oncogito, ezt [lasd alul] pont a napokban talaltam valamelyik forumon, szvsz ez a valasz a fo kerdesedre. Marmint arra a reszere, hogy mi a teendo. Hogy miert nem latod a hiveket ezt tenni, nem tudon, lehetseges okok tobbek kozott hogy a) nem hivek (masban hsznek mint te); b) hivek, de masra kaptak konkret elhivast; c) valojaban azt teszik, amit te is udvosnek latnal, csak te latod valamiert maskent.
A magam reszerol tovabbra sem latom fontosnak az okokat firtatni, szvsz a hivek attol hivek hogy van vezetesuk es teszik a dolgukat, nem szorulnak az en noszogatasomra vagy kritikamra. A nem-hivekre nem vonatkoznak eloirask, es teszik amit jonak latnak, szinten nem szorulnak az en noszogatasomra. Vagyis pont eleg ha en mindig teszem amnit szukseges es amibol kinez valami eredmeny, a tobbiek tevekenysege es annak megitelese nem dolgom. Az utkeresoknek, kerdesre meg el lehet mondani, hogy szerinted mi a helyes dolog.
A gonosztol meg szvsz nyugodtan el lehet hatarolodni anelkul hogy a viladdal valo kapcsolat serulne. Pont ahogy a zsoltar kezdodik:
Boldog ember az, ki nem jár gonosz tanács nyomán, bűnösök útján nem áll, és csúfot űzôk székébe nem ül;
Aki örömét leli az Úr törvényében, és az Ô parancsairól gondolkodik nappal és éjjel.
Olyan, mint a folyó partjára ültetett fa, mely kellô idôben gyümölcsöt terem, és levele nem hervad el; Siker koronázza minden tettét.
Nem úgy a gonoszok. Ôk mint a polyva, mit szétszór a szél.
Nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak között.
Mert ôrzi az Úr az igazak útját; a gonoszok útja meg pusztulásba visz.
Pasa
- -----------
"Az emberek eszetlenek, következetlenek és magukba fordulnak,
Mégis szeresd Őket
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy az önzés és hátsó
gondolat vezérli cselekedeteidet
Mégis tégy jót
Ha sikeres vagy hamis barátot és igazi ellenségeket nyersz
Mégis érj célt
A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy
Mégis tégy jót
A becsületesség és őszinteség sebezhetővé tesz
Mégis légy becsületes és nyílt
Amit évek alatt építesz, lerombolhatják egy nap alatt
Mégis építs
Az embereknek szükségük lehet segítségre, de ha segítesz, támadás érhet
Mégis segíts
A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe
Mégis a legjobbat add a világnak amid csak van "
Ez a szöveg a kalkuttai gyermekotthon Shishu Bhavan falán olvasható
"Tehát a Jézusban élőknek el kell fordulniok ettől a gyűlölködő világtól - nem?
Node hogyan, miben...? A közönyös szeretetlenség a helyes reakció mindazzal, amitől el akar fordulni?"
Jézus nem elfordúlt, hanem eljött ebbe a gyűlölködő világba!
Szerintem te pontosan érted az Ige üzenetét, a fenti mondatod egyfajta "próba". ( ..."-nem?")
Jézus kérte az Atyát, hogy ne vigyen minket kísértésbe, de szabadítson meg a gonosztól!
Krisztus, akinek nagyobb hatalma van minden valaha élt embernél, a földre jöttével erre példa.
Ő letette dicsőségét, és szolgai formát öltött fel, nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő!
jézus mindig szeretettel fordult a világ felé. Akkor is, amikor kiűzte az árusokat a templomból. Erre volt reakció, hogy a farizeusok a szívükben meggyűlőlték őt.
Hadd mondjak egy példát.
Amikor a kollégám rendszeresen elkésik a munkahelyről, akkor a szeretetem abban nyílvánul meg, hogy szólok neki, hogy amennyiben így folytatja, a főnökünknek szemet fog szúrni, és idővel ki lesz rugva.
Ha nem szólok neki, akkor NEM SZERETEM, mert közönbös vagyok a sorsát illetően.
A kollégám három féle képpen reagálhat:
- nem szól semmit
- nekem támad, hogy mi közöm hozzá (ekkor derül ki, hogy tényleg a szeretetem motívált abban, hogy megszólítottam)
- elfogadja, hogy igazam van, és megköszöni a figyelmeztetést
A szeretet számomra nem más, mint a megismert Igazságról való bizonyság tétel, akár azon az áron is, hogy kiközösítenek, megcsúfolnak, megvernek, megölnek az emberek.
Azért ez, mert ez az Igazság mentett meg a bűntől, és a haláltól. Ez az Igazság ad örök életet.
"A "világ" gyűlöli azokat, akik Krisztusban élnek. Ők tagadják ki a Jézusban élőket. "
Tehát a Jézusban élőknek el kell fordulniok ettől a gyűlölködő világtól - nem?
Node hogyan, miben...? A közönyös szeretetlenség a helyes reakció mindazzal, amitől el akar fordulni?
Merthogy én úgy érzem, a világnak kell kivetni magából a hívőt hite, szeretet vezértelte megnyilvánulása miatt, - és nem fordítva, azaz nem azért mert ő lesz szeretetlen és ezért fordulnak el tőle!
Szerintem aki megtagadja egoját, sem tesz mást tulajdonképpen, mint azt tagadja meg, ami a világ dolgaihoz köti, ami a világban számára mint igény, cél merül fel, azaz mindaz, amit a gonosz művének tart, ami mulandó.
Héb.1.10-12:
És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek;
Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak.
És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak.
Azért még én is tovább olvastam a Bibliát, nemcsak amit beidéztem. :-) Viszont az, hogy "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól" hogy lehet elhatárolódás nélkül elérni szerinted? Nos ennek az elhatárolódásnak a mértékét, milyenségét firtatnám. Hogy a felebaráti szeretetből mikortól lesz sok hívő számára értékcsökkent humanizmus.
""Isten elobbre valo mint te, mint anyad, csaladod, mint barmi mas."
-Jn. 15.13: Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
-1Ján. 4.16: Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
"Megvilagitanad, hogy mit szeretnel kozolni az idezett sor moge idezett szoveggel?"
Aki szeretetből felebarátjáért adja életét, az nem szorítja hátrébb Istent -sőt. Viszont ha csak "szimplán" szereti anélkül hogy életét adná érte valósan, akkor már nem is olyan egyértelmü az a rangsor? Tehát ezt a vagy-vagy dolgot kérdőjelezem meg, mert az életben sokkal kevesebbszer van szükség erre a választásra és sokkal többször lenne szükség arra a fajta szeretetre, ami összangot teremt. Lehet hogy túl bonyolult vagyok, de meglehetősen fáradt is. Ha nem érthető, kérlek jelezd, megpróbálom újra, de nem ígérem, hogy ma.
"...igazan erdekel, hogy szamodra ez a kerdes miert merul fel, es miert keresed pont erre a valaszt."
A topicnyitóban írtam: Miért fordul el a hívő teljesen attól, aminek csak a rabjává nem kellene válni és miért határolódik el attól is, aki megtartja ezt az arányt?
Ugyanis lépten-nyomot tapasztalaom ezt itt a Fórumon is és igen sokszor IRL-is. Hogy aki jobbítani akar cselekedettel, arról azt hiszik, jobbnak akarja magát hinni Istennél? Hogy akit nem ismer, vagy csak felületesen, lelkiismeretfurdalás nélkül leszemetezi, mint tűzrevalót? Hiszen ha csak kevesen jutnak át azon a szűk kapun, akkor a többséggel lehet szemét módjára bánni, (mintha nem is lenne ugyanúgy Isten képmására teremtve), különben még fennáll az a veszély, hogy közösségvállalás lesz belőle? Lehet hogy csak nekem tűnik fel mindez? Hogy ez a hitbeli elválasztódás itt, most, ebben a világban megnyilvánulásában tulajdonképpen irgalmatlan szeretetlenség?
Szerintem felreertetted oncognitot. Hogy itt vannak dolgaink, annak nem mond ellent az, hogy a bunos vilagot, annak minden kivansagaval meg kell tagadni, el kell vetni. Hogy a vilagban dolgunk van, az nem azt jelenti, hogy olyanna is kene valni!
Szomorú, de mára mindennapos a fórumon, hogy valaki egy sajnálatos félreértése szellemében nyit topicot
kedves barátom, vélem te a biblia szavai szerint kivánsz élni (igen ókonzervativ dolog, de a te ügyed) ezért aztán elszomorit hogy nem érted meg annak a münek az üzenetét amit felettébb tisztelsz
Az üzenet nem mondja, hogy tagadd meg a világot, ember, hiszen itten dolgaid vannak (ezt is üzeni)
Javaslom olvasd a bibliát, és értsd meg teljes egészében és összefüggéseiben
ajánlom a Scofield éves kisdásait
Az életem során sokat gondolkoztam a felett, hogy mi értendő a világ szeretetén. A mennybe igyekezve ezért sok dolgot kipróbáltam, vagy meg se próbáltam. Rossznak, világinak gondoltam ártatlan dolgokat, és jónak a később belátott rosszat. Mindegyiket az Úrra tekintettel gyakoroltam. Több jó dolog is kimaradt az életemből, amit hosszú távon rossznak, világinak ítéltem hamis tanításokra hallgatva.
Itt közre adok egy írást ami jó támpont a fenti probléma megértésére. Idézet: Swedenborg Emanuel, A menny és a Pokol a látottak és hallottak szerint c. művéből. (www.extra.hu/swedenborg)
A mennybeli gazdagok és szegények.
357. A mennybe való felvétel felõl igen sokféle vélemény van. Némelyek azt vélik, hogy a szegények felvétetnek, de a gazdagok nem. Mások, hogy úgy a gazdagok, mint a szegények felvétetnek. Viszont másik, hogy a gazdagok fel nem vehetõk, ha csak vagyonukról le nem mondanak és szegényekké nem lesznek. Vélekedését mindegyik az Igével okolja meg. Azonban, ha valaki a meny tekintetében szegény és gazdag között különbséget tesz, az az Igét nem érti. Az Ige bensõjében szellemik betûjében azonban természeti. Ennélfogva az, aki az Igét csak betû szerinti értelme és némiképpen nem szellemi értelme szerint fogja fel, az sokban téved, különösen a gazdagokat és a szegényeket illetõleg, mit pl. Hogy a gazdagoknak mennybe jutni éppoly nehéz, mint a tevének a tû fokán áthatolni, míg a szegényeknek könnyû, éppen mivel szegények, mivel az Úr ezt mondja:
"Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa", Lukács 6: 20,21. Máté 5:3.
Akik azonban az Ige szellemi értelmérõl valamit tudnak, azok másként gondolkoznak. Azok tudják, hogy a menny mindazok számára van, akik a hit és a szeretet életében élnek, legyenek azok gazdagok, vagy szegények. Hogy azonban az Igében a gazdagok és a szegények alatt kiket kell érteni, azt a következõkben megmondom. Az angyalokkal való sok beszédem és együttlétembõl kifolyólag megadatott nekem határozottan tudnom azt, hogy a gazdagok éppen olyan könnyen a mennybe juthatnak, mint a szegények és hogy az ember azért, hogy sokban bõvelkedik, a mennybõl kizárva nincs, viszont, mivel szükségben van, a mennybe fel nem vétetik. Vannak itt úgy gazdagok, mint szegények és sok gazdag nagyobb dicsõségben van, mint a szegény.
358. Ebbõl megjegyezhetjük, hogy az ember gazdagságot szerezhet és kincseket halmozhat fel, amennyire csak neki alkalma van, ha az nem kapzsiságból és gonosz eszközök által történik. Hogy jól ehet és jó ihat, hacsak életét nem abban találja; hogy sorsához képest pompásan lakhat és másokhoz hasonlóan, társas érintkezésben állhat; hogy a mulatóhelyeket ( lusoria ) látogathatja és világi dolgok felett barátságosan mulathat és nem szükséges, hogy áhítatosan, lesütött szemmel és sóhajtozva, lecsüggõ fejjel járjon-keljen, hanem vidáman és jókedvvel; az sem, hogy a sajátját a szegényeknek adja, kivévén, amennyire hajlama erre indítja. Egyszóval, külsõ megjelenésében teljesen, világi emberként élhet. Ezek a dolgok a legkevésbé sem korlátozzák az ember mennybe jutását, ha bensõjében Istenre gondol, amint illik és felebarátjával õszintén és igazságosan viselkedik. Mert az ember olyan, mint amilyen hajlama és gondolkozása, vagy mint szeretete és hite. Mindaz, amit külsõképpen cselekszik, életét innen veszi. Mert a cselekvés az akarás, a beszéd pedig a gondolkozás; Mert akaratából cselekszik és gondolkozásból beszél. Ha ennélfogva az Ige azt mondja, hogy az embert cselekvései szerint ítélik meg és neki cselekedetei szerint fizetnek meg, az alatt azt kell érteni, hogy gondolkozása és értelme szerint, amelyekbõl a cselekedetek származnak, vagy amelyek a cselekedetekben vannak, mert ezek nélkül a cselekedet semmi és ezek olyanok, mint amazok. Ebbõl kitetszik, hogy az ember külsõje a dolgot nem befolyásolja, hanem bensõje, amibõl a külsõ képzõdik. Megvilágosításul: aki õszintén cselekszik és másokat meg nem csal csupán azért, mert a törvénytõl, a jó névnek elvesztésétõl fél és ha ez a félelem nem korlátozná, másokat megcsalna, ahogy csak tudna, ennek gondolkozása és akarata csalás és cselekedetei külsõ alkatukra mégis becsületeseknek látszanak. Az ilyen, mivel bensõjében becstelen és csalárd, a poklot magában hordja. Ellenben az, aki becsületesen cselekszik és másokat meg nem csal és pedig azért, mert az az Isten és felebarátja ellen való, ez ha megtehetné is, felebarátját meg nem csalná. Ennek gondolkozása és akarata lelkiismeretes; a mennyet magában hordja. E kettõnek cselekedete külsõ szerint egyenlõnek látszik, de bensõjében teljesen különbözik.
359. Az ember külsõ szerint, mint valamely más ember élhet, sõt gazdag lehet, állása és hivatala szerint fenségesen étkezhet, lakhat és ruházkodhat, vidámságot és örömet élvezhet, hivatásának kötelességeit, üzleteit végezheti és így a test és a lélek életéért világi dolgokkal foglalkozhat, míg eközben az Istent elismeri és felebarátjának javát akarja. Ezért nyilvánvaló, hogy nem olyan nehéz, mint sokan hiszik, a menny útjára való lépés. Az általános nehézség, az önzésnek és a világ iránti szeretetnek ellenállni és azokat visszatartani tudni, nehogy felülkerekedjenek, mert ezekbõl származik minden gonosz. Hogy ez nem olyan nehéz, mint hiszik, az az Úr szavaiból is kitetszik:
"Tanuljátok meg éntõlem, mert én szelíd és alázatos szívû vagyok és találtok
nyugodalmat a ti lelketeknek, mert az én igám gyönyörûséges és az ént terhem könnyû." Máté 11: 29,30.
Az Úr igája gyönyörûséges és az Õ terhe könnyû, mert az ember, amennyire az ön és a világi szeretetbõl eredõ gonosznak ellentáll, annyira vezeti azt az Úr és nem önmaga, és az Úr azután ennek ellentáll és eltávolítja.
360. Haláluk után néhánnyal beszéltem, akik, míg a világban életek, a világról lemondtak s csaknem magános életet éltek, hogy gondolatuknak a világiaktól való elvonásával kegyes elmélkedésekbe merülhessenek, mert azt hitték, hogy a menny útjára csak így léphetnek. De az ilyenek a másik életben borongó lelkûek, másokat, akik hozzájuk nem hasonlók, lenéznek, elégedetlenek, hogy kivételesen nekik másokkal szemben boldogabb sorsot nem adnak, mivel ezt megérdemlettnek hiszik. Másokkal semmit sem törõdnek és a felebaráti szeretet munkájától, ami által tulajdonképpen a mennyel való összeköttetés fennáll, elhúzódnak. A mennybe sokkal inkább kívánkoznak, mit mások, ha azonban oda, ahol az angyalok vannak, felemeltetnek, akkor félelmet okoznak, amelyek az angyalok üdvösségét zavarják, ezért õket elkülönítik és mihelyt elkülönítették, kopár helyekre távoznak, hogy ott a világihoz hasonló életet élhessenek. Az embert a mennyre másként elõképezni nem lehet, hanem csak a világ által. Ebben vannak az utolsó határok, amelyekben valamennyi hajlamnak végzõdni kell. Hacsak ez nem a cselekedetben nyilvánul, vagy árad ki, ami többek társaságában történik, akkor megreked, végül annyira, hogy az ember tekintetét többé nem a felebarátjára, hanem csupán önmagára irányítja. Ebbõl kiviláglik, hogy a cselekvõ felebaráti szeretet, amely abban áll, hogy õszintén és igazán járjunk el minden dolgunkban és kötelességünkben, a mennyhez vezet, nem pedig a kegyességnek ezek nélküli élete. A felebaráti szeretet gyakorlás és az életnek attól függõ elõhaladása csak annyiban jöhetnek létre, ha az ember másokkal érintkezik ( negotiis ) és annyiban nem jön létre, amennyiben azoktól eltávolodik. Errõl tapasztalásból akarok beszélni. Azok közül, akik a világban kereskedést ûztek és azáltal meg is gazdagodtak, sokan vannak a mennyben, kevesebben azonban azok közül, akik hivatalok által rangra és gazdagságra tettek szert és pedig azért, mert ezek az elõnyök és a megtiszteltetés által, amelyeket az igazság és a jog feletti õrködésért nyertek és így a jövedelem és tisztség által, amelyeknek részeseivé lettek, megtántorodtak és önmagukat, meg a világot szerették és azáltal gondolatukat és hajlamukat a mennytõl el és maguk felé fordították. Mert amennyiben az ember önmagát és a világot szereti és mindenek felett csak a világot és önmagát látja szemei elõtt, annyiban idegenedik el az Istentõl és távozik el a mennytõl.
361. A gazdagoknak sorsuk a mennyben az, hogy õk inkább, mint mások, jólétben vannak. Némelyek közülük palotákban laknak, amelyekben belülrõl minden, mint az arany és az ezüst, fénylik. Mindenben bõvölködnek, amik az élet céljaira szükségesek, de szívüket nem ezekre függesztik, hanem magukra a hasznos célokra. Ezek azokat tisztán, világosságban látják. Az arany és az ezüst ezzel összehasonlítva, homályosság, és olyan, mint az árnyék. Ennek oka az, hogy õk a világban a hasznos munkálkodást szerették, az aranyat és ezüstöt azonban csak mint eszközt és használható szerszámot. A mennyben maguk a hasznos dolgok ( tevékenységek ) fénylenek így. A hasznos tevékenység jósága mint az arany, és a hasznos tevékenység igazsága, mint az ezüst, úgy fénylik. A haszon szerint, amit a világban alkottak, gazdagságukat, örömüket és üdvösségüket is meghatározza. Jó célok: ( usus boni ) önmagát és övéit az élet szükségleteivel ellátni, felesleggel bírni akarni a haza és a felebarát részére, mert a gazdag a szegénnyel szemben sok módon képes a jócselekvésre; és hogy így lelkét a dologtalan élettõl, ami kárhozatos élet, megtartóztassa, mert ebben az ember a beléoltott gonoszból gonoszul gondolkozik. Ezek a célok jók, amennyiben az Istenit magukban hordják, vagyis amennyiben az ember törekvése az Istenre és a mennyre irányul és javát abba helyezik de a gazdagságban az arra szolgáló jót látja.
362. Az ellenkezõ azonban a sorsuk azoknak a gazdagoknak, akik az Istent nem hitték és a menny meg az egyház dolgait lelkükbõl számûzték. Ezek a pokolban vannak, ahol szenny, nyomorúság és ínség van. Ilyenekké válnak a gazdagságok, amelyeket végcélként szerettek és nem csupán a gazdagságok, hanem maguk a célok is, amelyeket ezekkel elérni akartak. Avagy, saját hajlama utáni élés és a szenvedélyekben hódolás, hogy bujábban és szabadabban adhassa magát a bûnnek át és mások fölé, akiket lenéz, felemelkedhessen. Ezek a gazdagságok és ez a használat, mert bennük semmi szellemi nincs, hanem csak mulandó van, válnak szemétté. Mert a gazdagság és annak felhasználása olyan, mint a testben a lélek és mint a menny világossága a nedves termõföldön. Éppen úgy az is megrothad, mint a test lélek nélkül és mint a nedves termõföld a menny világossága nélkül. Ezek azok, akiket a gazdagság megtévesztett és a mennytõl elvont.
363. Halála után minden emberre alaphajlama és uralkodó szeretete vár. Ezeket az örökkévalóságban sem lehet kiûzni, mert az ember teljesen olyan, mint szeretete és a mi titok: minden egyes szellemnek, vagy angyalnak teste, szeretetének külsõ alkata, vagy szeretetének megtestesülése, amely a belsõ alkatnak, vagyis érzelemének és lelkének, teljesen megfelel. Ezért van az, hogy a szellemeket mivoltuk tekintetében, arcukról, mozdulatukról, beszédükrõl felismerni lehet és az ember is, még mialatt a világban él, szellemérõl felismerhetõ volna, ha arcában, mozdulatában és beszédében olyanok hazudását, ami nem sajátja, meg nem tanulta volna. Ebbõl nyilvánvaló lehet, hogy az ember örökké úgy marad, amilyen alaphajlama és uralkodó szeretete. Megadatott nekem, hogy némelyekkel beszéljek, akik azelõtt tizenhét évszázaddal éltek és akiknek élete az akkori iratokból ismeretes és azt tapasztaltam, hogy szeretete, amilyen akkor volt, még mos is változatlan. Ebbõl világosan kitetszik, hogy a gazdagság iránti szeretet és a gazdagság meghatározott elhasználása mindenkinél örökké megmarad és éppen olyan, mint amilyenné a világban képezõdött, mégis azzal a különbséggel, hogy a gazdagság azoknál, akiknél jó célt szolgált, a felhasználás szerinti kellemességgé alakul át, de azoknál, akiknél gonosz célt szolgált, a gazdagság szemétté változik, amiben hasonló gyönyörûségük van, mint a világban a gonosz célt szolgáló gazdagságban volt. Hogy az ilyenek akkor a szemétben gyönyörködnek, az azért van, hogy a piszkos örömök és aljaságok, amelyekhez azt használták és így a zsugoriság, amely a gazdagság iránti hasznos cél nélküli szeretet, a piszoknak felel meg. A szellemi piszok nem egyéb.
364. A szegények szegénységük révén nem jutnak a mennybe, hanem életüknél fogva. Mindenkit, legyen az gazdag, vagy szegény, élete követ. Egyiknek több és különösebb irgalmasság, mint a másiknak, nem jár. Aki jó életet folytatott, azt felveszik, aki pedig gonoszat folytatott, elutasítják. Ezenfelül az ember a szegénység által éppen úgy megtéved és a mennytõl eltántorodik, akárcsak a gazdagság által. Sok olyan van azok között, akik sorsukkal elégedetlenek, akik sok után vágynak és a gazdagságot áldásnak tekintik és ha ezeket el nem nyerik, ingerültekké válnak és az isteni gondviselésrõl gonoszul gondolkoznak. Mások gazdagságát irigylik is; sõt ha alkalom kínálkozik, másokat éppen úgy be is csapnak és épp annyira szennyes kedvtelésben élnek. Természetesen másként élnek azok a szegények, akik saját sorsukkal megelégedettek, szelíden és szorgalmasan folytatják dolgaikat és inkább a munkát, mint a henyélést szeretik, akik õszintén és híven cselekesznek és egyszersmind keresztyén életet élnek. Néhányszor beszéltem ilyenekkel, akik a parasztnép és az elsõbb néposztályhoz tartozó voltak és világi életükben Istenben hittek és dolgaikban az igazságot és méltányosságot cselekedték. Mivel az igazság megismerése után vágyódtak, azt kérdezték, mi a cselekvõ szeretet és a hit? Õk ugyanis a világban a hitrõl, a másik életben pedig a cselekvõ szeretetrõl sokat hallottak. Azért nekik megmondották, hogy a cselekvõ szeretet mindaz, mai az életre és a hit mindaz, ami a tanításra tartozik; következésképp a cselekvõ szeretet nem egyéb, mint valamennyi dolgainkban az igazságosságnak és õszinteségnek akarása és cselekvése, a hit azonban igazságos és helyes gondolkozás. A hit és a cselekvõ szeretet egymással úgy kapcsolódnak egybe, mint a tanítás és az aszerinti élet, vagy mint a gondolat és az akarat, és a hit akkor lesz cselekvõ szeretetté, ha az ember azt, amit igazságosan és helyesen gondol, akarja és cselekszik is és ha ez megtörténik, akkor többé nem kettõ, hanem egy. Ezt teljesen jó megértették és örvendettek, miközben azt mondották, hogy az életben nem érthették meg, hogy a hit valami egyéb volna, mint maga az élet.
365. Ezek után már nyilvánvaló, hogy a gazdagok éppúgy, mint a szegények mennybe jutnak és az egyik éppolyan könnyen, mint a másik. Hogy azt hiszik, miként a szegények könnyen, a gazdagok pedig nehezen jutnak oda be, az onnan eredt, mivel az Igét nem értették meg ott, ahol az a gazdagokról és a szegényekrõl beszél. A gazdagok alatt ott szellemi értelemben azokat kell érteni, akik a jó és igaz ismeretében gazdagok, vagyis olyanok, akik az egyházon belül vannak, ahol az Ige is van. A szegények alatt azokat, akiknél azok az ismeretek hiányzanak, de egyszersmind az után vágyakoznak és így azokat, akik az egyházon kívül vannak, ahol az Ige hiányzik. Azalatt a gazdag alatt, aki bíborba és bársonyba öltözött és a pokolra került, a zsidó népet kell érteni, akit gazdagnak neveztek, mert az Ige nála volt és ezért a jó és igaz ismeretében gazdag volt. Valóban a bíbor ruha a jó megismerését és a bársony ruha az igaz megismerését jelképezi. De a szegény alatt, aki ennek pitvarában feküdt és könyörgött, hogy az asztalról lehulló morzsákból jóllakhassék és akit az angyal mennybe vitt, a pogányokat kell érteni, akik a jó és az igaz ismeretével nem bírtak és ezek után mégis vágyakoztak. Lukács: 16: 19,31. - azok alatt a gazdagok alatt, akiket nagy vendégségbe hívtak és magukat kimentették, szintén a zsidó népet kell érteni és a szegények alatt, akiket helyettük bevezettek, a pogányokat, akik az egyházon kívül vannak. Lukács 12: 16-24. Hogy azok alatt a gazdagok alatt, akikrõl az Úr ezeket mondja: < Könnyebb a tevének a tû fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába jutni.> Máté: 19: 24. Kiket kell érteni, szitén megmondom. A gazdag alatt mind a két értelemben vett gazdagokat, úgy a természetieket, mint a szellemieket kell érteni. Természetei értelemben gazdagok azok, akik javakban bõvölködnek és szívük ezen csügg. Szellemi értelemben azonban azok, akik ismeretekben és tudományokban bõvölködnek, mert ezek szellemi gazdagságok és ezek segítségével saját értelmük által a menny és az egyház dolgaiba bevezettetni akarnak, de mivel ez az isteni rend ellen való, azért mondja az Úr: hogy a tevének a tû fokán áthatolni könnyebb, mert ebben az értelemben a teve általánosságban a megismerést és a tû foka a szellemi igazat jelképezi. Hogy a teve és a tû foka alatt ezek értetnek, azt manapság nem tudják mert eddig azt a tudományt nem fedezték fel, amely azt tanítja, hogy azok a dolgok, amelyek az Igében a betû szerinti értelemben kifejezve vannak, a szellemi értelemben mit jelképeznek. Az Ige részleteiben ugyanis szellemi és természeti értelem van, mert akkor, amidõn a közvetlen a közvetlen összeköttetés megszûnt, azért, hogy a mennynek a világgal, vagy az angyaloknak az emberekkel összeköttetésük továbbra is legyen, azért az Ige a természeti dolgoknak a szellemiekkel való megfelelésében iratott, amibõl kiviláglik, hogy akik azok, akiket a gazdagok alatt abban különösen érteni kell. Hogy szellemi értelemben a gazdagok alatt az Igében azok értetnek, akik az igaz és jó ismerésében vannak és a gazdagságok alatt maguk az ismeretek, amelyek valóban szellemi gazdagságok, az az Ige különbözõ helyeibõl kitetszik, amelyeket meg kell tekinteni: Ézsajás 10: 12,13,14. - 30: 6,7. - 45: 3. - Jeremiás 17: 3. - 47: 7. -50: 36,37. - 51: 13. - Dániel 5: 2,3,4. - Ezékiel 25: 7,12. - 27: 1. - végig Zakariás 9: 3,4. - Zsoltár 45: 13. - Hóseás 12: 9. - Jelenések 3: 17,18. - Lukács 14: 33. - és több más helyen és hogy a szegények szellemi értelemben azokat jelképezik, akik a jó és az igaz ismeretével nem bírnak és azok után mégis vágyakoznak. Máté 11: 5. - Lukács 6: 20,21. - 14: 21. - Ézsajás 14: 30. - 29: 19. - 41: 17,18. - Sofóniás 3: 12,13. - Mindezeket a helyeket a szellemi értelem szerint kifejezve a "Mennyei titkok" címû munkámban 10 227. Sz. Alatt meg lehet találni.
"Mármint a fizikai világhoz való ragaszkodást."
"Tevedes. Mert akkor meg kene halnod. Most."
A szabad akaratból való ragaszkodás nem azonos a kényszerből való idekötözöttségtől.. ami időleges, és nem tehetünk vele semmit. Akkor jár le, mikor itt az ideje.
"Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól"
Nem azt kérem Tőled, hogy vedd ki őket a világból (pl. éljenek aszkéta életet), hanem hogy ŐRIZD MEG ŐKET A GONOSZTÓL!
Nem a "világtól" való elfordulás a cél, hanem a gonosztól való szabadulás, elfordulás!
A "világ" gyűlöli azokat, akik Krisztusban élnek. Ők tagadják ki a Jézusban élőket. Ennek okát az Igében olvashatod.
Még egy fontos vers ebből a szakaszból, ami számomra most reményt adott:
János 17.20.
"Lk. 9.23-25:
Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?
Tehát aki Krisztust akarja követni, meg kell tagadnia a világot."
Dehogy. Aki Jézust akarja követni, lépje át az egóját, és szívből, szívvel kövesse őt (az odaadás a lényeg). Ki meg akarja tartani a fizikai dolgait, egóját, előbb-utóbb elveszti azt, és elvesztegeti emberi születését. Nem azért mert meg akarja tartani (a világot és egóját), hanem mert CSAK AZZAL foglalkozik, hogy megtartsa azt, mással (a benső világával) nem. Aki Jézusért (istenért) feladja egóját, megkapja a megvilágosodást, és megszabadul. Aki megnyeri a világot, mit használ neki, ha előbb-utóbb mindenképp elhagyja (az a fizikai sík egyik törvénye) azt, és közben NEM FOGLALKOZOTT lelkével (szellemével, Jézussal,istennel, stb. nevek..).
Nekem a fenti sorok ezt jelentik, nem azt, hogy tagadjam meg a világot..
"Tehát aki Krisztust akarja követni, meg kell tagadnia a világot."
Mármint a fizikai világhoz való ragaszkodást.
"Azt a világot, amit Isten teremtett, azt a világot, amibe saját képmását, az embert is teremtette?"
Válasz fentebb :)
Azt a világot, amit Isten úgy szeretett, hogy az egyszülött Fiát adta érte?
Mint fentebb. :)))
"Miért fordul el a hívő teljesen attól, aminek csak a rabjává nem kellene válni és miért határolódik el attól is, aki megtartja ezt az arányt?"
Mert rosszul teszi.
"Sok hívő miért nem emlékszik újjászületése előtti saját magára?"
Mert elég rosszul sülne el. Gondold csak végig.
"Miért csak az elfordulás és az elválasztódás a gyakori, az odafordulástól, a megértéstől, az együttérzéstől félti önmagát, hogy a világ rabjává válik? Ez nem lehet a hitbeli gyengeség jele?"
Ez emberi gyengeség.
"Ezert ebben a tekintetben nem lehet aranyokrol beszelni, mert boldog az az ember, aki teljesen megtagadja a megromlott vilag dolgait, azaz egyaltalan nem cselekszi a bunos vilag kivansagait."
Boldog ember az, aki meg akarja ismerni a világot, tudni mi mire való, felismeri azok okát, anélkül hogy kötődne a dolgokhoz.
Tehát aki Krisztust akarja követni, meg kell tagadnia a világot.
Korrekt.
Azt a világot, amit Isten teremtett, azt a világot, amibe saját képmását, az embert is teremtette?
Nem.
Azt a világot, amit Isten úgy szeretett, hogy az egyszülött Fiát adta érte?
Nem!
Node hol a határ? Merthogy szerintem lenni kell ilyennek.
A Galata level jut eszembe, ahol Pal szol a test szerint, ill. a Lelek szerint jarasrol. Hasonloan, a vilag egy resze Istent koveti, a masik meg nem. Amelyik nem ot koveti, azt kell megtagadni, ill. ne azt tegyuk, amit a vilagnak a sotetebbik fele.
Hiszen nem lehetünk érzéketlenek minden baj iránt azzal, hogy ez itt ebben a világban most természetes. A szeretet cselekvő, itt és most - és igen kétes értékü dolog megtagadni azzal, hogy nem a világot kell szeretni.
Egyetertek, hiszen Jezus is azt mondta az aranyszabalyban, hogy szeresd felebaratodat, mint magadat.
Miért fordul el a hívő teljesen attól, aminek csak a rabjává nem kellene válni és miért határolódik el attól is, aki megtartja ezt az arányt? Akit nem ismer, zsigerből miért a világhoz tartozónak véli? Sok hívő miért nem emlékszik újjászületése előtti saját magára? Miért nem reméli a másik emberben is az eljövendő újjászületettet? Miért csak az elfordulás és az elválasztódás a gyakori, az odafordulástól, a megértéstől, az együttérzéstől félti önmagát, hogy a világ rabjává válik? Ez nem lehet a hitbeli gyengeség jele?
Ezert ebben a tekintetben nem lehet aranyokrol beszelni, mert boldog az az ember, aki teljesen megtagadja a megromlott vilag dolgait, azaz egyaltalan nem cselekszi a bunos vilag kivansagait.
Azonban a sulyos kerdeseidre az a valasz, hogy a vilag megatagadasa nem mentesit egyetlen keresztyent sem a misszio alol, megpedig pontosan abba a megromlott, bunos vilagba, ahova be kell ugyan menni (so+vilagossag), de elegyedni veluk (az o bunos szokasaikat, kivansagaikat felvenni) nem.
Biztos, hogy miközben megtagadjátok a világot Jézus követéséért, csak azt tagadjátok meg, ami elvetendő? Biztos, hogy csak attól fordultok el, ami valóban kárnak van?
Erre minden hivo embernek kulon-kulon maganak kell megfelelnie...
"Ejnye, oncogito, hol olvasol te itt olyat, hogy a vilagot meg kene tagadni? "
Jn.17,14-15 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Ebben sincs semmi arrol, hogy a vilagot meg kellene tagadni. Arrol nem beszelve, hogyez a kiragadott sor amiben Jezus az ott eppen korulotte lev tanitvanyokert (aka apostolokert) imadkozik. A kesobbi hivokre vonatkozo imaja 20-tol jon.
"Isten elobbre valo mint te, mint anyad, csaladod, mint barmi mas."
Jn. 15.13: Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
1Ján. 4.16: Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
Megvilagitanad, hogy mit szeretnel kozolni az idezett sor moge idezett szoveggel?
Persze, ha majd színről színre látunk és nem úgy, mint most, tükör által homályosan. Addig azonban rész szerint van mindenkiben egy parányi igazság, tehát egymásra is szükségünk van. Vagy te abszulut biztos vagy a magad helyes útjában?
Ez egy fogos kerdes, amire a valasz egyszerre igen es nem. :) Egyreszt igen, biztso vagyok a magam heleys utjaban. Masreszt egeys helyzetekben nem tudom mi a helyes teendo, mi a kovetkezo lepes, es kemenyen kell dolgoznim hogy megtalaljam. Amit reszelteiben is eleg biztosan latok az elteresek, a rossz utak, az amit biztosan nem szabad tenni. De idonkent a maradek meg mindig tobbfele lehetoseget tartalmaz, es a valasztashoz kulso informaciok kellenenek, mas emberekre vonatkozo tenyek, gondolatok ismerete, ilyesmik.
Isten által vezetve lenni szerinted kizár minden emberi kommunikációt, teljes elszigeteltséget jelent?
Dehogyis. Sot, az emberek megismerese kifejezetten szukseges ahhoz hogy hozzajuk "jo" lehess, egyaltalan hogy segiteni tudj.
De azt hiszem felreertesben vagyunk valahol, en feltettem egy kerdest, amit te nem valaszoltal meg, pedig engem igazan erdekel, hogy szamodra ez a kerdes miert merul fel, es miert keresed pont erre a valaszt. Ezzel szemben ugy ertelmezted, mintha en kifogasolnam ezt az erdeklodest -- amit nem teszek (masokra vonatkozoan).
A határt pedig nem a követésben keresem, hanem az elfordulásban. Merthogy kereszténynek lenni egyuttal elhatárolódást is jelent.
Ezt kifejtenbed, mert nem ertem?
>"...gondolod, ha Jezusra nem hallgatnak, majd rad fognak?"
Visszaolasva amit irtam eleg szemelyes hangvetelu, valojaban az ezt tartalmazo reszt nem neked akartam cimezni hanem "altalanos" fejtegeteskent, hogy predikacio, terites es hasonlok mennyire nem mukodnek. Hogy beszelni csak ahhoz erdemen, aki magatol figyel, aki maga erdeklodik.
>Kedves Pasa én kérdezek és nem kijelentek.
Persze, kerdezel. ;) Oszinten megvallva nekem furcsak ezek a kerdesek, pontosabban nem furcsak, csak egyaltalan nem latom, hogy mire jok. Hogy pl. erre "Akit nem ismer, zsigerből miért a világhoz tartozónak véli?" milyen valaszokat varhatsz, es mit lehet kezdeni a lehetseges valaszokkal.
Ha kicsit jobban kifejtened, hogy tulajdonkeppen mit akarsz megtudni, mi a kereses celja, sokkal jobban lehetne valaszolni is sotetben tapogatozas helyett.
"Ejnye, oncogito, hol olvasol te itt olyat, hogy a vilagot meg kene tagadni? "
Jn.17,14-15
Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
"Isten elobbre valo mint te, mint anyad, csaladod, mint barmi mas."
Jn. 15.13:
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
1Ján. 4.16:
Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
"Hogy mire van elhivasod, hogy mit ker Isten, es mi az o kovetese, azt viszont mindenkinek maganak kell tudnia."
...
"Engem inkabb az erdekelne, oncogito, hogy miert kell ezeket a dolgokat tudni? Nem mindegy? TE tudod, hogy mi a TE dolgod, es teszed is. Nem elegendo ez?"
Persze, ha majd színről színre látunk és nem úgy, mint most, tükör által homályosan. Addig azonban rész szerint van mindenkiben egy parányi igazság, tehát egymásra is szükségünk van. Vagy te abszulut biztos vagy a magad helyes útjában? Isten által vezetve lenni szerinted kizár minden emberi kommunikációt, teljes elszigeteltséget jelent?
A határt pedig nem a követésben keresem, hanem az elfordulásban. Merthogy kereszténynek lenni egyuttal elhatárolódást is jelent.
"...gondolod, ha Jezusra nem hallgatnak, majd rad fognak?"
Kedves Pasa én kérdezek és nem kijelentek.
>Tehát aki Krisztust akarja követni, meg kell tagadnia a világot.
Ejnye, oncogito, hol olvasol te itt olyat, hogy a vilagot meg kene tagadni? Ha mar idezed, olvasd el legalabb. :-o jol neznenk ki. Nem kell esetleg rogton Istent meg Jezust is megtagadni? O,O
Ez a resz is ugyanarrol szol, mint sok masik hely, hogy ujja kell szuletni a Lelekbol, emg hogy kovetni kell Jezust tettekben.
>Node hol a határ?
Miyen hatar? A kovetesben nincs semmilyen hatar. Isten elobbre valo mint te, mint anyad, csaladod, mint barmi mas. [De Isten kovetese csak neha jelenti azt, hogy tenylegesen el kellene szakadnod toluk es szembefordulni. ]
Hogy mire van elhivasod, hogy mit ker Isten, es mi az o kovetese, azt viszont mindenkinek maganak kell tudnia.
Miért fordul el a hívő teljesen attól, aminek csak a rabjává nem kellene válni és miért határolódik el attól is, aki megtartja ezt az arányt?
Ha tenyleg hivo, valoszinuleg megvan neki az oka. Masok meg nem Jezusban hisznek, hanem sajat magukban, vagy elejuk peldakent allitott emberekben szervezetekben -- aztan csinalnak mindenfelet.
Hogy ki melyik csoportba tartozik persze nem az en vagy a te dolgod megitelni.
Foleg beszed alapjan, amikor boven talalkozni olyanokkal, kik mondjak "ezt nem szukseges tenni" de konzekvensen teszik, es akik mondjak "ezt kell tenni" de maguknak eszuk agaban sincs.
>Akit nem ismer, zsigerből miért a világhoz tartozónak véli?
Ez eleg latvanyos jele Jezus nem-kovetesenek. ;-) Javaslom hogy az itelkezoket nyugodtan hagyd ott, a port is verd le a labadrol, legfeljebb akkor foglalkozz veluk ha hozzad jonnek azzal a szandekkal hogy toled tanuljanak. (Aminek elenyeszo az eselye.)
Aki meg a sajat eletfilozofiajahoz keres a Bibliaban tamogatast, megtalalja, tokmindegy mit akar kihozni. Legeyn kirekeszto, gyulolkodo, inkvizitor akar. Vagy szimpla nemtorodom aki elveti az oromhirt, es helyebe par kiragadott sort tesz pl. Janos levelebol. De ezeket hiaba derited fel, gondolod, ha Jezusra nem hallgatnak, majd rad fognak? Ahogy anno is volt Mozesuk, Illesuk, es mire mentek vele.
Miért csak az elfordulás és az elválasztódás a gyakori, az odafordulástól, a megértéstől, az együttérzéstől félti önmagát, hogy a világ rabjává válik? Ez nem lehet a hitbeli gyengeség jele?
Az elfordulas nem a hitbeli gyengeseg, hanem a hit hianyanak a jele. (altalaban -- mint emlitettem leeht masra is elhivott valaki, de a lelek gyumolcseit latod.)
Engem inkabb az erdekelne, oncogito, hogy miert kell ezeket a dolgokat tudni? Nem mindegy? TE tudod, hogy mi a TE dolgod, es teszed is. Nem elegendo ez?
Node a másképpen való viszonyulás pont azt jelenti, hogy nem tarom olyan fontosnak többé mindazt ami a világhoz köt. (pénz, gazdagság, hatalom, szenvedély, emberektől való túlzott függőség) A kérdésem pedig az, hogy ebben a másként való viszonyulásban hol a határ?
En nem altom, hogy az itt soroltakban miert kellene akarhol hatarnak lenni. Es hogy miert volna a vilagtol elfordulo az, akit nem erdekel a penz, hatalom, dicsoseg. Mintha ezek alkotnak a vilagot, es nem ezek lennenek tenyleg altalaban felelosek azert, hogy az ember _tobbe nem latja a vilagot_. Pont ahogy Jezus mondja. :)
Isten igéje arról beszél, hogy aki az Úr tulajdonával jól sáfárkodik, annak Isten még többet ad. (megduplázza)
Addig mehet ez a folyamat, ameddig a sáfárból nem lesz "rossz sáfár", és Úra el nem számoltatja.
Tudod hogyan jellemzi Isten igéje a "rossz sáfárt"?
Még egy kérdés:
Ki minősít? Azok az irigy emberek, akiknek tulajdonosi szemléletű az élete, akiknek a vagyonuk mindig is kevés lesz? (legyen az tíz forint, vagy tíz millió forint)
Értelek. Igen, meg kell tagadnia addigi világfelfogását, de azért, hogy vmi újat, jobbat létrehozzon. Minden változás fájdalmas - az a kérdés megéri-e.
A határ egyénenként változik.
A világhoz kötődés más formája a lényeg!
Jézus is sokat használja a "sáfár" szót.
Az általad felsorolt lista miben léte nem változik, hanem az ezekhez való hozzáállásom, viszonyom!
A lényeg:
NEM TULAJDONOS, SÁFÁR (MEGBÍZOTT GAZDÁLKODÓ, AKIT A TULAJDONOS MEGBÍZOTT ÉS IDŐVEL ELSZÁMOLTAT)
Node a másképpen való viszonyulás pont azt jelenti, hogy nem tarom olyan fontosnak többé mindazt ami a világhoz köt. (pénz, gazdagság, hatalom, szenvedély, emberektől való túlzott függőség) A kérdésem pedig az, hogy ebben a másként való viszonyulásban hol a határ?
A világot megtagadni, nem érteni vele egyet sokkal egyszerűbb feladat, mint önmagam "igazságainak" a megtagadása.
(A "világ" számomra itt valóságot, igazságot jelentő szó. Én így értelmezem a kérdésed.)
Tudod milyen érzés az, amikor valaki évtizedekig hangoztat és hírdet egy általa látott valóságot, ami saját maga előtt lelepleződik és tisztán meglátja ennek hamisságát?
Hát ennek "kivégzése" azzal a keresztel, amit hordasz, már inkább nehezebb feladat, és Krisztusi létforma.
Krisztus követéséhez ezért kell a kereszt. Ez a kereszt (a magam keresztje) segít abban , hogy Őt követve az "igazságaimnak" meg legyen a helye.
A régi,rossz viszonyulását a világhoz kell megtagadnia(=átalakulni), a hibáit, korlátait és nem a világot.
Új alapokra kell helyeznie a viszonyát a világgal.
De nem kell megtagadnia azt.
Kedves morte, ha szerinted félreértelmezem azt, hogy az embernek megtagadni korábbi önmagát azt jelenti, hogy megtagadni mindazt ami a világhoz köti, (tehát ezzel egyidejüleg megtagadja a világot), akkor szerinted mit jelent az: megtagadni önmagad?
Szerintem az egyetlen, amit követnünk kellene az a saját lelkünk, hiszen az mindenkinek ugyanolyan, mint Jézusnak volt. Csak az a különbség, hogy ki mit hisz el saját magáról.
Bár nem vagyok keresztény (sem), de szívesen válaszolnék.
Félreértelmezed az idézetet. Nem a világot kell megtagadni, hanem önmagát. Azaz hátat kell fordítani régi, önző, hitetlen, korlátolt életének, hogy a célnak szentelje az életét.
"Mert mit használ, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?"
Ez nem a világ megtagadását jelenti, hanem azt, hogy mit számít, ha az anyagi javakat, e földi világot megnyeri magának, miközben elveszti önmagát, hitét, becsületét, stb.
Elsősorban keresztények részére nyitottam a topicot, de mindenképpen azok részére, akik nem alapból tagadják a témát.
Lk. 9.23-25:
Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?
Tehát aki Krisztust akarja követni, meg kell tagadnia a világot.Azt a világot, amit Isten teremtett, azt a világot, amibe saját képmását, az embert is teremtette? Azt a világot, amit Isten úgy szeretett, hogy az egyszülött Fiát adta érte? Azt a világot, ahova Jézus nem azért jött, hogy elveszejtsen, hanem azért, hogy megmentsen? Nyilván hogy nem erről van szó. Nyilván hogy az a megtagadandó, ami a gonosz munkája itt a földön, ami mulandó, sőt eltörlendő.
Node hol a határ? Merthogy szerintem lenni kell ilyennek.
Hiszen nem lehetünk érzéketlenek minden baj iránt azzal, hogy ez itt ebben a világban most természetes. A szeretet cselekvő, itt és most - és igen kétes értékü dolog megtagadni azzal, hogy nem a világot kell szeretni.A igaz, a keresztünket vinni kell, de a sajátot (!) - és nem másét megnehezíteni, vagy éppen csak közömbösnek lenni vele.Jobbítani akarni a környezetben egyenlő lenne késletetni akarni az elkerülhetetlent, aminek be kell következni?
Miért fordul el a hívő teljesen attól, aminek csak a rabjává nem kellene válni és miért határolódik el attól is, aki megtartja ezt az arányt? Akit nem ismer, zsigerből miért a világhoz tartozónak véli? Sok hívő miért nem emlékszik újjászületése előtti saját magára? Miért nem reméli a másik emberben is az eljövendő újjászületettet? Miért csak az elfordulás és az elválasztódás a gyakori, az odafordulástól, a megértéstől, az együttérzéstől félti önmagát, hogy a világ rabjává válik? Ez nem lehet a hitbeli gyengeség jele?
Biztos, hogy miközben megtagadjátok a világot Jézus követéséért, csak azt tagadjátok meg, ami elvetendő? Biztos, hogy csak attól fordultok el, ami valóban kárnak van?
