Nem elmelet, inkabb otlet: hogyan lehetne 'megoldani' a szegenyseget.
Diohejban: alapellatasra mindenki jogosult (szallas, etkezes, ruhazkodas, orvosi ellatas), penzbeli segely nincs, viszont mindenki kaphat munkat.
Kifejtve: a szegenyseg legfobb baja, hogy az ember kikerul a tarsadalombol, ugy erzi, magara marad, ezekutan - mivel vesztenivaloja nincs - nem koti semmilyen erkolcsi gat, kulonosen, ha a csaladjaval egyutt van bajban. Masreszrol, a penzbeli segelyezes konzervalja az allapotokat, ki megy el dolgozni, ha alig kevesebbet kap semmittevessel?
Utobbit elkerulendo, az alapellatas lehetne szandekosan kenyelmetlen, tomegszallas, egyszeru etelek, ruhak, igy az osztonzo ero megvan, hogy munkat vallaljon az ember. Munkat egy ilyen helyen konnyu talani, eleg, ha tabor onellatasra rendezkedik be, vegigvive a teljes lancot a novenytermesztestol/allattenyesztestol az etelig, az alapok asatol a hazak felhuzasaig. Utana lehet epiteni kenyelmesebb hazakat is, amit kiberelhetnek az ott dolgozok, es igy tovabb. Aki mar eleg tapasztalatot szerzett, az tud talalni szaktudast igenylo munkat is. Termeszetesen lehetne tanulni is, igy pl. eleg ido utan lehetne helyben adatbevitelt vagy call-center - jellegu munkakat is vallalni.
Azt, hogy mennyivel olcsobb ez az allamnak, lenyegeben elhatarozas kerdese, diktatorikus modszerekkel meg lehet oldani, hogy a kantinban csak sajat termelesu dolgok legyenek, jo dragan, igy akar meg nyerhetnenek is rajta a tobbiek, de ez nem lehet cel, rendes korulmenyek kozott szinte biztosan sokba kerulne, hiszen a legtobb termeket mar mindenhol nagyuzemi tetelben allitjak elo, keves elomunkaval, amivel arban nem lehet versenyezni. De ez meg jo is lehetne, mivel sok termelesi kapacitas egy orszagban osszpontosul, ami a tobbi orszagban leepitest es tudas elveszteset okozza, egy ilyen modon megorzott es aktivan gyakorolt tudas segitene ilyen helyzetben (egy pelda: mondjuk Kina elviszi a ruhaipart, Franciaorszag a libamajtermelest. Ha egy ido utan agresszivan arat emelnek, akkor semmit sem lehet tenni, mivel a helyi ipar reakcioideje tobb ev (toke kell az uj uzemek felhuzasahoz, embereke kitanitasahoz, a termeles felfuttatasahoz))
Persze megoldando kerdesek aztan vannak szamosan, pl. a kiszolgatatott helyzetben levo emberek megvedese (egyik lako rendszeresen elszedi a masik penzet, a taborvezeto hatalmaskodik az emberek folott, egy lako annyira devians, hogy semmilyen munkara nem alkalmas, viszont koltopenz (cigi, alkohol) nelkul kezelhetetlen, es igy tovabb)
vannak ételek, amik elkészítése nem igazán főzés, hanem szociális cselekmény, amennyiben az egyéniség és a közösséghez tartozás kifejezésére egyaránt szolgál. ezek az ételek jellemzően könnyen elkészíthetők, és jól variálhatók, azaz sokféle paramétert változtatva a végeredmény lényegében ugyanaz marad. ezeket az ételeket kultikusan szokás elkészíteni, mindenkinek van róla elmélete, így az igazi, úgy az igazi, vannak szertartások, eljárásrendek. mindez alapján a nagy "mi"-n (nemzeten, tájegységen) belül alcsoportok hozhatók létre, akik így csináljuk, mert tudjuk, hogy így az "igazi". az alcsoporton belül is van szabadság, van mód a saját egyéniségünk kibontakoztatására az elkészítés módjában. a módszerek keverhetők is, van áruló elkészítési mód, eretnek elkészítési mód, stb.
a legjobb magyar példa erre a pörkölt. ha az ember hagymát, paprikát, sót, vizet és húst együtt főz, abból pörkölt lesz. hogy aztán pontosan milyen húsból, kell-e pirítani a hagymát, kell-e sütni a húst, meddig, mikor kell beletenni a paprikát, kell-e bele kömény, paradicsom, bors, zöldpaprika, mennyire legyen erős, zsír, olaj, szalonnazsír, csak ilyen szalonna zsírja, egyáltalán nem kell bele zsiradék ... ez a dolog szociális része. az eredmény szempontjából majdnem mindegy, de a lényeg nem az eredmény, hanem a módszer. ha úgy tetszik, ez már a keleti filozófia, nem a végeredmény számít, hanem az út, amin odaérünk!
az olaszok társadalmi étele a pizza. az elkészítés mediterrán a javából: temperamentumos, laza és szabad(on ízesíthető mindenféle finomsággal). a pizza olyan, mint egy amatőr szerelmes vers: nem olyan nagy szám, de lehet vele üzenni mindenfélét, lehet eltalálni, vagy nem eltalálni a másik ízlését, szive vágyát.
Jobban elolvasva, látom, te nem csak a kezdeteket írtad, úgyhogy folytatom én is. Azzal, hogy az evolúció fogalmát (némelyek értelmezésében Sátán, bár Popper csak a bensőséges Azázel néven említi, szinte mint egy rokont) sem dobnám ki teljesen, mert ha jobban visszagondolok, voltak időszakok, amikor Isten pihengetett, például a hetedik napon, s ilyenkor mindig hozhatta a formáját Evolúció is. A Teremtés előtt persze ő sem létezett, de a Teremtéssel végtelen sokfelé szakadtak a dolgok, és a végtelen sok között természetesen Evolúció is létrejött. Persze a Teremtés közepette nem sok mindent tudott csinálni, egyszerűen csak azért, mert sokkal lassúbb, mint Isten, akinek csak gondolnia kell és íme terem. Kezdetben idő sem vala, márpedig az evolúcióhoz idő kell.
Zseniális biológusaink, teológusaink és egyéb lángelméink ott tévednek nagyot, amikor a világot szokás szerint fekete-fehérben akarják látni. Lelküket nagymértékben megnyugtatná az, ha kijelenthetnék: „Egyértelműen csak Teremtés!”, esetleg: ”Egyértelműen, csak Evolúció!”. A valóság az, én most elárulom: a kettő együtt igaz. Istennek időnként (ha épp nem volt lusta) ötletei támadtak, olyasformán, mint a tűzijáték, és elborították a világot. Aztán, ha megunta, vagy elfáradt egy-egy brainstorming után, a megteremtett dolgok és formák továbbvariálták önmagukat, a beléjük épített változni és cselekedni akarás alapján. Evolúció pedig örült, hiszen első öntudatra ébredése óta rivalizált Istennel.
Abban viszont látod, jó helyen tapogatózol, hogy nem csupán Isten teremtette a világot s benne az embert (ámbátor nem is a Sátán, ő csak tréningezi), hanem az ember is Istent. Isten kezdetben roppant primitív vala, csak teremteni, elvárni és büntetni tudott. Az ember az, aki folyton jobb és szeretőbb Istenné teremti Őt újra. De nagyon előrerohantunk: ez már Jób könyve és az Újszövetség.
Isten nagyon unatkozott. Mi, akik nem vagyunk istenek, el sem tudjuk képzelni milyen iszonytató az Isteni Unalom. Ha valamelyikőtök, talán éppen te, pint, próbálta már, milyen az az unalom, amikor az ásítozáshoz már nem is elég nagy a szád és ha nem történik valami, akkor rögvest de azonnal leakad az állkapcsod a helyéről, akkor szorozd be ezt az unalmat (x²*∞ + 1)³-nel és közelítőleg megkapod, milyen is lehetett.
Így morfondírozott magában, merthogy csak egymaga volt: „Én az Isten, bár hatalmas vagyok és dicsőségem végtelen, honnan tudhatnám, hogy tényleg így van-e, ha nincsenek kicsik, amikhez képest hatalmas lehetek és dicstelenek, hogy jól látsszon dicsőségem. Én EGY vagyok és minden énbennem van, ha nincs kivülem semmi sem, akkor ha jobban odanézünk, tán én sem vagyok. Az EGY olyan kietlen és puszta és olyan sötét és mélységes, hogy szinte meg sem lehet különböztetni a nullától. Ha legalább KETTŐ volnék, már tudhatnám, hogy létezem. Lennék önmagam s lehetnék egyúttal önmagam ellentéte is. Ellentmondanék önmagamnak és kiegészíteném önmagam. Látszana fényem a sötétség előtt, és sötétségemet körülövezné fényem. Pólusaim között villannék át végtelenszer és minden villanásnál érezhetném létemet.
Nos, ha bizonyíték kellene létemre, mi lehetne jobb bizonyíték, mint a Teremtés maga?” – mondá az Úr, azzal készített gyorsan egy SWOT-analízist és látá, hogy jó. És ekkor az Úr megteremté a dualitást.
„Mondá Isten: Legyen világosság. És lőn világosság. És elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől …”
Így kezdődött.
Kezdetben volt az isten és a sátán. Mindketten egyazon pontszerű szingularitásban foglaltak helyet. Az isten dolga az volt, hogy alkosson, tervezzen, hatalmas rendszerekben gondolkodjon. Az isten maximalista volt, afféle bogaras mérnök fajta, aki évekig totojgatja az elképzelést, gyűjti az alkatrészeket, papíron tervez, majd ha nekikezd, akkor is évekig reszelget egy fogaskereket, amig úgy nem fordul, zörgés nélkül, ahogy kell. A sátán dolga az volt, hogy kritikusa legyen isten művének. A sátán hamar megtalálta minden terv gyenge pontjait, árnyoldalait. Ugyanakkor realista is volt, sürgette az alkotást, mégha nem is lesz annyira tökéletes, de jobb ma egy veréb.
Az istent azonban nagyon idegesítette a sátán, mert nem zavarta az emelkedett tervezgetést, és tetteket sürgetett. Ezért így szólt az isten: tágulj! És a sátán tágulni kezdett. Mivel így a sátán véges méretet ért el, szemben az isten továbbra is pontszerű voltával, a sátán ezentúl csak teljes térfogatának nulla százalékával érintkezett az istennel, eképpen a köztük levő kommunikáció is nulla százalékára esett vissza. Ez gyarkolatilag azt jelentette, hogy a sátán hatása az istenre megszűnt.
Az isten azóta is tervezi a világot, és a sátán sürgetése nélkül soha nem is kezd majd bele a teremtésbe. A sátán azonban az isten cinkelése hiányában rettenetesen unatkozni kezdett, míg végül elhatározta, hogy egymaga fog világot teremteni. Mivel ő ehhez nem nagyon értett, az istennel folytatott beszélgetések emlékét hívta segítségül, és megpróbálta kitalálni, hogy az isten milyennek akarta a világot. Mivel a téridőnek más része nem volt, saját magából kezdte kialakítani a világ darabjait, először gázködöket sűrített, majd spriálba formálta őket, és csillagokat formált. Eközben saját alkotását cinkelte.
Hosszú évmilliárdok alatt a sátán köznapi szóval élve beleőrült a magányba, és szép nagy darab tudathasadást fejlesztett ki, azaz kifejlesztett magában egy isten-személyiséget, aki a teremtéssel foglalkozott, valamint megmaradt a saját régi sátántermészete. Ez a belső istenszemélyiség persze nem teljesen olyan, mint az igazi isten. Nem szabadulhat valódi, sátántermészetétől, terveinek lényege a hiba, a diszharmónia, az esetlegesség, az összecsapottság. Olyan ő, mint amilyen istent a sátán szeretett volna maga mellett. Ugyanakkor azok a rossz tulajdonságok is összegyűltek az isten-személyiségben, amiket a sátán dühében gondolt az igazi istenről, például a kegyetlenség, a hatalmaskodás, az önteltség.
Erdekes, hogy a gondolatok neha patakok modjara viselkednek - aramlanak, dagadnak, s bar messze a forrasuk, osszetalalkoznak.
1. Az "Edentol keletre"-ben idezi Steinbeck a Bibliabol reszt, amikor Adamot elkuldi Isten a Paradicsombol, utravaloul adva neki, hogy sok kisertes fog erni, amde uralkodni tud folotte. Azaz, megadatott szamara a kulonbsegteves kepesseg jo es rossz kozott, ove a dontes szabadsaga, _de_ ezaltal vallalnia is kell a felelosseget is a donteseiert.
2. A Zengo koruli hirveres remelem, elinditott vegre valamit. Ugy erzem, a szocializmusban ugyan nem volt beleszolasunk semmibe, de cserebe biztositottak a jogainkat - keres nelkul. A mostani vadkapitalizmusban lenyegeben barmit el lehet erni, ha eleg vehemensen kepviseli egy csoport az erdeket - a baj csak az, hogy ez az erdek serthet engem, vagy akar a tulnyomo tobbseget is, ezert kellene minden vitas kerdesben osszefogni. A mult heten eljutottam oda, hogy a "politikusok"-at sem erzem hibasnak, persze, tomik a zsebuket, es gatlastalanul kiszolgaljak a nagyon tehetsegesen szervezodo "vallalkozo"-kat. Vegulis csak ugy viselkednek, mint amikor a lovak erzik, hogy senki sem tartja a gyeplot, es a sajat fejuk utan mennek. Ez persze nem jo, de: lehet tenni ellene ugy, hogy egyik part sem tudja a sajatjanak beallitani a tiltakozast. Meg lehet akadalyozni az ertelmetlen, es megkerdezesunk nelkul hozott donteseket. Egyszoval: megvan a lehetosegunk es a kepessegunk arra, hogy tegyunk az altalunk rossznak tartott dolgok ellen. Ezutan viszont mar a mienk a felelosseg.
Nagyon sok nagy marhaságot nem írtál, de a kasztok helyett lehetett volna más szóval élni, mert totál zavaró, és egyáltalán, pont nagyon rossz példa.
Nyilván ismered a kasztrendszer felépítését, hiszen valamennyire hivatkozol is rá, de annak alapvető lényege nem abban van, hogy azért nem akarnak az emberek a kasztok között mozogni, mert nincs rá reális esély. Az igazi kasztrendszerben egyáltalán nem akarnak mozogni az emberek, mert elfogadják a vallási alapú predesztinációt.
A másik dolog, amivel vitatkoznék, az a szocialista eszme – értelmiségi párosítás. Az értelmiségi az egyetlen réteg talán (és nem véletlenül rétegnek, és nem osztálynak hívják), amely az első pillanattól, még a torzulás előtt tisztában volt azzal, hogy ennek az egyenlősdinek se füle, se farka. Hiszen mér lesz értelmiségi valakiből? Nyilván nem azért, mert azt várja, hogy majdcsak ő is egyenlő lesz a nagy egyenlőségben, mert hiszen ez a rend, ez a nép és az ő szíve vágya. Ő értelmiségi voltával akar egyenlőbb lenni.
És döbbenetes szakadék volt mindig minden rendszerben: erős ősember és gyenge, rabszolgák és rabszolgatartók, patríciusok és a plebsz, földesúr és jobbágy, tőkések és munkások, pártvezérek és bányászok között.
És én igenis el tudom tölteni a szabadidőmet hasznosan, mert megvan az a lehetőségem, hogy kizárom az információt az otthonomból. Lehet, hogy emiatt aztán nem leszek a világ ura, na de azt nem is akarhatjátok.
Tétel megfogalmazása: pisilés közben nem szabad köhögni.
Bizonyítás: Ma délelőtt pisiltam, közben el kezdtem köhögni. Testem (a gyönyörű) rázkodni kezdett,először csak függőlegesen majd vízszintesen is.Az erdemény körbe húgyoztam magamat.:)Őrült szerencsémre egyedül voltam a klotyón:)
Összegzés: vagy köhöjünk vagy pisiljünk, de e kettőt nem ajánlatos együtt művelni:)
Az ember egy olyan lény, hogy az ösztönei és primitív vágyai mentén cselekszik, pont mint az állat. Az ész csak arra való, hogy feladatokat oldjon meg. Ha mondjuk át kell jutni a folyón, jön az ész, és segít. De abba sohasem szól bele, hogy mit döntsünk egy nehéz helyzetben, hogy udvaroljunk-e egy n?nek (csábítsunk-e férfit), hogy mit együnk, mit mondjunk stb. Az ész másik feladata, hogy utólag logikus magyarázatot találjon a tettekre. A magyarázat logikusságának szintje a szellem képességei által, a lustaság által, valamint az elvárások által meghatározott. A mai társadalomban jellemz?en alacsony szint?.
Ha valaki ilyen eredet? indoklással áll el?, meglehet?s antiszociális magatartásnak számít logikai hibákat kimutatni az érvelésében. Annak tudat alatti jelentése az, hogy "kétségbe vonom a jogodat, hogy ezt tegyed". Vagyis támadás. A válasz ösztön-mélységb?l jöv? ellentámadás lesz, vagy nyersen, vagy pedig az el?z?ek értelmében ál-érvelésbe csomagolva. Döbbenetes viták bontakoznak így ki, akárha süketek párbeszédét hallgatnánk. Ha meg a mélybe tekintünk, sima agancspárbaj az, csak nem olyan szép.
Hogyan írjuk meg a legsikeresebb könyvet?/center>
Első ötlet, hogy magából a definícióból — ti. ez a könyv tetszik a legtöbb embernek a világon — indulunk ki. Ebből a tömegből vegyünk ki egy reprezentatív mintát, lépjünk velük online kapcsolatba. A technikai kérdésekkel itt nem foglalkozom. Kezdjük el a könyvet írni, egyből felmerül a kérdés, mit írjunk, mi legyen a következő szó, mi legyen a következő betű? Mi más, mint amire a tömeg szavaz? Próbáljuk végig az összes karaktert, amelyik a legjobban tetszik a plebsznek azt hagyjuk meg. Jöhet a következő betű! Hogy mikor kell leállni, azt is a közönség mondja meg, teljesen gépiesíthető. Ennyi! Kész a legsikeresebb könyv.
Nem biztos. Ki garantája, hogy a legsikeresebb könyvnek az eleje is a legsikeresebb? Olyan ez, mint az evolúció. A maga módszerével biztos a legjobbat hozza ki, de pl. a kereket nem tudja „feltalálni”, mert az túl komlpex, nem lehet lépésenként megvalósítani.
Második ötlet, alkalmazzuk észrevétlenül a könyvünkben a hipnózist. Szuggeráljuk bele az olvasóba, hogy EZ A KÖNYV A LEG-SI-KE-RE-SEBB! Az agresszív befolyásoláskor arra is figyeljünk, hogyha valaki rájönne a turpisságra, egyből el is felejtse. Ha valaki erre is rájönne, azt öljük meg!
igen, itt van egy gondolat, ami mellett nem szabad elmenni. a földön van nagyon sok kutató, tehát aligha találni olyan területet, amit nem vizsgálnak. tehát ha az az érzésünk, hogy nem foglalkoznak valamivel, az azért van, mert
1. nem hallunk róla a fókuszban
2. nincs eredmény
a második pont a könnyű eset, azt értjük. vannak nehéz ügyek, meg vannak "könnyű" ügyek. azért az idézőjel, mert mondjuk az űrkutatást nem nevezném éppen könnyűnek, de folyamatos és kézzelfogható eredmények elérhetők, míg mondjuk a bermuda ügyben csak a tehetetlenség van.
de igazán nem az űr és a bermuda között van a szakadék, mert igazság, hogy tekinthetjük a bermuda háromszöget egy kis darab űrnek itt a földön. az igazi gáz ott van, hogy még önmagunkat se ismerjük, nem tudunk megoldást a depreszióra, rákra, szegénységre, környezetpusztításra sem. márpedig ezekbe beledöglünk. de az emberiség továbbra is megy a végtelen horizont felé, amíg meg nem botlik.
Pint, egy Neked való elmélet, mert azt hiszem, értesz a főzéshez. Persze lehet, hogy ilyenformán (hogy főzéssel kapcsolatos) ez nem is elmélet.
Ma pulykamellből, kukoricából, póréhagymából, különféle fűszerekből csináltam ebédet. A módszerem a következő (és egyben egy elméletet is alkottam): mivel a pulyka könnyen elkészíthető hús, a húscsíkokat, a hagymakarikákat, a kukoricát egyszerre szoktam olajon feltenni teflonserpenyőben, s a fűszereket (só, bors, olaszos és görög fűszerkeverék) is egyszerre szoktam rátenni. Minden hozzávaló enged valamennyi levet, s az én véleményem szerint jobb így csinálni, mint előbb megsütni kissé a húst és utána hozzátenni a többit. Hogy miért? Mert ha csak simán, fűszerezve kezdeném el sütni a húst, a húslé jellegzetes, de nem túl jó ízt ad a fővő húsnak. Szerintem így egyben, minden hozzávalónak a megfelelő, egymástól átvett, egyformán fűszeres és jó íze lesz, mire olyannyira lefő róla a lé, hogy sülni kezd. Így tudok ezekből a hozzávalókból igazán jó étket csinálni. Persze vitába is lehet velem szállni, de ... elméletnek jó?!:)
Szerintem ez a kettő nem teljesen fedi egymást. Az, hogy nem tudjuk, mi van a Bermuda-háromszögben, mégis az űrt kutatjuk idegen lények után, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember az előtte levő problémák megoldása helyett távolabbi problémát keres. Amíg az ember értelme számára mindkét kérdéskör felfoghatatlan, nem lehet ilyen szétválasztást tenni. Ki a megmondhatója, hogy a Bermuda-háromszög megoldása közelebb van hozzánk, mint egy idegen civilizáció felfedezése? (Egyébként úgy gondolom, ilyen formában a kijelentés, miszerint senki nem vizsgálja a bolygónkon tapasztalható szokatlan jelenségeket, nyilván nem igaz. Valószínűleg egy adott pillanatban egy sereg tudós ember kutatja a Bermuda-háromszög esetét, mint ahogy számos olyan kutatás folyik, amelyről az átlagembernek fogalma sincs, csak éppen nincs még megoldás, ezért nem hallunk róla. Ezeket a dolgokat elhallgatják előlünk, akiknek magasztosabb célok felismerésének birtokában érdekében áll, hogy egy “projekt” mérhetetlen anyagi és átlagos emberi mértékkel túlságosan “fikciós” oldalát a tömegek ne ismerjék meg. Ez persze nem is baj, hiszen nem mindenki gondolkozik a tudomány szintjén.) Talán – feltételezhetőleg – nem érkeztünk el még arra a szintre, hogy bizonyos dolgokra racionális magyarázatot találjunk, vagy egyáltalán, hogy értelmünkben a “racionális” definíciója megváltozzék ahhoz, hogy kitáguljon a látókörünk. Még a legnyitottabb ember is nehezen jut el odáig, hogy emberi léptékekkel mérve óriási felfedezés birtokába jusson. Egyszerűen nincs még meg rá az értelmi felkészültsége. A technika történetében nem ritka az ilyen egyszerűsített példa: az első embert is hülyének nézték, aki távírót, tengeralattjárót, telefont, léghajót stb. épített. S az elméleteket többnyire a már meglevő átörökített és részleteiben kibővített fizikai tudásra alapozzák, de nem számolnak azzal, hogy mindez egy másik bolygón akár teljesen értelmetlen is lehet. Így ez egyelőre egy saját farkába harapó kígyónak látszik: ahhoz, hogy új felfedezéseket tegyünk, ki kell zárni a mai értelemben vett ésszerűséget a folyamatból, viszont leginkább az új felfedezések fogják bővíteni a racionalitás fogalmát.
Igen valószínű, hogy az ember valóban semmit nem fog tudni kezdeni egy földönkívüli üzenettel. Még az sem biztos, hogy bármilyen egyetemleges kommunikációs jelrendszer képes lenne erre a feladatra, még a matematika sem, akármilyen számrendszerről legyen szó, hiszen egy másik civilizáció számára fejlettségétől függetlenül nem biztos, hogy mindenképp értelme van. Az emberi értelem szándékától függetlenül magyaráz bele az elméletekbe olyanokat, hogy amit mi elértünk, az feltétlenül létezhet valamilyen formában egy másik bolygón is. Éppen ezért az is lehetséges, hogy már rég kommunikáltak velünk, csak nem vettük észre, mert hiányzik az az érzékszervünk, készülékünk, rádióhullámoktól függetlenül akármilyen berendezésünk, amellyel “vehettük volna az adást”. Talán egy totál más dimenzióban kellene gondolkodni, hogy ebből bármit is észlelhessünk.
Az meg, hogy az ember a magasztosabb célokat tűzi maga elé, és azt kutatja, holott léteznek “földi” problémák is, összhangban állhat mohóságával és a tökéletességre való törekvésével. Ha az ember úgy érzi, közel van ahhoz, hogy “kinyújtózzon” és – szó szerint – magasabbra tekintsen fejlettségénél, koránál és értelmi képességeinél, minek turkáljon a “földben”? A Bermuda-háromszög csak egy probléma, míg az űrben olyan sok minden más lehet. Az is elképzelhető, hogy csak az űrben tapasztaltak segítségével érthetjük meg azt is, mi van a Bermuda-háromszögben. Persze ez a vágyakozás átörökített “vallásos” tudatalatti motiváció is lehet, hitétől, illetve annak hiányától függetlenül mindenkiben, pontosabban maga az a törekvés – az ismeretlenség után akár önpusztító kíváncsiság árán is –, hogy megpróbáljon felérni egy számára felfoghatatlanhoz, egy földöntúli értelemhez, egy magasabb rendű lét szintjére, hogy a világ és a létezés értelmére rájöjjön (Persze van, akinek ehhez Isten is elég.) Annak ellenére, hogy nem minden szép és jó, amire az emberiség eddig rájött és értelmével felfogott, van egyfajta reális motiváció az emberben, hogy bármit elfogadjon, csak a bizonytalanságot ne. Na és persze az egyedüllétet, mert értelmes elgondolásai alapján (fény, víz, levegő = élet) meg van győződve arról, hogy az emberiség mint élet nincs egyedül. Így arra már kevés motiváció jut, hogy az ember elgondolkozzon: egy másik civilizáció felfedezésével mennyiben fog az emberiség vagy közvetve saját maga létezésének okára választ kapni. Mit tudunk meg, ha már “ketten” leszünk? Talán csak ugyanazt, amit a másik is tud. Persze mindez nem elmélet, pusztán eszmefuttatás, amely ráadásul nem is új kutatási terület, jó része már korábban kipattant mások fejéből.
Tegyük fel, hogy dohányos az ember és busszal közlekedik. Érdekes - saját hatáskörben elkövetett - népi megfigyelésem, hogy ha rágyújtok, akkor rögvest meg fog érkezni a jármű. Vajon miért van ez?
a verzió) pont eluntam a várakozást és nem figyeltem eléggé a környezeti tényezőkre (pl. hanghatás).
b) a busz valahogy megérezte, hogy én itten füstölök és legott közeledik, hogy elnyomja a cigarettaszagot a saját fertelmes bűzével.
c)...
igen, valami topikban előjött hasonló. akkor ígértem egy elméletet erről, de még nem dolgoztam rajta. most akkor már nem halogathatom tovább. eredmény esetén jelentkezem!
hm, hm, új kutatási terület. eleinte mindíg nehéz. segítséget elfogadok!
kedves Pint, gondolkodtam elméletgyártáson, de csak amolyan elméletecske, gondolat jutott az eszembe. A következőről van szó... mi a véleményed arról, hogy még a Földet sem ismerjük és mégis az űrt kutatjuk?! Pl. nem tudjuk, mi történik pontosan a Bermuda-háromszögben (tudom, hogy vannak elméletek, de senki nem jött vissza, hogy elmondja, mi is az igazság...). Nem tudjuk, homokba dugjuk a fejünket, s mást keresünk, amit még nem értünk és ismerünk. Nincs sok jelentősége pillanatnyilag, hogy mi is van az űrben, mert egyhamar úgysem tudjuk a megszerzett tudást hasznosítani. Igaz, a Bermuda-háromszögről sem tudunk olyasmit kideríteni talán, ami hasznunkra lehet, de mégis... Egy ismerősöm azt mondta, hogy az egy földi feketelyuk... Nem tudom. Ezen gondolkodtam.
mondjuk ez nem biztos, hogy idevalósi téma, de nem számít. egyébként egyetlen hozzáfűzést tennék: nálunk van egy tanár, aki hazazavar a vizsgáról, ha rövid szoknyában, vagy pláne kivágott blúzban merészkedsz vizsgázni. még nem volt szerencsém hozzá.
