Megjelent Probatbicol? Nahát.
Beszéljünk a Demény díjról.Demény Pál volt a az MKP Demény frakciójának vezetője, és tudjuk a kommunista pért halála a frakciózás.Rákosi azonnal lecsukatta,már 46-ban, ült is ötvenhatig. Csak akkor engedte ki Péter Gábor,amikor itt voltak a moszkvai jó elvtársak ,és keresték Deményt.Akkor felhozták a pincéből,felöltöztették betették a moszkvaiakkal az operaházi diszpáholyba,majd,amikor elutaztak visszarakták a börtönbe.
Nos,ha Demény most élne, és megtudná milyen csirkefogók kaptak az ő nevével díjat, valószínüleg megtagadná a pártját.
Amúgy magyarázza már el valaki, hogy milyen alapon kap bármiféle díjat egy ilyen beszélgetős műsor? Ha persze politikai alapon kap, akkor azt nem kell megmagyarázni. Akkor csoda, hogy a rendező, kameraman, megvilágosító, sminkes stb. nem kap valami díjat. Illetve nem is csoda, hiszen azok a munkájukat végzik és azért, azaz a munkáért nem jár kitüntetés. Csak a nyalásért, FIDESZ-szapulásért.
Mindig tudtam, hogy marhák vannak az MSZP-ben, de, hogy ekkorák azt még képzelni sem mertem.
Egy dolog, hogy mindenki tudja a köztévében áldásos elfogultsággal nyalakodó balos médiakomandóról, hogy ki fizeti őket, de az, hogy ezt ténybelileg a pártkitüntetéssel még igazolják is, hát az már nem semmi ostobaság.
Innentől, egyfolytában azt hangsúlyoznám jobboldaliak helyében nemzetközi és belföldi helyeken, mindenhol ahol lehet, hogy a magyar köztévé meghatározoi az Mszp részérőli pártkitüntetettek,pártkatonák.
Hogy a komancsok mekkora lúzetrek.:))
Ennyire ragaszkodni a plecsnikhez.:)) Röhej.
Az In-Kal volt az első profi biztonsági cég. Rengeteg megbízást kapott, elsősorban civil rendezvényeken. Hosszú éveken át volt jelen a Fradi-pályán, és akkor nem is volt botrány. Később kinyomta onnan a Pintér alapította valamelyik... az eredmény ismert.
Hogy a szocikhoz volt-e valamilyen köze, arról gőzöm sincs. Ámbár... Mintha az rémlene, hogy Lasz a kormány valamilyen biztonságtechnikai szaktanácsadója lett volna, vagy inkább egy ilyesfajta bizottság vezetője. (?)
Ez nem így volt. Szőke interjút csinált Avarral. A végén gratulált neki a díjhoz, ami kötelező, hiszen azonos tévécsatornán dolgoznak. Avar méltatta, dicsérte a péntek esti jobbos sajtóklubot, amelyik a jövő héten induló, új műsorrendben más napra kerül át.
Figyelő
Én csínján bánnék a fideszek pitiner jogászkodásával, különösen a te esetedben,aki igen érzékeny ,hogy ne mondjam ingerült leszel,ha valaki egy neked nem tetsző dologról pozitivan ír.Kétségtelen elfogultságodat nem bírod levetkőzni, de próbálkozz.
Orbánné megellett.
Orbán egy köcsög
Orbán a politikai gecizmus oltárképén a főalak
Orbán egy majom,aki nem jött le a fáról
Orbán Orsós nevű nagyanyja egy vén cigá
nyasszony,aki segélyért áll sorban Székesfehárváron
Orbán Hitler,Mussolini,Rákosi, Gömbös Gyula,zseb Napóleon
Két dolog édekel engem,- mondja Verebes- a pina és Orbán Viktor(!!!)
A farkasvigyorú, sátáni, törpecigány.etc...etc..
Tisztelt Nicktársam,légyszi írd ide,melyik az a pont amelyiknél Orbán pitiáner jogászkodással a bús p....ba küldte volna a fenti gyönyszemek szerzőit Váncsa Istvántól Vágvölgyi B.Andrásig.
Seperjetek már a saját portátok előtt.
A 2002-es termésekből már nem is válogattam.
PS. A MagyarTV-n Berecz Annának bekapcsoltak egy nézői telefont,ahol egy női hang ötször elmondta hogy ez az Orsós micsoda mocsok alak. Berecz Anna megköszönte a kedves hölgy hozzászólását.