet. Húzzál vele újjat te, te írtad le...miért?
Hogy én miért ezt választottam, nos. ezekből a sorokból árad az igazságtevő szenvedély, melyből ered szigorúság és megbocsátani tudás. rezignációt nem ismerő szembeszegülés ez az emberi nyomorúság minden forrásával, azokkal is melyek a nyomorúság elviselőiben vannak jelen.
Vagyis, nincs neki kettős mércéje, nincs benne megalkuvás egy mértékkel mér és ítél mindenek felett. Vajon, honnan a bátorsága ehhez? Ez lenne érosza? nem tudom.
mert képes súlyosabb szavakkal is fokozni a fokozhatatlant:"szerencsétlen, ki úgy élsz, mintha volnál,/megérdemled, hogy atyád a halál!"
nem elég neki a félelem egyeduralmának önmagát alávető ember szenvedése:"vértelen arra vársz, hogy véred ontsák". És az ilyen kérlelhetetlen szavakat követi saját megmérése azzal a mércével, miket másokra vet:"nem rettenek születni újra éned".
József attila mer kétféle születésről beszélni:
(1) véletlen,pusztán biológiai megszületés
(2) tudatos, a valamiért való újraszületés
ez utóbbi szuverén világrajövés, nem akármilyen bátorság vállalásával valósulhat meg, ha azt mondja feltételül:"nem rettenek".
kiring, mit fűznél az idézethez amit te választottál?
figyu, kiring olvasom kemény harcotok avi-val. Nosza pihentetőül nincs itten
kedved József Attiláról csevegni?
Éthosz tekintetében Attila megtenné, mint ember.
Hát igen, meg az ember néha lusta gondolkodni (na, most te ráhajtottál), pedig azért ember az ember, hogy gondolkodjon, azért nem gép. - És jó hogy ember az ember, és nem gép, még ha ezerszer megbotlik, akkor is...
sorry. nem javitottam az írást, csak ment az OK.
Aztán meg egy idézet még eszembe is jutott:
"Rimánkodik az éghez sok bolond, hogy bujjanak beléjük hars erények.
De ők alattomosak, és szerények, suttyomban élnek, harangjuk kolomp."
(József Attila)
Kedves kring.
Érdeklődéssel figyeltem ezt a párbeszédet, sajnálnám a végét látni, két szellem vitájának. valami még müködtethetné, vélem, mert megéri, ha más nem, hát tegye a "mégis" éthosza.
Úg látom akik a moralitás mélységeibe hatolnak, és
feltöltekeznek erkölcsi ideáljaik energiáiból, melyek szerte sugároznak, addig igyekeznek a dolgok között eligazodni, míg csak el nem tévednek benne. Jó eset ha észre veszik, ha eltévedtek, vagy zsákutcába keveredtek, ítéleteik érvénytelenek, a tápláló energia meg már nem is éri el őket.
Gyakrabban történik rosszabb: s ez a tragikomikusabb, mert úgy döntenek, hogy a dolgokban van a hiba, a dolgok tévelyegnek, nem pedig arra vannak, ahova vezényelni szeretnék ők, azokat. teszik ezt abban a szerepcserés téveszmében, hogy kutakodásuk nem keresi a dolgok rendjét, hanem mutatni akarja mondjuk az erényre hivatkozva. sőt minél meddőbbé válnak a kérdésekben annál inkább számonkérésre hajlamosak.
Nos ez utóbbi kellemetlen esetben, ha a moralista szembesül, a dolgok azon gonosz vonatkozásával is, hogy az képes a fuga játszása közben, olyan hangokra lelni, melyek a gonoszt is dologgá lényegitik, nem marad számukra más választás, mintsem, hogy a tengert megostorozó Xerxésznél is groteszkebb módon az összes dolgot megrovásban részesítsék.
A két moralista között azonban a tisztességes polémia lehetetlenné válik, mivel az egyik fél - mondjuk - nem ily módon száll be.(bocs)
Ilyenkor szoktam volt mondani, történelem és etikum inkommenzurábilis dimenziók, reménykedve abban, hogy kérdésük eme utóbbi fertelmes szóra fog vonatkozni.
de mit tehetek én, a moralistával, ha a köznapok embere, gyarló, az életidőben(erről máshol írtam, mi?)mozgó és gondolkodó, az erkölcs erejében "hívő" ember.
Mert hogy mit hallani a történelemfilozófiától?
Ember, meg kell értened (ha moralizálsz isch) hogy a világban a baj is ott levő dolog, beleértve a gonoszt is.
Hegel szavaival, ráadásul még ez utóbbi progresszív szerepét is. Mi fenét mond a jó moralit arra a felvetésre, hogy maga módján a bűnözés is fejlesztő hatású? (mondjuk az elháritás technológiájának vonatkozásában, vagy az elháritó eszközök technológiájában).
Teheti ha azt gondolja fentebbiek arra utalnának, hogy felhárodása naivnak tűnhet a szememben, mindazokkal szemben melyek számára alávalónak tűnnek. Á, nem erről van itten szó.
Persze, megteheti, hogy lesepri erkölcsi naivitása vádját, és követi a történelmi pédákat.
Á, erről sem nem van szó.
Akkor hát mifenéről?
Mondom én, az éthosz szavát nincs miért elhalgattani.
Ekkor aztán ama kibékíthetetlen(ezt jelenti a csúnya szó) ellentétet, mely az etikum és a történelem között feszül, tacssra is vágtuk. Nem játszik tovább.
Persze ezt meg kel magyaráznom. Arról van szó, ha a történelem és az etikum nem összemérhető, ebből nem következhet az, hogy az utóbbinak ne lenne meg az érvényessége és értelme a saját dimenziójában. Sőt, ha megértjük, hogy a történelem nem fogja "diadalra vinni" - a messianizmus elképzelései szerint - a maga jószántából sem a tisztességet, sem az igazságosságot, akkor csak megnőhet szemünkben minden tettnek és szónak a jelentősége, még oly korokban is, kikor csak őrizni és átmenteni lehet az emberi értékeket. Nevezetesen sikeresek nem keletkeznek e korban.
ne féljetek, hát folytatni ezt a vitát, mert a megértése akornak távolról sem egyszerű. Az emberek amikor a jövöről gondolkodnak, vagy csak álmodoznak, minden időben valami erkölcsi értelemben is magasabb rendűt, igazabbat, tisztábbat várnak, szinte ezek szinonimájaként használják a jövő fogalmát, s ezért gyakran kell csalatkozniok.
Éppen ezért, most hogy avi testét jó erkölcsben szellemben eltemettem (egy másik topikban) a szellemeknek nem lesz szükségük bold,-ra kurziv,-re és simán vivhatnak a szellemek.
Igyekeztem részrehajlás nélkül mondani valamit, hogy miért érdemes, de nem vagyok pálcával hadonászó iskolamester aki megszabná a vita irányát. Szerintem ne add föl barátom.
Dá, dá, tócsno. Egyébként a konfliktus nem baj, a konfliktus érleli a személyiséget, bármennyire is elkeseredtem, amikor ezt először olvastam.
Szerintem mindkettőnknek jót tett, és jót tesz ez a párbeszéd, akárhogy is alakul(t).
Emlékszel, levélben írtam neked, hogy vagy nem Istenről szerzed a tapasztalataid, vagy én nem, vagy több Isten is van, vagy másképp látjuk ugyanazt az Istent, vagy különféleképp bánik velünk.
Szerintem mindenki úgy higgyen Istenben, ahogy neki az jó. Te is úgy, ahogy az Neked jó, én is úgy hiszek, ahogy az nekem jó.
Hozhatnak az étteremben százpecsétes igazolást az Egészségügyi Minisztériumból, hogy a legoptimálisabb az ételek tápértéke, bemutathatják a vendégkönyvet Erzsébet hercegnő beírásával, hogy a világ legjobb vendéglője, lehet világbajnok a mesterszakács, ha egyszer nem ízlik a kaja, akkor nem ízlik! Erőltetni nem lehet!
Hiába írok ezer agyonszerkesztett hozzászólást, ha valaki nem rezdül rá a gondolatmenetemre, kiköpi.
Csak hát az embernek rossz a memóriája, elfelejti ezt, belefeledkezik a vitába, élvezi a gondosan felépített szellemi épületét, és olykor jól pofára esik:)
De hiszem, hogy a pofára esés is kell az embernek, valamire minden jó:)
Írtam megint egy verset, már el is küldtem Neked:)
Ebből az egész dologból próbálok valami végkövetkeztetést levonni magamnak. Mert mik a tények? Tény az, hogy te jónak tartod Istent, én rossznak. De miért kellene nekünk ezt közös nevezőre hozni ? Miért kellene hogy mindekettőnknek tetszen Isten, illetve hogy egyikőnknek se?
De hogyan tudjuk ezt mi ketten megbeszélni úgy, hogy ne kerüljünk konfliktusba egymással? - Szerintem úgy, ha mindketten csak a saját nevünkben beszélünk. Vagy ezt is mondjam már inkább csak a saját nevemben ? – Akkor – ne tényként közöljem én azt, hogy Isten nem jó, hanem rossz, hanem mondjam azt – Isten nekem nem jó, nekem rossz. Mert nekem lehet ő rossz még akkor is, ha mindenki más – akár az egész világ is jónak tartja. De attól még az egész világ jónak mondhatja, hogy én rossznak mondom.
Hát igazán kedves, amit írtál:) A helyzet az, hogy 11 éve folyamatosan szeretnék meggyógyulni.
Ugyanakkor egyre erősödik bennem, hogy Isten csak jopbban tudja, mi a jó nekem, és azt csak Ő tudhatja, hogy ő hol, mikor, és milyen körülmények között akar meggyógyítani.
Ezért valahogy úgy vagyok vele, hogy akarok is, meg nem is.
Ki az aki védekezik? Nem az, aki rá van kényszerülve?
Nem az, aki rá van kényszerülve, hanem aki úgy érzi, hogy rá van kényszerülve.
Te magad is elismerted korábban, hogy támadásnak vettél olyasmit, ami nem volt az.
mondta-e már neked valaki – van egy lekezelő stílusod
Lekezelő és olykor leereszkedő. Így igaz. Amikor valaki ezt hozza ki belőlem. Nem általános, univerzális, nem mindenkivel szemben és nem mindenkor érvényesülő tulajdonságom.
egy konkrét utasításodra
Maradjunk tárgyilagosak, a felszólítómód felszólítást jelent, nem utasítást.
Ha azt írtam volna, ugyan megkérhetnélek arra, hogy foglald kis táblázatba, akkor azt mondod gúnyos vagyok, vagy szirupos. Helyén volt az a mondat.
Arany Viktor is „kötözködött”
Nuraddinnak ezt önkritkusan előrebocsátottam, és úgy fogalmaztam "most kötözködni kényszerülök" , és ő mosolyjellel nyugtázta.
nem akarom hogy más szabja meg a viselkedési formámat, megnyilvánulásomat
Vízöntő vagy, nagy adag szabadságvággyal, és szélsőségességgel. Már egy felszólítómódban is szabadságod korlátozását látod. (ez egyébként Istennel való békétlenséged eredője is)
én kicsit óvatos vagyok a hittel
Van óvatosság, és van kishitűség.
Van erős hit, és van vakhit.
inkább használom hogy „azt gondolom” , vagy „szerintem
Csináld meg a táblázatot - készítsd el a táblázatot.
Veder - vödör.
Kukorica - tengeri.
Burgonya - krumpli.
Neked inkább a hit számodra ellenszenves, lejáratott vallásos tartalmával van bajod. (szerintem)
Ha valaki kibillent a lelki egyensúlyodból, az az illető hatott rád.
jó védekező módszer a sértődöttség is.
Isten ments Juli, indulatos volt a hozzászólásom? Nem sértődtem meg, nem is billentem ki a lelki egyensúlyomból, hanem kinyilvánítottam, hogy addig vitázok, míg kölcsönös öröm, és nem nyögvenyelős összeakaszkodás.
Én inkább a játékot látom a vitában, nem a vetélkedőt. Nem zavar, ha valaki ügyesen megfog, vagy bebizonyítja, hogy tévedtem. Az zavar, amikor valaki indulatos kezd lenni, fegyelmezetlen, következetlen, és egyoldalú.
hogy közben te viszont sérülsz
Miért sérülnék? Jó lett volna/lenne veled értelmesen vitázni, mert érdekes a téma, de azért csak bugászok magamnak valamit itt a fórumon... Vagy bekapcsolom a tévét...azt is lehet végülis nézni...
egy barátságot nem kell ilyen hirtelen felrugni
Nem mondtam, hogy felrúgtam, az értékeidet ugyanúgy látom, és elismerem, csak úgy nem vagyok hajlandó a vitát folytatni, ahogy az utolsó 3 napban alakult.
még a benne lévő Isten sem zavar
Mondod Te, akinek a könyve első 5 oldalán hússzor szerepel, hogy Isten engem úgy segéljen...:)
Aludj rá egyet, és döntsd el, hogy akarsz-e új stílusban továbbvitatkozni. Ha ez utasítás és kényszerítés, akkor meg sem szólaltam, azt is halkan mondtam, és csendben elvonultam:)
„Legjobb védekezés a támadás, látom átmentél offenzívába.”
Nekem az a tapasztalatom, hogy minden ember olyan, amilyen, hogy mindekinek van egy jelleme, egy stílusa, ami szerint viselkedik, egzisztál – és még ha akar is másmilyen lenni – nem megy neki. Ezért vagyok én ilyen, amilyen, te olyan, amilyen, más meg megint valamilyen. És a legérdekesebb, hogy nem is mindig vesszük észre – na, most milyen voltam?
Én sem vettem észre hogy támadok, de most, hogy szóltál... Legjobb védekezés a támadás – mondod – csakhogy - miért kellett nekem védekezni? Ki az aki védekezik? Nem az, aki rá van kényszerülve?
Nem dúrván támadsz, nagyon kedves vagy, de – nem tudom, ezt mondta-e már neked valaki – van egy lekezelő stílusod. Feltételezem, hogy nem tudsz erről, meg hogy nem is értessz ezzel egyet. Pedig engem (úgy látszik) ez irritált, erre reagáltam spontán, akaratlanul. Nem a „megsoroztalak” szóra gondolok, mert az még tetszett is nekem – én még ezt a szót, vagy kifejezést nem hallottam, mi „megostorozni” szoktunk - hanem úgy általában a levél „ízére” – de például egy konkrét utasításodra konkrétan, rögtön, már a levélben reagáltam:
„OK. Írd le pár szóval - ...... - Kis táblázatszerűségben, hogy plasztikus, és összevethető legyen.”
„No, azért majd csak a magam módján...” – válaszoltam erre.
„különben állandóan bele fogsz mindenbe kötni azzal, hogy ez az én hitem,”
Hát azért nem vagy mindig igazságos, néha részrehajló vagy, mert például „A bűn fogalma” c. topicban (a 40.hozzászólás)Arany Viktor is „kötözködött”, és annak elnézed.... – No, ez csak vicc volt, de komolyra fordítva a szót – a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket is. Egy barátságot nem kell ilyen hirtelen felrugni, felnőtt emberek vagyunk, akik már megértik egymás emberi hibáít. Én megróttam magam már a tettem miatt azért is, amiért visszadobtam a labdát, meg azért is, amiért ezt még csak észre sem vettem. Erről a labdadobogatásról nagyon le akarom magam szoktatni - mert nem akarom hogy más szabja meg a viselkedési formámat, megnyilvánulásomat. Most pedig te szabtad meg nekem, ami azt jelenti – más parancsolt nekem, nem a magam ura voltam... Ha érted hogy mire gondolok.... Ha valaki kibillent a lelki egyensúlyodból, akkor nem a magad ura vagy.
De az is igaz - a támadás mellett még ugyanolyan jó védekező módszer a sértődöttség is. Mindkettő gyerekes – az enyém is, meg a tied is....
„Szerintem nem attól lesz egy gondolatrendszer hiteles, hogy logikus, és hibátlan bizonyítást nyer, hanem attól, hogy és ahogy hisznek benne.”
Való igaz – nekem a hitben nincs annyi hitem mint neked. Én azt nem tudom elfogadni, hogy egy valótlan dolog a hittől valósággá válik. Mondok rá példát – valamikor hitték hogy a föld nem gömbölyű, hitték hogy a föld nem forog... Persze mint mindenen, ezen is lehet filózni – ez most nem veled kapcsolatos, ez csak a hittel, mint fogalommal kapcsolatos – a bíróságon elítélhetnek ártatlanul is abban a hitben, hogy bűnös vagy. Ebben az esetben tehát a hit győz a valóság felett – de éppen ezek a dolgok miatt én kicsit óvatos vagyok a hittel. Nem is nagyon használom így hogy én „azt hiszem”, inkább használom hogy „azt gondolom” , vagy „szerintem” – de persze attól mást nem kellene megbántanom a hitében...
„De hogyan adjam én át ezt másoknak? – Hitelesen sehogy. Mert én egy vagyok a többi ember közül, semmiben sem kivétel – a lelki világban nincsennek kiválasztottak, nincs hierrarchia, nincs beavatás.
- Ha nincs (önmagadba, átadóképességedbe vetett) hited, valóban nem tudsz hitelesen átadni!”
Való igaz az is - én szinte allergiás vagyok a hitre! Én nem is akarom hogy az emberek higgyenek nekem! Ne nekem higgyék el amit mondok, hanem maguknak – amikor már átgondolták, vagy utánajártak. Most jut eszembe – ezt valamikor régen valamelyik Osho-könyvben is olvastam, ő is ilyen tanácsot adott, és én ezt nagyon a magamévá is tettem. Mert ma egyvalamit hiszek el valakinek, holnap másvalamit... No, ez tényleg nem az én kenyerem...
„Serkenteni akartalak vele, hogy járasd a tekervényeidet, mozdulj el valamilyen irányba, de megvallom, ez balul sült el.”
Ellenkezöleg – nagyon is épülök általad, és sajnálom hogy közben te viszont sérülsz… Ez így már önzés a részemről.
De még egyszer mondom - egy barátságot nem kell ilyen hirtelen felrugni (mert még vers lesz belőle). Tényleg – az nagyon jó, ha verseket küldözgetsz nekem – abból nem lesz baj. Nagyon szívesen olvasgatom a verseidet – és még a benne lévő Isten sem zavar. Ott megtűröm. Egy versben sok mindent szabad, amit máshol nem... De csak – szerintem....
Tök jó versike: ma már irta nekem valaki. Kesze-kusza sorok...
Ott fenn hirdet Aniko...aszongya a meleg levegőig munkálkodik, háát tudod aki nem tud "tajtékozni" abból ugyan várhatja szegény Aniko a meleg levegőt.
Persze jó a hideg fej. Olyanokat lehet írni mint avi.
nekem meg már csak ilyen a lelkem.
(kulturáltságod szülte a verset, vagy írója van nekije? érdekelne ki ily bölcs?)
Legjobb védekezés a támadás, látom átmentél offenzívába.
különben állandóan bele fogsz mindenbe kötni azzal, hogy ez az én hitem,
A hitet tisztelem, tudod jól, nem tudom miért kötök Beléd azzal, hogy a hitedre hivatkozom.
Talán azért, mert nem megyek bele abba, hogy valamit elfogadjak bizonyításnak, ami annak kritériumait nem teljesíti. Bármilyen szép, és látszatos egy gondolati építmény, ha nincsenek alapjai, csak légvár marad.
A légvár a szememben nem egy pejoratív szó, született álmodozó vagyok, csak legyünk mindig tisztában vele, hogy mikor álmodozunk, megvan annak is a helye a Nap alatt, és mikor bizonyítunk valamit, mert csak a bizonyításhoz társulhat elvárás, hogy azt a másik is elfogadja!
Valakik valamikor valamit tettek a valamivel, ez nem bizonyítás a lélek keletkezésére és milyenségére.
Én ebben és ebben hiszek rendíthetetlenül, ezért meg ezért, és az életemben ez ilyen meg ilyen gyümölcsöket hozott, ez elgondolkoztató és hiteles legalábbis számomra.
De hogyan adjam én át ezt másoknak? – Hitelesen sehogy. Mert én egy vagyok a többi ember közül, semmiben sem kivétel – a lelki világban nincsennek kiválasztottak, nincs hierrarchia, nincs beavatás.
Ha nincs (önmagadba, átadóképességedbe vetett) hited, valóban nem tudsz hitelesen átadni!
Szerintem nem attól lesz egy gondolatrendszer hiteles, hogy logikus, és hibátlan bizonyítást nyer, hanem attól, hogy és ahogy hisznek benne.
Tehát köszönettel elolvastam ismereteid forrását, nem belekötésnek szánom, pont tőlem nem szabadna annak venni, de ez továbbra is a hit területe szerintem.
mire alapozod te a te véleményedet?
Én a hitemre alapozok. A hitem erejére, évek alatti fokozatos és folyamatos átalakulására. A hitem gyümölcsére, hogy erőt adott az élet nehézségeinek elviseléséhez és a többszöri alapos padlózás utáni talpraálláshoz.
Mert hogy csak kijelented hogy az enyém alaptalan, a tiéd hiteles, ez nem elég,
Megmondanád, hányas számú hozzászólásban és melyik topikban jelentettem ki, hogy az én véleményem hiteles? Én nem emlékszem ilyenre.
Arra ellenben igen, hogy az Izsák topikban a 100-as hozzászólásodban Te ezt írod: Neked kerek, nekem meg felületes, és mellébeszélés
Írok Neked két monitornyi, boldokkal kiemelt gondolatmenetet, lesöpröd három minősítő jelzővel, és most neked áll feljebb, és azt mondod, beléd kötök, és kérdéseim megválaszolása helyett ellentámadásba lendülsz.
Eszmecserének akkor van értelme, ha az mindkét fél számára gyümölcsöző, és élvezet, és kölcsönös tisztelet társul hozzá, nem pedig nyögvenyelős feszült kínlódás.
Ha megbántottalak azzal, hogy "Na most megsoroztalak Juli" amit én viccnek szántam, akkor azért elnézést kérek, nem akartam vele indulatokat gerjeszteni.
Serkenteni akartalak vele, hogy járasd a tekervényeidet, mozdulj el valamilyen irányba, de megvallom, ez balul sült el.
Minden gondolati nyílást, rést, hasadékot, hiányt felfedtem benned, mert magamból indultam ki, én ugyanis örültem, amikor Mr.Spock vitáink során ugyanezt tette velem. Meg is köszöntem neki többször is. Mai napig levelezünk, vitatkozunk, noha gyökeresen másképp látjuk a világot. Ez is balul sült el, Te egész másképp reagálsz dolgokra, mint én.
Így azonban nem folytatom a vitát, hogy érvek, kérdések, ellentmondásaim feltárása helyett minősítesz, és 3 jelzővel lesöpörsz, válasz és magyarázat helyett pedig támadsz.
Vannak sokan, akikkel jobban tudod csiszolni az elméd, nem kell erőltessük, ami nem megy.
Aki Istennel akar Egy lenni az nagyon lusta.
De valakit nem ártana találnod akivel Egy egész lennél, mert most bizony...
Mindig egy könyv jut rólad az eszembe: Egy orosz klasszikus írta...khm...mége jut eszembe a címe.
"Sosem jutotunk volna el Minden Ösokához, Istenhez!"
Az lett volna a jó...
Minden ember egy egész torta, és nem szelet. - Vagy inkább kenyér, amelyet megkelesztett a kovász...
"Mindnyájan egyek vagyunk Istennel"
Itt most én mondom - te lehetsz, én nem, az én nevemben ne mondj ilyet. Ha te akarsz, te lehetsz áldozati bárány, és inkább lennék pusztai kecske - de még az sem leszek, mert... Mert nem. Mert a világvégi terv ugyan megvan Istennek - de a terv az mindig csak terv- nem biztos hogy a kivitelezés meg fog egyezni a tervvel.
Mielőtt még belefognák a válaszokba, tisztázzunk egy dolgot – az ismereteim, állításaim, kijelentéseim forrásait. Mert különben állandóan bele fogsz mindenbe kötni azzal, hogy ez az én hitem, de semmi nem így van, hanem minden másképp.
Nem mondanám azt, hogy teljes tudás nélkül születünk, mert hiszek a reinkarnációba, és hiszek abba, hogy a lélek a megélt tapasztalatait örök időkre elraktározza, ám mégis – ha ezeket az információkat nem hívjuk elő, akkor nincsennek előhíva, nincsennek kéznél. - Tehát ismereteim egy részét előbbi életeimből hoztam magammal – mint mindenki más.
Jártam hittanra, konfirmáltam, valamit az is ért. Nem gyakoroltam a vallást, de - ahogy falun szokás – jártam esküvőkre, temetésekre – a prédikációkat mindig nagy odaadással hallgattam.
Mielőtt belevetettem volna magam a biblia tanulmányozásába, egy évig (Szegeden) mindenféle ezoterikus tanfolyamra eljártam, nagyon sok ezoterikus könyvet elolvastam, néhányszor elmentem a mormonokhoz, három hónapot dolgoztam a krisnásoknál Balástyán (a Bhagavad Gitát már jó néhány évvel azelőtt megvettem, pedig akkor még semmi „okom” nem volt rá). – Ezek voltak a következő lépcsők az ismeretszerzésben.
És egy szegedi év után kikerültem Németoszágba ápolni, ahol szinte senkivel semmilyen kapcsolatom nem volt – vagy ha igen, ilyen dolgokról akkor sem válthattam szót senkivel. Teljesen magamra útalva kezdtem neki a biblia fejtegetésének – mert hiába olvastam el, nem értettem hogy mit olvasok. Ilyen körülmények között rá voltam kényszítve hogy gondolkozzam – mert ha lett volna kitől megkérdezni, biztos hogy azt tettem volna – az a könnyebb, egyszerűbb. – Tehát – maások által írott forrásokra is hívatkozhatok –mint mindenki más.
És ilyen körülmények között találtam rá arra a szikrára, amelyik mindegyikőnkben bennünk van, csak nem élünk a lehetőséggel, hogy kommunikáljunk vele. Nincsennek sokan! Egyetlen egy van! A tűz lángralobbantásához elég egy szál gyufa, nem kell egy egész dobozzal! És nem nehéz vele kommunikálni – felteszed neki a kérdést, és ő „alkalomadtán” valamilyen módon válaszol – álmodban vagy ébren, egy-egy gondolattal, vagy kitesz elébed egy téglát hogy felbukjál (képletesen, persze). Mert nem abban van a baj, hogy nem akar válaszolni, hanem abban, hogy nem biztos hogy megérted, vagy odafigyelsz, vagy hiszel neki. Ha valami olyat kérdezek tőle, amelyhez azért bizonyos alaptudás szükséges (a témával kapcsolatban), akkor akár évekig is „várhatok” a válaszra, mert – nem szájbarágósan mondja meg a dolgokat, hanem úgy, hogy annak értelme legyen. És nem magyaráz órák hosszáig (mint én most...), hanem csak egy-két szóban (ill. gondolatban), utalásban, gyakorlati példával, gyakorlati élménnyel.– Ez egy újabb forrás, és pótolhatatlan segítség az úton. A benned lévő lelki szikrával való kommunikálás.
És utoljára hagytam azokat a személyes földöntúli élményeket, amelyeket szintén tőle kaptam. Ilyen élményeim voltak ébren és voltak álmomban. Ebben a legérdekesebb (nekem) az, hogy nem csak azóta vannak ilyen átélt élményeim, mióta ezzel foglalkozom, hanem már régen is voltak – bár nem túl sok – csak akkor még nem tudtam velük mit kezdeni. Ezeket a régi élményeket érdemben már csak ezzel” az ésszel tudtam feldolgozni, az „akkorival” még nem. Hogy ezek igazi átélések voltak, abban biztos vagyok – ezek annyira hitelesek az adott személy számára, hogy ezt nem lehet álommal, vagy képzelődéssel összekeverni. És egy álmot, egy képzelődést (vagy mit tudom én, hogy nevezzem) az ember elfelejt – egy átélt élményt soha. Bár az embernek még itt sem könnyű kiismeni magát. Elvisznek valahová, de nem mondják meg hová. Nekem legalább is szinte egyetlen egyszer sem mondták meg. Hagyják, hogy én mondjam meg, mit láttam, hol jártam... De egy-egy ilyen élmény után én már bizonyítottnak is látom a dolgokat – a magam számára. De hogyan adjam én át ezt másoknak? – Hitelesen sehogy. Mert én egy vagyok a többi ember közül, semmiben sem kivétel – a lelki világban nincsennek kiválasztottak, nincs hierrarchia, nincs beavatás. A földi ember számára van a lelki szikra, a saját lelke – és ennyi elég is. Ezzel mindenki megtudhat mindent, amit csak akar. Vagy legalább is sok mindent – de csak a saját lelkére vonatkozólag. Azon túl nem. Mindenesetre én nem kaptam még soha semmilyen ettől túlmenő információt - gondolok itt például a "teremtök" világára....
És akkor most te mondd el – mire alapozod te a te véleményedet? Mert hogy csak kijelented hogy az enyém alaptalan, a tiéd hiteles, ez nem elég, mert én meg ezt tartom a tiedről (vagy másokéról – mindegy....). Igaz, megindokolod – csakhogy nekem ez nem indok – neked meg az én indokom nem indok - és akkor ez már amolyan „Aussage gegen Aussage...
Az is igaz - évek hosszú során annyi mindent beépít magába az ember, hogy aztán már nem mindig tudja hogy mit honnan szedett, mit honnan tud. Benne van, és kész... Ezen nem (mindig )lehet segíteni.
No, akkor most már áttérhetünk a többire.
„OK. Írd le pár szóval, mi a megnyilvánulási formája Istennek, és mi a Sátánnak. Utána, mi Isten oka, vagy Isten megnyilvánulásának oka, és mi a Sátáné. Utána mi Isten célja, és mi Sátán célja. Kis táblázatszerűségben, hogy plasztikus, és összevethető legyen.”
No, azért majd a magam módján... Isten mottója – hogy mindenütt és mindenben úgy legyen jelen, hogy mi tudjunk a jelenlétéről. A megnyílvánulási formát illetőleg nem válogat az eszközökben. A velünk való folyamatos kapcsolat fenntartására felhasználja az angyalokat, kihasználja azt a lehetőséget, hogy még bennünk él az Éden emléke, hogy Istent szeretni és isteníteni kell, kihasználja emberi gyengeségünket, hiúságunkat, meg a többit, hogy most ne soroljam mind fel. Isten nem csak a mi civilizációnkban, de a tőlünk fejlettebb civilizációban is ott van, és a fejlettebb civilizációt is felhasználja a kevésbbé fejlettek ellen. Űrlényeket, űrhajókat küld le hozzánk, akik a kiválasztottaknak, a beavatottaknak elárulnak akár technikai ismereteket is – szóval mint ahogy mondtam – nem válogat az eszközökben.
A Sátán – akit jobb volna nem Sátánnak, inkább csak Léleknek – vagy a megkülönböztetés végett Felső Léleknek nevezni (az emberi lélekhez viszonyítva felső) – nem kívánja a nyílvános szereplést. Egyáltalán nem törekszik arra, hogy az ember tudjon róla – csak sugallatok, gondolatok formájában nyújt segítséget nem csak lelki-szellemi, de még anyagi téren is. Hány kutatóról, tudósról hallottuk – egyszer csak az eszébe csapódott a megoldás, mintha valaki azt megsúgta volna neki! - Ez a Lélek, a Felső Lélek hagyja hogy az ember gondolkozzon, megküzdjön a tudásért, ismeretért, és ezáltal kreatív módon fejlődjön.
Még amikor földöntúli élményt kapsz tőle, még akkor is diszkrét marad – csak annyit ad magából, amennyit nagyon muszály. Minden segítséget ha csak lehet, észrevétlenül ad meg, a sikerélményt pedig átengedi neked. - Ezek a Lélek, ama úgynevezett Sátán megnyilvánulási formái.
Az okot és a célt talán összekötném. Az Isten viselkedésének oka és célja az – Egység. Egy akar lenni az emberrel, azaz az emberi lélekkel (mert hús és vér nem örökölheti Isten országát). Nem titkolódzik, nyíltan megmondja, és azért is akarja mindenáron azt, hogy te tudjál róla, hogy majd ha eljön az idő, akkor már benned legyen az igény erre az Egységre. Ehhez nem tudok többet hozzáfűzni, mint amit már írtam is – nem egyforma az itteni, és az ottani Egység. Itt az Egységet szépnek éled meg, mert itt akkor vagy egységben Istennel, amikor te akarsz. Ha megfáradsz bele, akkor kikapcsolsz, kicsit elfelejted, vagy félreteszed Istent. Aztán olyan Istent hozol létre magadban, amilyen neked megfelel. – Mindez ott nem így van. Ott adottak a tények – Isten egy van, nem lehet mindenkinek másmilyen, ott az embereknek kell Istenhez igazodni, éspedig szünet nélkül. - No, ezt egy tudatos lélek nem is bírja ki. „Józanul” biztos nem.... Hogy ki legyél téve valaki kénye-kedvének, és csak valaki kegyelmében bízzál... Őrült az, aki ilyesmire vállalkozik.
A Felső lélek, ama Sátán, nem akar veled Egységben lenni. Soha nem egyesül a két lélek. A két lélek mindig két lélek marad. Segít téged feljönni az ő szintjére, és – ennyi. Aztán szabad vagy, mint a madár... És milyen jó a madár szabadsága....
Hogy miért ejt rabul az Isten, és miért enged szabadon a Lélek? – Ezt nem tudom. Az ottani világot nem ismerem. Lélekben voltam már az Édenkertben, voltam már a holt lelkek tanyáján, voltam azoknál a lényeknél, akiknek nincs közük meg dolguk Istennel, akik nem ismerik Istent – de „náluk” még nem voltam. Bár ha jól belegondolok – még soha nem is kértem hogy elmenjek. Hát esetleg majd megpróbálom. De ha nem, hát nem.
Mire kellenek Istennek a lelkek, és mire kellenek a Lelkeknek a lelkek? – Ezt sem tudom. Most még nem.
Az azonban tudom - ha sosem hallunk Istenről, akkor is megvagyunk – és ha sosem hallunk a Lélekről, akkor a legjobb nekünk. Mert amennyire jó hogy veled van, annyira zavaró is lehet tudni azt, hogy sosem vagy egyedül. Ezért is van az, hogy „rendes” körülmények között a lények nem tudnak a Lélekről sem – Istenről meg főleg nem, mert velük soha nem is került kapcsolatba Isten. Említettem – egyszer ellátogathattam hozzájuk, és fantasztikus élmény volt! Nagyon csodáltam őket, és alig tudtam leirni őket (mert már akkor is írtam). Ilyesvalamit írtam – olyan könnyűek, tiszták, átlátszóak – vagy talán így – beléjük lehet látni, nincsen így körülzárva a lelkük mint nekünk, mert nincs titkolnivalójuk Tudnak természetesek lenni, amilyenek mi nem tudunk. – Hát erről ennyit.
„érzelmvilágodat tartod léleknek, és az értelmet szellemnek. Jól látom?”
Talán nem, mert nem is nagyon értem a te definíciódat. A lélek az a valami, amit nem egészen tudok hogy mi, de vanni van – ha más nem bizonyíték a létére, akkor maga a szó – mert ami nincs, arra szavunk sincs. A lelket körülveszik a testek, a fizikai, a szellemi, stb., és a testi funkciók. De a lélek idővel majd önmagában test, és testi funkciók nélkül is életképes lesz – velem például nem sokszor, de háromszor-négyszer előfordult az utolsó tíz évben, hogy úgy fájt a lelkem hogy majd bele haltam, és olyan nehéz volt, hogy szinte a földig lehúzott... Úgy éreztem, kinyújtom a kezem, és bele fog esni a lelkem, hogy kidobhatom az ablakon, ne fájjon már tovább... Nekem úgy tünt – ez már maga csak a lélek, ennek most semmi szüksége a test érzékszerveire, ez most azok nélkül is életképes és képes a szenvedésre.... Mert másképp működik a lélek, amikor az érzékszerveken keresztül működik, és másképp, amikor azok nélkül. – Az értelem meg nálam egyenlő a tapasztalattal. Azzal nem vagyok tisztába, hogy az értelmet, a tudást miért hozzák össze a szellemiséggel – jólehet én magam is használom így-úgy a szellemiség kifejezését. Maga az agy halálunk után elrothad a többi testrésszel együtt, - és a szellemiség...? A szellemiség beépül a következő testünkbe, a szellemtestbe?
„Bár még nem olvastam végig a könyved, de még nem találkoztam sehol sem kézzelfogható definícióval a szellem - lélek kettős tagjaira, innen is az általad említett általános egybemosás. Én is egybemosom, kötőjellel összekötve a kettőt együtt emlegetem szinonimaként, de kényszerből, és engem is zavar.”
Lehet hogy kissé koraszülött a könyvem, lehet hogy még várni kellett volna vele 1-2 évet. Elfogyott a türelmem. De végeredményben azért nem bántam meg a kiadást – első próbálkozás, a következő már biztos jobb lesz.
„Te háromféle lélekről beszélsz, mintha Istennek lenne egy, és teremtett volna külön emberit és külön sátánit.”
Csak kétféle lélek van, vagy lenne - a tapasztalt, a kész Lélek, a Felső Lélek, és a tapasztalatlan, és ezáltal életképtelen alsó lélek. A harmadik, az isteni lélek csak azért jött be a képbe, mert ő különvált a többiektől, és eltérően viselkedett a tapasztalatlan lelkekkel. Kisajátította őket, és nem értük vállalta a „nevelést”, hanem önmagáért és a maga számára, és a maga módján.
„Ha elfogadod előfeltételnek, hogy Isten mindennek teremtője, akkor logikus, hogy nem dolgozhatott "hozott anyagból", amit teremtett az mind csak őbelőle teremtődhetett, ezért minden teremtmény Istenből van.”
De nem fogadom el. Isten nem mindennek a teremtője, csak „valamiknek-valakiknek” – azaz nekünk. Mi nem „minden” vagyunk, csak valamennyi – hogy most ne menjek bele pontos meghatározásba. Bennünk előzőleg valóban isteni szikra, vagy isteni csíra volt – de „hozott anyag” is. Elterjedt az a kifejezés – Isten a semmiből teremtett – ez a semmi a tapasztalatlan lélek, és életképtelensége miatt kapta a „semmi” jelzőt. – De ez a teremtés nem csak isteni sajátosság, és képesség – ez a teremtés azon a szinten, azoknak a lényeknek egy normális folyamat.
„Isten és teremtmény között csak a teremtmény teremtett mivolta a különbség.”
A különbség csak a tapasztalat, illetve a tapasztalat hiányában van.
„Magyarán mondva az ember is, a sátán is (ha van) Istenből van, Isten egyfajta megnyilvánulása. Nem pedig önálló, önmagában, önmagától lévő különböző lény.”
Istennél egybe, Sátánnál külön.
„No látod, a lelkek eredetét nem tudom.
Ezt látom Julikám, de Te az egész koncepciódat az "elnyomott és mellőzött" lélekre alapozod, és az alapod eredete, legfontosabb attributuma tisztázatlan! A ház masszív alapok nélkül összeomlik! Ezt pótolnod kéne!”
Ha te tudod, és elmondod nékem, máris pótolva lészen. Mert ha a te elméletedből indulok ki, akkor mindjárt rá is kérdezek – ha az ember is, a sátán is (ha van) Istennek egyfajta megnyílvánulása, akkor miért van Istennek szüksége ilyen megnyílvánulásokra? Mi oka van neki erre, és mi célja van ezzel neki? Isten tökéletes – akkor miért folyamodik tökéletlen megnyílvánuklásokra? Unja talán magát? Vagy van rá komolyabb oka is?
„Az emberi lelket ilyen formában nem teremtette senki
Akkor milyen fomában és ki teremtette hited szerint?”
Ezt már valahol leírtam – a teremtés nem magára a lélekre vonatkozik, hanem a lélek fejlődéséhez szükséges feltételeknek a megteremtésére – beleértve a különféle testeket is. Persze a lélek fejlődését aztán ha nagyon erőltetjük, szintén mondhatjuk „teremtésnek” – de akkor nem a kisbetűs lelkek teremtéséről beszélhetünk, hanem a nagybetűs Lelkek teremtéséről. Segítségükkel a tapasztalatlan lelkek tapasztalt Lélekké válnak, és erre egy kis túlzással talán rá tudják mondani – Lelket teremtettem. – Teremteni a Lélek szintjén lehet – tehát a Lelkek teremtenek. Ezek szerint – hogy a további kérdéseidet lerövidítsem – a Lelkek az általam említett Valakik. És Lélekéknél minden Lélek egyenjogú, nincs úr és szolga (csak ne tessék most a kommunizmusra asszociálni!), és minden Lélek a lélekért vállalja a „teremtést” – kivéve az Istent.Ő kivált ebből a közösségből, és más úton indult el. – Mire alapozom? A bevezetőben leírtam. Te meg majd leírod, hogy te mire alapozod a te véleményedet.
„adott valamiként
Na de ki által adott valamiként?”
Ezt végképp nem tudom. Már mondtam - nem tudom a lelkek eredetét. Ma még nem.
„Idézz bátran Juli, vagy adj meg ún. igehelyet! Én nem tudok a Bibliában Sátán teremtéséről, sem annak leírásáról, hogy miért akar Sátán Istennel "tengelyt akasztani".”
Ezt majd még utólag kikeresem, bár biztos akadnak akik ki tudnak segíteni keresgélés nélkül is – az ótestementumban, amikor Isten Esthajnalcsillagnak nevezi a Sátánt...
„Neked tényleg konkrét, személyes élményeid vannak az Édenkerti létről? Vagy megítélésed a bibliai leírásra alapozod?”
Mindkettőre. Voltak Édenkerti élményeim, és a biblia is egyértelműen leírja, amiből én azt szűröm le – Isten egy Hitleres rendcsináló volt univerzumi szinten. – És Hitlert is ma is kedvelik még sokan éppen a rendcsinálása miatt.... Erre mondom én:
„Van aki szereti ha gondoskodnak róla, ha megkiskorúsítják – én nem.”
„Ez alatt azt a mondatot érted? Ter 2.17
De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.”
Nem csak erre – hanem Istennek az egész bánásmódjára – ahogy bánik a teremtményeivel: Könyörülök akin könyörülök; a fazekas azt csinál a fazekával, ami neki éppen eszébe jut; nem azé aki akarja, sem azé aki fut, hanem a könyörülő Istené – meg a többi....
„Három fajta lélekről beszéltél a hozzászólásod elején, most meg alsó/felső?
Ezt közben letisztáztuk.
„No, ezt a logikai levezetést szívesen venném töled! A logikai Istenedre kíváncsi lennék!
Mindennek van oka, az összes ok oka, minden ősoka Isten. De mielőtt tovább kérdezel, ebben az is bene van, hog Istennek nincs oka, ezért ez egy paradoxon. Jó, mondhatod, hogy akkor nem logikai a levezetés, én azt mondom a paradox logika is logika:)”
Ennek cáfolására nem is találok okot....
„Most nem vagy Istennel Egységben, nem tud korlátlan hatalmat gyakorolni feletted.”
„Ezt meg mikor mondta az Isten neked? Mert én nem mondtam, és gondolom ennek megitéléseben az Isten és én vagyunk elsősorban mértékadók. A Föld a sátán birodalma, én azonban nem a Föld vagyok, hanem Arany Viktor! Én a sátán birodalmában tartózkodom, ezt aláírom, de nem vagyok a Sátáné! Azé vagyok, akinek én magam, a szabad, szuverén döntésemből adom magam! Ha akarom magam valakinek adni! És ha nem akarom, akkor nem adom magam senkinek!”
Ebben igazad van. Akkor és azzal vagy Egységben, amikor és akivel te akarsz. Addig, ameddig a Sátán birodalmában tartózkodsz.
„Akkor te már az ezer éves jézusi királyságban élsz...?”
Ezt a kérdést éppen annak kapcsán tettem fel, hogy azt mondod – már egyedül, mindenki – az Isten és a Sátán nélkül is életképes vagy – a biblia pedig ezt az állapotot Jézus királyságának nevezi.
„Na de nem épp az a lényeg, amit nem tudsz?”
Ha az előbbi hozzászólásomban azt írtam, hogy az árva, vagy félárva, illetőleg elhagyott, eldobott csecsemőt ne vonatkoztasd a lélekre, most viszont azt mondom – bizonyos értelemben talán igen. Mert ott is – nem tudunk semmit az ilyen csecsemőről csak annyit hogy – van, létezik. Hát ennyit tudunk – vagy tudok én is a lélekről – van, létezik. A bizonyíték erre, ha semmi más nem, akkor maga a szó – lélek. És ez a lényeg.